Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

MOST MINDEN VALAMIREVALÓ FÉRFINEK ITT A HELYE! – ÜKH 2017

4 000 Ft

Gereben Ferenc művelődésszociológus a családi hagyatékban véletlenül rábukkant nagymamája száz éve lappangó első világháborús levelezésére. Az előkerült 120 tábori lap, levél és képeslap, valamint egy szakadozott fényképalbum képei sarkallták ennek a könyvnek a megírására. Az összes küldemény címzettje Aranka, az akkor tizenéves bakfis. A különböző frontokon harcoló 15 levélíró (általában alacsonyabb rangú tiszthelyettesek, később tartalékos hadnagyok) egy elmagyarosodott német polgárcsalád rokonaiból és ismerőseiből kerülnek ki.A lövészárokból írt levelek sokszor csak szűkszavú közléseit levéltári és történettudományi adatok kötik össze, így azt is megtudjuk, hogy a levelek milyen hadiesemények közben vagy után íródtak. A közölt levélrészletek a harctéri hétköznapok szabadidős tevékenységeiről (például a levélírók olvasmányairól), lelkiállapotáról, harci moráljáról stb. is tudósítanak, tehát család- és hadtörténeti információk mellett erős művelődés-, társadalom- és mentalitástörténeti vonásokat is hordoznak. Egy család, sőt egyetlen személy dokumentumainak kis világában – mint cseppben a tenger – ott tükröződik a kor történelmének nagy drámája.A megszólaltatott levélírók hasonlítanak egy háborús regény szereplőihez, akik harcolnak, szerelembe esnek, megsebesülnek és esetenként meg is halnak, de akiknek – néha csak hézagosan feltárható – történetét nem az író fantáziája, hanem maga a történelem alakította.

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 400 pont!
Cikkszám: 9789636937614 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„MOST MINDEN VALAMIREVALÓ FÉRFINEK ITT A HELYE! – ÜKH 2017” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. [email protected]
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv