Ajax-loader

Juan Carlos Onetti könyvei a rukkolán


Juan Carlos Onetti - Egy ​névtelen sírra
"Meglehet, ​hogy a kibernetika rabszolgái leszünk. De úgy érzem, hogy valahol a földön mindig marad még egy- egy léha ember, aki több időt tölt majd álmodozással, mint alvással vagy munkával, és aki csak úgy tudja elkerülni, hogy kihaljon belőle minden emberség, hogy történeteket talál ki és mesél" - írja pályája csúcsán az uruguayi Juan Carlos Onetti, s ezzel egész prózaművészetét jellemezte: kallódó hősei, kudarcra ítélt, megfejthetetlenül rejtélyes figurái tettek helyett, szinte minden művében kósza ötletek tervezgetésével töltik napjaikat.

Juan Carlos Onetti - Rövid ​az élet
Onetti ​1950-ben írt nagyregényében - mely a XX. századi spanyol nyelvű irodalom egyik csúcsteljesítménye - célok és emlékek nélküli antihősök bolyonganak, és rettenetes tettek, véletlenek vagy kompromisszumok rabjaként vesztésre állnak az életben. Mindannyiuk léte Brausentől, a főhőstől függ, aki forgatókönyvet ír, s teremtő ihlettel megalkotja a képzeletbeli Santa María mikrovilágát, benne a vergődő, sodródó szereplők hosszú sorával. S közben önmagát is megkettőzi, sőt megháromszorozza: létrehozza saját hasonmását egy Díaz Grey nevű orvos, valamint az ellenfele, Arce alakjában. Ám ezek a teremtett alakok egyszer csak kiszabadulnak teremtőjük hatása alól. Onetti bravúrosan szövi a krimis elemekben is bővelkedő történetet, melyben a szálak megsokszorozva, gyakran párhuzamosan vagy épp körkörösen futnak, és előbb-utóbb befonják az alkotót és az olvasót is. A sanzonbéli "rövid életet" a szerző ironikusan, sőt cinikusan értelmezi, s műve ironikusan utal az ars longa, vita brevis bölcsességére is; ám e modellértékű regényben végül mégis egyedül a művészetben talál menedéket a hős, s az álmodott álmot állítja szembe a rövid élettel.

Juan Carlos Onetti - A ​megvalósult álom
Onetti ​egyszer azt találta mondani írói hitvallásáról, hogy „Én csupán az emberi kalandot akarom megírni”, ami elég különösen hangzik, ha a mitikus szálakat szövő, nagyon is fikciós regényeire gondolunk, elbeszéléseire ellenben kifejezetten illik. Sokrétű, gazdag kisprózájának darabjaiban ugyanis épp az a közös, hogy a szerző az élet egy-egy apró viszontagságát vagy különös történését ragadja meg, és abban mutatja fel, könnyedén, a lét elviselhetetlen nehézségeit. Persze a történetek csak látszólag egyszerűek, mert a felszín alatt Onetti hatásosan működteti a modern prózatechnika sokféle fogását. Szinte eszköztelenül indítja az elbeszéléseit, de aztán hihetetlenül hatékonyan teremt a semmiből sokágú jelképeket és főképp sajátos hangulatot: Onettinek elég egy-egy mozdulat, pillantás, fintor, s máris rabjai vagyunk összetéveszthetetlenül egyéni világának. Hősei álmodozó, küszködő figurák – egy szerelemre váró, rejtélyes orvos morfiumrecepteket ír fel, egy éhező tizenéves lány félszegen árulja a testét, egy idősödő bevándorló az óhaza után sóvárog. Tudják, érzik, hogy kudarcra vannak ítélve, mégsem tiltakoznak, valamiképpen mindig elfogadják a világ rendjét – és ismételten vesztenek. Csakhogy mire bekövetkezik a szemünk előtt az újabb vereség, belénk égetnek egy-egy mély, emberi gesztust, érzést vagy markáns véleményt. Úgy, ahogy a címadó, emblematikus novellában is látjuk, ahol egy kivénhedt színész mereng az emlékein egy sivár menhelyen (kezében a Hamlet, de még nem olvasta), s egy különös rendezés felidézésével álom és valóság szövevényes viszonyát járja körül felejthetetlenül.

Juan Carlos Onetti - A ​hajógyár
A ​mai latin-amerikai irodalom egyik legszuggesztívebb alkotása. Írója egy helyütt Faulkner, Proust, Joyce műveit említi meg, mint a világirodalom jelentős alkotásait; íróját úgy említi a világirodalmi kritika, mint akire Faulkner hatott leginkább, s akinek Kafka, Buzzati, Beckett a rokonai. A világirodalmi nevek sorát még Krúdyéval kell bővíteni, mert több regényének - ennek is - ugyanaz a különös Larsen a hőse, aki szindbádi bolyongó. Az élet peremére sodródott figura ez a Larsen, vénülő senki. "Hullagyűjtő" a csúfneve, mióta egy - talán létező, talán csak látomásbeli, térképen meglelhetetlen - városban örömtanyát alapított, már csak hulla értékű nőkkel. Ezzel a bélyegnévvel a petyhüdő-elzsírosodó arcán tér vissza ugyanarra a tájra, hogy cégvezetői állást vállaljon egy hajógyárban. Nem létező hajógyárban, mert az üzem csődbe ment, néptelen. Omladozik a sólya, sártengerben áll a kongó irodaépület. Törött ablakain befúj a szél, poros és penészes iratok, levelek, számlák lapjait sodorja sarokból sarokba. Munkások nincsennek, alkalmazottak nincsennek - azaz kettő van: nem létező gépek és soha meg nem épülő hajók terveivel foglalatoskodik egy főmérnök, és soha be nem hajtható követeléseket, ki nem fizethető tartozásokat főkönyvbe könyvel egy főkönyvelő. Larsen, a hősiesen elszánt egzisztencia-roncs, az eszelő perekkel és még eszelősebb tervekkel foglalkozó tulajdonos ki tudja, hányadik ál-cégvezetője. Ki tudja, mikor, a század mely évtizedében? Ki tudja, minek? Látszatvilágban látszatmunka, abszurd helyzetekben egymásnak jövőt és sikert hazudók szüntelen menekülése újabb és újabb hazugságokba. Bizarr kalandok során silány valóságnak mindössze annyi, hogy gyanús tekergők, szélhámosok és hordalék-emigránsok meg-megveszenk a düledező raktárból néhány láda rozsdás alkatrészt, szerszámot, hasznavehetetlen fúrógépet, mert kell étel is, alkohol is. Larsennak szánalmasan uraskodni is kell, hiszen föl akarja küzdeni magát: feleségül akarja venni az eszelős gyáros félkegyelmű lányát. Szikár regény, takarékos stílus, fölényes írói érzékkel alkalmazott abszurd eszközök. A valóság pontos és hátborzongató vetülete. A hajógyár nem jóslat, de egy történelmi típushelyzet - bárhol, bármikor ismétlődhető, máris megismételt helyzet ábrázolása és ey emberi magatartás fölött kimondott ítélet. Uruguay fejlődésére és történelmére is jellemző a kísértet-hajógyár válság-élőképe. Virágzást, polgári demokráciát is, félelmes gazdasági válság követett ott, és a csődszituációban - a hatvanas életben - katonai junta ragadta magával a hatalmat, de a válságon nem tudott enyhíteni, hiszen haladók és baloldaliak bebörtönözése, a szellemi elit emigrációba kényszerítése, a gazdasági és társadalmi kritika elnémítása nem old meg semmit. Holt ipar, széthulló gazdaság és munkáját-egzisztenciáját veszett társadalom bódé- és putrilakásainak, vakolatjuk-mállott, uralkodó villáinak bűzét csak lefojtani lehet, eloszlatni nem. Az általános hazudozás pedig a tehetetlen és tétlen remény tévmagatartása; csak tovább omlasztja azt, ami inog és omladozik, és a magányosok öncsalása nem ment meg a magány-tragédia halálos végétől.

Kollekciók