Ajax-loader

Héctor Tobar könyvei a rukkolán


Héctor Tobar - A ​sötét mélyben
A ​könyv alapján film készül The 33 címmel, amelyet a 2015. augusztus 6-i chilei bemutató után Amerikában november 13-án mutatnak be. Amikor a chilei Copiapó melletti bánya beomlott 2010 augusztusában, 33 bányászt temetett maga alá 69 napra. Az egész világ figyelemmel kísérte a felszínen zajló történéseket, a mentési próbálkozásokat, egy emberként izgultunk a bent rekedtekért és kétségbeesett családtagjaikért. A földfelszín alatt ragadt bányászok életét, tapasztalatait, elkeseredettségét és bizakodását, gondolatait és reményeit azonban nem ismertük – egészen idáig. Még amikor a sziklák alatt voltak elrekesztve, megegyeztek, hogy ha valami csoda folytán bármelyikük is megmenekül, csak együtt fogják megosztani, hogy mi történt velük. A Pulitzer-díjas Héctor Tobaré lett a kiváltságos lehetőség, hogy meghallgassa és elmesélje a történetüket. A végeredmény, vagyis ez a könyv újságírói mestermű: érzelmileg telített, időnként sokkoló erejű beszámoló a katasztrófáról és annak hatásairól. Kísértetiesen élővé, szinte tapinthatóvá teszi a sziklába zártság élményét, a rémséget, amit az ember akkor érez, amikor lassan felemészti az éhség, és azokat a spirituális és misztikus élményeket, amelyek egy ilyen helyzet és egy ilyen veszélyes munka velejárói. Az utolsó fejezetek pedig feltárják, hogyan változott meg végérvényesen a katasztrófában érintett minden egyes ember élete. Héctor Tobar Los Angeles-i újságíró, négy könyv szerzője. Elsősorban Latin-Amerika és az USA viszonya, illetve annak alakulása foglalkoztatja. 1992-ben kapta a Pulitzer-díjat egy csoport tagjaként, amelyik a Los Angeles-i zavargásokról tudósított a Los Angeles Times számára. Jelenleg újságírás és kommunikáció szakon tanít az oregoni egyetemen. „A föld alatt a bányászok szívszorító megpróbáltatásai, a felszínen pedig a családtagok és a mentőcsapat erőfeszítései és nehézségei – a kettő összefűzése adja Tobar mesteri beszámolóját az elzártságról és a sóvárgásról, majd a minden nehézségen diadalt arató győzelemről. Feszültséggel teli és gyengéd pillanatok váltják egymást az emberek életében, s egy olyan történet bontakozik ki előttünk, amely a kalandregényekkel is simán fölvehetné a versenyt.” Scott Wallace, The Los Angeles Times Díjak, jelölések: 1992 – Pulitzer-díj The New York Times bestseller National Book Critics Circle-díj döntőse https://www.youtube.com/watch?v=U7PX3E9M-1w

Héctor Tobar - Deep ​Down Dark
When ​the San José mine collapsed outside of Copiapó, Chile, in August 2010, it trapped thirty-three miners beneath thousands of feet of rock for a record-breaking sixty-nine days. The entire world watched what transpired above-ground during the grueling and protracted rescue, but the saga of the miners' experiences below the Earth's surface—and the lives that led them there—has never been heard until now. For _Deep Down Dark_, the Pulitzer Prize-winning journalist Héctor Tobar received exclusive access to the miners and their tales. These thirty-three men came to think of the mine, a cavern inflicting constant and thundering aural torment, as a kind of coffin, and as a church where they sought redemption through prayer. Even while still buried, they all agreed that if by some miracle any of them escaped alive, they would share their story only collectively. Héctor Tobar was the person they chose to hear, and now to tell, that story. The result is a masterwork or narrative journalism—a riveting, at times shocking, emotionally textured account of a singular human event. _Deep Down Dark_ brings to haunting, tactile life the experience of being imprisoned inside a mountain of stone, the horror of being slowly consumed by hunger, and the spiritual and mystical elements that surrounded working in such a dangerous place. In its stirring final chapters, it captures the profound way in which the lives of everyone involved in the disaster were forever changed.

Kollekciók