Závada Pál könyvei a rukkolán

Závada Pál - Wanderer
Wanderer, ​a mindenkori Vándor a régi Budaörsön, a valaha itt élt németek közt jár e könyv lapjain. Talán hogy súghasson az elbeszélőnek, a hajdani fotográfusoknak pedig megmutathassa, mit is kell itt szemügyre venni és megörökíteni - hogy egyszer majd ő is ennek nyomán, behunyt szemmel sétálhasson e házak, szőlők és borpincék közt, és a talpával legyen képes fölismerni még kedves sírkertjének hepehupáit is. Závada Pál a budaörsi történelem évtizedeinek és évszázadainak időrétegein utazik keresztül egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen - valódit és költöttet is -, arra törekedve, hogy igaz legyen. A könyvben számos archív budaörsi felvétel között böngészhetünk.

Závada Pál - Apfelbaum. ​Nagyvárad, Berlin
Závada ​Pál új hősét Ádámnak hívják, aki a XX. század hét időmetszetében lép színre - rendre cserben hagyott, majd újjászülető Évák oldalán, egy Lucifer nevű, számos szerepet eljátszó "árnyvezér" ösztönző-nyomasztó segédletével. Ádám 1937-ben vesz búcsút családjától, szerelmeitől, addigi élete nagyváradi helyszíneitől, hogy a fenséges művészetek és eszmék csábítására zavaros vizekre evezzen a harmincas évek végének Berlinjében. 1940-ben visszacsatolt szülővárosába forgatni utazik haza, '44-ben a váradi gettóba jut, és túléli, '50-ben és '56-ban pedig egészen különböző hazalátogatások és viszonyok részese lesz, hogy '89 őszének forrongó Kelet-Berlinjében, majd az összeomló Fal romjain kapaszkodjon föl elborzasztóan magasra. A sorstörténetek strófái közt - amelyek a maguk tradícióit is fölidézik - megszólal olykor az Úr (a kelleténél ritkábban), belekotnyeleskednek az angyalok (Orsi, Lenke és Charlie), megjelenik például a legendás szerkesztő, Réz Pál alakja, de itt-ott fölbukkan az elbeszélő maga is.

Závada Pál - Természetes ​fény
A _Természetes ​fény_ döntően a második világháborúban meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók - ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek - és vannak, akik nem térnek vissza többé. Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény.

Závada Pál - Janka ​estéi
Závada ​Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozatokhoz csinálnak kedvet, hogy bolyonghassunk a műfajok között. A Janka estéi trilógiává fűzi össze a három nagyregényt, a Jadviga párnáját, A fényképész utókorát és az Idegen testünket. Szereplői, akik eddig is fel-felbukkantak itt is ott is, most végigvándorolják, és ,,saját hangjukon" végigbeszélgetik szemünk előtt a XX. századot. Mintha kihúzófilccel kezünkben olvasnánk a régi könyveket, láthatóvá válnak a motívumok, hallhatóvá az énekek, élettelibbek lesznek az alakok, és hangsúlyosabb a mindenkori ,,evickélés" a történelmi és emberi viszonyokban.

Závada Pál - A ​fényképész utókora
Holtak ​és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A _Jadviga párnája_ és a _Milota_ után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző "műtermében" személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv. Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak -, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük. Érzelmek és érzékek, hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok - _A fényképész utókora_ regény a huszadik század második felének Magyarországáról. A _Jadviga párnája_ és a _Milota_ után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy korról, amelynek borzalmas feketéi és fehérei hiába is akarnának történelemként bevonulni az emlékezet kockái közé, Závada "műtermében" személyes fikcióvá válnak. Ez a fikció elvarázsol és fogva tart, lehúz, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végre fölenged, láthatóvá válik a közös múlt: tót, zsidó és magyar közös múltja, amelyben narrátorként, közös elbeszélőként valamennyien jelen vagyunk. A regény bravúros szerkezete ugyanis egy pillanatra sem engedi, hogy kívülállóként szemléljük az eseményeket: mindannyiunk arca föltűnik Buchbinder fényképész 1942-ben készült mozgalmas életképén. S hogy kiből mi lett ennyi év után - nos, erre is fény derül a fénykép utóéletét kutató szereplők sorsfordulóin keresztül. Élet a botrányon túl - családok és barátságok, eszmék és szerelmek két generációja a magyar történelem ötven évén át. Holtak, rabok, miniszterek; nótafák és biciklisták¸ érzelmek és iskolák: Závada elbűvölő és szövevényes nagyregényének minden oldala csupa titok, meglepetés, rácsodálkozás. _A fényképész utókora_ mi vagyunk.

Závada Pál - Egy ​piaci nap
Mi ​vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra - olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé? ___Závada Pál új regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. 1946 májusában valamelyik nagykunsági község hetipiacán asszonyok vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt - ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci nap, illetve a felelősségrevonás eseményei párhuzamosan tárulnak föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor mégis meglepően kapcsolódó emberi viszonyainkat.

Závada Pál - Milota
Závada ​Pál új regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és a máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erika megpróbál a maga zsákutcába jutott életébe eligazodni. A Milota különleges családregény: A két elbeszélő hol ugyanarra az élményre közelít, hol évszázadokra eltávolodik egymástól - míg mézevők és morfinisták, tótok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, szeretők és házastársak, barátok és ellenségek, apák és fiúk sorsa egyetlen füzérré fonódik. A mesélők pedig úgy válaszolják meg egymás emlékezéseit, hogy szavaik az 1997-es Pünkösdöt keringik körül. Eközben kipattannak a mézelő akácfürtök, és kibontják majd szirmukat a mákvirágok.

Závada Pál - Mielőtt ​elsötétül
Mert ​laticel volt szinte mindenütt, s a korabeli alternatív divat szerint kötelezően a földön, esetleg a galérián. És az egyen-könyvespolcok, az asztallapok a műszaki rajzolói baklábakon, a kirajzszögezett plakátok és fotók meg a haverok festményei a piszkos falakon, aztán azok a feltört, odvas csempefalak a fürdőszobákban, a vízköves, szappan-koszmós kádak és kagylók, a nyílt lángra lobbanó, régi vízmelegítők, az elkoszolódott konyhák, a feketére égett edények! Akkor a teakultusz (kivált, ha fémdobozos Earl Grey is előfordult már), az ezerféle fűszer, az, hogy borból csak vöröset, töményből vodkát, aztán a cigarettasodrás szertartása, a folyton szóló lemezjátszó, az étkezéstől a gépelésig az ágyon zajló élet, továbbá a bugyiban-mászkálás, a térdig érő, ki-kigombolódó ingek... Másvalaki pedig stencilezett szamizdatot olvas, vagy dossziéból gépelt szöveget. Úgy jönnek-mennek, hogy nem is üdvözlik egymást, a vendéggel nemigen törődik senki, néha ki se derül szinte, hogy kik a háziak.

Darvasi László - Márton László - Tasnádi István - Závada Pál - Az ​ember tragédiája 2.0
Mit ​szólt volna Madách a 20. századhoz? Nem tudta volna elképzelni szerintem. Hogy egyszer csak nem is az egyedi, személyes emberi élet lesz a tét, hanem a közösen belakott, közösen használt és kihasznált élet. A sors univerzális semmivé tágult, majd magát kereste újra. Erről is szól szerintem ez a négy darab. Erről beszél, erről gondolkodik szerintem négy rendező. ______________________________Darvasi László Madách Imre klasszikus művét folytatni? Mondjuk inkább azt, hogy _Az ember tragédiájá_nak hatása alatt, szereplőinket szintén Ádámnak, Évának, Lucifernek nevezve írni színműtöredékeket... Engem az érdekelt, hogy milyen történelmi színt, miféle csábító zsákutcákat kínál a rettenetes 20. század a maga diktatúráival. De kihívást jelentett az a dilemma is, hogy megkockáztassak-e magyar helyszínt egy ennyire nemzetközi kontextusban, ilyen tradíciók nyomán. Válaszom végül határhelyzetű lett, magyar is, meg nem is. ______________________________Závada Pál A mi _Tragédia_-jegyzeteink nem akarnak az eredeti művel semmilyen szempontból versenyezni. Egyfajta tiszteletteljes reflexió inkább a klasszikusra, kortársi olvasat, néhol ironikus felhangokkal. Ugyanakkor Madách pesszimizmusa a 20. században történtek fényében szelíd idealizmusnak tűnik, talán a legborzasztóbb rémálmában sem feltételezte volna, hogy egy európai kultúrnemzet szisztematikus népirtást fog végrehajtani egy eszelős ideológia nevében, így talán nem csoda, ha a mi jeleneteink még erőteljesebb kérdéseket fogalmaznak meg a "modern" emberiség jövőjével kapcsolatban. ______________________________Tasnádi István Létrejöhet-e négy különböző vérmérsékletű és világszemléletű szerző szövegeiből egységes irodalmi alkotás? Lehet-e a mai emberiségdrámának magyar vonatkozása is, amelyről Madách annak idején lemondott? Az utóbbi százhúsz év történelmének ismeretében mit tudunk kezdeni a Jó és a Gonosz fogalmával? Tud-e még lázadni Lucifer, és ha igen, akkor ki ellen? Törekedhetünk-e még arra - mi, írók, rendezők és színészek -, hogy Ádám és Éva az "örök emberi" megtestesítője legyen? Csupa kérdés. Választ a színház adhat rájuk. ______________________________Márton László

Závada Pál - Idegen ​testünk
Egy ​pesti fényképész-műteremben 1940 szeptemberében összegyűlnek a háziasszony, Weiner Janka rokoni, szerelmi és baráti vonzáskörének legfontosabb alakjai - divatáru-boltos unokanővére, papnövendék öccse meg a régi társak, a katonadiplomata, a költőjelölt, az újságírók, a barátnők -, sváb, magyar, zsidó és félzsidó magyarok. Izgalomban tartja őket az erdélyi országgyarapítás csakúgy, mint a fajvédelmi törvény - miközben konokul, lázasan vagy reménytelenül szeretik egymást. Závada Pál színpadra állítja őket egyetlen éjszakára, hogy föltárja, honnan jöttek, s hogy bevilágítson a jövőjükbe: Mivé lesznek, mire a háború véget ér? Hőseinek sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a XX. századi életbe vágó élmények és traumák. Hogyan válnak idegenné és leszakítandóvá az olyan nemzet-testrészek és ország-darabok, mint maga a magyar zsidóság vagy az alig-visszacsatolt területek? Mit jelent a háborús országveszejtés, miként csap le már az új önkény - és hogy virulhatnak ki folyton az észjárás szégyenletes hagyományai? Az _Idegen testünk_ talán a legmegrázóbb Závada-regény. Közelről érint, provokál.

Závada Pál - Kulákprés
A ​Kulákprés egy család és egy falu történetét mutatja be 1945 és 1956 között - a növekvő terhek és fogyó földek idején, a gazdálkodók kifosztásának és üldöztetésének éveiben. A falu: Tótkomlós, a főszereplők: a Závada család tagjai. Závada Pál szociográfiája a sztálinista parasztpolitika hazai fejleményeit a település, illetve a családi gazdaság sorsában párhuzamosan követi nyomon. A fényképek, dokumentumok, levelek felhasználásával írt könyv 1986-ban jelent meg először, majd 1991-ben másodszor, immár közelebb hozva a falutörténet alakjait. A 2006-os kiadás újdonsága, hogy az eltűnt képeket újak váltották fel, s ezekhez fűzött magyarázataival Závada más formában járja körül, mutatja meg Tótkomlóst és a kort. A Kulákprés lapjain megelevenedik a Závada-regények történelmi háttere.

Závada Pál - Harminchárom ​szlovák népmese
Okos ​lányok, furfangos fiúk, sárkányok és táltos paripák szerepelnek e könyv lapjain. Használd az eszed, jó tett helyébe jót várj, de néha a szerencse is elegendőnek bizonyul. Mulatságos rövid mesék váltják a kalandos hosszabbakat, és feltárul a csodás történetek néha ismerős, másutt új világa - hiszen a szlovák mesekincs testvére a miénknek. Závada Pál ezúttal a gyerekekhez és a mesélni szerető felnőttekhez fordul, és újramondja legkedvesebb szlovák népmeséit. Ötéves kortól ajánljuk. Kun Fruzsina rajzaival.

Závada Pál - Szüts Miklós - Úton ​a budaörsi Ótemetőbe
Emlékezik ​és emlékeztet ez a könyv, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel – két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja, Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal – hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen. Budaörs legrégebben benépesült magjában, az Ófalu kellős közepén évszázadok óta rejtőzik egy páratlanul szép kert. Ha a templomtól fölfelé vezető Nefelejcs utcán indul el az ember – s a Kő-hegyen újjáépített kápolnát képzeli maga elé irányjelzőként –, rögtön rá is talál. Egy sírkertről van szó, a budaörsi Ótemetőről. Igazi – régről és mélyből fakadó – harmónia hatja át, ami egyszerre árad a lenyűgöző ligeti-kerti elevenségből, a középütt álló kápolna meghittségéből, valamint a moccanatlan kövek szépségéből és jelentéséből. Az ezerhétszázas évek végétől kezdve valódi sírkő-ritkaságok sorakoznak itt, s hirdetik számos nemzedék halandóinak valaha itt leélt életét – régi budaörsiekét, akik XVIII. századi letelepedésüktől 1946-os kiűzetésükig döntően német nemzetiségűek voltak. A valamikori budaörsiek mai örökösei 2006-ban az Ótemetőt hajdani szépségének jegyében helyreállították, s egyben a magyarországi németek elűzésének országos emlékhelyévé avatták. Emlékezik és emlékeztet ez a könyv is, ám a maga duplán egyéni kifejezőeszközeivel – két alkotója két formanyelven komponál mégis egységes könyvet: Szüts Miklós a képzőművész ihletettségével fotografálja hol közelre hajolva, hol a felhők közül, derengő hajnalban, őszi fagyban és nyári verőfényben mindazt, ami e sírkertben részint láthatóan, részint láthatatlanul is lenyűgöző. Závada Pál pedig az ide vezető utat népesíti be a hajdaniakkal – keresztülutazik évtizedek és századok időrétegein egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen – valódit és költöttet is annyira szépen meséljen, hogy igaz legyen.

Závada Pál - Jadviga ​párnája
A ​naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A _Jadviga párnája_ jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eseményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

Korniss Péter - Závada Pál - Egy ​sor cigány
,,Amikor ​roma honfitársaink portréit ezzel a címmel tárjuk közönségünk elé, azt mondjuk, tessék, ez a mi cigányaink listája és fényképsorozata, sorban arcról arcra, szeretnivaló büszkeségeink mindnyájan, mind ez a huszonnégy mai magyar. Mert ugyan ki vonhatná kétségbe a magyarságukat? De címválasztásunknak oka az a közös szégyen is, amely elöntött bennünket korunk talán legiszonyatosabb magyar rigmusa hallatán. Nemrégiben bukkant föl ez a népünk ajkán termett mondóka: ,,Egy sor akác, / egy sor fűz, / egy sor cigány, / egy sortűz." Azt mondtuk, ha ilyen korban élünk, akkor legyen merszünk szembesülni ezekkel a sorokkal, és szegezzük velük szembe huszonnégy kortársunkat-honfitársunkat meg saját magunkat. ,, Závada Pál

Sipos András - Závada Pál - Statárium
Az ​e könyvben szereplő vádlottak mindegyikére halálos ítélet várt. Egyiküket azonnal fel is akasztották, másikukat életfogytiglani börtönre ítélték. A harmadik sorsa is jellemző a korra: azoknak az embereknek lett a besúgója, akik az ötvenes évek négyszázezer hasonló törvénysértő eljárását kiagyalták és lefolytatták.

Závada Pál - Hajó ​a ködben
Závada ​Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük - a családtagok roppant vagyona folytán - egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik. Ezt a históriát híven próbálja követni a Hajó a ködben - műfajára nézve viszont hamisítatlan Závada-regény: Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, megalkuvás, árulás vagy heroikus helytállás közben. S miközben a viták a rokonság közös sorsa körül forognak, annak is tanúi lehetünk, ki miért és hogyan dönt a maga üzleti- és szívügyeiben, távozás és maradás dolgában - vagy akár végső élet-halál-kérdésekben.