Trencsényi István könyvei a rukkolán

Mattyasovszky Jenő - Trencsényi István - Hód ​és a szerelem hóhérai
- ​Nem lehetett vele bírni. Le akart vetkőzni, és engem is ruhátlanul akart látni ... Engem feszélyezett a dolog, hiszen bármikor járhattak arra. Apa és lánya, gondolhatták volna. Vagy öreg szatír és a fiatal pillangó ... Birkóztunk. Azazhogy fekve játszottunk. Lizett magára húzott, és akkor eszembe jutott Kolbe. Amit Kolbe mondott. Erről a viselkedésről. Várj Lizett, mondtam neki, itt van ez a spray, lehelj belőle egy kicsit. Akkor megnyugszol ... Éppen csak egy cseppet spriccelt belőle a szájába, aztán eldobta. Megnyugodott. Tényleg megnyugodott. És elkezdett sírni. Úgy éreztem, azért sír, mert boldog ... Gyere, mondta, gyere, gyere, a tiéd akarok lenni ... Most, itt azonnal ... Temesinek elcsuklott a hangja. Ivott a spriccerből. Nagy nehezen tudta csak folytatni. - Mondtam már, hogy feszélyezett a tudat, hogy bármikor megláthatnak bennünket. Lefejtettem magamról a karjait, felálltam, Lizett is felugrott, vissza akart rántani. Én nem hagytam. Tényleg úgy nézhetett ki messziről, mint dulakodás. Ha nem akarod, akkor én repülök ... kiáltotta. De akkor már az orom szélén állt. Lizett! ... Lizett! Késő volt. Lizett lezuhant ... - Temesi hangtalanul sírt.