Ajax-loader

Pan-dji könyvei a rukkolán


Pan-dji - Vörös ​évek
"Pan-dji ​versei a pokolban pompázó fájdalom virágai." A _Vörös évek_ az Észak-Korea Szolzsenyicinjeként számon tartott ellenzéki író, Pan-dji második munkája. Ez a kötet nem regény, hanem olyan versek gyűjteménye, amelyeknek segítségével a költő az emberi lelkiismeret kapuján igyekszik kopogtatni. Ebben az ötvenegy, viszonylag rövid versben egyértelműbben megfigyelhetjük a szerző mélységes ellenállásának hangját. Elkeseredett kiáltással próbálja hitelesen bemutatni országa körülményeit, ahol az emberek az állam rabszolgáiként tengetik napjaikat. De ír a szerelemről és a hiányról is. Soraiban egy olyan világ elevenedik meg, amelyet a nyugati kultúrkör már a múlt részének tekint. Pedig itt van velünk, jelen időben. És bármikor, bárhol szárba szökkenhet újra.

Pan-dji - Vádirat
Észak-Koreáról ​keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat.

Kollekciók