Ajax-loader

Jenei Tamás könyvei a rukkolán


Jenei Tamás - Bhagavad Gítá
A Bhagavad Gítá a Mahábhárata indiai eposz része, a védikus irodalom egyik alapműve. Jelentősége Indiában hasonlatos az Újszövetségéhez. Mindenki olvassa, forgatja, erőt merít szavaiból. A kétszázezer versszakos Mahábháratán belül a hétszáz versszakos Gítá Ardzsuna harccal szembeni kételyeivel kezdődik, amelyek a végső ütközet előtt támadnak fel benne. Kételyei jogosnak tűnnek, hisz az ellentáborban számos rokon és barát sorakozik föl, számos tisztes harcos, akikkel szíve szerint sohasem háborúzna. Félelmeitől nem képes megszabadulni, így megkéri Krisnát, a kocsihajtóját, vigye a két hadrend közé, hadd szemlélje meg utolszor, kikkel is fog életre-halálra küzdeni. Krisna teljesíti kérését, és a Gítá ezen a ponton kezdődik el. Ardzsuna az első énekben a két had között állva elmondja a félelmeit, míg Krisna a következő tizenhét énekben azon felül, hogy megpróbálja eloszlatni a felmerült félelmeket, szellemi beavatásban részesíti Ardzsunát. Ez a szellemi táplálék a védikus bölcseletbe enged bepillantást. Kicsit patetikusan hangzik, de nem áll messze az igazságtól, hogy a Gítában a szellemi kasztot képviselő Krisna ad lelki eligazítást a harcos kasztot megtestesítő Ardzsunának. A mítosz szerint a Mahábhárata eseményei a ma is tartó világkorszak kezdetére esnek, vagyis Krisztus előtt háromezer körülre. Az eposzban zajló rokonháború vezette be a Vaskorszakot. A Bhagavad Gítá a harcos kaszt Testamentuma volt, hisz Krisna nem a tűzhely mellett, hamuban sült pogácsák eszegetése közben, hanem a harcmezőn, egy öldöklő csata kellős közepén részesítette szellemi beavatásban Ardzsunát. 3. Bátor Ardzsuna! A had félelmes ura! Értsd meg, harcos vagy, s nem bárgyú szolga! Bármily csodás a tiszta jóság, bölcsesség s tetterő nélkül pusztán vak káoszba torkollás. Gyermeki szívvel állasz? Megbocsátásra várva? A rend felbomlik, zűrbe s káoszba foszlik. Az önző énlét már-már oly erős, hogy az ember dühöng, ha nem ő a legelső. Pusztán a szívvel kormányozni nem lehet, a rend tönkremegy, kell a bölcs erő, a tetterős szervező, s ma nincs más utad, mint szenvtelen elmével a hadnak irányt mutatsz. A Gyöngykor elhalt, s hidd el, a jajgatás nem segíthet rajta. 13. A test elporlad, bárki bármit kotyoghat: az Ég játéka, Isten és tréfa. Tudj búcsúzni, elmúlni, s ne búsulj, a szent káprázat folytatódik, s születésbe torkollik. A test csodás káprázat, Isten gyermeki álma, kicsit magánya, a mámor fátyla, de a játék megy tovább, nincs halál, nincs gyász: új test, új báj, új mámor, új csók, új Ámor. A szívbarlangból útjára indult lélek nem hal meg soha, újjászületik holnap, s új táncba fog majd, új testet, ruhát, illatot ölt magára, s él Isten játékában. Ne sírj! Nincs halál! Örök a tánc. Örök a csábító létbáj. 70. Ahogy a vízcsepp a föld része, s egyszer a tengerbe ér el, a vágy az ember magléte, s egyszer testbe, elmébe lép fel, így ne görcsölj ellenük, isteni a szerepük. Ahogy a tenger minden cseppet megölel, viszont semmit sem önt el, úgy tesz a bölcs a vággyal, magába zárja, látja, vizsgálja, s nem hagyja, hogy kitörjön ördögies vadsága. A bölcs lelkében áradnak a vágyhalmok, enyém, akarom, legyen már nagyobb, mégse gyulladnak tűzre, s elmét nem űznek, éjszakára eltűnve rózsát csokorba fűznek. A szelíd vágyak, a Napnak sugarában, madárhang látszat.

Jenei Tamás - Az elveszett Lélek visszhangja
Az ember tudata ahhoz a hajóhoz hasonlít, amely időtlen idők óta az óceánon lebeg, ahol a Nap a szív, a Hold a lélek, a hajó a fizikai test, a hajóskapitány az intellektus, a kormányrúd az elme, a vitorla az érzelmek, az óceán mélyéből szüntelenül feltörekvő örvénylések és hullámok pedig a tudattalanban jelen lévő homokbuckák (szamszkárák). Az ember tudattalanjában – az óceánhoz hasonlóan – kisebb-nagyobb homokbuckák (gondolati és érzelmi beidegződések) vannak. Az ember általában észre sem veszi, hogy a gondolkodását és érzelemvilágát mindig is ezek a tudattalanban meglévő – életeken át felhalmozott – beidegződések irányítják. A felszíni gondolatáramlásra a felszín alatt jelen lévő homokbuckákból kiindult örvénylések csapnak le. Éppen ezért a hajóskapitánynak, az intellektusnak éberen és bölcsen kell a kormányrudat, az elmét kormányoznia, hogy a tudattalanból felcsapó örvényléseken és hullámokon – az érzelmek által megfeszített vitorlákkal – keresztülkormányozza az embert, követve a Hold és Nap sugarait. Amióta a felvilágosodás túlértékelte az észt, és mélyebb bölcsesség hiányában, pusztán indulatból sutba dobta a vallásos világértelmezéseket, azóta ebben a feltartóztathatatlan szellemi zűrzavarban azok a gondolkodók, de sokszor egyszerű emberek is, akiknek az emberképe még szakrális, és még akkor is szakrális, ha már nem képesek mélységében átélni a misztériumát, világértelmezéseket és történelemszemléleteket gyártanak, amelyekben sokszor kibogozhatatlanul keveredik a keresztény teológia, a racionális világértelmezés, az újkori történelemszemlélet és egy vagy több mitologikus világkép. Kedves Olvasó! A következő oldalakon leírt világértelmezésemet és történelemszemléletemet se vegye másnak, és főleg ne többnek, mint ami; egy olyan ma élő ember igyekezetének, akinek emberképe szakrális, és méghozzá keleti, melyet alapjaiban határoz meg a születő-élő-meghaló-újjászülető emberbe vettet bizonyosság és hit. Ne vegye többnek a leírtakat, mint ami; egy intellektuális kísérlet, melyet a jobb napokon nevezhetünk szellemi játéknak, a rosszabbakon inkább görcsös igyekezetnek, ami azért több mint játék, és szebb, mint pusztán görcsölés, hiszen a létezés és benne az emberi élet egyetemes kérdéseit boncolgatja. Tartalom Első fejezet: Az ember 5 Az embert alkotó hét rész 7 Az öt test 10 Az újjászületés 12 A személyes tudattalan 15 A kollektív tudattalan 19 A karma 24 Az Örökérvényű Törvény 26 Az ember célja 27 A Kelet üzenete 28 Az ember személyisége 29 Az individualizmus 32 Háromféle emberkép 33 Második fejezet: Az értelem 37 Gondolkodom, tehát vagyok 39 Az elme az Isten nélküli korszellem rabja 42 A Nyugaton is éltek szentek és bölcsek 43 Gondolkodom, tehát nem vagyok 44 A misztika hiánya 47 A misztika meggyógyítja az embert 50 Isten nélküli értelem 51 Istenélménnyel megáldott értelem 53 Isten és a huszonegyedik század 55 Harmadik fejezet: Az anyag 57 Az anyagot hajszoló félelem 59 Az anyag csapdájában 61 A tudomány, mint végső megoldás 64 Haladás és sivatag 65 Az ember keletkezése materialista szemszögből 68 Negyedik fejezet: Az ösztönerő 73 A korlátok nélküli ösztönerő 75 Isten lenne a fék 76 Különbség ember és állat között 78 Az értelem nélküli birtoklás 80 Az érzelem nélküli érzékiség 82 Az asszonyi bűbáj 85 A média elnyelte az emberiséget 88 Ötödik fejezet: A kapitalizmus 91 Charles Darwin 93 Sigmund Freud 96 A kapitalista szellem gyökere 100 Minél többet 110 Céltalan hajsza 114 A kapitalista majomlét 117 A huszadik század és Európa I.: a feudális-szakrális- keresztény világ bevégeztetett 119 A huszadik század és Európa II.: a kapitalista-tőkés- liberális világ győzedelmeskedett 121 A huszadik század és Európa III.: hogyan került ide a kommunizmus és a fasizmus? 124 A huszadik század és Európa IV.: az angol, a német és az orosz 126 A huszadik század és Európa V.: az ideológiák, mint istenpótlékok 131 A huszadik század és Európa VI.: az ideológiák 134 A huszadik század és Európa VII.: összefoglalás 137 Hatodik fejezet: A liberalizmus 141 Liberalizmus és történelmi visszatekintés 143 A liberális inkvizíció 149 Mitől válik emberré az ember 152 Az emberben felszabadítják az állatot 154 A kapitalizmus és a liberalizmus násza 156 A média korlátlansága 159 A Kelet és a liberalizmus 161 A Kelet és az ideológiák 165 Az individuumot kellene meghaladni 169 A Kelet és a Nyugat a szabadság tükrébe 170 Hetedik fejezet: A demokrácia 173 A történetírás 175 A történelemszemlélet 178 Kétféle történelemszemlélet 181 Mi a történelem mozgatója 186 A négy történelmi korszak 190 Amilyen az ember, olyan a rendszer I.: a paradicsomi ember 193 Amilyen az ember, olyan a rendszer II.: a kasztok embere 198 Amilyen az ember, olyan a rendszer III.: a feudális ember 204 Amilyen az ember, olyan a rendszer IV.: az individuális ember 210 Az oligarchikus és az autokratikus demokrácia 216 A kereskedők mohósága és a tömeg gyomra diktál 222 A psziché-mentális zavarodottság 224 A demokratikus gyűlöletkeltés 226 A demokrácia négy embertípusa 228 A politika felelőssége a huszadik században 232 A Baloldal, a pocak és a szellemi kiüresedés 235 A Liberálisok, a szabadosság és a túlhevülés 239 A Jobboldal, az ima és a tőkefelhalmozás 241 A kommunizmus 245 Nyolcadik fejezet: A vallás 249 Mikor alkot az ember vallásokat? 251 Milyen tudatállapotban alkot az ember vallásokat? 253 Vallás és történelem I.: a paradicsomi ember 255 Vallás és történelem II.: a mitologikus ember 259 Vallás és történelem III.: a vallásos ember 263 Vallás és történelem IV.: a materialista ember 269 A vallás feladata 274 A Nyugat és a vallás feladata 278 A Kelet és a vallás feladata 279 A vallás és a gyakorlat 282 A vallásnak nevezett közjáték 287 A tudatlan és virulens ösztönember 289 A felvilágosult észember 290 A szakrális útkereső 292 Kereszténység I.: ész, szervezettség és misztérium 295 Kereszténység II.: az érdekházasság 297 Kereszténység III.: a jelzők nélküli keresztény 300 Az egyistenhit 302 Ami hiányzik a kereszténységből: az önismeret és az újjászületés tana 305 A vallás se nem türelmetlenség, se nem teológia 308 A Kelet elbukott 310 A vallások a racionalitás és a misztika tükrében I.314 A vallások a racionalitás és a misztika tükrében II. 318 A vallásról végezetül 322 Kilencedik fejezet: A nemzet 325 Nincs azonosság, de van folytonosság 327 Az ember földi küldetése 329 Megértem, megtapasztalom, realizálom 332 Nemzet és történelem 335 Kínkeservek között végül felvilágosodott az egész világ 340 A nemzetet a materializmus szülte 342 A nemzet: materiális-mennyiségi verseny 345 Modern nemzetállam: tömegmassza 347 Fajöntudat és ideológia-öntudat 351 A kasztrendszer és a jelenkor 355 A szellem kaszt 357 A harcos kaszt 360 A kereskedő-kézműves kaszt 363 A szolga kaszt 366 Ki irányítja a világot? 368 A tárgyfétis uralma 370 A szellemi hierarchiát nélkülöző nemzetgőz 372 Isten vagy nemzet 375 Tizedik fejezet: A Kelet 379 A Nyugat és az énillúzió 381 A hittérítők kudarca 384 A kereskedők sikere 386 A legfőbb kérdés 387 Kína 390 India 397 Perzsia 404 Perzsák, görögök, demokrácia 409 Perzsia és a huszadik század 413 Oroszország 420 A Kelet bölcsessége 428

Jenei Tamás - A Turba és a NemLét között
Az igazság sohasem derül ki, hangzik kesernyésen a polgári közhely. Az igazság mindig is rejtve marad a kíváncsiskodó lelkek számára, folytatódik a hétköznapi okosság. És valóban. Vitathatatlan. Az igazság ritkán mutatkozik meg anyaszült meztelen a közvélekedés ördögi önéltetésében. Az igazság mindig is a ködfelhők homályában ténfereg alaktalanul, egyetemes magányosságában. Nehéz a szépet meglátni a hétköznapi zűrzavarban. Nehéz az igazságot felismerni. Megszelídíteni. És megszeretni. De miért maradhat rejtve az oly gyakran emlegetett egyetemes igazság? Miért nem látszik minden perpatvarban, útmutatásul a keserűségben megbotlott vitatkozók számára? Miért nem integet heves kézmozdulatokkal, hogy gyertek, itt vagyok, a megfáradt embereknek az esti elcsendesedés magányában? Ezekre a kérdésekre, bármily bonyolultnak tűnik, roppant egyszerű a válasz: a hétköznapoknak nincs egyetemes igazsága. A hétköznapoknak küzdelme és egója, vitája és ravaszsága, érdeke és sietsége, szorongása és neurózisa van. De nincs igazsága, mert az egyetemes, örök igazság – mint például a szeretet, az önfeláldozás vagy a nem-ragaszkodás – az egyéni érdekeken túl található. Ott bujkál alaktalan alakja, ahol az ember önnönmagát, örökké vibráló egoizmusát ha nem is adja fel teljesen, de markánsan túllépi földi lehatároltságát. A hétköznapi emberi világ nem az egyetemes igazságok küzdőhelye. Nem az a hely, ahol a szeretetben fogant együttérzés és az előítéleteken túlmutató bölcsesség tündökölne – még akkor sem, ha minden emberben megtalálható az egyetemes igazság parányi hajnalhasadása. A hétköznapi világ az érdekek és egók kibogozhatatlan kavalkádja. Vélemények és ellenvélemények, érzések és ellenérzések sűrűsödnek össze a vitázó szavakban, és a legritkább esetben bukkan fel a létezésen túlmutató isteni igazság. Mindezek mellett a belső hadszíntér, a véleményformáló ember lelkivilága sem tűnik egy változatlan kinyilatkoztatásnak. Nem látszik kőbe vésett igazságnak, ami az idők végezetéig változatlanul visszhangzana, hisz az ember hol így gondolkodik, hol akképpen vélekedik. Hol így érez. Hol úgy hangoskodik. Hol ezzel vitatkozik. Hol pedig azzal ért egyet. Az ember örök változás. Egy örök átalakulás. És nem csak a teste változik, hanem a lelke is folyton hullámzik. Nem beszélve az ember gondolatairól, érzéseiről és vágyairól, melyekről rengeteg szépet és rútat lehet mesélni, de a legkevésbé azt, hogy örök igazságok lennének. A változás alól személyem sem kivétel. Ember vagyok. Vétkes. Gyarló. Bűnös. Mint mindannyian széles e világban. Szeszélyes és változékony, bukdácsoló és tévutakon járó. Így a történetet – amelyet el szeretnék mesélni Atakámról, a legjobb barátomról, a padtársamról, a látomáskeresőről, a levélíróról, a misztikusan összeomlóról, a politikai ámokfutóról – senki se vegye megmásíthatatlan igazságnak, vagy ne adj’ isten, iránymutató kinyilatkoztatásnak. Inkább nézze amolyan bölcselkedő nyöszörgésnek. Egy igazságot kereső gondolkodó útkeresésének. Egy halálba készülő ember vigasztalásának. Nem felsőbb utasításra vettem tollat a kezembe, az istenek ilyenre nem kényszerítettek, és nem is az emberiség javáért szorgoskodtam, hogy lám, tanuljatok a bölcs Atakámtól, különben a pokolban végzitek. Idősödő magányomban már nem szeretnék senkit sem felrázni a földkerekségen. Évek óta túlléptem azon a belső idegtépődésen, hogy bárkit is megváltsak a földön bukdácsolók táborából. Elszállt az a világmegváltó, illuzórikus erő a lelkemből, hogy az emberiség javáért bármibe is bele kellene szólnom. Az emberek úgy élnek és halnak, ahogy szeretnének, ahogy akarnak, nem utolsósorban, ahogy tudnak. Egyszerűen saját kedvtelésemre körmölöm ide ezeket a sorokat. Önmagam vigasztalására olvasom végig újra és újra Atakám látomásait, amelyeket a bolondokházában írt még fiatalon, és a leveleit, amelyeket a börtönből küldött az elmúlt években. Békességgel tölt el, ahogy rendszerezem őket, és olyan állapotba igyekszem hozni, hogy azok, akár mások számára is követhetőek legyenek. Mindig is önző okok vezettek az írásban. Pusztán azért fáradoztam éveken keresztül, mert felemelő érzés volt visszaemlékeznem fiatalságom egy-egy múlhatatlan korszakára. Boldogságot lopott szívembe a visszaemlékezés és a visszaemlékezésekben történő feloldódás. Kiragadott a gépszerű hétköznapi ügymenetből, és szellemi emelkedettség költözött elszürkülni igyekvő világomba. Nem utolsósorban azért merültem el az írás misztériumában, hogy az öregedéssel jelentkező hiábavalóság érzetét, az idősödésnek azt a tragikus életérzését, amikor rádöbben a halálba igyekvő, hogy olyan formában tökéletesen értelmetlen volt a létezése, mint ahogy élete túlnyomó részében hitte, feledtessem magammal. Hogy olcsó vigaszt csaljak szentimentálisan meggárgyult lelkemre. Sokan gondolják úgy, hogy Atakám történetét ismerik. Nincs abban semmi különös, minek is erről beszélni, hisz azon felül, hogy egyszer egy jókora nemzetközi botrányba keveredett, nem történt vele semmi említésre méltó esemény. Csak állandó bukdácsolás, fokozatos és végzetes térvesztés. És valóban. Nehéz megcáfolni ezen állításokat, hisz hétköznapi szemszögből tekintve tényleg nem történt vele más, mint hogy örökké elveszett a világot uraló anyagmizériában. Örökké elnémult a pénzügyi érdekek mentén kijelölt társadalmi hierarchiában. Lemaradt a létért folyó harcban. Bukdácsolt a végeken. Elmerült a tévutakon. Majd egy váratlan történelmi pillanatban olyan tettre szánta el magát, Csagatáj barátunkkal az oldalán, mellyel megdöbbentették az egész világot, beleértve engem is, és néhány hét erejéig a középpontba kerültek mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban. A közvélemény többnyire csak címszavakat ismer Atakámról. Intelligens, őrült, elvetemült, bátor, hóbortos, zavaros fejű, nem e világra teremtetett, és ehhez hasonlókat, ahogy a médiában jellemezték akkoriban. A külvilág ismeri a valóban őrültségnek látszó politikai ámokfutását, a ráaggatott újságírói jelzőket, a börtönéveket, és ennél több információval nem rendelkezik. Többet nem is tudhat, hisz nem ismeri se a lelkét, se a szellemét, csak az örökké megtévesztő felszínt. A sematikus közvélekedést és a kényszerektől vezérelt közmegítélést. Kedves Olvasó! Mielőtt belevágna Atakám történetébe, kérem, vegye figyelembe, hogy élete, gondolatai és levelei távol állnak a hétköznapi értelem beidegződéseitől, és nem illeszthetők bele egyetlen ma működő szellemi irányzat szekértáborába sem, hanem inkább hasonlítanak egy angyali kórusból leszakadt ember megrendült próbálkozásaihoz. Ugyanis akit megérintett a misztika egyszer is, márpedig Atakám lelke az idő és az időtlenség között utazott szüntelen, az kérlelhetetlenül törekszik arra, hogy a földi világ előítéleteitől és lehatároltságaitól megszabaduljon. A misztikában fürdőző embert az olyan jelenségek, mint a vallási dogmatizmusok és a politikai irányzatok, a hétköznapi szóbeszéd és a társadalmi szokások csak korlátozzák és terhelik, hisz mindig egy hétköznapi életszemléleten túlmutató szikláról tekint a jelenségekre. Egy misztikus szeretne kitörni a világból, az ég felé venni útját, és ez irányú céljában a földi világ csak börtönbe zárja. Így az az Olvasó, aki olyan könyvre vágyik, amelyben a mai ember alkotta jelenségeket és azok korlátait magasztalják, ne is kezdjen bele. Csalódni és bosszankodni fog az íráson. Nem fogja érteni Atakám szellemét. Aki ellenben szeretne kilépni a földi béklyókból, az előítéletekből és az elmebeidegződésekből, a polgári mókuskerékből és a történelmi kötöttségekből, annak nyugodt szívvel ajánlom. Szerintem nem fog csalódni. Ha nem is mindenben ért majd egyet a barátommal, de talál olyan részeket, melyek miatt érdemes elolvasni a következő oldalakat. Kedves Olvasó! Kérem, olvassa jóindulatú és megértő szívvel a barátom életét és leveleit, és ha majd bele is botlik olyan gondolatokba, melyek szokatlanok, netán sértőek, bocsássa meg neki. Atakám egy másik világban élt, lelkében átlépte a révület küszöbét, miközben a földön bukdácsolt vérző szívvel, így nem meglepő, hogy az Olvasó néha értetlenül és indulatosan tekint egyes hangulataira vagy gondolataira. De ilyen nehéz pillanatokban se felejtse el, hogy a barátomtól a legtávolabb állt mások megbántása vagy kioktatása. Ő csak sodródott, mint egy előkelő idegen, aki véletlenül keveredett az emberi világba. Ő csak elmerült az ésszel fenyegetőzők gyűrűjében, mint egy távoli bolygó lakója, aki a börtönben töltött éveit arra használta, hogy megírja véleményét erről a modernnek becézett, istenét vesztett világról. Így senki se értékelje többnek gondolatait, mint egy bukott ember utolsó villanásainak, mint egy halálba készülő földlakó gyónásának. Ha ekképpen tekint mondandójára, találni fog a sorok között vigasztalásokat. A Turba – állapítottuk meg – egy elmezavar, ahol az ember – elveszítve képességét, hogy szíve időtlenségét megtapasztalja – pusztán a földi világban akar érvényesülni. A szakralitás hiánya miatt a földi vágyait túlhajszolja. Az anyagot megkoronázza, az ösztöneit pedig szabadjára engedi, miközben azt hiszi, hogy ő a legokosabb és a legnagyszerűbb teremtmény a földön. A Turba talán legsúlyosabb tévedése az, hogy az ember azt hiszi, az a szabadság, ha az ész és az ösztön isteni korlátok nélkül képes kibontakozni, és nem az, ha az ember szakrális része, a szíve kiszabadul az ész és az ösztön világias börtönéből. A NemLét azt jelentette számunkra, hogy a Kelet is valamennyire eltévedt a paradicsomi tudatállapot elvesztése miatt, de messze nem úgy, mint a Nyugat, aki az életet túlhajszolta és a lelkét elvesztette, hanem éppen ellenkezőleg, az életet túltagadta és a lelkét önkorlátozó szívóssággal kereste. A tudat a Keleten is elsötétült, de a Kelet ezt a süllyedést, a lélek elhomályosulását felismerte. A Nyugattal szemben sohasem fogadta el, hogy a tudat homályban hajszolódjon, és nem nyugodott bele, hogy a szívében élő Határtalanról ne legyen öntapasztalata. Éppen ezért életfeladatként tűzte ki, hogy a Paradicsomban elveszett lelket – amit megvilágosodásnak nevezett el – újra átélje. A keleti bölcseletek központi törekvése mindig is egy békés, melankolikus és megtisztult tudatállapot elérése volt, mely törekvés, ki nem mondva, de a tudás ellen a Paradicsomban elkövetett bűn következménye. Burtáj vagy nem figyelhetett, vagy nem értette, hogy Atakám miről beszél, így a végén megkérdezte, hogy akkor mi az életcélod, barátom? Miért is élsz valójában? Atakám nem csodálkozott a kérdésen, annyit mondott, hogy egyetlen célom van, nyugodt, együtt érző és derűs elmével túlélni az életet. Ezen pedig a külvilágból érkező képek és hangok és a közjóért történő világjobbító hadakozás nem segítenek, csak belerondítanak az elme derűs nyugalmába. A célomat ebben az életemben önmagamban keresem. Önmagam megnemesítésében, mely nem mehet végbe másképpen, mint hogy megszabadulok a haragok, a félelmek, a gőgök, az izgalmak, a túlvágyak, az előítéletek és a túlfeszültségek beidegződéseitől. Ha egyszer sikerül, jöhet a külvilág és a világjobbítás. De míg tudatom tele van negatív lenyomatokkal, miért is akarnám a világot jobbá tenni? Míg a félelem és az indulat, az előítélet és a gőg jelen van a lelkemben, hogyan is tudnám a világot szebbé varázsolni? Egy mentálisan sérült embertől csak sérültebb lesz a világ, bármekkora akarat is szorult belé. És ki nem sérült manapság? Ki nem zavarodott mentálisan? Láttál-e már olyan embert, aki mielőtt a világot szeretné élhetőbbé és szebbé ácsolni, az előbb veszi a fáradságot, és lelkéből gyomlálja ki a negatív lenyomatokat? És csak azután, miután lelkét megtisztította, áll neki a világ megnemesítésének! Ezekre a szavakra mindenki elhallgatott. Burtáj látszólag rémüldözött. Csagatáj se ellenkezett, de Burtáj kétségbeesése láttán annyit fűzött hozzá, megvilágítva a helyzetet, hogy Atakámnak egy kintorna a világ, és ha változnak is a szereplők és a színpadok a történelem folyamán, évszázadok óta egyforma a nóta: mindenki a világot szeretné a maga elképzeléseire formálni, de anélkül, hogy először önmagát faragná az Isten képére. És egyébként is, mindannyian ismerjük Atakám mottóját, még akkor is, ha egyszer se hallottuk az ő szájából egyértelműen kinyilatkoztatva, hogy Istenbe vetett hit és szívből jövő szeretet nélkül egy értelmetlen őrület a világ, egy tragédiába torkolló huzavona, így miért lepődnénk meg a most elhangzott szavain. Én is csendben maradtam, és később, mikor a politikai ámokfutásba

Jenei Tamás - Bhagavad-Gītā ​avagy a harcos kaszt Testamentuma - I-IV. könyv
"Ne ​engedj a haragnak, onnan támad a zavar, a düh démonja, a bosszú érdes csókja. Sose fogadd el, hogy az indulat mámora lehúzzon a sötét pokolba." (...) A Bhagavad Gítá a Mahábhárata című indiai eposz része, a védikus irodalom egyik alapműve. Jelentősége Indiában hasonlatos az Újszövetségéhez. Mindenki olvassa, forgatja, erőt merít szavaiból. A költemény 18 könyvből és 700 versszakból áll. A Bhagavad Gítá a harcos kaszt Testamentuma volt. Krisna nem a tűzhely mellett, hamuban sült pogácsák eszegetése közben, hanem a harcmezőn, egy öldöklő csata kellős közepén részesítette szellemi beavatásban Ardzsunt. ,,Jelen írás a Bhagavad Gítá első négy könyve. Az első könyv negyvenhat, a második könyv hetvenkettő, a harmadik könyv negyvenhárom, míg a negyedik könyv negyvenkettő rövid versből áll. A jobb megértés érdekében mind a kétszázhárom verset három nyolcsoros japán versformával értelmeztem. Az első versszak egy haiku és egy waka, a második versszak egy fordított waka és egy haiku, míg a harmadik versszak ismét egy haiku és egy waka összevonásából jött létre. A három egyenként nyolcsoros versszakot egy háromsoros haikuval zártam le. Forrásanyagként elsősorban Baktay Ervin fordítását használtam, de minden egyes versszak értelmezése előtt elolvastam a magyarul megjelent többi fordítást is, a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokkal. Az egyes versszakok kifejtésénél ugyan segítségemre voltak a hivatalos magyarázatok, de ezeknél is többet segítettek: Sri Ramana Maharsi, Szvámi H.V.L. Púndzsa, Szvámi Ráma, Szvámi Vivékánanda, Szögyal Rinpocse, Kalu Rinpocse, Csögyam Trungpa, Rabindranath Tagore, Lin-csi apát, Julius Evola, René Guénon, Paul Brunton, Frithjof Schuon, Bede Griffiths, Baktay Ervin és Hamvas Béla írásai. Írás közben arra törekedtem, hogy a 21. század embere egy-egy versszakon képes legyen elmélyülni, és e szellemi élmény hatására kilépjen néhány pillanatra, percre, órára az elme gépiesen zakatoló fogságából. Aztán a csendben megpihenjen, talán egy kicsit mosolyogjon is önmagán, megérezve a lélek és a szív időtlenségét, megélve a létezés értelmetlenségét az istenien örök értelemben. A Bhagavad Gítá értelmezése nem tudományos munka, nem is teológiai okfejtés, vagy filozofikus elmélkedés, annak ellenére sem, hogy található benne teológia is, filozófia is, hanem egy költemény. Minden versszak értelmezésénél meghagytam a költő szabadságát, mely a szív és az ész, a képzelet és a logika között mindig a szívet és a képzeletet választotta. Így annyira szabad komolyan venni ezt a munkát, amennyire egy költő belső képeinek és intellektusának összemosódó kitárulkozását komolyan lehet venni."

Kollekciók