Ajax-loader

Berkesi András könyvei a rukkolán


Berkesi András - Két ​regény
A ​kötet két regényének cselekménye a 60-as, 70-es évek Magyarországán játszódik, hősei az ellenforradalom leverését követő új politikai légkörben élnek, konfliktusuk ebben a társadalmi közegben györekedzik. Az FB-86 azt az erkölcsi-politikai problémát feszegeti, hogy milyen okok révén marad meg a szocializmus hívének valaki, akit személyesen is érintettek a személyi kultusz törvénysértései. A 13. ügynök a második világháború idején kialakuló antifasiszta koalíció belső ellentmondásából szövi alaphelyzetét: az ember, aki az angol hírszerzés oldalán küzd a fasizmus ellen, a szocialista Magyarország állampolgáraként, milyen erkölcsi töprengés után szakít egykori megbízóival? Ebből a nézőpontból a két regény központjában a szocializmushoz való hűség próbája áll. Berkesi alkotói "módszertanának" fő elemei - az érdekesség, és az aktuális erkölcsi-politikai problémák, konfliktusok előtérbe állításá - minden regényében érvényesülnek, de váltakozó arányokban. A Magányban, a Játék a tisztességgel-ben az erkölcsi-politikai elem van túlsúlyban, az FB-86 és A 13. ügynök esetében viszont az érdekes elem, a cselekményesség kalandosságba megy át. Az olvasó így két olyan regényt vesz a kezébe, amelyben Berkesi legjobb adottsága - a fantáziadús cselekményszövés - talán leginkább érvényre jut.

Berkesi András - Az ​ezredes
Berci ​bácsi az ajtó mögött állt ezredesi egyenruhában, és minden szót tisztán hallott. Hát ezeket most megtréfálja, határozta el. Mert Borbásék is szeretnek tréfálkozni. Néha egészen vad tréfákat találnak. Kunhegyi mesélte, hogy az elmúlt télen valamelyik kávéházban voltak. Kunhegyi szórakozottságában elveszítette a ruhatári céduláját. Amikor kimentek a ruhatárba, magyarázkodni kezdett. A ruhatárosnő persze nem ismerte őt. Borbásék kicsit távolabb beszélgettek, de úgy, hogy a ruhatárosnő meghallja. Azt mondta Borbás: Nézzétek azt az ősz hajú szivart. Tegnap este ezzel a trükkel szerzett magának egy télikabátot a New Yorkban. Micsoda ravasz ürge! Ebből aztán akkora kalamajka lett, hogy rendőrt hívtak. Persze a végén jót nevettek. Most visszaadja a kölcsönt. Megtréfálja őket. Csak Polyákék vegyék a lapot. Így hát Berci bácsi máris azonosult szerepével, és ezredes lett.

Berkesi András - Októberi ​vihar / Vihar után
Az ​1956-os ellenforradalom sorsfordulót jelentett mindenki számára, aki csak az örvénybe belekerült - akár az egyik, akár a másik oldalon állott, akár harcolt, akár passzív beletörődéssel, sopánkodással, értetlenséggel kísérte a fejleményeket. Berkesi András - akit éppen ez a sorsforduló tett íróvá - jól átérezte első regényében, az Októberi viharban a gyászos, tragikus, hősi mozzanatok keveredését, az emberformáló választás, a felnőtté érés pillanatának fontosságát: leegyszerűsítéstől mentesen, a magánélet és a közélet szerves egységében, a politikai tanulság nem-direkt kibontásával formálta meg ifjú, útkereső hőseinek sorsát. A regény megérdemelten aratott nagy sikert. Izgalmas olvasmány született egy jelentkező író tollából - s nem maradt el a folytatás sem, amely azt igazolta, hogy a szerző korántsem az aktualitás hullámcsúcsán sodródott a magyar irodalomba. Friss, ma is érdekes olvasnivaló a Vihar után, amely - tanulságos mai szemmel fölfedezni - kitapinthatóan mutatja Berkesinek a pszichológiai elmélyedés irányába tett, határozott lépését, s nem kevésbé tanulságos megfigyelni, hogy a később sokat vitatott módszerű író ebben a könyvében éppenséggel a cselekmény kerekdedsége rovására tör a nagyobb értékek felé. Közelmúltunkkal találkozunk e két regény lapjain. Izgalmas szembenézés, nem mindent összemosó ködfátyolon keresztül föltárt látvány. A fiatalos hév, amely a regények hőseit feszíti, olykor tévutakra viszi, olykor visszatéríthetetlenül is, ma is megragadó, lebilincselő. Az emberi és politikai tisztesség, a morális helytállás a fő témája az egy kötetben újra kiadott, szervesen egybetartozó két írásműnek.

Berkesi András - A ​szenvedély csapdái
"Az ​öregasszony harciasan szembefordult unokájával. – Nem titkoltam, és ma sem titkolom. A születésed percében megátkoztalak. – Ha már itt tartunk, drága sámán vagy táltos nagyikám, mondjad már meg nekem, hogy milyen lesz az én jövőm? Az öregasszony nem figyelt a lány kérdésében rejlő gúnyra, lehunyt szemmel, mintha a jövőt fürkészné, sokáig hallgatott, majd megszólalt halk, de gyűlölettől izzó hangon: – A te jövőd a gyilkosok jövője. Újból gyilkolni fogsz, mert ez a sorsod. És úgy fogod végezni, ahogy a gyilkosoknak megíratott. Csúf halállal. Rettenetes csúf halállal." A szenvedély szörnyű tetteket motiválhat, de csapdába eshet a szenvedélytől vezérelt egyén is, mert tettének következményei őt magát is elpusztíthatják.

Berkesi András - Októberi ​vihar
Nem ​könnyű 1956 októberéről írni, hiszen a fő kérdések tisztázása után még ma is számtalan nyugtalanító gondolatot kavar fel a tépelődő emberek agyában. Mi történt akkor Magyarországon? Mi történt és miért? S ami egy szépíró számára a legfontosabb, mi játszódott le az emberek agyában, szívében? Mennyi emberi tragédia zajlott le, mennyi könny hullott ezekben a napokban! S mindez miért? Diákok és ipari tanulók, orvosok és munkások, kommunisták és ellenforradalmárok, megtévedt fiatalok és tudatos árulók alakjai villannak fel szédítő kavargásban e kötet lapjain. Rendkívül izgalmas, megrendítő és elgondolkodtató olvasmány ez a könyv, ugyanakkor egyszerre elnagyolt és bonyolult, mint maga az élet. Költői áttételeken át a szocialista Magyarországért küzdő emberek igaza csendül ki belőle.

Berkesi András - Szerelem ​három tételben
Szerelmes ​regényt tart kezében az olvasó, amely emellett mindazokat a történelm teremtette izgalmakat, fordulatokat is kínálja, amelyek meghatározták az 1940-től 1950-ig terjedő évtizedet. Több nagy sikerű Berkesi regény foglalkozott már az ellenállás hőseinek kalandjaival, a Horthy-börtönök és Gestapoakciók, a hírszerzés bemutatásával. De szólt már a szerző a felszabadulás utáni Magyarország problémáiról, a kommunisták és ellenfeleik küzdelméről, a koncepciós perek idejének bűneiről, a tisztességes emberek belső meghasonlásáról. Ez a regény is beszél minderről, de ez az igzalmas, feszültségekkel teli történelmi korszak csak a keretét, hiteles hátterét adja egy tragikusan szép szerelem történetének. Szerelem - három tételben. Háromszor szakítja el egymástól Gábort és Szulitát a vonzalmuknál erősebbnek látszó külső erő. Először a leleplezett hazugság - a társadalmi különbség. Másodszor a Gestapo, harmadszor a törvénysértő perek. De ez már maga a történet, amelyet érdemes elolvasni.

Berkesi András - Pisztrángok ​és nagyhalak
Az ​ismert és közkedvelt író új regénye, a Pisztrángok és nagyhalak szenvedélyes őszinteséggel kutatja fiatalságunk problémáit. Miért menekülnek egyesek a közöny fedezékébe? A Pisztrángok és nagyhalak nemcsak erre a kérdésre, de a szerelmi életükben fellelhető cinizmusra is választ keres. Két fiatal őszinte és nagy szerelme áll a Pisztrángok és nagyhalak középpontjában. Sorsukon bizonyítja az író, hogy a fiatalok szenvedélyesen igénylik az őszinteséget, a képmutatástól mentes, igaz szót és az emberi tisztességet.

Berkesi András - Akik ​nyáron is fáznak
A ​széles ívű cselekmény a háború előttől napjainkig vezeti el az olvasót, akit bizonyára nem ér meglepetésként, hogy az író élesen veti föl, és körültekintően igyekszik megválaszolni a hősei sorsában rejlő történelmi és egyben hétköznapi - mindnyájunk mindennapjaihoz tartozó - kérdéseket. Családi-rokoni és munkatársi kapcsolatok, barátság és szerelem fűzi egymáshoz a regény hőseit és hősnőit, akiknek viszonyait mégsem a véletlen alakította csupán, hanem társadalmunk fejlődésének törvényszerűségei is. Maguk a hősök is fejlődnek, változnak: ezért is volna nehéz kiragadni valamely problémát az ábrázoltak közül, s rámondani, hogy "az író ezúttal ezt állította műve középpontjába"... Önfeláldozás és családi zsarnokoskodás, barátság és árulás, szerelem és hűtlenség? Mindez együtt: a hazafiság és a szocializmus, a nemzedékek ellentéte, az érvényesülés módjai és lehetőségei - mindezeket a problémákat hordozzák Berkesi regényalakjai. A cselekmény izgalmas, kalandos, de az író azt szeretné, hogy az olvasó ne csupán izguljon hőseiért, hanem töprengjen, gondolkodjék is sorsuk alakulásán...

Berkesi András - Alkonydomb
"Sokan ​úgy vélik, azért nevezte el a nép Alkonydombnak, mert ezen a vidéken, bárhonnan nézi is az ember a nap járását, mindig a domb mögött tűnik el. De van olyan legenda is, hogy a Rákóczi-felkelés idején azon a vidéken zsellérlázadás volt. Ezek a lázadók csatlakoztak Vak Bottyán dunántúli hadseregéhez. Később a császáriak elfogták a lázadó zsellérek vezérét, és azon a dombon kínozták halálra. Vallatás közben a lázadó, hogy kínjait feledje, valami népdalt gajdolt... Egyik sora, ha jól emlékszem úgy szólt valahogyan: "Bealkonyult már énnekem, édes hazám, érted éltem." Azóta hagyomány a megyében, hogy a lázadókat az Alkonydombon végzik ki, és ott is kaparják el őket a domb aljában." Berkesi Andrásnak a felszabadulás 25. évfordulójára kiadott új regénye a Zala megyei Alkonydomb körüli legendákat a közelmúlt évtizedei emlékeivel, az emlékekben élő emberek legendás múltjának idézésével egészíti ki. Itt, az Alkonydomb aljában végeztek ki 1919-ben harminc vöröskatonát, abban a reményben, hogy kivégzésük a proletárdiktatúra alkonyát is jelenti. Csakhogy megfeledkeztek arról: sokan, rengetegen lesznek, akik megérik az alkonydombi virradatot is, és ott fognak állni azok mellett, akik mint utódok 1945-ben folytatták apáik, elődeik küzdelmét a szabadságért. Berecz Sándor, a regény egyik központi alakja is itt, az alkonyomb alján találja meg soha nem ismert édesapját, igaz emberré magasult emlékét, de el kell veszítenie ennek ellenében édesanyját, aki iszonyatos bűnének terhével a tisztább, emberségesebb életet ígérő felszabadulás után már amúgy sem tudott volna élni... A végig izgalmas, feszült légkörű regényben Berkesi András egy rendkívül jelentős történelmi korszakot mutat be. A gyorsan pergő cselekménysorral bizonyítja: 1945 szinte törtvényszerű következménye volt mindannak, ami 1919-ben kezdődött. Egyúttal olyan belső, lelki folyamatokat is érzékeltet, különösen az anya súlyos tragédiába torkolló életútjának végigkísérésével, amelyek nagyon sok ember sorsának lettek meghatározói.

Berkesi András - Az ​öt kódex titka
Jármai ​átvette a levelet és olvasni kezdte. "Miniszter úr! Mint olyan magyar, aki kényszerű okokból távol él a szülőhazájától, írom Önnek ezt a levelet, s csupán azért, mert szívem magyarul dobog. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyes hazai és külföldi kalandorok miképpen lopják el és csempészik külföldre a pótolhatatlan magyar műkincseket és milliókat érő irodalmi emlékeinket. Tudomásomra jutott, hogy a magyar származású francia kalandor, Otto Dürfilger megbízásából egy Varga Zsolt nevű, többszörösen büntetett előéletű, volt amerikai katona meg akarja szerezni a híres Endrődy-kódexeket. Kérem a Miniszter urat, védje meg ezeket a pótolhatatlan értékeket a kalandoroktól. Bécs, 1962. március Tisztelettel Egy magyar hazafi"

Berkesi András - Játék ​a tisztességgel
Jutka, ​a regény főhőse, első személyben mondja el fiatal élete regényét, két szerelmének történetét. Nem szokványos és sablonos szerelmi történetet tart kezében az olvasó, Jutka nemcsak holdfényes séták, légyottok romantikus emlékeit elevenítgeti fel szubjektív és őszinte vallomásában. Életébe kegyetlenül beleavatkozott a történelem - első szerelme gyilkosság áldozata lett a forradalom napjaiban -, sorsa összefonódott a politikával. Boldogságáért küzdött, s közben a fejlődő és változó társadalom ellentmondásai között kellett állást foglalnia, s keresnie, másokat kézen fogva, az igazság útját. Berkesi András könyvében erkölcsi kérdéseket boncol elsősorban, de a szerelmi erkölcs hősei sorsában nem válik el a politikától, a társadalmi igazság a személyes lét igazságától. A Játék a tisztességgel társadalmi regény, mely egyéni sorsok tragédiáiban vagy sikereiben az 1956 óta eltelt idő fontos kérdéseire igyekszik választ adni, foglalkozik a személyi kultusz terhes örökségével és az ellene vívott küzdelemmel éppúgy, mint az ipar átszervezésének, a gazdasági vezetésnek problémáival, hősei naponta találják szembe magukat olyan feladatokkal , melyek nem írói fikciók, hanem realitások. Fordulatos cselekmény, jól megrajzolt figurák, drámai jelenetek, epikus szélesség jellemzi a regényt.

Berkesi András - A ​tanút meg kell ölni!
Biztos ​vagyok benne, hogy senkinek nem fog elárulni semmit sem. Nem mintha nem bízna az emberekben, egyszerűen azért, mert nem akar tanút hagyni maga után. Azt mondta nekem: "Tudja Árpi bácsi én végig ültem a rendősgyilkos Soós Lajos perét és rájöttem arra, hogy az a pitiáner gyilkos megérdemelte a sorsát, tulajdonképpen a társai buktatták le. A nagy tanulság tehát az: ha már elhatároztam, hogy megölöm az ellenségemet, akkor úgy végzek vele, hogy senki se lássa, senki se tudjon róla." Megkérdeztem tőle: Mi lenne akkor, ha mégis akadna egy tanú? "A tanút meg kell ölni." - válaszolta. Te jó ég! - mondtam neki - te nem lehetsz ennyire cinikus, nem válhatsz hidegvérű gyilkossá! "Nem, nem vagyok az. Ma még nem..."

Covers_36635
elérhető
0

Berkesi András - Mónika
"A ​nappaliból a tölgyfa lépcsőn lement a garázsba, hogy felhozza a porszívót. A vasajtót tárva-nyitva találta. Felkattintotta a villanyt. A Kadett a helyén állt, tisztán, mintha nemrégen mosták volna le. A kazánházban is tökéletes volt a rend. Amikor belépett a barkácsműhelybe, azt hitte, hogy menten szívszélhűdést kap az eléje táruló látványtól. Még arra sem futotta erejéből, hogy felsikoltson. Tarczali Tibor a satupad előtt a műanyag padlón feküdt, homlokán véres lyuk tátongott, feje körül száradt vértócsa. A műhely jobb falánál a vasállvány félre volt húzva, mögötte a falban egy nyitott páncélszekrényt vett észre..." Ki ölte meg Tarczalit és miért? A népszerű író új regénye ismét izgalmas olvasmányt, pompás szórakozást igér.

Berkesi András - Útlevél ​a pokolba
-Mit ​akarsz apámtól? -Nem tartozik rád! - Goldmayer elővette a heroinos cigarettát. Elhúzta az orra előtt. - Két adag van benne. Nos? Megkapom a kulcsokat? Emőke a cigarettát nézte, szája sarkából alig észrevehetően nyál szivárgott, nagyokat nyelt. Táskájából elővette a lakáskulcsokat és az asztalra tette, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a cigarettáért nyúlt. Goldmayer hagyta, hogy a lány elvegye tőle a cigarettát. Emőke lázasan kutatott a táskájában az öngyújtó után, de nem találta. A férfi elővette az öngyújtóját, felkattintotta, de nem gyújtotta meg a lány cigarettáját. -Kérlek, ne kínozz! Nem bírom tovább. -Bekapcsolom a magnót. Üzenj apádnak, hogy teljesítse kérésemet, mert különben nem kapsz tőlem több drogot, és akkor véged. Világos? A lány bólintott. -Mindent elmondok, csak adj már tüzet!

Kep
elérhető
1

Berkesi András - Vallomás
A ​népszerű író új regénye - a Vallomás - divatos témáról, az "ötvenes évekről" szól. Berkesi az ártatlan áldozatok fizikai szellemi gyötrelmeinek eleven tapasztalásával mutatja be könyvében a törvénytelenségek rendszerének mechanizmusát, beleszőve a börtönnaplók komor, de titokzatosan érdekes izgalmát. A Vallomás súlyos kordokumentum, amely elsősorban azzal haladja meg az ötvenes éveket felidéző eddigi műveket, hogy meggyőzően feltárja az olvasó előtt - miért marad hű osztályához és pártjához kétségek, eszmei megingások dacára, ártatlan szenvedések között is egy kommunista. A Vallomás természetesen nem végső szó a korszak művészi ábrázolásában, de hiteles, mellőzhetetlen mozaikja a majdan összeálló egésznek.

Berkesi András - Alkonydomb ​/ Bunker / Akik nyáron is fáznak
Egy ​kötetben kapott most helyet a népszerű író három kedvelt regénye. Az Alkonydomb, a Bunker és az Akik nyáron is fáznak közös alapgondolata, hogy a történelmileg, emberileg különösen feszült élethelyzetekben elkerülhetetlen a számvetés, a szembenézés a múlttal, a tudatos vagy vétlen erkölcsi megingásokkal, kisebb-nagyobb árulásokkal. A szereplők társadalomhoz és egymáshoz való viszonyát, lehetőségeit és választásait akkor is- olykor döntően. befolyásolják ezek a rejtve vagy nyíltan mindenütt jelenlevő konfliktusok, ha ők maguk nem is voltak még közvetlen részesei az eseményeknek. A tisztességes cselekvés útját, az igazságot keresik Berkesi András izgalmas, meglepő fordulatokban bővelkedő regényeinek sorsukat vallató hősei.

820847_5
elérhető
2

Berkesi András - Bunker
Buda ​ezerkilencszáznegyvenötös ostromának utolsó napjaiban, egy romba dőlt ház pincéjében hat ember húzódik meg: egy német őrnagy, négyen a ház lakói közül és egy szökött munkaszolgálatos. A leomlott falak elzárták őket a külvilágtól, s a pince halálfélelemtől, idegességtől vibráló, forró légkörében metsző élességgel ütköznek ki emberi és világnézeti ellentéteik. A napokig tartó összezártság alatt leolvad róluk az udvariasság és jólneveltség máza, s ott állnak egymás előtt pőrén, szörnyű bűnökkel terhelten. Kint a városért folyó ostrom utolsó ütközetei dúlnak, ők meg odalent vívják elkeseredett harcukat, és végül is már csak ketten várják, hogy majd az ostrom befejeződése után megmentsék őket.

Berkesi András - Kardos György - Kopjások
Kalandos, ​izgalmas korszakról szól a szerzőpáros méltán népszerű regénye. A háború után újjászülető Magyarország nem egy reakciós-illegális szervezet harcterévé vált, amelyek működését segítették még a tisztázatlan politikai viszonyok, a háború okozta sebek és a külföldi kémszervezetek is. A "Kopjások" nacionalista-fasiszta szervezetébe kerül akaratlan Perlaky Mária. A fiatal, szép lány 1949-ben disszidál szerelmével Rajnay Zsolttal. Csak Nyugat-Németországban tudja meg a fiúról, hogy évek óta a "Kopjások" szervezetének tagja, titkos ügynök. Mária későn döbben rá a valóságra, addigra Zsolt már őt is beszervezi, és hiába szabadulna, szerelme révén kegyetlenül megzsarolják. Tíz esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy alkalom kínálkozzon a szökésre. Amikor hazatér, nem jön üres kézzel. Magával hozza hírszerző főnökének emlékiratait, amelyből évtizedes titkokra, bűnökre, szervezkedésre derül fény...

Berkesi András - Vihar ​után
„...Bárdi ​kényelmesen előbbre lépett, tovább rágta a gyufaszálat. Robi bosszankodott, hogy miért bőszíti fel Bárdi a fegyvereseket. – „Felesleges hősködés” – gondolta. A géppisztolyos a szakállasra nézett, aki egy dossziéból papírlapokat szedett elő. Horváth – arcán a részegek bárgyú mosolyával – nekitámaszkodott az ajtófélfának, és dudorászott. A fegyveres férfi arcáról eltűnt a mosoly. Ingerülten Bárdi elé lépett. A szakállas, mintha álomból ébredt volna, elfordult. – Mi van, bajtársam? – kérdezte halk, fuvolázó hangon. – Ez a nyomorult már megint kötekedik – válaszolt a géppisztolyos, aztán ismét Bárdi felé fordult. – Köpd ki a szádból! Robi már nem bírta idegekkel. – Százados elvtárs! Ne, minek csinálja… ezt… a… Bárdi a fiúra nézett, majd ismét a felkelő felé fordította fejét, s anélkül, hogy a szemét levette volna a fegyveres arcáról, a lába elé köpte a gyufaszálat… A fegyveres olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná ütni, de a szakállas megfogta a karját...”

820869_5
elérhető
2

Berkesi András - Magány
Berkesi ​András regényében egy rendkívül bonyolult pszichológiai folyamatot mutat be Balthazár Ágnes tragikus életútjának ábrázolásával. A fordulatos, mindvégig drámai feszültségű cselekményben Berkesi biztos kézzel vezeti szereplőit - s egyúttal az olvasót is - egyedül a mi társadalmi rendünkre érvényes, nagy erkölcsi igazságok felismeréséig. A művészi eszközökkel, magas esztétikai igényességgel megalkotott mű egyéni és társadalmi konfliktusokon keresztül tárja fel egy be nem vallott árulás összes erkölcsi és politikai következményeit. Az író eddigi pályájának messze kimagasló állomását jelenti ez a regény, amelyben az eszmei tartalom művészi s egyben izgalmasan cselekményes megformálásban jelentkezik.

Berkesi András - Küszöbök
Berkesi ​András második kiadásban megjelent regényének színhelye Berlin, az 1930-as évek végén, valamint Budapest, az 1944. évben, a német megszállás idején. A végig feszült atmoszférájú cselekmény során megismeri az olvasó azt az irtózatos küzdelmet, ami az Európát behálózó fasiszta titkosszolgálati gépezet és az ellene küzdő, de egymással is viaskodó erők között folyt ezekben az egész emberiség sorsára döntő jelentőségű években. Három gyerekkori barát, egy orvos, egy újságíró és egy lelkész kerül a Gestapo hálójába, s közülük csak egy meri vállalni a küzdelmet az egyéni élet, a boldogság feláldozása árán is. A rendkívül izgalmas, történelmi jelentőségű események során az olvasó megismeri nemcsak a fasizmus "szürke eminenciásait", hanem Heydrich és Himmler, a náci titkosszolgálat vezetőinek egymás ellen folytatott ördögi praktikáit, valamint a náci és magyar fasizmusnak egész döbbenetes szövevényét is.

Berkesi András - Tűz ​a tanyán
... ​Felállt Zárándy Tivadar. Az alkalomnak megfelelően zsinóros díszmagyarban volt. László gyűlölettel nézte. - Kedves Miklós bátyám, engedd meg, hogy a jelen lévő rokonok és vendégek előtt nagy tisztelettel megkérjem drága kislányod, Erzsike kezét, és ujjára húzzam a jegyességünket megpecsételő gyűrűt. - A báró szavait viharos taps és éljenzés követte. László Erzsit nézte, s emlékezetében máris lehullott róla a csodálatosan szép hófehér csipkeruha, és ott állt előtte mezítelenül, duzzadt kebleivel. Fájdalmában majdnem felüvöltött... Szenvedély, szerelem, a vagyon mániákus féltése, politikai és emberi indulatok csapnak össze, izgalmas fordulatokkal vezet a drámai megoldásig az új Berkesi-regény.

Berkesi András - A ​fekete mappa
Mondja, ​monsieur Kovácsy, hogyan tudna ön Magyarországra utazni? - kérdezte Legrand. - Csakis illegálisan, felügyelő úr. A saját nevemen nem utazhatok. Nagyon jó volna tudni, vajon mi szerepel rólam a magyar határőrség fekete mappájában. - Mi az a fekete mappa? - Ez egy kézikönyv féleség, ami ott van minden útlevelet vizsgáló határőrnél. Megnézi az útlevelet, aztán a könyvet, hogy szerepel-e benne a beutazó neve. - Akkor is ha az útlevelébe bele van pecsételve az érvényes vízum? - Azt, hogy jelenleg hogy van, nem tudom... De akárhogyan is változott az ellenőrzés, nekem át kell mennem. Van még másféle törlesztenivalóm is...

Berkesi András - Különös ​ősz
A ​Különös ősz a nagy sikerű Siratófal és a Hűség folytatása, harmadik, befejező kötete. A trilógia első két részéből megismert szereplők irányítják ismét a cselekményt. Az októberi napokban a börtönből szabadult Dobrovics Csengődyvel és társaival hajtóvadászatot indít Iványi Péter, Keserű, Mitics ellen, hogy végérvényesen leszámoljon velük. A regény főszereplője azonban mégis Teréz, az óbudai munkásasszony, annak ellenére, hogy nem az ő tettei szabják meg az események menetét. Eddigi élete a szenvedések, a megpróbáltatások története volt, s úgy látszott, hogy mindezek már meghaladták az emberi tűrőképesség végső határát. Teréz azonban erős és töretlen tudott maradni az eddigieknél is súlyosabb megpróbáltatások közepette is. Nemcsak a saját szenvedéseit gyötrődi végig, hanem magára veszi szeretteinek keserves sorsát is, gyereknek, rokonnak, ismerős és ismeretlen elvtársnak gondját-baját . Jajgat és retteg, de jajgatva és rettegve is cselekszik, segít, ahol tud, ahol kell. A hiteles történelmi eseményekre épülő regény sodró cselekményével, teljes életet élő, jól megformált alakjaival talán a legizgalmasabb kötete a trilógiának.

Berkesi András - Húszévesek
Egy ​római-parti rejtélyes haláleset döbbenti rá a regény hősét, Ősze Miklós fiatal esztergályost arra, hogy ha a múltját nem számolja fel, élete menthetetlenül zsákutcába jut. Erre azonban önmaga ereje nem elég, hiszen gyerekkora óta hazugságra, alakoskodásra nevelték, s most, amikor a hullámok összecsapni készülnek feje felett, önkéntelenül is újra ezekhez a módszerekhez folyamodik. A tisztességes emberek közössége és elveszettnek hitt szerelme azonban utánanyúl, és nem engedi a züllés mélyére zuhanni.

Berkesi András - Szélcsend
"-...Én ​most nagyon racionálisan megkérdezem magát, a nagy humanista állami humanista megbízottját, hogy ha beadnám a derekamat, meddig kéne a hazámat elárulni. A halálomig? - Nem, mérnök úr, nem a haláláig szól a szerződése. Meghatározott ideig. Mondjuk három-négy évig. Azután mi lehetőséget adunk rá, hogy a családjával együtt az Egyesült Államokba költözzön és ott folytathassa mérnöki munkáját. - Világos beszéd. És mi történik akkor, ha nem vállalom a feladatot? - Akkor Kisibaja professzor nem végzi el május huszonkettedikén a műtétet. - Mondja, Weber, maga nem gondol arra, hogy feljelenthetem, például elmondom Basir Ben Hasszánnak, a kombinát elhárító főnökének, hogy az IFPCW szumbartai megbízottja, Mike Weber valójában a CIA ügynöke? - Kedves mérnök úr, téved, ha azt hiszi, hogy ezt a lehetőséget kihagytuk a számításból. De én úgy gondolom, Szabolcsi András mérnök szereti annyira a lányát, hogy egy ilyen információ közlésével nem akadályozza meg a műtét elvégzését. Gondoljon a lányára! És még valamit, mérnök úr, ha nem áll be a sorba, van még egy megoldás. - Éspedig? - Főbe lőheti magát."

824956_5
elérhető
0

Berkesi András - FB-86
Holub ​professzor nagy jelentőségű új gyógyszerét - az FB-86-ot mindenáron meg akarják szerezni a nyugati hírszerzők. A professzor közvetlen munkatársát próbálják eszközül felhasználni a mindenre elszánt kalandok, de ő élete kockáztatásával végül is megvédi a találmányt...

Berkesi András - Szól ​a kakas már
Egy ​elbeszélést, egy kisregényt és egy regényt fűz össze ebben a kötetben a műfaji hasonlóság: mindhárom az "izgalmas olvasmány" kategóriájába tartozik, amelynek ma hazánkban vitathatatlanul Berkesi András az egyik legjobb művelője. Azt talán mondani sem kell - tudják az olvasók -, hogy Berkesitől távol áll az öncélú izgalomkeltés. Minden írásában politizál; a szereplők politikai tevékenységének konspiratív, illegális jellege adja természetes módon az izgalom "keretét". Aligha volna ildomos még csak célzás formájában is utalni az ilyen műfajú történetek szükségképpen rejtvényszerű cselekményére, s különösképpen nem a végkifejlettel adódó "megoldásra" - s e követelmény ellen még akkor sem vétünk, ha tudtára adjuk az olvasónak, hogy a "Szól a kakas már..." hőseivel találkozhatott színpadon is, a "Viszontlátásra, Harangvirág" című játék megtekintésekor. A regény - amely egyébként korábban íródott, mint a színmű - igencsak más, mint a színpadi változat, sok-sok újat ad hozzá képest. Ugyanez áll, még nagyobb mértékben, a "Tomson kapitány"-ra. A "Hídavatás" pedig - egy cattarói matróz rövid története - mintegy intonálja a kötet élén mindazt a szemléletbeli újdonságot, amit a két utána következő, csak idézőjelesen "ismert" Berkesi-történet tartogat az olvasó számára...

Berkesi András - A ​13. ügynök
1969 ​nyarán Viktor Mennel külföldi üzletember holttestét kifogják a Balatonból. Először közönséges balesetre gyanakodnak, a rutinvizsgálatok azonban kiderítik: gyilkosság történt. Salgó Oszkár nyugalmazott elhárító is Emődön tartózkodik éppen - kora tavasztól késő őszig élvezi a horgászás örömeit - , s az esemény fölkelti érdeklődését. Nyomozni kezd ő is, majd amikor egyre gyanúsabb jelekre bukkan, fölhívja telefonon Kara Ernőt, az elhárító szolgálat egyik vezetőjét. Salgó és Kara jól ismert a magyar olvasóközönség és a mozinézők előtt is. Salgó különös egyéniség, embernek is, nyomozónak is. Türelmes, nyugodt, megvárja, amíg olyan helyzetbe kerül a bűnöző, hogy akarva-akaratlan elárulja magát. Persze ezt a helyzetet mindig ő készíti elő; mert sok a gyanúsított, de közülük csak egy a gyilkos. Bizonyíték pedig semmi. Sikerül-e az öreg elhárítónak kiprovokálnia a gyilkosból a vallomást? Sok egyéb izgalmas és megfejthetetlennek látszó rejtély mellett erre is válaszol a regény.

Berkesi András - Sellő ​a pecsétgyűrűn
A ​Sellő a pecsétgyűrűn kalandregény, de Berkesi sajátos, szenvedélyesen moralizáló írói alkata ebben a műfajban is megtalálja az új kifejezési formát. A sodró áradatú események, kalandok közben alakjait igyekszik minél árnyaltabban ábrázolni, cselekedeteik érzelmi és lélektani rugóit csakúgy, mint a társadalmi-politikai összefüggéseket minél világosabban feltárni. Ezzel a módszerrel nemcsak lebilincselően izgalmas, érdekfeszítő olasmányt nyújt regényével, hanem tisztán és világosan hangsúlyozza legfőbb mondanivalóját, nevezetesen azt, hogy hite szerint a legnagyobb bűn a nép, a társadalom ellen elkövetett bűncselekmény, a szocialista haza elárulása.

Berkesi András - Kálvária
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Berkesi András - Hűség ​/ Különös ősz
Nagyméretű ​vállalkozás Berkesi András regénytrilógiája, a Siratófal, a Hűség és a Különös ősz. A korábbi, nagy sikerű Siratófal-ból megismert hősök a két utóbbi regényben az ötvenes évek közepének jelentős emberi, társadalmi sorsfordulóján új, nehezebb, mélyebb konfliktusokkal kerülnek szembe. Különösen igaz ez a regény kommunista hőseinek sorsára: hiszen az igazsághoz hűnek maradni a rendszer börtönében, a legnehezebb megpróbáltatások ellenére is különbséget tenni az eszme és az eszmét a gyakorlatban megtagadók között: hihetetlenül kemény próbatétel. Ezt a nehéz próbát kétszeresen is kiállják a regény hősei: a koncepciós perek üldözötteiként, a börtönökben, majd az ellenforradalom elszabadult indulatainak poklában... Ez az a kettős próbatétel, amely szorosabb egységbe fűzi a trilógia jelen két részét. A szerző hű önmagához. Méltán népszerű, fordulatos, izgalmas cselekményszövése, egymással élethalálharcot vívó hőseinek összecsapásai lebilincselik olvasóját. A hiteles történelmi eseményekre épülő cselekmény során őszinte rokonszenvvel kísérhetjük hozzánk is közel kerülő hőseit, Terézt, Iványi Pétert, Keserűt, Miticset és a többieket azon a nehéz úton, amely a számvetéstől a belső tisztázáson keresztül a hűség újravállalásáig vezet...

Kollekciók