Ajax-loader

Farkas Zoltán könyvei a rukkolán


Farkas Zoltán - Kiss László - Outcast
Az ​Outcast című életrajzi kötet Farkas Zoltánnak, az Ektomorf zenekar frontemberének eddigi pályáját mutatja be. Életutat, s egyben sikertörténetet, mely nem csupán a gitáros-énekes főbb életrajzi eseményeiről ad számot, de a neves metálbanda állomásain keresztül a csapat karakterét, helyét a metálszcénában is megrajzolja. Az Outcast egy elhivatott és kitartó cigány fiatalember példátlan karrierjének története, tanúság arról, hogy el lehet jutni egy mezőkovácsházi próbateremből a világhírt jelentő óriás német fesztiválokig s az Amerikai Egyesült Államokig.

Sós Judit - Farkas Zoltán - Erdély - A váradi kávéházaktól a hófödte Hargitáig
Erdély nem véletlenül ejt rabul mindenkit, aki odalátogat: az elmúlt évek óriási változásai ellenére, immár az Európai Unió részeként továbbra is őrzi egyedülállóan gazdag hagyományait, kulturális sokszínűségét és lakóinak legendás vendégszeretetét. Az utóbbi néhány évben a magyar turisták egyik legkedveltebb úti célja lett, nyaranta százezrek keresik fel. Az egyre növekvő népszerűség nem véletlen, hiszen Erdély annyira változatos és sokszínű, hogy a legkülönbözőbb érdeklődésű utazóknak is életre szóló élményt nyújt. Az útikönyv segítséget nyújt abban, hogy az Erdélybe látogatók ne csak a múlt emlékeit ismerjék meg, hanem a színpompás fesztiválok, tánctáborok, kulturális programok vagy akár csak a városi szórakozóhelyek, diákkocsmák révén Erdély pezsgő mai életében is részt vehessenek.

Farkas Zoltán - Szlovákia
Eredeti ​fényükben ragyogó középkori városok, a magyar gótika legszebb emlékei, egyedülálló túralehetőségek a Magas-Tátrában és a Szlovák Paradicsomban, romantikus várromok, a tót falusí világ emlékei, pompás főúri kastélyok, modern síközpontok, a Világörökség részét képező cseppkő- és jégbarlangok, pezsgő szórakozónegyed Pozsony barokk óvárosában. A régi Csehszlovákia szürkeségének elmúltával ideje újból felfedezni a Felvidék gazdagságát.• útiterv-javaslatok, ötletek kisgyermekes családoknak• látnivalók, művészettörténeti háttérinformációk• több mint 300 szálláshely minden árkategóriában, jellemzéssel• több mint 200 kipróbált étkezőhely• kávéházak, sörözők, zenés szórakozóhelyek• túrajavaslatok, síközpontok, barlangok és fürdőhelyek• kulturális rendezvények, fesztiválok • gyakorlati tudnivalók a közlekedéstől a pénzváltásig• térképek régiókról, városokról, túra- és síközpontokról• 53 színes fénykép

Farkas Zoltán - Hosszú ​hétvége Bécsben
Az ​utazók számára jó hír, hogy a JEL-KÉP Kiadó Hosszú hétvégék a szomszédban című útikönyvének Bécs fejezete immár önálló kiadványként is rendelkezésre áll, és akár egy zsebben is kényelmesen elfér. A látnivalók gondos kiválogatásának köszönhetően az új Bécs útikönyv megkönnyíti mindazok életét, akiknek nincs idejük arra, hogy napokig kutassanak az interneten vagy több száz oldalas leírásokat böngésszenek végig. A program összeállítását egy háromnapos, részletes útiterv segíti, amelytől természetesen bárki kedve, érdeklődése szerint szabadon eltérhet. A szállás- és étteremajánlatok hosszú felsorolások helyett kategóriánként csak egy-egy igazi kedvencet mutatnak be, ezáltal is megspórolva a hosszadalmas keresgéléssel töltött időt. Ausztria aktuális politikai-gazdasági helyzetével kapcsolatban a könyv végén található rövid összefoglaló nyújt segítséget.

Farkas Zoltán - Hosszú ​hétvégék a szomszédban
A ​JEL-KÉP Kiadó legújabb útikönyve húsz hosszú hétvége lehetséges programjaként mutatja be a környező országok legérdekesebb látnivalóit, Bécstől Kolozsvárig, Lembergtől Szarajevóig. A látnivalók gondos kiválogatásának és a könnyen követhető szerkezetnek köszönhetően a könyv egyszerű és biztos választási lehetőséget kínál azoknak, akiknek nincs idejük arra, hogy napokig kutassanak az interneten, vagy több száz oldalas leírásokból válasszák ki az úticélt. A program összeállítását mindegyik fejezetben egy-egy háromnapos, részletes útiterv segíti, illetve a helyszínek leírását számos helyen zenei programok, vásárlási tippek, gyerekekkel utazóknak pedig külön programötletek egészítik ki. A könyv tartalmát 376 színes fénykép és 43 részletes térkép teszi teljessé.

Farkas Zoltán - Hosszú ​hétvége Szarajevóban
Az ​utazók számára jó hír, hogy a JEL-KÉP Kiadó Hosszú hétvégék a szomszédban című útikönyvének Szarajevó fejezete immár önálló kiadványként is rendelkezésre áll, és akár egy zsebben is kényelmesen elfér. A látnivalók gondos kiválogatásának köszönhetően az új Szarajevó útikönyv megkönnyíti mindazok életét, akiknek nincs idejük arra, hogy napokig kutassanak az interneten vagy több száz oldalas leírásokat böngésszenek végig. A program összeállítását egy háromnapos, részletes útiterv segíti, amelytől természetesen bárki kedve, érdeklődése szerint szabadon eltérhet. A szállás- és étteremajánlatok hosszú felsorolások helyett kategóriánként csak egy-egy igazi kedvencet mutatnak be, ezáltal is megspórolva a hosszadalmas keresgéléssel töltött időt. Bosznia-Hercegovina aktuális politikai-gazdasági helyzetével kapcsolatban a könyv végén található rövid összefoglaló nyújt segítséget.

Farkas Zoltán - Renoir
Renoir ​a francia impresszionisták élgárdájának volt tagja. Művészetéről mégis keveset tudnánk, ha csupán e művészcsoport általános jellemvonásaiból indulnánk ki. Határozott, önálló művészegyéniség, aki elért eredményeinél sohasem állapodott meg. Elsősorban életöröm, a női szépség festője volt, mint évszázadokkal előtte Tiziano és Rubens. Farkas Zoltán, e kötet szerzője, a képek találó válogatásával szemlélteti a szöveg megállapításait. A könyv első kiadása 1957-ben látott napvilágot. A jelenlegi második kiadás már 6 színes reprodukciót is tartalmaz.

Farkas Zoltán - Áldozat ​és égberagadás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - A ​biedermeier
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - R. S. Latimer - Foglyok ​angyala / Isten utazó nagykövete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Paál ​László
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Délvidék ​és Belgrád
Egyedülálló ​nyelvi és kulturális sokszínűség fogadja a Délvidékre utazókat: mintha az egész Kárpát-medencét sűrítették volna össze a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva találkozásánál. Barangoljuk végig a magyarok és szerbek, románok és szlovákok által lakott falvakat, városokat, keressük fel a legérdekesebb látnivalókat, a szecessziós Szabadkától a Fruska Gora-i ortodox kolostorokig, a péterváradi erődtől a delibláti homokbuckákig. A délvidéki utazásból ne hagyjuk ki Európa egyik legfiatalosabb és legpezsgőbb fővárosát, az újra önmagára talált Belgrádot sem. Személyesen ellenőrzött, friss információk; történelem, kultúra, népek, vallások; 80 színes fénykép, 18 részletes térkép; 73 bevált szálláshely; 56 kipróbált étkezőhely.

Farkas Zoltán - Csók ​István
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Rodin
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Tiziano
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Az ​égig érő fa
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Watteau
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Munkácsy ​Mihály
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Sós Judit - Bolgár ​tengerpart
Végre ​Magyarországra is eljutott a híre annak, amit a világ már régóta tud: a bolgár tengerpart ismét virágkorát éli. Az érdeklődés nem véletlen, hiszen kevés hely van Európában, ahol annyi szép homokos strand várja a nyaralni vágyókat, mint a Fekete-tenger partján, s ahol a magas színvonal ellenére minden megfizethető. Ideje tehát útra kelni és megismerni ezt a gyönyörű és barátságos országot. • útiterv-javaslatok szerelmes pároknak, kisgyermekes családoknak, hátizsákos turistáknak, idősebbeknek és a luxusutazások kedvelőinek • látnivalók és kultúrtörténeti érdekességek • részletes információk búvárkodásról, szörfözésről, víziernyőzésről és egyéb sportolási lehetőségekről • a kempingektől a tengerparti szállodacsodákig több mint 130 szálláshely, jellemzéssel • a hagyományos bolgár vendéglőktől a tengerparti diszkókig több mint 80 kipróbált étkező- és szórakozóhely • 24 részletes térkép és 65 színes fénykép

Farkas Zoltán - Teleios ​logos
"Eusebiust ​csak kevesen olvasták és olvassák önmagáért: a műveiben található adatok fontosabbak, mint maguk a művek. Magyarázhatja ezt adatgazdagsága egyfelől, stílusa, amely olyan, amilyen, másfelől. Nincsen persze itt szó arról, hogy Eusebius mellőzött gondolkodó vagy remekíró volna, hiszen nem az. Fennmaradt azonban az életmű java, elég sok ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle Eusebius gondolkodásmódja. Ez pedig nem kevés; enélkül ugyanis talált tárgy csak az ókori szöveg: papiroson betű, így viszont múlt, ami van is már, de nincs is."

Farkas Zoltán - Renoir ​akvarellek, pasztellek és színes rajzok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Egry
"Akik ​a fejlődő művészet rügyezését szeretet és becsülés nélkül veszik, azok számára kukacos lesz a gyümölcse" - írta naplójában Egry József. Ő maga életét tette fel rá, hogy korszerűt és egyben állandó értékűt alkosson. A Balaton világának festője volt, s a természet bensőséges átélésével, súlyos belső küzdelmek eredményeképpen hozta létre képeinek különleges hatású fény- és színtüneményeit. Igazi megértést csak keveset kapott. Farkas Zoltánnak a művész szándékait és alkotó módszereit nagy megértéssel tolmácsoló írása azt a célt szolgálja, hogy minél többen váljanak fogékonnyá Egry kivételes tehetsége és emberi nagysága iránt. A 89 éves szerző megrendítő hangú utószavában "alighanem posztumusz könyv"-nek nevezte tanulmánya átdolgozott, második kiadását. A magyar művészeti irodalom vesztesége, tisztelőinek őszinte bánata, hogy sejtését igazolta a közös emberi sors könyörtelen parancsszava: Farkas Zoltán már nem érhette meg e kötet megjelenését. E helyen is lerójuk emléke előtt kegyeletünk adóját.

Farkas Zoltán - Mayer Gyula - Horváth László - Ógörög ​nyelvtan és mondattani gyakorlatok
A ​tankönyv két fő részből áll: nyelvtani összefoglalóból és nyelvtani gyakorlatokból. Mindkét rész összeállításakor az _Ógörög gyakorlókönyvben_ követett elveket alkalmazzuk: az adatokat az attikai szövegekben való tényleges előfordulásukat figyelembe véve mutatjuk be és gyakoroltatjuk, s a feladatok anyagát elsődlegesen az egyetemi auktoranyagból illetve a klasszikus attikai prózaírók egyéb műveiből vesszük. A kötet összeállításakor követendő főbb szempontok a taníthatóság, az áttekinthetőség, a tömörség, az érthetőség és a szemléletesség. A nyelvtani példákat lehetőség szerint az _Olvasókönyv_ hetvenkét leckéjéből is vesszük, hogy azok feldolgozását ezzel is segítsük. A nyelvtani összefoglaló a hagyományos beosztást követve az írást, a hangtant, az alaktant és a mondattant tárgyalja. Az alaktan az _Olvasókönyv_ első 48 leckéjéhez mellékelt feladatok segítségével (remélhetően) kellőképpen gyakorolható, így e kötet második felében a mondattan rendszeres gyakorlása a cél. Az elemi mondattan jelenségeit, szabályait az attikai szerzőkből vett példamondatokkal szemléltetjük, s ezt követik a többnyire egyszerűsített szókincsű retroverziós feladatok.

Farkas Zoltán - Hosszú ​hétvégék Magyarországon
A ​csodákért nem kell a szomszédba menni - varázslatos hosszú hétvégék Magyarországon! Egyedülálló útikönyvet jelentetett meg a JEL-KÉP Kiadó, amely huszonöt hosszú hétvége lehetséges programjaként mutatja be Magyarország legérdekesebb látnivalóit, legnépszerűbb kirándulóhelyeit, legjobb szálláshelyeit és éttermeit. Csak olyan nevezetességek szerepelnek benne, amelyek a legtöbb utazó számára valóban érdekesek, legyenek ezek akár ismert helyszínek vagy kevesek által látogatott, rejtett kincsek. A könyvben kiemelt hangsúlyt kapnak a gyerekeknek, családoknak szánt programok, a klasszikus és a modern élményfürdők, a hangulatos borkóstolóhelyek, valamint a legnépszerűbb erdei séták és túrák. Egyes fejezetekben néhány határközeli, különlegesen szép város és kiemelkedő látnivaló is szerepel, amelyek legtöbbjét ma már anélkül is felkereshetjük, hogy meg kellene állnunk a határon.

Farkas Zoltán - Kárpát-medence ​útikönyv
A ​Kárpát-medence természetes történelmi és turisztikai egysége először ebben a kötetben jelenik meg modern útikönyv formájában. A Felvidéktől Kárpátaljáig, a Dunántúltól Székelyföldig napjainkban egyre több utazó mozog otthonosan a történelmi Magyarország különböző vidékei között. A 21. század elhozta a Kárpát-medence derűs újrafogalmazásának és szelíd integrációjának az esélyét. Eljött hát az idő mindannyiunk számára, hogy nyitottan és jókedvűen újra felfedezzük magunknak tágabb hazánkat, az utolérhetetlenül sokszínű Kárpát-medencét. Semmi mást nem kell tenni, mint utazni. Utazni, barátkozni, szabadnak lenni, örülni és emlékezni.

Farkas Zoltán - Sós Judit - Mészáros Mária - Budapest ​gyerekekkel
Nélkülözhetetlen ​kézikönyv szülőknek, nagyszülőknek, óvó néniknek, tanároknak, s mindazoknak, akik szeretnének tartalmas és élvezetes programokat szervezni Budapesten és környékén, saját vagy a rájuk bízott gyerekek számára. Aki már végképp kifogyott az ötletekből, ebben a könyvben biztosan talál gyermeke érdeklődésének megfelelő időtöltést: a Kölyökhajótól a Vasúttörténeti Parkig, a Tropicariumtól a szentendrei Mikrocsodák Múzeumáig, a veresegyházi Medveotthontól a Solymári-Ördöglyukig közel 500 ismert és kevéssé ismert látnivaló, programlehetőség közül válogathat.

Farkas Zoltán - Daumier
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Mayer Gyula - Horváth László - Ógörög ​olvasó- és gyakorlókönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Farkas Zoltán - Bográcsszéli ​történetek
Farkas ​Zoltán már eljutott arra a szintre a főzés tudományának elsajátításában, hogy a “semmiből” is képes emberi fogyasztásra alkalmas étkeket előállítani. Ajánlom figyelmükbe mindazokat a tanácsokat és ténylegesen megszívlelendő praktikákat, amelyeket ugyan a humor köntösébe öltöztetve, de részletesen elénk tár abban a reményben, hogy a szakácskönyvet azok is kedvtelve olvassák, akik magát a főzést nem, de a konyhaművészet végeredményeit és a felhőtlen szórakozást mindenekfölött kedvelik... A feleség

Bozzai Rita - Farkas Zoltán - Hitelválság ​- Adósságaink története
Csak ​bízni lehet benne, hogy a szabad választások utáni kormánynak lesz ereje és felhatalmazása a mindezidáig elhalasztott döntések meghozatalára. Remélni lehet, hogy azt a kormányt is megfelelő külső támogatás erősíti meg. És végül: remélhetőleg az ország szanálása nem bukik meg azon, hogy az egypártrendszer kormányának pártérdekeket szolgáló gyámoltalan gazdaságpolitikája helyébe olyan kormány lép, amely többpárti kötődései miatt még kevésbé mer szembenézni az önhibáján kívül örökölt adóssággal. És nem utolsósorban: élvez annyi bizalmat, részesül annyi türelemben, hogy elképzeléseit megvalósíthatja. Mert ha nem, akkor új nevekkel és új drámai - félő: esetenként tragikus - fordulatokkal új könyv születhetik. Remélhetőleg azért ez ilyen gyorsan nem avul el...

Farkas Zoltán - A ​manók erdeje
A ​vízimanók, akik egy csendes sodrású folyócska partján nőtt terebélyes fán élték megszokott napjaikat, szomorú reggelre ébrednek: az otthont nyújtó fa kiszáradt. Nincs más hátra, elindulnak új hazát keresni… Lám, milyen különös az élet: ha nem szárad ki az a bizonyos fa, ugyan ki segített volna a jó Jamba királynak visszaszerezni a trónját? Bizony, a gonosz Kazar varázsló elleni harcban minden összefogásra szükség van. Jóság, ármány, különös varázslatok kelnek életre a könyv lapjain.

Farkas Zoltán - Foglyok ​angyala
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók