Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

TUDÁS ÉS KERESZTÉNY MEGGYŐZŐDÉS

5 900 Ft

„Ha igazán jelentős filozófus szeretnél lenni, semmiképpen se írd le világosan, mit is gondolsz.” Hála Istennek, Plantinga nem fogadta meg a saját tanácsát, így a magyar olvasóközönség egy olyan jelentős filozófus könyvét veheti a kezébe, aki világosan ír. Teológusként a bibliakritikáról szóló fejezetet különösen hasznosnak tartom. Szívből ajánlom a könyvet hívőknek és nem hívőknek egyaránt. – Szabados Ádám PhD, teológus, a Divinity blog szerzője Minden ember számára meghatározó jelentőséggel bír, hogy hisz-e Isten létezésében, vagy sem – és, mint tudjuk, e kérdés kapcsán mély nézetkülönbség van a filozófusok (és nem filozófusok) között. Plantinga e könyvében nem arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa Isten létezését. Nem az a célja, hogy megcáfolja az ateisták és agnosztikusok nézeteit. Arra vállalkozik, hogy megmutassa: Isten létezésébe vetett hitünk racionális lehet akkor is, ha nincsenek kényszerítő erejű érveink. Akkor is kitarthatunk a hitünk igazsága mellett, ha olyanok nem értenek velünk egyet, akiket magunkkal intellektuálisan egyenrangúnak tekintünk. – Tőzsér János tudományos tanácsadó, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Filozófiai Intézet

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 590 pont!
Cikkszám: 9786155835445 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„TUDÁS ÉS KERESZTÉNY MEGGYŐZŐDÉS” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. [email protected]
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv