Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

IDA TITKAI

4 299 Ft

„Idő! Jelenvaló Létel: de Múlt s Jövő csak Semmi. Hát van-é kedves közöttök egy?” (Katona József: Idő)Két fiatal lány, akiket több mint száz év választ el egymástól, ám a sorsuk egy ütött-kopott naplónak hála, rövid időre mégis összekapcsolódik.Zelma, a híres építész, Pártos Gyula árván maradt unokahúga, szinte mindennap ott ül Kecskemét főterén, és az épülő Városházát rajzolja. A Millennium évében egy véletlen folytán megismerkedik Ferenczy Idával, Sisi felolvasónőjével, aki vállalkozik rá, hogy modellt ül neki. Beszélgetéseiket a fiatal lány feljegyzi naplójába.Az egyetemista Kinga, aki éppen a szakdolgozatát írja, és 2022 nyarán nap mint nap elhalad a felújítás alatt lévő Városháza mellett, ugyancsak egy rejtélyes véletlennek köszönhetően szert tesz a réges-régi naplóra, amelyből megismeri és megkedveli Zelmát és Idát. Azt először még nem sejti, hogy a kis könyvecske, valamint néhány szénrajz az ő életére is óriási hatással lesz.Vajon milyen lehetett Kecskemét utcáin sétálva és Lechner Ödön készülő remekművét csodálva szembetalálkozni Ferenczy Idával? És vajon a huszonegyedik század elején még megtalálhatók az egykori kincsek, felidézhetők a régi kedves arcok és emlékek a „hírös városban”? A történetet olvasva fokozatosan tárulnak fel előttünk a régmúlt és a jelen titkai, a háttérben Kecskemét büszkeségével, a napjainkban megújuló gyönyörű Városházával.

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 430 pont!
Cikkszám: 9789636043872 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„IDA TITKAI” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. [email protected]
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv