Ajax-loader

Győrffy Ákos könyvei a rukkolán


Győrffy Ákos - A ​távolodásban
Győrffy ​Ákos legújabb verseiben mintha még mélyebbre, még messzebbre ereszkedne:még közelebbről pillant rá az élet legnagyobb kérdésére: a távolodásra, a halálra.Az életközép, a meredeken haladás költészete ez: a költő egyszerre a fiú, aki elveszíti apját, és ő maga az apa is, akinek gyerekei vannak. Ebben a körforgásban zajlik Győrffy Ákos lírája. Versei néha naplójegyzetek, máshol útleírások. Eleddig főleg a tájban, az erdőben volt otthon ez a líra, az új verseknél mintha kinyílna a világ, Európa több pontjára is ellátogathatunk,de utazhatunk az időben is: természettörténeti koroktól a XX. századig. A Győrffy-vers mintha mindig epika és líra kettős határán mozogna - innen nézve ez a poétika Oravecz Imre ösvényein halad. Tág panorámák és sűrű közelítések, epikus hosszú versek és epigrammatikus egysorosok váltakoznak a kötet lapjain, sajátos ritmust adva ezzel az olvasásnak, az utazásnak.

Győrffy Ákos - A ​hegyi füzet
Győrffy ​Ákos most naplót írt, dátumok nélkülit. Szereti járni az erdőt, a hegyeket, főként kedvenc hegységét, a Börzsönyt, amelynek a peremén lakik. Egy alkalommal egy feltört hétvégi házikóban üres füzetet talált és abban rögzítette gondolatait, emlékeit, álmait, félelmeit. Fáradhatatlanul vizsgálja önmagát, és többek közt azt állítja, hogy ami tiszta bennünk, az sem mi vagyunk. Ennek ellenére szembe kell néznünk magunkkal, a megtisztulás reménye nélkül is. Mindannyiunknak kellene egy ilyen füzet, csak nem biztos, hogy találunk az erdőnkben, és még kevésbé, hogy ilyen mélységekig alá tudunk szállni. De nem baj, itt az övé, megteszi benne helyettünk is. Csak olvasnunk kell. (Oravecz Imre)

Győrffy Ákos - Akutagava ​noteszéből
Győrffy ​Ákos saját világot teremt váltakozó hosszúságú prózaverseiben. Az Akutagava noteszének minden egyes számozott szövege önmagában is külön világ, legjobban egy álombeli tájhoz hasonlító saját univerzum. A kötetté rendezett írások egybekapcsolva azonban még erősebben utalnak egy nem létező, megalkotott világra. Az egy-két soros vagy néha egyoldalas írásokban szakrális helyek szerepelnek: erdei ösvények, vadászles, egy sáncvár romjai, egy pajta, egy gerendaház, a móló kőfala, sóderzátony. A meditáció terei vagy épp az emberi szorongás, körbenjárás helyei. Győrffy megrendítően pontosan ábrázolja az emberi állapotokat, a szövegek élesen és közhelymentesen fogalmazzák meg a magány érzését, a párbeszéd lehetetlenségét, az élet értelmetlenségét. A gondolatok lecsupaszítottságuk és végérvényességük ellenére is olyannyira frissek, a képek annyira újak, hogy kristálytiszta pontossággal adják vissza az összes emberi és nem emberi rezdülést. Mintha csak most fedezné fel valaki e régről ismert érzéseket, de olyan világban mutatja be őket, melyen az olvasó kívül áll és ezért neki csak az őszinte, szinte gyermeki rácsodálkozás marad - kétségbeesést, melankóliát nem hív elő.

Győrffy Ákos - A ​Csóványos északi oldala
Érett ​költőként debütál Győrffy Ákos, aki nagyon össze nem illő dolgokat képes harmóniába hozni: verseinek igen erős motívuma a táj, ugyanakkor csaknem valamennyi művének - a leíró műfajúaknak is - van valamilyen epikus sodra, elbeszélő vonulata. Nála a látványelemek egymásutánja történést sejtet (nap; beszél a halálról; Kálváriadomb; A kép; Most a sötét vízen; Vajon ki az stb.), mintha maga a fölsorolás dinamizálná a verset, mintha a látvány fölidézése teremtene fluxust. Mindenképp sajátos hangon szól, éspedig egyenletesen kitartott tónusban: mindvégig bírja erővel az új és újabb látványok, látomások rögzítését, mozgásban tartását, illetve ezek egymásutániságának feszítettségét. Különösen igaz ez par excellence tájverseire, amelyek a természet elementumainak számbavételével önmagukban hatásosak (a Hiányok, A Csóványos északi oldala és Belső hegység című ciklusok darabjai). Győrffy nem akar "szép" vagy akár poétikus verset teremteni; magát adja, vagyis hagyja, hogy meglátott képeit lelkének ereje hozza mozgásba, állítsa epikus áramlatba. "Merülök, arccal fölfelé, a nap ezer darabra szakadt / szét, puha fénycsomók a vízen. / Így maradni" (Spiaggia). A versek belső dinamikájának egyik legerősebb mozgatója ő maga, hiszen a költő sokszor "beleáll" a képbe, és a maga személyiségének gazdagságával, a lírai szubjektum varázsával, sajátos gesztusaival, emberi hitelével hozza mozgásba alapvetően nominatív mondandóját - a tájról. Különös, nem egykönnyen átlátható, megfejtésre érdemes, és mégsem rébuszos költészet ez - igényes olvasóknak élménye lesz.

Győrffy Ákos - Havazás ​Amiens-ben
Győrffy ​Ákos versei egy olyan személytelen tartományba vezetnek vissza bennünket, amely egyszerre meditációs tér és szakrális közeg - ahol ismét felismerhetőek lesznek azok a koordináták, amelyek közt élnünk mégiscsak érdemes lehet. Minél pontosabban érzékeljük a versbeli tájak képeit, annál inkább eltűnnek: annál inkább saját magunk sebzett, letarolt, belső ipari tájaira ismerünk. Ám aki megszólal e versekben, mégsem a pusztulásra vagy annak okaira, borzalmára koncentrál, hanem a következményeit veszi számba, kíméletlen szelídséggel, s kimondatlanul is az újrakezdés esélyein tűnődve - mert ami elveszett, mégis megvan, megtapasztalható, a tényeknél reálisabb formában; persze kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e rá.

Győrffy Ákos - Haza
Győrffy ​Ákos prózája a létezés mélyére ás, a lehető legmélyebbre. Miközben a végletekig személyes, egy pillanatra sem személyeskedő. A mindenséggel méri magát, és nem találtatik könnyűnek. „Mintha egy végtelenül finom, de épp ezért áthatolhatatlan függöny választana el önmagamtól és mindattól, ami a testem határain kívül fekszik. De már a testem is. Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy testemre a sajátomként tekintsek. De akkor mégis kié, ha nem én birtoklom.” Ezek a filozófia évezredes kérdései és kétségei mai nyelven megfogalmazva. Megrendítő belső utazás és Haza-találás.

Győrffy Ákos - Nem ​mozdul
Madarak, ​fák, vizek, fények és árnyékok töltik be és határolják a kötet verseit. Győrffy Ákos látszólag eszköztelenül ír, mégis úgy válogatja képeit, hogy hatásuk szokatlanul és váratlan pillanatokban felerősödik - mint ahogy egyik kritikus írta: "Valami tárgytalan, mély megrendülés, amit az olvasóban hátrahagy." Az új kötet sajátos összegzés: az elmúlt tíz évben megjelent versek át- és továbbírt változatai, kiegészítései: a költői pozíció immár markánsabb, a megfogalmazás pontosabb, miközben a tekintet iránya ugyanaz: nem mozdul.

Kollekciók