Ajax-loader

Hermann Broch könyvei a rukkolán


Hermann Broch - Vergilius ​halála
A ​Vergilius halálá-t maga Hermann Broch egy önvallomásában így jellemzi: "A könyv a haldokló Vergilius utolsó tizennyolc óráját idézi meg, Brundisium kikötőjébe való érkezésétől kezdve másnap délután Augustus palotájában bekövetkező haláláig. Bár a regény harmadik személyben beszéli ezt el, valójában a költő belső monológjával van dolgunk. Saját életével száll vitába, igaz vagy igaztalan erkölcsű volt-e élete, ezt firtatja, s hogy van-e létjogosultsága a költői alkotásnak vagy nincs - Vergilius állítólag meg akarta semmisíteni egész életművét -, mivel pedig minden élet bele van ágyazva kora teljességébe, ez az önvizsgálat kiterjed azokra a szellemi és mélyen misztikus áramlatokra is, amelyek meg átjárták lüktetésükkel a Római Birodalmat ebben az utolsó, Krisztus előtti évszázadban, és Vergilius a kereszténység előfutárává avatták." A Vergilius halála azonban se nem életrajzi, se nem történelmi regény, hanem egyedülálló kísérlet a modern regényirodalomban, filozófiának, lírának és zenei szerkesztésmódnak különleges ötvözete, amely alig-alig leplezve, az antik hangszereléssel századunk harmincas-negyvenes éveinek sorskérdéseit szólaltatta meg. A végtelenül és bonyolult indázó, meghökkentő szóképekkel telezsúfolt, a tudat mélységeit, a múlt mitikus ős-formáit, a kozmosz végtelenjét, a halál titkait kutató, a kifejezhetetlent ostromló brochi monológ mintegy zeneműként szólaltatja meg sorra Vergilius önvizsgálatának és vizionálásának témáit, mindenekelőtt a főtémát, a halált, a halált-megérteniakarást, s mintegy melléktémákként az "írástudók felelősségét", az "értékek széthullását" - a világháborús tömegpusztítás szorongatásából sarjadt társadalomfilozófiai és művészet-etikai kérdéseket. Broch e regényének magyarra fordításával, amely szinte a lehetetlen kísérti meg, adósságot kíván törleszteni könyvkiadásunk, és egyszersmind nagy lelkierőt igénylő, de ismeretlen távlatokig láttató szellemi expedícióra hívja az olvasót.

Hermann Broch - A ​kísértő
Komor ​hegytömbök tövén húzódik meg egy falucska - mely mintha a messzi múlt eleven emléke lenne. Öreg orvosa - régi vágású, nemes humanista - mondja el a zord sziklafalak árnyékában végbemenő, ősi mítoszokat és modern mélylélektant egyszerre idéző történetet. Az elbeszélés legnagyobb alakja a szintén gránitból faragott mesebeli Anya, démoni ellenhőse pedig a Délről jött fanatikus Vándor, aki fölbolydítja a falut, szabadjára ereszti a lappangó, vad ösztönöket és gonosz indulatokat, hogy dühödt hordává tegye a békés paraszti közösséget. - A nagy osztrák író életművének legnagyobb vállalkozása volt ez az évtizedeken át épített - végül is posztumusz remekmű, a német nyelvű modern irodalom máris klasszikus alkotása, mely a magyar olvasó számára is felfedezés lesz, mert egyszerre nyújtja a mitológiai, filozófiai, pszichológiai, társadalomlélektani és orvosregény minden szépségét, gazdagságát és legmélyebb tanulságát.

Hermann Broch - Hofmannsthal ​és kora
Hermann ​Broch nagy ívű korképet vázol fel esszéjében, amely kultúrtörténeti regény is lehetne: azt vizsgálja, hogyan volt képes a múlt század végi bécsi kultúra önnön stílustalanságát minőséggé, sőt máig jellegzetes, önálló ízlésiránnyá emelni. Azt a pillanatot ragadja meg, amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia válsága a modern emberi létezés válságaként jelent meg, s ennek egyik legsajátosabb művészi feldolgozását a kiváló költő, Hugo von Hofmannsthal (1874-1929) adta.

Hermann Broch - Pasenow ​avagy a romantika
"És ​mert az mindig romantika, ha valami földi az abszolútum rangjára emelkedik, így ennek a korszaknak a szigorúan vett, igazi romantikája az egyenruha, mert mintha léteznék az egyenruhának valami világon és időn túli eszméje, olyan eszme, amely nem is létezik, és mégis oly heves, hogy sokkal erőteljesebben ragadja meg az embert, mint bármely földi hivatás, nem létező és mégis oly heves eszme, hogy az egyenruhást az egyenruhának valóságos megszállottjává változtatja, soha nem teszi azonban hivatást űző emberré a civil élet értelmében, talán éppen azért, mert az egyenruhát viselő embert tökéletesen kielégíti az a tudat, hogy megfelel kora életformájának, és vele saját élete biztonságának is." „Lassan mentek, csupa várakozás volt a táj csendje, noha mást, mint az esőt és az estét nem lehetett tőle várni. Puhán borult fölé az ég, és időnként az esősávok mintha bensőséges egységbe vonták volna a földdel, és ők is úgy érezték a csendben bandukolva, mintha semmi más nem maradt volna számukra, csak a várakozás, mintha mindaz, ami eleven volt bennük, az ujjaikba költözött volna, amelyek összesimultak és egymásba kulcsolódtak, mint egy bimbó szirmai. Vállukat egymásnak döntve, messziről háromszöghöz hasonlítva mentek a parti úton, némán, mert egyikük sem tudta, mi sodorta őket egymáshoz.”

Hermann Broch - Esch ​avagy az anarchia
"Esch: ​az isten nélküli kor fanatizmusa. Minthogy minden értéket fátyol borít, minden értéknek tekinthető. Az igazságot, a rendet egyszer a szakszervezeti harcokban keresi, máskor a vallásban, ma a rendőri hatalomban, holnap Amerika délibábjában, arról álmodozva, hogy kivándorol. Lehetne terrorista is, de megtért terrorista is lehetne, aki feljelenti társait, lehetne egy párt aktivistája, egy szekta tagja, de lehetne életét feláldozni kész kamikaze is. Esch szerény kis kalandjában századunk véres történelmének valamennyi dühöngő szenvedélye bennefoglaltatik, lelepleződik, megkapja a maga diagnózisát: iszonyatos fény vetül valamennyire." Milan Kundera „Az alvajárás kezdetén áll. Még követi az utca vonalát, amelyet mérnökök szabtak ki, de már csak a szélén megy, úgyhogy félnivaló, hogy le fog zuhanni. Hallja még a demagóg hangját, de már nem emberi beszédnek hallja. Kinyújtja a karját előre és oldalra, szomorú kötéltáncos gyanánt, aki magasan a jóságos anyaföld fölött biztosabb támaszra gondol. Megdermedve és legyűrve lebeg a rab lélek, és az alvó fölfelé siklik, oda, ahol a szeretők szárnyai úgy érintik meg lélegzetét, mint a pihék, amelyeket a halott ajkára helyeznek, és azt kívánja, bárcsak a nevét tudakolnák, mint egy gyermeknek, hogy álomtalanul süllyedjen el az asszony karjában, az otthont lélegezve be belőle. Még nincs nagyon magasan, de már a vágyakozás első, kicsiny fokán áll, mert már nem tudja, hogy hívják.”

Hermann Broch - Huguenau ​avagy a tárgyilagosság
...az ​ős-ok a mégiscsak antropomorf Isten "véges" végtelenségéből az igazi absztrakt végtelenségbe tolódik ki, a kérdezésláncok immár nem ebbe az isteneszmébe torkollanak, hanem ténylegesen végtelenbe futnak ki (nem egy pont felé törekednek többé, hanem mintegy párhuzamosak lettek), a kozmogónia immár nem Istenen alapszik, hanem a kérdés örök folytathatóságán, annak tudatán, hogy sehol sincs nyugvópont, hogy mindig tovább lehet kérdezni, tovább kell kérdezni, hogy sem ős-anyag, sem ős-ok nem mutatható ki, hogy minden logika mögött rejlik még egy metalogika, hogy minden megoldás csak közbülső megoldásnak számít, és hogy semmi sem marad meg, csak a kérdezés aktusa... „Huguenau a felbukott férfi mellett áll. Lába hozzáér a kezéhez, amely egy keréknyomon az olajos sárban hever. Taposson rá? nem kétséges, meghalt. Huguenau hálás volt neki – minden a legnagyobb rendben! leguggolt és az oldalra fordult, borostás arcot nézte. Mikor nem látta rajta a rettegett gunyoros vonást, meg volt elégedve és jóindulatúan, szinte gyöngéden megveregette a vállát.” A trilógia második kötete 1998-ban megkapta az Év Könyve díjat.

Kollekciók