Ajax-loader

Jávor Ottó könyvei a rukkolán


Jávor Ottó - Körkörös ​védelem
"Az ​alezredes melléje lépett. Most látta, milyen érzékien ívelt ajka van a lánynak. Derekára tette kezét. Maria az asztal felé suhant, akár a játékos macskák, könnyedén, nesztelenül. Az alezredes fogta a pálinkásüveget, két pohárba öntött ki a diópálinkából. - Egészségünkre! - Maria alázatos, tartózkodó mozdulattal nyúlt a pohárért. Ugyanilyen volt a lány ajka: alázatos és tartózkodó. Az alezredes, miközben végigsimította haját, magához szorította. Odaadást és melegséget érzett, a vonalak, a láb, a derék, a váll harmónikáját, már tenyerében volt a tökéletes félgömb, mely egyszerre volt kemény meg lágy, és a férfi belemarkolt, beletemetkezett ebbe a ringató puhaságba, egyre bódultabban süllyedt vissza a gyermekkorban, az árvaságot feledtető szeretetbe, úgy érezte... Maria nagyszerű comjai közt most már egyikőjük sem a maga árvaságával küszködik, és önzetlen akart lenni, legalább most, a pillanatba sűrített boldog idők hullámzásában, azt akarta súgni, hogy köszönöm, teste megfeszült, és ekkor nagyon közelről, nagyon józanul azt mondta Maria: - Ugye nem végzik ki? Ugye megtiltja, hogy kivégezzék! A széken hevert a lovaglókorbácsa. Azzal verte ki a lányt a szobából. Ruháját fölkapva, vinnyogva szaladt ki Maria a sötétbe, ő pedig ott állt az ajtóban meztelenül, és szeméből csurgott a könny."

Jávor Ottó - A ​csíkvári kerengőről
Mindenki ​felépíti a maga világát. Én is. Csíkvár kapuit senki se csapja be a hátam mögött, nem nyársalják fel szívemet a jánosfutási jegenyék. Ismerem, milyen jeleket írnak az égbe a felvillogó galambok, s ha zivatar zuhog, a kerengő szentjei, parasztjai zöld kötényüket tartják Fejem fölé. Már mért ne tennék? Én álmodtam oda őket. Ez a világ azonban csak úgy marad meg szép hazugságnak, igaz álomnak, ha az a másik is szorosan ott van mögötte, mint fű alatt a föld, színes ablak mögött a nap. Annak a másiknak, amit hívhatunk közösségnek, nemzetnek, életnek, a fényét próbálom őrizni, s ha lehet, még erősebbé tenni - edzel. A csaholó évek előbb-utóbb fölszorítanak a kerengőre, s a vakolattal együtt peregnek le a képzelet emlékei: vércsederesről, bányatóról, Cicero szobráról. És akkor majd talán mégis ennek a szuverénül felépített világnak köszönhetem, hogy lesznek, akik abban a másikban is megőriznek emlékezetükben.

Jávor Ottó - Ez ​a tangó egy vallomás
Jávor ​Ottó regényében a múltat szembesíti a jelennel. Vízi Gergely lll-os gimnazistának kezébe kerül egy elbeszélés, melyet a háború alatt iskolájukban az akkor ugyancsak 17 éves Péter Pista írt Gergely érdeklődését felkelti a novella, megszerzi a fiú naplóját is, majd nyomozni kezd az önkéntes katonaként elpusztult Péter Pista halálának körülményei után. Megdöbbentően érdekes dolgok és összefüggések derülnek ki. A regényben a múltbeli és a jelenbeli cselekmény párhuzamosan fut, szinkronban olvashatjuk a két azonos korú fiú életútjának döntő szakaszát Bonyolult helyzetekkel, markáns figurákkal ismerkedhetünk meg a nyomozás során. Az író nemcsak az eseményeket tárja fel, hanem az értelmiség kiszolgáltatottságának, az emberi jellem változékonyságának a Horthy-rendszer nevelési csődjének és egy félrevezetett nemzedék tragikus sorsának problémáját is.

Jávor Ottó - A ​matematikatanár elhallgatása
"Tehát ​elérkeztünk a végeredményhez. Letette a krétát. Mögötte a táblán =+-. Plusz, mínusz végtelen, mondta. Felesleges, de azért fizetik, hogy beszéljen." Ezekkel a mondatokkal indul Jávor Ottó új novellás kötete. A tényszerű, szenvtelen megjelenítés azonban nem csupán a címadó novellára, de az egész könyvre is jellemző. Hogyan lehet illúziók nélkül, mégis reménykedve élni? Hogyan kell okulni a múltból - önmarcangoló lelkifurdalásokkal vagy felelősségteljes tudomásulvétellel? Soha, sehol nem írja le Jávor Ottó ezeket a kérdéseket, novelláiból mégis visszahangzanak. Akkor is, ha mitológiai eseményt elevenít föl a szerző, akkor is, amikor néhány sorban ismerteti egy koncentrációs láger leltárjegyzékének egy kis részletét, akkor is, ha a Ki nyer ma? című népszerű rádiós vetélkedő ad ürügyet egy elfojtott és elleplezett családi konfliktus kirobbantásához. A szigorúan szerkesztett, képzettársításosan építkező, gyűjtemény majd minden írása konkrét, hétköznapi eseményt - vagy épp "eseménytelenséget" - jelenít meg, mégis jelképpé magasztosulnak személyek és tárgyak, tragikus vagy tragikomikus helyzetek. Miként a kötet egyik legjelentősebb írása, a most másodszorra megjelenő Körkörös védelem is - bár a II. világháborús magyar "szereplést" idézi föl egy orosz falut megszálló zászlóalj parancsnokának a meghasonlásával - egyben magát a Háborút is leleplezi, az elembertelenedést, a megmásíthatatlan Tragédiát. Komor, helyenként lehangolóan tárgyilagos Jávor Ottó új könyve, mégsem pesszimista. S ahogyan az első mondatok a kiábrándultságot, a belefásulást jelzik - úgy a kötetzáró írás utolsó mondatai azt a csak azért is reménykedést, amely ott rejtőzik szinte mindegyik novella mélyén: "... de itt vagyok, mert ti vagytok én: Vajk és István egy személyben, nem békülhettek önmagatokkal, de vállalnotok kell az igazságot, melyet először én tűztem pogányul kegyetlen kardomra, szentül kegyes keresztemre: itt nép lesz és ország".

Jávor Ottó - Lőjetek ​sort Mayer úrnak
"Az ​angolszász gépek délelőtt tizenegy óra felé húztak el a város fölött Pest felé, menetrendszerű pontossággal, majd mindennap. Elterjedt a hír, hogy egyszer már Csíkvárra is le akarták szórni a bombáikat, de a kötelék vezérgépe előtt megjelent Szűz Mária, nemet intett, maga a néger pilóta mesélte, itt fekszik a Szent Ferenc Kórházban, mert ahogy kiugrott a Liberátorból, a lábát törte. Mások elbeszélésében Szűz Mária helyett a város szentként tisztelt halottja, kinek sírjához messze földről zarándokoltak ide, meszelt karjával az égen a bombázók előtt. Mayer úr mindegyik változatot meghallgatta, bólogatott; lehetséges, kérem, lehetséges. A lelkendezők csalódottan hallgattak el, többet vártak ettől a szent embertől."

Jávor Ottó - Oroszlán ​a fürdőszobában
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jávor Ottó - A ​mai magyar irodalom tanítása
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jávor Ottó - Vonuljatok ​ki, Chansonok!
Az ​Üllői úti Ady-kollégium doboznagyságú vaskályhája köré kuporognak, kanalazzák a kukoricakását a bölcsész-menzán, elszántan vitatkoznak a szemináriumtermekben, az egyetem folyosóin, a hálótermekbe, az utcán, a hajókirándulásokon; ha sor kerül rá, verekednek, áténeklik az éjszakákat, nyári este mezítláb sétálnak a Körúton, nincs rendes cipőjük, télikabátjuk, és örökké éhesek: ők ennek a regénynek a hősei. Negyvenötben vágtak neki az életnek, negyvenötben lettek tizennyolc évesek. Egyetemisták. Hátuk mögött két vétized sincs még, agysejtjeikben, emlékeik között mégis poklokat hordoznak. A nyüzsgő, gomolygó sokaságból két arc válik ki élesen. Sántha Imre bizalmatlanul, félszegen próbál az elveszett otthon után társakra, hivatásra találni. Miklós Éva, akit jellegzetes kemény arcéle miatt Kutyafejnek neveztek a barátai, csupa lobogás. Mi lesz kettőjük további sorsa, merre kanyarodik a negyvenötben felnőtté vált nemzedék útja - erről szól Jávor Ottó nagy lélegzetű, rendkívül érdekes regénye.

Jávor Ottó - Századunk ​idilljei
"Kisdiák ​koromban szívesen lapoztam vissza a múltba, és irigyeltem a régieket. Mennyi izgalom, mennyi változatos, teljes élet! Ha ott lehettem volna Temesváron Dózsa trónja mellett... a csíkvári őrtoronyban... a hetyke, kétségbeesett mohácsi lovasrohamban, melyben együtt sors, jellem, történelem, múlt és jövő... Mi mindent itatott volna föl a szemem, vért is, hogy majd megírjam okulásul, Tinódi Sebestyén ars poetikáját követve: az mi keveset írtam, igazat írtam... Nemsokára azonban óriássá nőtt a jelen, más távlatot kapott a múlt, az ember pedig összeborzongott századunk csodáitól és szörnyűségeitől. Tudtam, mindkettőt vállalni kell, a csodát is, a szörnyűséget is, miként önmagunkat. Ez a felismerés segített hozzá, hogy magaménak érezzem a kort, ezt a rettenetes és gyönyörű huszadik századot. Így vált világossá az írói feladat is: tanúskodni e szomorú és szép élet mellett, ha kell, ellene. Most búcsúzik tőlünk a század, mi is búcsúzunk tőle, és búcsúzunk önmagunktól is. Vágok egy karéj kenyeret, "vaníliafagylaltot" kenek rá, hogy édes legyen, s hogy figyelmeztessen a tűnékeny időre, s átnyújtom, miként ezt a kötetbe foglalt novellafüzért. Aztán mint megfáradt, szelíd lovunk forró nyakához, mielőtt elvezetnék, odasimulok arcommal a huszadik századhoz, hátha megérzem, újabb Mohácsaink ellenére, az emberiség melegét." Jávor Ottó

Jávor Ottó - Olvasás ​- utazás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jávor Ottó - A ​kiszolgáltatott
Az ​ítéletmondás nem az író dolga. Ő legföljebb önmagáról mond ítéletet azzal, hogy mit vesz észre, s látja-e a dolgok, jelenségek, jellemek színét, visszáját, el tud-e igazodni századunk rettenetei és szépségei között. Írói munkásságom meghatározó élményei közé tartozik a mindig biztató és óvó szülőváros. a katonaság - a Ludovica -. a hadifogság, majd a másodszori nekiindulás az életnek, reménynek: az egyetemi évek, a tanári pálya embertiszteletre nevelő, máig ható emléke. Hogy a képzelet és a valóság ötvözéséből mennyire formálódott ki a művészi igazság, nem tudom: a képmutatással, a gyűlölettel és a kegyetlenséggel szemben meg kell őriznünk annyiszor megcsúfolt eszményeinket: a szabadságot és az emberiséget. Mindhalálig. Jávor Ottó

Jávor Ottó - Talajvíz
"... ​már belenyugodott, hogy mindig hallani fogja az ágyúdörgést, és egész életében nézi az üres országutat." Ezzel a mondattal végződik a kötet első novellája. A kisfiú ott maradt árván a kocsmaajtó előtt, új alakok kerülnek az olvasó szeme elé: fiatalok, értelmiségiek, öreg tanyai cseléd, klottgatyás cigánygyerek, a szorító kötelei közt a mélységbe néző ökölvívó. Életkorban, műveltségben, társadalmi helyzetükben nagyon különböznek egymástól. Felismerhetjük a szerző előző műveinek, a "Rossz káderek" novelláinak és a "Vonuljatok ki, Chansonok" című regényének színtereit, olykor még egy-egy hősét is. Tanyától, falutól, vidéki városon át Budapestig, Itáliáig - az ébrenléttől a rossz álomig feszül a novellák íve. A tematikai gazdagság, a változatos művészi megoldás és az alakok sokfélesége ellenére egységesek ezek az írások. Az írói szemléletmód adja egységüket. A hősök emlékeznek és várakoznak; együtt élik a múltat a jelennel. Elkeseredett harcot folytatnak a kétségbeesés ellen - az emberségért, éppen ezért nagyon maiak és modernek. "De mintha már nem is a képet látta volna, hanem a múltat, a tiédet, az enyémet, mindnyájunkét, és az idők lassan ráfolytak arcára, mely olyan lett, mint a festmény: szigorú, kemény és szomorú." Ezzel a mondattal zárul Jávor Ottó kötete, amely a "harmónia megszerkesztéséért" folytatott kemény, sokszor tragikus, de az emberért és az emberiségért felelősséget vállaló életünkről szól szép és elgondolkodtató írásaival.

Jávor Ottó - Mesék ​Héraklészról
Ki ​hinné, hogy Héraklészt az istenek mesehősnek szánták, és kisgyerekek fognak ismerkedni csodálatos tetteivel? Pedig Héraklész igencsak alkalmas erre, és a mesekönyvben nincs méltatlanabb helyen, mint az Olümposzon. Különösen, ha olyan író formálja mesehőssé alakját, mint Jávor Ottó. Keze nyomán a mitológia gubancos szálai elrendeződnek, a bonyolult családi perpatvarok leegyszerűsödnek, és marad a színtiszta mese a nagy erejű fiúról, aki az emberek szolgálatába állítja kivételes képességét. Tanulságos és szép történeteket kap kézhez az olvasó, ízelítőt és előzetest a mitológia hatalmas anyagából. A stilárisan kimunkált, finom humorral átszőtt, fordulatos cselekményű könyvet Szántó Piroska művészi, szép grafikái illusztrálják.

Jávor Ottó - Az ​ember és a város
"Az ​ember fölépítette a várost. Formálta a falakat, tornyokat, és a város formálta, védte az embert. Lángok égették, tarackok törték, légiaknák rogyasztották, pusztították a házakat, a lakókat. A város mégis megmaradt, és megmaradt a város lelke: az ember..." A könyv hőse ír így születésnapján. Megfeledkezve a boros estén elhangzott tósztokról, a városról ír, az őt szülő és tápláló közösségről, amely erőt ad a döntéshez, hogy az élet ösvényei közül a hozzá legméltóbbon menjen tovább. A kisregény színhelye Csíkvár - városra is, szereplőkre is ráismerhet az olvasó az író korábbi műveiből -. főhőse Eszenyi Gábor, a hatvanadik életévét elért középiskolai tanár. A történet azonban nem is annyira róla, inkább a körülötte, előtte, mellette kavargó, sűrűsödő életről szól. Ő a cselekmény fókuszában áll, sorsával, helyzetével, választásaival jelképezve a kort, amelyben "annyi balszerencse közt, oly sok viszály után" az ember végül is lassanként, nemegyszer megriadva, sötét erőktől visszahúzva, de újból és újból nekiveselkedve - emberré válik, magára talál. A sűrű szövésű, erős atmoszférájú, modern kompozíciójú regény - Jávor Ottó negyedik szépprózai munkája - nemcsak igaz és szép, de mindvégig érdekfeszítő s a szó legjobb értelmében olvasmányos, sokrétű, izgalmas írás.

Jávor Ottó - Emma ​nagysád, énekeljen
Nem ​írok ars poeticát, mert mindig azt írok. Téglát sem akarok hordani a falakhoz, amelyekre jelszavakat mázolnak könnyű kezek. Nem rakom magasabbra a lélek falait. Vágyaim szerények, nagyok. Hogy ne fussak el saját falaim alól, hanem akár a semmit szorongatva forduljak szembe, és hessentsem el a vállakról a megalázás keselyűit. S míg kifulladva tartom fejem fölött az árnyak abroncsát, a padlásról előkotort hegedűk hangja törötje le a verejtéket, és adja a dallamot tovább. Az egyes szám első személyben mindig ott a többes szám első is: a mi. Így beszélek, amikor azt kérem - ha elgyöngül a kar meg a szív, s az árnyék csak rám szakad, maradjon meg az emberi méltóság, keményen, mint sírban a csont. Jávor Ottó

Kollekciók