Ajax-loader
Nyerj 10 db könyvet vagy akár 1000 pontot!

Bohumil Hrabal könyvei a rukkolán


Bohumil Hrabal - Véres ​történetek és legendák
A ​kötet az 1948 és 1986 között írt időszak elbeszéléseit gyűjti egybe, amelyek sokáig csak íróasztalfiókban hevertek. Magukkal ragadó kis történetek ezek, szórakoztatóak, és elgondolkodtatóak is egyben, néhol szürreális, néhol meg fűtött erotikával teli. Szóval nagyon is Hrabali. Ajánlom mindenkinek.

Bohumil Hrabal - Harlekin ​milliói
A ​Harlekin milliói Bohumil Hrabal „kisvárosi történeteinek", a Sörgyári capricció-nak és a Díszgyász-nak a folytatása, illetve befejezése. A jól ismert hősöket, Maryska anyut, Francin aput és Pepin bácsit ezúttal egy nyugdíjasotthonban látjuk viszont - igencsak megváltozva. A hajdan sugárzó szépségű, rátarti, életvidám Maryskából ősz hajú, fogatlan öregasszony, a gáláns, félszegen szerelmes Francinból a közvetlen környezetével mitsem törődő, megkeseredett, mániákus rádióhallgató, az örökmozgó és örökfecsegő Pepinből pedig súlyosan beteg, magatehetetlen báb lett. De Maryska emlékeiben ismét újjáéled a mágikus múlt: önnön múltja és a városkáé, ahol immár örökre megállt az idő. És nemcsak Maryska mesél. Mesél a nyugdíjasotthon, a szobrokkal díszített, freskókkal ékes egykori grófi kastély és a múlt Csipkerózsika-álmába merült kisváros minden zuga, szeglete, köve, egy letűnt, békebeli, már-már idillien nyugalmas és emberséges világ, a sokszor visszavágyott régmúlt aranyidők képét idézve meg. Mosolygós bölcsesség, szelíd irónia, megkapó nosztalgia, töretlen-törhetetlen életszeretet árad a világhírű cseh író őszikéjéből, ebből a mesevarázsos, utánozhatatlanul-hamisíthatatlanul hrabali műből.

Bohumil Hrabal - Sörgyári ​capriccio
„Ez ​az írásom krónika; anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki nem fogja a kezemet, s én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert egyedül én adhatok hírt immár arról a sörgyárról, arról a kisvárosról, ahol megállt az idő. Chagall festészetének gaviatikus stílusa ihletett, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő."

Bohumil Hrabal - Bambini ​di Praga 1947
Egy ​hentesboltban kezdődik a történet, s egy elmegyógyintézet holdfényben fürdő kertjében végződik - bilincskattanással. Közben azonban lezajlik egy feledhetetlen utazás Bohumil Hrabal irányításával: állomásról állomásra érkezünk, betérünk egy hentesüzletbe, nem maradunk kívül a drogista ajtaján, kukkolóként leshetjük, mi történik, mi hangzik el egy olyan tánciskolában, ahol "elaggott iparosok, tintanyalók meg néhány bolond és kivénhedt agglegény" gyakorolja egymás közt a valcert és az illemtant. Valóságos világban járunk, de Hrabal elementáris erővel nagyszabású cirkusszá, karnevállá, szürreális látomássá rajzolja esendő, kisszerű figuráinak minden gesztusát, minden mondatát, egész életét. Bohózatot játszat, s közben haláltáncot járat velük.

Bohumil Hrabal - Gyöngyök ​a mélyben
Ha ​van közép-európai író, aki igazán közel áll a magyarok szívéhez-lelkéhez, akkor az Bohumil Hrabal. A hétköznapi élet szereplőiből és apró dolgaiból csodát varázsoló író minden - tematikus válogatásunkban szereplő - gondolata megérdemli, hogy eltöprengjünk a világon és önmagunkon. (Belőlük erőt merítve Pepín bácsival együtt talán mi magunk is vallani fogjuk: "Az élet csodálatos, nem mintha tényleg az lenne, de én annak látom...")

Covers_11131
elérhető
16

Bohumil Hrabal - Foghíjak
A ​Foghíjak, Hrabal önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete, a beérkezés krónikája. Az író, aki addig sorra-rendre az asztalfióknak alkotta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres lesz. Egymást követik sikeresnél sikeresebb kötetei, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film elnyeri az Oscar-díjat, ő maga tagja lesz az írószövetségnek, s tevékenységét a megújhodó Csehszlovákia felszabadult légkörében állami díjjal jutalmazzák. Ebbe a karriertörténetbe azonban éles cezúrát von 1968. augusztus 21-e. Hrabal a felszámolás alatt álló írók listájára kerül, kéziratait visszaadják a kiadók, ráadásul aggódnia kell személyes biztonságáért is. Hrabal kegyetlenül pontos portrét rajzol önmagáról. A zseniális ötlettel felesége nevében elkészült arcmás nem kíméli jellemének legkiáltóbb torzulásait és ellentmondásait sem. Ő az, aki mindig és mindenben világbajnok akart lenni, s akit közben a legnagyobb fokú kishitűség gyötör. Aki bátorságról és szabadságról papolt, s most reszketve, felfordult gyomorral lesi, nem áll-e meg kapuja előtt egy fekete autó. Aki könyörtelen és kegyetlen tudott lenni az emberekhez, s könnyekig meghatódik egy tejet lefetyelő cirmos macskakölyök láttán. Aki epeműtétje után bebeszéli magának, hogy rákja van, és meg fog halni, de azért a tepertőről és a rozspálinkáról sem tud lemondani, sőt a nyaralójuk melletti erdő minden odvas fájában elrejt egy-egy üveget, hogy biciklitúrái során legyen mivel felvidítania magát. Öngúny és önimádat váltja szüntelenül egymást ebben a portréban, amely éppúgy csupa ellentmondás, akárcsak a háttérként felrajzolt világ, ahol csúf és szép, útszéli és fennkölt keveredik elválaszthatatlanul.

Bohumil Hrabal - Gyöngéd ​barbárok
A ​Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították. A három egykori jóbarát – Vladimír, Egon és a doktor – felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és „explozionista” festő, a „gyöngéd barbár”, nem mértékletes, „az élet apró örömeivel” eltelt kispolgár, hanem az egész világra szomjazó fausti alkat. Csak épp a világgal szerelembe vegyülni képtelen Fausttal ellentétben, neki nem kell eladnia lelkét az ördögnek. Egyedül is boldogul. Született hedonista, kisujjában van az életélvezés tudománya.

Bohumil Hrabal - Táncórák ​idősebbeknek és haladóknak
Egy ​rendkívül hányatott életű író (jegyzőgyakornok, vasúti pályamunkás, raktáros, távírász, forgalmista, tisztviselő, ügynök, kladnói vasmunkás, papírhulladék-csomagoló és díszletmunkás) roppant színes világából ad ízelítőt a kötet három elbeszélése. Szerzőjük a mai cseh próza legolvasottabb és legtöbb vitát kiváltó írója. Pedig első könyve csak 1962-ben, negyvenkilenc éves korában jelent meg. Elbeszéléseinek legfőbb jellegzetessége az, ahogyan a reális és szürreális elemek, a fekete és fehér, az útszéli és emelkedett, a komikus és tragikus szüntelenül keveredik, ölelkezik, egymásba fonódik bennük. A vén suszter egyetlen végeérhetetlen tücsök-bogár mondata (Táncórák idősebbeknek és haladóknak) így lesz maga az élet színes, zavaros, parttalanul s mindent összemosón hömpölygő áradata. Az unalmában és dévajságában a távírdászkisasszony csupasz ülepét az állomás összes pecsétjével ellátó, majd német szerelvényeket robbantó forgalmista esete (Szigorúan ellenőrzött vonatok) éppen az erős ellentétek együttes fényében hat oly véres-valóságosan. És a szélhámoskodó ügynökök kalandjai (Bambini di Praga 1947), a kalandjaik során felbukkanó mulatságos és megható figurák, a groteszk helyzetek, az egymással feleselő végletek Hrabal ellentéteket szintézisbe fogó tükrében a valóság "égi mását" mutatva bizonytják, hogy a bonyolult ellentmondásoktól terhes, egyszerre szép és csúnya élet valójában egyértelműen szép.

Bohumil Hrabal - Díszgyász
Bohumil ​Hrabal Díszgyász című kötetében - éppúgy, mint életrajzi ciklusa előző darabjában, a Sörgyári capricció-ban -, anyja, apja, nagybátyja emlékét idézi. S az álmos kisvárosét, ahol ezúttal nekilódul az idő és a történelem, hogy a családi krónika hőseit belevesse egy kegyetlen háború hétköznapi megpróbáltatásaiba, és egy "tudó tudatlan" gyermek segítségével levizsgáztassa őket tisztességből, emberségből. A regény világa realitásban gyökerező, ugyanakkor hallatlanul szellemes is. Hrabal humora, a jellem- és helyzetkomikum frappáns alkalmazása, a remekbeszabott alakok szerepeltetése, és az író pszichológiai érzéke miatt a mű mindenkihez szól.

Bohumil Hrabal - Búvópatakok
Hrabal ​utolsó, saját kezűleg készített portréját tartja most kezében az olvasó. E levelekben, amelyek egy fiatal amerikai lányhoz íródtak, az öregedő Hrabal ír az idős ember kiszolgáltatottságáról, macskái iránti szeretetéről, a rendszerváltozás örömteli eseményeiről és arról, hogyan gabalyodott bele a kommunizmus utolsó éveiben a belügyesek szőtte hálóba. A mindennapok misztikája jelenik meg közelmúltunk történelmének legérdekfeszítőbb pillanataimban is - hrabalian keserédes formában.

Bohumil Hrabal - Vita ​nuova
A ​Vita nuova a Házimurik folytatása. Annak az új önéletrajzi trilógiának a második kötete, amelyben Hrabal feleségének szavaival mondja el közös életük történetét. E középső résznek látszatra alig van cselekménye: az itt szereplő - 1955-től 1962-ig tartó - időszakban a történelem legfeljebb egy-egy utalás erejéig van jelen. Az egymás után sorjázó képekben feltűnnek ugyan a Hrabal korábbi műveiből már ismert különc figurák - Vladimír, Hant'a, a festő Smejkal -, de nekik is legfeljebb hangulati jelentőségük van. A mű szempontjából sokkal fontosabb a belső világ ábrázolása. A Vita nuová-ban ugyanis Hrabal valóban a legintimebb dolgairól vall. Arról, hogy miként válik éppen ezekben az években igazi íróvá; hogyan küzd meg - elsősorban önmagával, a saját kishitűségével, szorongásaival - az áhított írói címért; hogyan lesz "ász", "az írás világbajnoka". Hrabal ebben a periódusban még teljesen "a maga ura": nincsenek cenzorai, de olvasói sem. Önmaga előtt kell hát számot adnia minden belső rezdülésről, s a mélybe szállás e dantei útját olyan ritka őszinteséggel, akkora erkölcsi erővel és annyi lélektani hitellel érzékelteti, hogy könyve valóságos ön-eposszá nő.

Bohumil Hrabal - Színnyomatok
Úgy ​álmodik a világról, mint egy szürrealista poéta, de úgy bolyong a testben, mint egy reneszánsz-realista költő: az ember az ő látomásaiban a kavargó városi természet, a világmindenség közepe. Szíve a város szíve.

Bohumil Hrabal - Szigeti László - Zsebcselek
"Nem ​maradt más számomra, mint belemerülni az írásba, s az irodalomban tisztulni meg attól, amit ez a mindent jól gondoló két lélek belelátott az enyhén diszkordáns lelkembe. Sosem volt elég erőm ahhoz, hogy kettényírjam közös lepedőnket, s éjnek évadján lelépjek, mert a gyöngeség az én erőm, a vereség az én győzelmem, a megfélemlítettség az én erényem, az elhagyatottság az én társaságom, a locsogás a retorikám, a nagyvárosi folklór az esztétikám, az állandó magány a pontosságom, a szószegés a hűségem" - vallja a világhírű cseh író ebben a megkapóan őszinte interjúregényében. Hrabal változatos életútját, művészi eszményeinek gyökereit, a tipikus cseh kisember derűs mindennapjait elénk táró kitűnő, számos tanulsággal és magyar vonatkozással szolgáló könyv egy sajátos közép-európai léthelyzetet, egy tipikus írói sorsot ábrázol a maga útkereséseivel és zsákutcáival, s egyben elvi kiindulópontokat is kínál a rendkívül népszerű, vonzó és utánozhatatlan hrabali életmű belső titkainak megfejtéséhez.

Bohumil Hrabal - Skizofrén ​evangélium
"Hrabal ​nagyon cseh, ám egyúttal nagyon közép-európai: a múlt ezernyi szokását, munkavégzési mozdulatát, ivászati, szerelmeskedés pillanatát, eltűnőfélben lévő tájait, kiveszőben lévő embereit, egyáltalán: a kultúrának, elsősorban a hétköznapok kultúrájának a hagyományát a jelenbe átmenő otthonos világa szemben áll a múltat eltörölni igyekvõ, a jelenre fütyülő, állandóan a fényes jövőt ígérgető kietlen kelet-európaisággal."ELŐSZÓ Hrabal útja a tiltott határán "Bohumil Hrabal korábban kezdett el írni, mint ahogy e prózára összpontosító válogatásunkból kitetszik. Az előzmény néhány verseskötet volt, tiszta líra, mely az adott irodalmi közegben a poetizmusból és a késői szürrealizmusból tanult. De igazságtalan volna az ifjonti szárnypróbálgatás e korszakát pusztán átmenetinek vagy epigonnak jelölni. A későbbiekben sohasem derült ki ilyen egyértelműen, hogy a lírai elem Hrabalnál lényegbevágó. Tehetségének epikus és lírai-epikus oldala csak később fejlődött ki, de az eredeti beállítottságot mindig tévedhetetlenül felismerjük benne. Ezt esszéjében Václav Cerny is említi, aki szerint Hrabal prózaversei, melyek az akkoriban betiltott Poupata (Rügyek; Gyöngéd és indulatos szövegek 1938-1952-bõl) című kötetben jelentek meg, "a legjobbat képviselik, ami poetizmusunkból megmaradt, az álmodozást, amely szabadon játszik az élettel, a világgal, a világmindenséggel..."

Bohumil Hrabal - Rózsalovag
A ​napló Hrabal számára is lepel, amely alatt minden elfér, amely bármilyen műfajt és stílust elvisel: az ember életgyónást végezhet el általa, mintha egy pappal beszélgetne, írhat bele verset, mintha szerelmének szavalna, kivágott aktuális újságcikkeket és régi fényképeket ragaszthat bele, anekdotákat, történeteket szerkeszthet bele, megörökíthet benne semmitmondó mindennapi eseményeket és fantasztikus utazási élményeket. Sőt: nyíltan pletykálhat, szitkozódhat és akár átkozódhat is benne.

Bohumil Hrabal - Levelek ​Áprilkának
Hrabal? ​Nefelejcskék szemű, hetvennyolc éves örökifjú csavargó, taoista bölcs, nemzetközi botrányhős, Oscar-díjas filmíró, maga a testet öltött szabadság. A csehszlovákiai "bársonyos forradalom" után és részint ennek hatása alatt írt elbeszélései szerelmes levélfélék, forró, melankolikus élmény- és emléksűrítmények. Karneváli kavargásban elevenednek meg hősei Londonban, Capriban, Dublinban, a kerskói kis tanyán vagy a prágai Arany Tigris sörözőben - Pepik, az összeszurkált fekete óriás; a mosolygós Vasek Havel elszabott választási öltönyében; a Charles Boyer pillantású prágai hóhér, a festett körmű szépséges lelkésznő, aki mellékállásban maneken, Andy Warhol és Freud, T. S. Elliot és Yoyce - a "csúcs". No meg az imádott macskák, akiknek "ugyanolyan könnyű a szívüket meghódítani, mint az embereknek."

Bohumil Hrabal - Őfelsége ​pincére voltam
„És ​a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom..." - elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. „Jól figyeljenek arra, amit mondok" - figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva - ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürreálistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg. Hrabal 1971-ben, tizennyolc nap alatt írta ezt a regényét, amelynek minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és korántsem mellékesen erotikai szabadság, amely az akkori hatalom számára természetesen tűrhetetlen volt a modern közép-európai irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása így csak 1989-ben jelenhetett meg legálisan az író hazájában.

Bohumil Hrabal - A ​városka, ahol megállt az idő
Ismert ​s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy - a szerző műfaji meghatározása szerint - szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje. A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek láncolata teremt különleges atmoszférát e megkapó hangulatú, mesterien megkomponált kamaraműben, melyben a szerző egy letűnt világot, a régmúlt aranyidőket, mindannyiunk emlékezet megszépítette gyermekkorát varázsolja örök életűvé és örök érvényűvé.

Bohumil Hrabal - Münchhausen
Mikor ​az a tisztesség ért, hogy hommage-ként, kollegiális olvasatként felmondhattam, elhantázhattam a Münchhausent, a kisebb novellák tán legnagyobbikát, arra gondoltam, hogy könnyű lesz a dolgom. Könnyű persze nem volt, de jó igen, hisz Hrabalt az ember magában is hangosan olvassa, nem lehet máshogy, lévén irályának, elmezaj és szívnevetés ragyogóan sötét elegyének természetes hordozója az emberi hang, a csapkodó, föl- és alábukó egyszeri, civil beszéd.(Parti Nagy Lajos)

Bohumil Hrabal - Házimurik
A ​nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

Bohumil Hrabal - Macska-maszkabál, ​avagy gyónás feloldozás nélkül
"Néha ​amikor felkelek, amikor kezdek magamhoz térni aléltságomból, fáj az egész helyiség, az egész szobám, fáj az ablakból elém táruló látvány, a gyerekek iskolába mennek, az emberek bevásárolni indulnak, mindenki tudja, hová menjek, csak én nem tudom, hová mehetnék, kábán öltözködöm, tályogok, fél lábon ugrálok, a nadrágomra taposok, amikor húzom felfelé, megyek és megborotválkozom, hány éve már, hogy amikor borotválkozom, nem nézek a tükörbe, sötétben borotválkozom vagy a túlsó sarokban... már nem szívesen nézek szembe magammal, magam is elborzadok a fürdőszobabeli látványomtól, már a saját látványom is fáj..." írta Bohumil Hrabal 1989-es keltezésű A varázsfuvola című elbeszélésében. A világhírű cseh író ekkorra már számot vetett életével, elérte az üresség legfelső fokát, elmerült zajos magányában, eljutott legményebb mélységeibe, hogy azután egy végső nekirugaszkodással még egy emelettel lejjebb ereszkedjen, a lelkiismeret-furdalások és szemrehányások alagsorába, ahol már az egész világ fájt neki. Ezt a kínzó érzést az írással próbálta enyhíteni, a ki- és feltárulkozással, az egész fájó és egyre inkább kiüresedő világnak szóló gyónással. A Macska-maszkabál ennek az időszaknak, az 1989 és 1995 közötti éveknek a terméséből válogat. Hrabal öregkori szerelmének, az amerikai diáklánynak, Áprilkának, valamint élete utolsó, leghűségesebb társainak, a macskáinak címzett levelekből, a róluk és nekik szóló írásokból, amelyeknek nagy része eddig még nem jelent meg magyarul. Fájdalmas önvallás ez a kötet, szívszorító gyónás, amelyre a feloldozást csak az olvasó adhatja meg.

Bohumil Hrabal - Dancing ​Lessons for the Advanced in Age
Rake, ​drunkard, aesthete, gossip, raconteur extraordinaire: the narrator of Bohumil Hrabal’s rambling, rambunctious masterpiece Dancing Lessons for the Advanced in Age is all these and more. Speaking to a group of sunbathing women who remind him of lovers past, this elderly roue tells the story of his life—or at least unburdens himself of a lifetime’s worth of stories. Thus we learn of amatory conquests (and humiliations), of scandals both private and public, of military adventures and domestic feuds, of what things were like “in the days of the monarchy” and how they’ve changed since. As the book tumbles restlessly forward, and the comic tone takes on darker shadings, we realize we are listening to a man talking as much out of desperation as from exuberance. Hrabal, one of the great Czech writers of the twentieth century, as well as an inveterate haunter of Prague’s pubs and football stadiums, developed a unique method which he termed “palavering,” whereby characters gab and soliloquize with abandon. Part drunken boast, part soul-rending confession, part metaphysical poem on the nature of love and time, this astonishing novel (which unfolds in a single monumental sentence) shows why he has earned the admiration of such writers as Milan Kundera, John Banville, and Louise Erdrich.

Bohumil Hrabal - Adagio ​lamentoso
Az ​Adagio lamentoso Hrabal két alkotói korszakát öleli fel, az 1951 és 1956, illetve az 1970 és 1976 közöttit. Az ötvenes évek eleje jelenti az író életművében az első valóban kiforrott, letisztult, „igazán hrabali” korszakot. Ekkor már a kladnói Poldi-kohóban dolgozik és Prága egyik munkáskerületében, Libernben, az Örökkévalóság gátján lakik. Tudatosan az élet, az emberi lét perifériájára vonul ki tehát, ahogy ő mondja, „leszálltam a mélybe, hogy bemaszatolódjam a környezettől, és időnként megéljem azt a lenyűgöző eseményt, hogy megpillanthatom az ember mélyén a gyöngyöt”. És különös látásmódjának köszönhetően újra és újra megpillantotta, és különös írásművészetének hála, újra és újra felszínre hozta azt az utánozhatatlan csillogású, szemkápráztató gyöngyöt.A „gyöngykeresést” a hetvenes években, másik nagy elbeszélőkorszakában is folytatja, ám ezúttal már máshol, gyermekkora egykori színhelyén, Nymburkban és a környező kerskói erdőben kutatja és találja meg közép-európai valóságunk eltűnőfélben lévő tájait, mulandó-elmúló, illékony-elillanó szokásait, hagyományait, kiveszőben lévő embereit, gyakorta groteszk és esendő, ám mindig szeretetre méltó csodabogarait, akik az igazi emberséget hordozzák magukban.A kötet egy varázslatos tehetségű író varázslatos szépségű, többségükben magyarul eddig még ki nem adott elbeszéléseit tárja a magyar olvasó elé.

Bohumil Hrabal - Tükrök ​árulása
„Totális ​realizmusnak” nevezte Hrabal azt az írásmódot, amelyre 1952-ben Jarmilka című elbeszélésével talált rá, megszabadulva a szürrealizmus „képtelen metaforáitól”, „szójegeceitől”, kladnói vasmunkásként „fogta fel”, hogy úgy kell írnia, „mintha riportban számolna be az emberekről, a beszédükről, a munkájukról s egyáltalán az életükről”. Ez a kulcsnovella, a Jarmilka csak megcsonkított, öncenzúrázott formában jelenhetett meg korábban, s így került be a nálunk 1977-ben kiadott Tükrök árulása című kötetbe is. Most végre a teherbe ejtett csúnyácska munkáslány történetének teljes szövegét olvashatjuk, s a náci koncentrációs táborokról szóló hátborzongató oldalakat élesen ellenpontozza a „szocialista építőmunka” gunyoros ábrázolása. A 77-es kötetet a Jarmilka mellett az 1989-ben megjelent A Perkeo márkájú atomgép című visszaemlékezés egészíti ki, amely az író első igazán hrabali korszakának születéséről tudósít. Az 1951 és 1956 között írt elbeszélésekben rendre megjelennek Hrabal addigi hányatott életének színterei (volt vasúti forgalmista, ügynök, vasmunkás, papírhulladék-csomagoló, díszletmunkás), s különös fénytörésben villan fel számtalan komikus és tragikus emberi sors; a Poldi-kohó munkásai, akik „remény nélkül emlegetik a besározott reményt”, az érzelmes fegyőr, aki tudja, hogy az embereknek „legalább egyszer naponta meg kell mutatni az élet naposabb oldalát is”, a papírhulladék-gyűjtő, aki teli van emlékekkel, melyek visszaidézése „jobban lesújt, mint annak idején maga a valóság”, a cementgyári festőzseni, aki mindent elöntő szürkeségből impresszionista színeket varázsol, a vak lány a vonaton, aki oly gyönyörűnek látja a világot, „mint egy csöbör nagyságú szív”, vagy akár csak „néhány akasztott ember, akikkel átzörgött az úton egy villamos”.

Bohumil Hrabal - Egy ​osztályismétlő emlékezései
"Bezárom ​a kört, felgöngyölöm az emlékek celofánját, és ha valaki arra gondolna, hogy nem illik így írni arról, ami elmúlt, jusson eszébe, hogy e sorok írója egy volt enfant terrible, az osztály réme és bajkeverő, hogy elsőben a tanító úr kézen fogva vezette be, mint a csikót kantárszáron. Hogy megbukott és háromszor nem volt kielégítő a magaviselete. Ó, ifjúságunk szépsége és ereje!” Erről a "rettenetes gyerekről” – és a későbbi rettenetes felnőttről – szólnak a nagy cseh író megrendítően őszinte, fájdalmasan szép elbeszélései. Az iskoláskor, a diákévek, a sörgyári időszak és ennek mintegy ellenpontjaként a magányos, keserves, utolsó évek, a "macskás” időszak – ez az életrajzi szál, amelyre az írások felfűzhetők. E két nagy korszak párhuzamba és szembe állítása, összekapcsolódása és ellentmondása, az ebből adódó feszültség adja a szövegek igazi erejét. A bölcső és a koporsó között feszülő húr – hogy Hrabal egyik írásának a címét idézzük –, ez lehetne a kulcsszava a kötetnek, amelyben a permanens osztályismétlő, aki meg van győződve róla, hogy az életben éppoly keservesen bukdácsol, mint annak idején az iskolában, a legegyszerűbb és mégis legnehezebben megválaszolható kérdést teszi fel magának: "Ki vagyok? Ki voltam? És ki leszek – ha még leszek egyáltalán?” Talán ez a kötet megadja a választ.

Bohumil Hrabal - Szigorúan ​ellenőrzött vonatok
... ​Hrabal a sinekhez vezette a bizottságot. Miután - hogy be ne piszkolja egyenruháját - a földre teritett egy zsebkendőt, letérdelt a vágány mellé, és fülét a sinre szoritva igy szólt: 'A 804-es számú vonat most haladt Kamenné Zbozin." "Ezt hol tanulta?" - álmélkodott a vizsgabiztos... Igy kezdődött Bohumil Hrabal forgalmista-karrierje, amelynek élményeit Jiri Menzel Oscar-dijas filmjének köszönhetően egy csapásra világhirűvé lett kisregényében, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-ban dolgozta fel. A mű a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. A történet hőse Milos, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, merthogy nem sikerült férfivá válnia szerelmével a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze. Először is itt van Hubicka forgalmista úr, a nagy szoknyavadász és bohém életművész, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes fellelhető hivatalos bélyegzőt rányomja a távirász kisasszony pucér ülepére, amiből is éktelen skandalum kerekedik. A botrány legfőbb kárvallottja természetesen nem Hubicka forgalmista, hanem az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, aki csak ezekért az apró szárnyas jószágokért él-hal. Galamblelkűnek nem mondható neje, az esténként az irodában horgolgató főnökné asszony viszont nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállitó katonai szerelvény, amelyet Hubicka forgalmista úr szive szerint felrobbantana. A hősi feladatra az immár férfivá érett Milos vállalkozik... Hrabl játékosan, humorral-iróniával fűszerezve irta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelőtörténetet, hogy ezáltal még szembeszökőbb legyen a náci megszállás, a második világháború komor valósága. "Mennyiben lehet egymás mellé állitani két motivumot...", töpreng Hrabal saját kisregényén. "A nevetségesség, az obszcén a tragikus esemény tőszomszédságában, mely utóbb fölött ott magasodik a fő motivum: az ellenséggel vivott harc." Hrabalnak ezúttal is sikerült bravúrosan megoldania a feladatot: remekművet irt.

Kollekciók