Ajax-loader

Balatoni József könyvei a rukkolán


Balatoni József - Önharckép
Dr. ​Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos rég belefásult, beleszürkült látszólag gondtalan, kényelmes életébe. Ám egy napon kezébe kerül kamaszkori naplója, és a találkozás Horival, hajdani önmagával rádöbbenti, hogy változtatnia kell az életén. Hiszen annak a tizenhét éves fiúnak voltak vágyai, álmai, világmegváltó tervei. Talán még nincs késő, és dr. Horolovszky Tamás is valóra válthatja őket. Balatoni József előző két regénye, az Osztályharc és a Kamaszharc immár felnőtt hőse tehát mindent hátrahagyva repülőre ül, és nekivág élete legnagyobb kalandjának. Van egy elválaszthatatlan útitársa is, a naplója. Azt olvasgatja, ha megerősítésre, iránymutatásra van szüksége. Merre induljon, mit tegyen? Végül egy haiti árvaházban kezd dolgozni önkéntesként, és ez az olykor szélmalomharcnak tűnő, máskor lelkesítő munka nemcsak a világról és az élet értelméről való elképzeléseit, de őt magát is megváltoztatja. Hiszen ebbe a távoli országba a Föld minden tájáról érkeznek önkéntesek, és velük együtt Tamás jót és rosszat, örömöt és bánatot is megélhet. A szerelem is rátalál, de egy balul sikerült kirándulás miatt élete egyik legboldogabb pillanatában megérinti a halál szele. Ez a megrázó élmény segít neki továbbmenni azon a belső úton, amelyen komfortzónájából kilépve elindult. Most már elég erőt talál magában ahhoz, hogy megküzdjön önmagával, régi énjével és a rá váró nehézségekkel. Balatoni József fordulatos és elgondolkodtató új regénye két út története. Az egyik a nagyvilágba, egy távoli, izgalmas országba vezet minket, a másik egy önmagát kereső fiatalember gondolatainak és érzelmeinek belső, nem kevésbé izgalmas világába. Ez a kettős utazás talán nekünk is segít majd eligazodni saját életünkben.

Balatoni József - Jocó ​bácsi világa 2.0
A ​tetkós történelem tanár, Balatoni József, alias Jocó bácsi, akit az ország legnépszerűbb pedagógusa címmel illetnek ismét írásra adta a fejét. Április 22-én lát napvilágot második könyve, Jocó bácsi világa 2.0. címmel. A csokorba szedett sztorik átnyúlnak az iskola kapuján, sőt ott kezdődnek csak igazán. Akik az első könyvét olvasták, vagy nap, mint nap a közösségi médiában – Jocó bácsi világa facebook oldalon - fogyasztják történeteit, tanulási tippjeit vagy épp kritikáit pontosan tudják, hogy Ő az a tanár, aki 0-24 órában a hivatásának él. Megéli az iskolai lét minden percét, legyen az diákok izgatottsága, félelme az érettségi előtt, rögtönzött szülői értekezlet, kamasz csíny – és most még nagyobb betekintést ad a színfalak mögé, mint valaha. A történetek erőt adnak saját nehézségeink áthidalásában, gyerekekkel való kapcsolatunk formálásában, legyen szó a burnout-ról, önismeretről vagy az érzelmi intelligenciáról. A könyvben az elmúlt egy év legnépszerűbb írásai is megjelennek, ajánlások vagy épp tanácsok barátoktól, kortársaktól, így pl. D. Tóth Krisztától vagy épp a Felelős Szülők Iskolájától is.

Balatoni József - Jocó ​bácsi világa
Fenekestül ​felfordult az életem, miután egy tévés vetélkedőbe jelentkeztem. Mára az „ország Jocó bácsijaként”, az „ország legnépszerűbb töritanáraként” emlegetnek. Ettől függetlenül ugyanaz vagyok, aki voltam: leginkább egy „egyszerű vidéki parasztgyerekként” szoktam magamat aposztrofálni. Szeretném bemutatni, hogyan élem meg az iskolai sztorikat, a gyerekekkel való napi munkát és a közös pillanatokat, a tanár létet. És ezt mind le is írtam ebben a könyvben.

Balatoni József - Tanulj ​szabadon, taníts szabadon
"A ​sikeres Kamaszharc után új könyvvel jelentkezik Balatoni József, alias Jocó bácsi, a tetkós töritanár, aki tisztában van vele, hogy ismertsége és népszerűsége dacára nem mindentudó. Néha bizony gyűrött a pólója, krétaporos a nadrágja, olykor fáradt és nyűgös, hiszen ő is csak „emberből van”. Mégis rendületlenül igyekszik elérni, hogy minél több gyerek szeressen iskolába járni, szeressen tanulni. Kell ennél több? Jocó bácsi ízig-vérig pedagógus, akinek három alaptézise az őszinteség, az egyenrangúság és a bizalom. Aki meg van győződve róla, hogy legjobb tanítómesterei maguk a gyerekek. És ők a tükör is, amelyben legtisztábban, legpontosabban láthatja magát. Ebben a sokszínű könyvében is, ahol a wmn.hu oldalon és a Felelős Szülők Iskolájában megjelent szakmai cikkeit és könnyed, szórakoztató írásait gyűjtötte egybe, kilép a komfortzónából. Azt vallja, a gyerekekhez vezető út a játék. Akkor az iskolában nem tanulni kell? De igen, csak másképp. Erre a legmegfelelőbb módszernek az élmény alapú oktatást tartja, mert ott nem kész ismereteket kapnak a gyerekek, ott felfedezéseket lehet tenni, határokat feszegetni, játszva tanulni és tanulva játszani. A cél: élvezetessé, változatossá tenni a tanulást, szabadságot adva olyan képességeket kifejleszteni, úgy nevelni, hogy értelmes, nyitott, életrevaló gyerekek kerüljenek ki az iskolából. Jocó bácsi még egy nagyon fontos dolgot tud: azt, hogy a kamaszoknak törődésre, őszinteségre van szükségük, arra, hogy valaki meghallgassa őket, figyeljen rájuk. Visszajelzéseket várnak a munkájukról, a tetteikről, a személyiségükről. Jocó bácsi igyekszik a legjobb képességei szerint mindezt megadni nekik – mert szereti őket. A Tanulj szabadon, taníts szabadon! olyan könyv, amelyben pedagógus, szülő és gyerek élményeket és módszereket talál ahhoz, hogy a kíváncsiságát és a nyitottságát megőrizve tudjon, szeressen tanulni és tanítani, kérdezni és felfedezni… akár fejen állva is!"

Balatoni József - Önharckép
Dr. ​Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos rég belefásult, beleszürkült látszólag gondtalan, kényelmes életébe. Ám egy napon kezébe kerül kamaszkori naplója, és a találkozás Horival, hajdani önmagával rádöbbenti, hogy változtatnia kell az életén. Hiszen annak a tizenhét éves fiúnak voltak vágyai, álmai, világmegváltó tervei. Talán még nincs késő, és dr. Horolovszky Tamás is valóra válthatja őket. Balatoni József előző két regénye, az Osztályharc és a Kamaszharc immár felnőtt hőse tehát mindent hátrahagyva repülőre ül, és nekivág élete legnagyobb kalandjának. Van egy elválaszthatatlan útitársa is, a naplója. Azt olvasgatja, ha megerősítésre, iránymutatásra van szüksége. Merre induljon, mit tegyen? Végül egy haiti árvaházban kezd dolgozni önkéntesként, és ez az olykor szélmalomharcnak tűnő, máskor lelkesítő munka nemcsak a világról és az élet értelméről való elképzeléseit, de őt magát is megváltoztatja. Hiszen ebbe a távoli országba a Föld minden tájáról érkeznek önkéntesek, és velük együtt Tamás jót és rosszat, örömöt és bánatot is megélhet. A szerelem is rátalál, de egy balul sikerült kirándulás miatt élete egyik legboldogabb pillanatában megérinti a halál szele. Ez a megrázó élmény segít neki továbbmenni azon a belső úton, amelyen komfortzónájából kilépve elindult. Most már elég erőt talál magában ahhoz, hogy megküzdjön önmagával, régi énjével és a rá váró nehézségekkel. Balatoni József fordulatos és elgondolkodtató új regénye két út története. Az egyik a nagyvilágba, egy távoli, izgalmas országba vezet minket, a másik egy önmagát kereső fiatalember gondolatainak és érzelmeinek belső, nem kevésbé izgalmas világába. Ez a kettős utazás talán nekünk is segít majd eligazodni saját életünkben.

Balatoni József - Osztályharc
Balatoni ​József új könyve, az Osztályharc, a tanévnyitótól az érettségiig követi egy osztály diákjainak az életét. Azét az osztályét, ahová Jocó bácsi első regényének főhőse, Hori, azaz a későbbi dr. Horolovszky Tamás jogtanácsos is járt. A 12. C-ben sűrűn történnek a dolgok, itt még a mindennapok sem unalmasak. Bulikról, balhékról, önfeledt, boldog, vagy éppen szomorú pillanatokról, nagy kitárulkozásokról és vallomásokról, fellobbanó és kihűlő szerelmekről, a másik és a másság elfogadásáról szólnak a hol mulatságos, hol megható történetek. Na és persze a tanulásról, a nagy próbatételre való felkészülésről. A felnőtté vagy legalábbis az éretté válás érzelmi buktatóiról, amelyeken mindenkinek át kell esnie. Az ötös fogat, az öt elválaszthatatlan jóbarát, Ambrus, Peti, Gabi, Hori és Laci, a lányok, Szilvi, Lizi, Hanna és a többiek a határokat feszegetve vívják harcukat, önmagukkal, egymással, családjukkal, tanáraikkal. Nem könnyű közel férkőzni hozzájuk, hát még segíteni nekik - ez a tanáraik dilemmája. Azoké a tanároké, akik életcsomagjaikat nem tudják az iskola kapuján kívül letenni, hogy csak a tanításra összpontosítsanak. Nem csoda hát, hogy a tanáriban is puskaporos néha a hangulat, egymásnak feszülnek és robbannak az indulatok a liberálisabb elveket vallók és a szigorú rendet-fegyelmet követelők között. A 12. C-sek szerencséjére az ő osztályfőnökük, Zoli bá' amúgy Jocó bácsisan kormányozza tanítványait az érettségi és az önmagukra találás felé. Balatoni József fordulatos, sokszínű, humoros regénye olyan fikció, amelynek egyes epizódjait maga az élet írta... BALATONI JÓZSEF, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte - most pedig a Kamaszharc és a Tanulj szabadon, taníts szabadon! után már a harmadik könyvét adja közre.

Balatoni József - Kamaszharc
Dr. ​Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek mellett egy megsárgult füzetet talál – kamaszkori naplóját. Felüti, elkezdi olvasni, és nem győz csodálkozni. Ezt valóban ő írta? Nem, nem ő írta. Hanem a tizenhét éves, jófiúságot megelégelő, szülők ellen lázadó, világmegváltó terveket dédelgető, őszinte szerelemre és fergeteges szexre vágyó Hori. Akinek ő már a nevét is kitörölte az emlékezetéből… Ám a szembesülés kamaszkori énjével kérdések sorát indítja el benne. Másnap reggel beteget jelent, és párbeszédbe kezd egykori önmagával. Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen. Dr. Horolovszky Tamás emlékezik, és újra él szerelmet, csalódást, barátságot… Melyik az igazi élete? Melyik az igazi énje? Balatoni József, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte – írói pályáján azonban most indul el. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit” dolgozza fel.

Kollekciók