Tar Sándor könyvei a rukkolán

Tar Sándor - Lassú ​teher
Bizonyos, ​hogy napjaink egyik legjelentősebb írója Tar Sándor. Mikor olvasni kezdjük, azt gondoljuk, az átlagemberről ír. Mire a végére érünk, úgy érezzük: "átlagember" - ilyen nincs. Ember van. Sosem átlagos. Sors van. Sosem banális. Szenvedés van. Sosem fordulhatunk félre. Ez az író nem bánja, ha kiderül: érzelmei vannak. De humora is van, kell is, hiszen a mai Magyarországról ír. Csalódottakról és megcsalatottakról. Jobb sorsra érdemes álmodozókról. Ügyesekről, ügyetlenekről, ügyeskedőkről. Hihetetlen történetei beavatással érnek föl. Mert nemcsak az embert és az oly kevéssé alakítható világot ismeri, hanem arról is sokat tud, amit leegyszerűsítve úgy nevezünk: kiszolgáltatottság, perspektíva-vesztés. Mesélőkedve határtalan, hangja rendre eltűnik szereplőinek mélyvilágában. Jelenünk véres valósága szervezi a történeteit. Mindig két pólus köré gyűlnek magnetikus mondatai: egyik a rendet hazudó káosz, másik az emberi természet. _"Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud."_ Ezt a nagyon egyszerű és nagyon fontos mondatot Esterházy Péter jegyezte le Tar Sándorról.

Tar Sándor - A ​mi utcánk
"Valami ​lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben." "Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György "Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám

Tar Sándor - Szürke ​galamb
Mondhatjuk ​rá, hogy vérbeli krimi, de annál ez több, mondhatjuk, hogy regény - de annál ez _vérbelibb._ Mondhatjuk, hogy bűnregény; hozzá hasonló a magyar irodalomban eddig nem született. "A POKOL PEDIG A FÖLDÖN VAN, ÉS ÉLETNEK HÍVJÁK." _"Fura ez a Tar. A férfinak férfiszaga, a nőnek nőszaga van, a helyiségnek Danubius-rádió szaga van. Aztán szinte észre sem vesszük, a nőnek férfiszaga van, a férfinak nőszaga van és nekünk erős Danubius-rádió szagunk van. És nem tudjuk, mitől." (Bodor Ádám)_

Tar Sándor - Az áruló
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tar Sándor - Mért ​jó a póknak?
Tar ​Sándort – akinek _A 6714-es személy_ című kötete néhány évvel ezelőtt nagy sikert aratott – mindenekelőtt a mai magyar társadalom megalázottainak és megszomorítottainak csöndes vagy kirobbanó tragédiái foglalkoztatják: mint egyik munkájának ironikus címével jelzi, mintegy _hangulatjelentést_ ad a robotoló segédmunkások, önhibájukból és önhibájukon kívül a város, a társadalom, sőt a lét peremére szorult cigányok, sivár körülmények között tengődő fiatal vendégmunkások helyzetéről, szenvedélyeiről, gondolatairól, életmódjáról. Tar ezt a „naturális” anyagot költészetté emeli: a mély részvét, mely áthatja írásait a gyöngeség, ahogyan elesett hősiről ír, egy sokat tapasztalt, érzékeny művész fájdalmairól és indulatairól ad hírt.

Tar Sándor - A ​te országod
Tar ​Sándor (1941-) "ritka madár" irodalmunkban. Életrajza egyetlen mondatban összefoglalható: Hajdúsámsonban született, gépipari technikumot végzett, és három és fél évtizede egyfolytában gyári munkás, jelenleg művezetői beosztásban, Debrecenben. Íróként is hűséges ehhez az emberi világhoz, amelynek hétköznapjait éli; a sokfelől jött és történelmi korfordulónként sokfelé szóródó magyar munkásosztályhoz, amelynek életérzése, vágyai és álmai először Kassák Lajos és József Attila írásaiban kaptak végérvényes és klasszikus megfogalmazást. Tar Sándort ugyanígy foglalkoztatják a mai magyar munkásvilág megalázottainak és megszomorítottainak a csöndes vagy kirobbanó tragédiái, legnagyobb írói ambíciója a munkáslét "öntőformáiba löttyintett" osztály "emberi tényezőjének" a megragadása és igazságának a kifejezése. Évekkel ezelőtt nálunk is játszottak egy emlékezetes olasz filmet a mozikban, amelynek A munkásosztály a paradicsomba megy volt a címe, s nálunk évtizedeken át vakította a társadalmat az ideológiai illúzió, hogy ez nálunk megtörtént, hogy nálunk az Írás szava - "Jöjjön el a te országod" - megvalósult, mert eljött a munkások országa. Hogyan, s milyen életminőséget hozott? Erről adnak hírt, vagy egyik novellájának címével szólva: hangulatjelentéseket Tar Sándor legemlékezetesebb írásai - a "fekete vonatok" új hazát hiába fürkésző népéről.

Tar Sándor - A ​6714-es személy
Hírből ​sokan ismerjük a hírhedt hétvégi munkásvonatokat, de vajon ismerjük-e azokat a munkásokat, akik három műszakban dolgoznak, távol a családjuktól, akik olcsó borral vigasztalják magukat, elvégzik a városokban "a piszkos munkát", de az "ünnepre" már nem kellenek? Valóban ismerjük-e őket: akik munkásszálláson kotyvasztanak maguknak este és vasárnap meleg ételt, akiknek nem égeti kérges bőrű kezét a forró vas, akik éppúgy, mint bárki más, boldogságot szeretnének, családot, szerelmet, hűséget, igazságot? Ismerjük-e a tekintetüket, a hangjukat, tudjuk-e a nevüket - vagy csupán rájuk mondjuk, hogy ők a nép, a munkásosztály? Tudjuk-e, milyen gyöngédség lakozik bennük, emlegetjük-e szellemes tréfáikat, komolyan vesszük-e őket, felnőttnek, egyenrangú polgárnak; vagy csak hivatkozunk rájuk; mert ők termelik meg azt, ami nélkül megbénulna az emberi világ? Megállunk-e, hogy elbeszélgessünk velük, vagy messzire kerüljük a kocsmát is, ahol nótázva lerészegednek kínjukban? Megértjük-e, mekkora szeretettel készített celofán rózsákat éjszaka Gyula Jolánkának, s megértjük-e Laci urat meg Dezső urat, akik magukévá tették közben a lányt? Megérezzük-e az öreg Orbán tragédiáját, hogy pityókásan tanítgatja a fiúkat a szálló koszos szobájában: hogyan kell vetni a gabonát? Kuriózum, furcsaság, más világ - mondanánk; naturalizmus, dokumentarizmus, realizmus - mondanánk, s úgy vélnénk talán, hogy ezzel el is van intézve. S fontosabbnak tartunk egy külpolitikai fordulatot, egy anyagi helyzetünket érintő rendelkezést. És elszáguldunk autóval a 6714-es személyvonat mellett, amelyben vágni lehet a füstöt, amelyben meg lehet süketülni az óbégatástól, amelyben félni lehet egy részeg öklétől; s elszáguldunk a tehenet őrző András fiú mellett, akit intézetből vettek magukhoz az öregek, s úgy él, akár Móricz Árvácskája, s aki, ha emberré nő, mást nem tehet majd: nincs iskolája, családja - hát kétkezi munkás lesz, s talán fölszáll az ingázókkal a vonatra, hogy elvégezze a városban a piszkos munkát. S az ünnepre vajon marasztaljuk-e?

Tar Sándor - Te ​következel
Válogatásunk ​természetesen csak szűk keresztmetszetet adhat, mégis igyekeztünk olyan írásokat összegyűjteni, melyek Tar Sándor művészetének minél több erényét megmutatják. Az írások időrendben követik egymást az 1981-ben megjelent A 6714-es személy című első kötettől az utolsó könyvig, a 2004-es Az alkuig.

Tar Sándor - A ​térkép szélén
Tar ​Sándor az elmúlt években írt novelláit gyűjtötte kötetbe. Írásainak szereplői a térkép, a társadalom szélére szorult, szorított emberek. Életükből hiányzik a remény, de nem hiányoznak belőlük az érzelmek és a vágy egy emberibb sorsra. Helyzetük ezért tragikus. Tar most sem dramatizál, egyszerűen csak leír. Történetei éppen ettől a puritánságtól szépek és megrendítőek.

Tar Sándor - Tájékoztató
Sejtettem ​nagyjából, mi a szociográfia, de azt nem tudtam, mi az - lehet, hogy most sem tudom pontosan. De amit leírtam, gondoltam, talán belefér ebbe a műfajba, mert az általam olvasottak nyomán úgy éreztem, hogy eléggé tág teret ad az írónak ez a műfaj, tehát lehet itt egy kicsit kalandozni, lehet dolgokat kitalálni is, nem kell riportszerűen mindent feldolgozni. Így írtam meg ezt a pályamunkát is egy kicsi dohányzóasztalon, a Mester utca 25. szám alatt, albérletben. TAR SÁNDOR

Tar Sándor - Minden ​messze van
"...tisztán ​hallottam mindent, és egy sirályt láttam, errefelé nincsenek sirályok, de én láttam, és mintha fogták volna a kezemet, indítsak, kapcsoljak, gázt, szinte nem is tudtam róla, és kint voltam, és előtte, mikor még féltem, nem is féltem, csak elkeseredtem, hogy ennyi volt, és tovább semmi, na, akkor próbáltam elmondani a Miatyánkot és nem tudtam..."

Tar Sándor - Ennyi ​volt
A ​keserű ember azt magyarázza a mellette könyöklő pofának a kocsma pultjánál, hogy neki a hite veszett el. Örökre, állítja a megkeseredett ember. Amaz bólint, ha ő elvesztett valamit, az sem került elő többé soha, ő például, ha hiszi a keserű ember, ha nem, a hitét vesztette el. Érdekes, mondja a keserű ember szomorúan, ezzel valahogy most mindnyájan így vagyunk. Iszik egy sört? Azt mondja az egyik, hogy nézze, maga okos embernek látszik, magával lehet beszélgetni, mert ma már az sincs, akivel beszélgessen az ember. És ha beszélget is, előbb-utóbb a politikánál kötnek ki. A számból vette ki a szót, mondja a másik, ezért nem beszélgetek én senkivel. Így igaz, mondja az egyik, a keserű, szó szerint, ahogy mondja, ha meg magában beszél, hülyének nézik. Mit csináljunk? Semmit, mondja a másik, semmit. Mert tudja, negyven év az csak negyven év, folytatja a keserű ember bátortalanul, bár én nem számoltam, de akkor is, sok idő az, majd egy élet, és megszoktuk, mint a madár a kalickát, és tessék, most kinyitják az ajtót, mehetsz, amerre csak látsz, és akkor kirepülök, és akkor egyből úgy érzem magam, mint a Szaharában, sehol semmi. Hát ez az, mondja a másik, hogy sehol semmi. Én még abban sem vagyok biztos, hogy az az ajtó tényleg a szabadságba nyílott, és nem egy másik, nagyobb kalickába. aztán elhallgatnak, mert valahogy nem értik igazán egymást. Pedig annyi mindent el kellene mondani. De kinek? És minek? Hát itt a baj. A keserű ember szégyelli mondani, amaz szégyelli hallgatni. Furcsa, hogy szégyellni kell.

Tar Sándor - Az ​alku
Reménytelenség, ​unalom, fásultság, szomorúság, gépiesség - ez uralja Tar Sándor világát. Hősei többnyire üres lelkű, kisemmizett kisemberek, hajléktalanok, alkoholisták, elmebetegek vagy csak nyomorultak, lecsúszott értelmiségiek, tanárok, orvosok, szerencsétlenek. Történetei - mert ő továbbra is történeteket ír - hétköznapiak, mégis, vagy éppen ezért, megrendítők és igazak. Olykor vidámak is. De inkább ne lennének azok.Tar katartikus élményt nyújtó mesélőkedve mit sem változott. Hol alakjai bőrébe bújva kandikál gúnyos pofával kifelé, hol meg kívülről kukucskál befelé, kukkol és megfigyel. Eleinte csak érezzük, hogy mindig az ő - már-már giccsesre mázolt - valóságában éltünk, később már tudjuk is. Nem lehet szabadulni belőle. Itt van. Szörnyű és gonosz. Az ember pedig, akit látni sem akarunk, akivel találkozni sem szeretnénk, ott áll a lépcsőházban, bekopog az ablakon, bámul ránk egy kerti padról vagy egy kocsmaajtóból. Leskelődik. Alkukat köt, és nem akar semmit. Hátha neki sikerül. Menekül előlünk, és már közelít hozzánk. Csak arra vigyáz, hogy sohase költözzön megsemmisíthetően belénk.

Tar Sándor - Nóra ​jön
".... ​Az ismétlődés Tarnál: reménytelenség, hamis biztonság, gépiesség, embertelenség, unalom, fásultság, szomorúság. Alig oldhatja valami. Talán az, ha valami mégis történik, még ha az úgyis elmerül majd a megszokásban, vagy még ha rosszabb is minden eddiginél. Talán az, ha ketten (újra) egymásra találnak. Talán ha valaki együtt beszél másokkal, átengedi magán és megmutatja a beszédüket. Szabadsághiányukat megértve, függetlenül. Szabadon, de tőlük függve." Kálmán C. György