Ajax-loader

Peter Handke könyvei a rukkolán


Peter Handke - Nachmittag ​eines Schriftstellers
Von ​einem Dezember-Nachmittag handelt die 1987 von Peter Handke veröffentlichte Erzählung. Die Arbeit am Schreibtisch ist für diesen Tag beendet, sie wird erst am nächsten Vormittag fortgesetzt: eine Zwischenzeit also. In ihr ereignet sich nichts Besonderes, nichts Außergewöhnliches (immerhin, der erste Schnee des Jahres fällt). Aber gerade dieses noch nicht durch Bedeutungen Verstellte ist es, dem der Schriftsteller auf dem Gang von seinem Schreibtisch in die Stadt, von deren Zentrum zu deren Peripherie und auf dem Nachhauseweg seine Aufmerksamkeit widmet.

Peter Handke - Gyám ​akar lenni a kiskorú
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Peter Handke - Die ​Stunde da wir nichts voneinander wußten: Ein Schauspiel
Im ​Jahre 1969 schrieb Peter Handke ein Stück mit dem Titel Das Mündel will Vormund sein, ein Stück ohne Worte. Mehr als zwanzig Jahre später knüpft der Autor an diese Form an. Der Hauptakteur des neuen Stücks ist ein Platz, und Leser und Betrachter erleben ihn als den Ort eines Schau-Spiels im wörtlichen Sinn. Schauend erleben sie, wie auf diesem Platz, der realen Charakter hat, zugleich aber ein beliebiger Platz irgendwo sein könnte, etwa zwölf Akteure die alltäglichsten Dinge und das Besondere spielen. Jedermann ist hier zu sehen in seinem typischen Verhalten, aber auch in seinen besonderen Merkmalen. Die Begegnungen zwischen den einzelnen intensivieren sich, sie nehmen teilweise burleske Züge an - teilweise hat es für den Schauenden den Anschein, als ob sie zu einem Volk zusammenwachsen.

Peter Handke - Végre ​egy kínai
Peter ​Handkénak ez az újabb regénye A kapus félelme tizenegyesnél című korai remeklés témáját variálja. A főhős itt is váratlan és látszólag ok nélküli gyilkosságot követ el, ennek az "action gratuite"-nek azonban más a szerepe és értelme, mint az egykori futballkapusénak. A "gyilkos" itt egy tanár, aki családjától elköltözve és meghatározatlan időre munkahelyéről is szabadságoltatva magát, egy tudományos munkán dolgozik. A "küszöbök", a szó szoros értelmében vett házi küszöbök specialistája, és ásatások, például római kori villák feltárása alkalmával vizsgálatokat végez, milyen tanulságok olvashatók ki a küszöbökből, elhelyezésükből, felirataikból, kialakításukból. Loser, a salzburgi tanár lelkileg és szellemileg is határmezsgyén, küszöbön áll, belső és külső világ, szemlélődés és cselekvés válaszvonalán. Míg a család és a munka jóformán kirekesztette a világból és önmagába zárta, egy váratlan agresszív cselekedet ismét beavatja az emberi életbe. Beavatkozása révén tesz szert újra önálló sorsra. E kihívó történetet Handke mágikus erejűvé varázsolt tárgyiassággal adja elő.

Peter Handke - Kaspar
Az ​1942-ben született osztrák Peter Handke a mai német nyelvű irodalom egyik legeredetibb újítója. Kaspar című drámájának hőse az egyéniségét vesztett ember és az egyéniségfosztás eszköze: a nyelv. Handke "beszédkínvallatás"-nak nevezi művét, amely arról szól, hogy valakit, aki nem áll másból, mint tehetetlen egyéniségnélküliségből, valóságonkívüliségből, az ún. sugalmazók beszéddel beszédre bírják, és ily módon "átvezetik a valóságba". A sugalmazók elvonatkoztatott társadalmi hatalmak: az uralkodó intézmények és az ezeket szolgáló tömegkommunikációs eszközök segítségével mindenkire rákényszerített erkölcsi és bölcseleti közhelyek szószólói. Sulykolásuk nyomán az ürességét elvesztő Kaspar maga is sugalmazóvá lényegül át. A Kaspar egy huszonöt éves fiatalembernek a tagadás és az absztrakció bűvöletében fogant, meghökkentő, vitára késztető, de mindenképpen elgondolkoztató alkotása, amely színpadi előadásban fejtheti ki igazi hatását, de olvasmánynak is intellektuális élmény.

Peter Handke - A ​kapus félelme tizenegyesnél
A ​tizenegyes ítéletvégrehajtás, az igazság pillanata. "A kapusnak körülbelül annyi esélye van, mintha szalmaszállal próbálna kinyitni egy kaput." Josef Bloch szerelőt, egykori ismert futballkapust egy nap elbocsátják az állásából, és ő szembe találja magát az igazság e pillanatával: a világ leplezetlenül megmutatkozó értelmetlenségével. _Az igaz érzés órája_ szintén az igazság pillanata, az a pillanat, amikor Gregor Keuschnig párizsi osztrák sajtóreferens ráeszmél, hogy képtelen tovább élni azt az életet, amely olyan, mint egy minden rubrikájával valaminek az automatikus "leélésére" kötelező határidőnapló. Ebben a "pillanatban", amely a kisregény cselekményében két nap Keuschnig életéből, a sajtóreferens sugallatnyi időre az igaz érzésre, az élet titkait gyermeki módra meghódító, romlatlan érzékelésre is rátalál. _A rövid levél és a hosszú búcsú_ első személyű főhőse - Blochnál és Keuschnignál is leplezetlenebbül az író személyes énje - egy egyesült államokbeli utazás során szabadul meg görcsös beidegződéseitől, lelki ballasztjaitól. Ebben a volt énjétől vett hosszú búcsújában ösztönzőleg hat rá az amerikai táj és az amerikai hagyomány nyitottsága. _A balkezes asszony_ Mariannéja is átéli a maga igaz érzésének az óráját, és hatására egyik napról a másikra a maga lábára áll. És bár minden elszántsága ellenére mintha ő sem rendelkezne már az élet élésének csorbítatlan képességével, bár a valóság egyelőre értelmetlennek és ellenségesnek látszik az emancipált nő szemszögéből is, a személyiség épségének perspektívája itt is felsejlik. Handke líraian személyes fogantatású hősei mind a világ érzékelésének, átélésének modern zavaraiban szenvednek. Bel- és külvilág határmezsgyéjén játszódó történetük egyszerre költői erejű és pszichológiai hitelű látlelete állapotuknak. A hatvanas évek második felében "közönséggyalázó" darabokkal egy csapásra hírhedtté vált Handke ezekben a hetvenes évek első felében írt, higgadtabb, tisztultabb prózai remekeléseiben a mindannyiunkat körülvevő mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet, hogy a dolgok újra azt jelentsék: amik, s ne fenyegető ábrái legyenek csupán egy embertől elidegenedett jelrendszernek.

Peter Handke - Vágy ​nélkül, boldogtalan
- ​már elmúlt, már nem borulok ki. Ha írok, szükségképpen, múltról írok, már olyasmiről, amit letudtam, arra az időre legalábbis le, amíg írok. Irodalmat csinálok, mint máskor is, emlékező- és fogalmazógéppé idegenülve és tárgyiasulva. És azért írom meg anyám történetét,mert szerintem egy felől többet tudok meg róla meg a halála körülményeiről, mint egy idegen riporter, aki nyilván a vallás, az individuálpszichológia, vagy a szociológia álomfejtő táblázataiból fejtené meg ezt az érdekes öngyilkosságesetet, könnyedén, másfelől saját érdekem megírnom, mert föléledek, ha dolgom akad, végül azért, mert ügyet akarok csinálni ebből a Szuverén Halál-ból, pontosan úgy, mint bármely kívülálló riporter, mégis másképpen. Ez, persze csupa ötletszerű indok, fölcserélhető más, ugyanolyan ötletszerűkkel. Mondjuk: végleges döbbenetpillanatok következnek be, azután az az igény, hogy megfogalmazzam őket - ugyanolyan indítéka ez az írásnak, mint kezdet óta. Amikor a temetésre megérkeztem, anyám erszényében találtam egy postai feladóvevényt, a száma 432 volt. Még pénteken este, mielőtt hazament volna, hogy bevegye a tablettákat, ajánlott levélben elküldött nekem Frankfurtba egy végrendelet-másolatot. (Ugyan miért még Expressz is?) Hétfőn ugyanarról a postáról telefonáltam. Két és fél nappal a halála után -

Peter Handke - Az ​ismétlés
Peter ​Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja. A neoavantgardista, "kísérletező" műfajok képviselőjeként indult szerzői írói pályáján, korai - és későbbi - műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen "lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket" (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállításának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986). A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős, Filip Kobal, aki az író alteregójának is tekinthető, egy állandóan feszültségben tartott folyamatot idéz fel, amelynek során visszatalál, rálel egy rokoni kapcsolatok révén is közeli nép ősi kultúrájának a forrásvidékére, és azonosul ezzel az ausztriai kisebbséggel, de úgy, hogy a belső fejlődés közben nem tagadja meg a lényét és szellemiségét meghatározó osztrák hazát sem. "Aki egyszer kudarcot vall az írásban, az örökre csődöt mondott" - vallja egyik legutóbbi interjújában a szerző, hivatásának fontosságáról szólva, s Az ismétlés - ezt a meggyőződést is bizonyítandó - jelenünk egyik legaktuálisabb problémájáról, a nemzetiségi kérdésről (is) szól, arról, hogyan éli át ezt a még meg nem oldott, nehéz helyzetet egy elfogulatlan, progresszív, mélyen humanista és morális művészember nyugati határainkon néhány kilométerrel túl.

Peter Handke - Gyerektörténet
Barátok ​nélküli időszak volt ez: a feleség is kelletlen idegenné vált. Annál valóságosabbá lett a gyerek, már csak a bűntudat miatt is, amellyel a férfi, majdnem szó szerint, hazamenekült hozzá. Lassan lépked az elsötétített szobában az ágy felé, s közben magát látja felül- és hátulnézetben is, mint valami monumentális filmben. Itt a helye. -- Szégyen valamennyi hamis közösség, szégyen hovatartozásom folytonos gyáva megtagadása és elhallgatása. Szégyen időszerűségetek előtti szolgálatkészségem. -- Így vált előtte lassan bizonyossá, hogy a magafajtára kezdettől fogva csupán az a másik világtörténelem érvényes, amely az alvó gyermek vonásaiban megjelent.

Kollekciók