Ajax-loader

Bányai D. Ilona könyvei a rukkolán


Bányai D. Ilona - Boszorkánykör
Ezernégyszázhatvanöt, ​Magyar Királyság. Mátyás király erős kezű uralkodása stabilitást és rendet teremtett az országban, a nemesi viszályokat mégsem tudta teljesen felszámolni. A Szilágyi családdal folytatott birtokviták miatt kegyvesztetté váló, azelőtt a Felvidéken a nagy hatalmú Perényi família érdekeit veszélyeztetik a gyorsan felemelkedő Szapolyaiak, akik a királytól több környékbeli birtokot kaptak adományként, köztük Tokaj várát is. Perényiék nem nyugszanak bele a vereségbe: minden rendelkezésükre álló, törvényes és törvénytelen eszközzel igyekeznek gyengíteni riválisaik pozícióit. Egy Tokaj melletti kis faluból három nő keveredik Szent Iván éjjelén a közeli Öreg-erdőbe: egy tehetős gazda boldogtalan felesége, a falu kondásának nincstelen, de talpraesett lánya, és egy apátlan-anyátlan árva, aki évek óta kénytelen elviselni mostohája kegyetlenségét. Mindhármuk lépteit a végső kétségbeesés vezérli, és nem is sejtik, hogy sorsuk hamarosan összefonódik és örökre megváltozik. Bányai D. Ilona regénye hiteles történelmi környezetbe helyezve mutat be három időtlen női sorsot. Hősnői és szereplői között ugyanúgy felbukkannak történelmi alakok, mint egyszerű emberek. Magával ragadó, egyedi hangvételű történetének örök tanulsága, hogy kellő akarattal és elszántsággal a legelesettebbek is sorsfordító tettekre képesek, és nélkülük néha a legnagyobbakra is bukás várna.

Bányai D. Ilona - Erdély ​lángjai
1466 ​telén Mátyás király nagy gondban van. Üres a kincstár, már az udvartartás költségeire sem telik. Pénz kellene, de honnan? Minden oldalról háború fenyeget, egyszer az osztrák, máskor a cseh vagy éppen a moldvai sereg támad az országra. A török a Délvidéket dúlja, a pápa egyre inkább sürgeti, hogy ígérete szerint indítson hadjáratot volt apósa, az eretnek huszitákat pártoló cseh uralkodó ellen. De miből? A körmöci kamaraispánnak az utolsó percben támad egy ravasz ötlete, mivel tölthetnék meg a királyság üres kasszáját. Meg kell változtatni az adókról szóló törvényeket, új adókat kivetni, ehhez csupán az országgyűlés jóváhagyása szükséges, ami akár erőszakkal is megszerezhető. Csakhogy ki szeretne többet fizetni? Az adóemelés ellen lázadoznak a nagyurak és a közrendűek országszerte. A legnagyobb az elégedetlenség Erdélyben, ahol már az új királyt is kiszemelték. Ebben a háborgó világban a Boszorkánykör leányai ismét az események középpontjában találják magukat. Nem is sejtik, milyen veszélyek leselkednek rájuk, amíg a saját bőrükön nem érzik, mennyire útban vannak valakiknek. Már otthonuk, a tokaji vár falai sem nyújthatnak elegendő védelmet számukra. Sorsuk a forrongó Erdélybe vezeti őket, ahol újabb viszontagságokkal találják szemben magukat. Politikai cselszövések és hatalmi harcok közepette egymástól távol, külön-külön kell boldogulniuk. Ám az intrika, ármány és zsarolás árnyékában nemcsak a lázadás, de a szerelem lángjai is fellobbannak...

Bányai D. Ilona - A ​vér jogán
Bányai ​D. Ilona legújabb regényében a nagy sikerű Boszorkánykör hősnőinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élő Rózsa egyre magabiztosabban forgolódik a nemesi körökben, hamarosan a kis Terkát és az elítélt gyilkos Gedő feleségét, Pannát is sikerül beajánlania úrnője szolgálatába. Közben Budára levél érkezik Mátyás királyhoz II. Pál pápától, melyben a katolikus egyház feje a husziták elleni hadjáratba szólítja a királyt. Mátyásnak régi elszámolnivalója van két éve elhunyt első felesége, Katalin apjával, Podjebrád György cseh királlyal, így igent mond a felhívásra. Annus, a javasasszony egy nap kis lovascsapatot lát vendégül szerény tisztásán, és éles szemét nem kerüli el a Tokajba tartó társaság egyik furcsa tagja. Tudva, amit tud, úgy intézi, hogy a fiatal nemes felfigyeljen Rózsára. Ám szinte ezzel egy időben érkezik a hír Tokajba és a környékbeli falvakba: a gyilkos Gedő megszökött az erdélyi sóbányákból, és hazafelé tart, hogy bosszút álljon azokon, akik rabságba juttatták… Az országos politika és az egyéni sorsok útjai Tokaj mellett keresztezik egymást, felforgatva hőseink életét, nem várt szenvedést, de örömöt is hozva gazdagra és szegényre egyaránt.

Kollekciók