Ajax-loader

Sásdi Sándor könyvei a rukkolán


Sásdi Sándor - Elhagyott ​szerető
Az ​Elhagyott szerető színhelye: egy baranyai falu, mely a nagybirtok karmai közt vergődik, a harmincas évek végén, és a maga módján igyekszik túlélni a nehéz napokat. A regény központi alakja serei Sere Tamás gazdatisz, a bérleti gazdaság embereivel cinikusan bánik, egyébként "hét határban ismert" szoknyavadász. Megmártózik sok szennyben, belelép a történelem mocsarába i, könnyedén veszi az akadályokat, mert a nagy buktatókat óvatosan-sandán elkerüli. Amíg volt iskolatársa felőrlődik a testi-lelki megpróbáltatások közt, addig ő tönkreteszi - tönkreteheti - mások életét, becsapja Évát, a pesti lányt, aki pár hónapig nagybácsikájánál tartózkodik. Közben Sere azon spekulál, hogy tudná megkaparintani egy pécsi kisasszony száznyolcvanezer pengős örökségét.

Sásdi Sándor - Boldog ​hajlék
Az ​író vallomása új regényéről: "A regénybeli Gyuri emléke kitörölhetetlenül él bennem. A Boldog hajlék hőse kisgyerekkori játszótársam volt, később igaz barátom. Kitaláltunk sokféle játékot, együtt jártunk fürödni a Varjú-gátra, Gyuritól tanultam meg, hogy kell a foszló fűzfaágból sípot faragni és lábától megfosztott cserebogárból szélmalmot készíteni. Korán, a regényben elmondott tragikus módon veszítette el édesanyját, tizenkét éves korában az édesapját. Árvaságában fogadtuk meg, hogy amíg élünk, kitartunk egymás mellett. Amikor elkerültem a városi iskolába, és karácsonyi, húsvéti szünetre hazamentem, Gyuri ott várt a Dancsa-horónál, tettette, mintha véletlenül került volna arrafelé, és halkan kérdezte: "Megjöttél?" Erőszakkal kivette kezemből a csomagot, s mesélni kezdett, mi minden történt a faluban, amíg én odavoltam. Egyedülvalósága miatt, tizenhét éves korában megházasodott, de ha kettesben maradtunk, az én kedvemért visszaváltozott játékos gyerekké, és segített faskatulyából készített kiskocsi elébe fogni a kutyánkat. Szörnyű zivatarok kiforgattak mindenemből, de megmaradt Gyuri utolsó levelezőlapja: "A Hamuházi-mezei cseresznyefán már piroslik a gyümölcs, de csak akkor szedünk majd belőle, ha te hazajössz..." Aki akar, ebből megérthet mindent. A legtöbb író dédelget magában egy témát, amelyből élete "nagy művét" szeretné felépíteni. Így gondoltam én nagyon sokszor arra, hogy Gyuri nehéz sorsából kibogozom mindazt, ami regénybe kívánkozik, de nem mertem elkezdeni. Réges-régen meghalt már: fiatalon, mint az anyja, tüdőbajban, mint az apja. A felesége, egyetlen kislánya is utánament: valamennyien ott fekszenek abban a temetőben, amelynek akácai és ecetfái belesusognak éjszakai álmomba, mindig egyforma dallamon, mindig egyforma szöveggel... A sírok szaporodnak, az élők fogynak, nincs már közöttük senki, akit bántana az, hogy belekerült e történetbe, mert talán nekem sincs már sok időm hátra. Hiszen az én falumban az a közmondás is járja: "Hatvan felé, hazafelé..."

Sásdi Sándor - A ​várakozó
Sásdi ​Sándor regénye egy dunántúli parasztlány sorsát kíséri végig a huszas évektől a felszabadulást követő első esztendőkig. Katicát huszonhárom éves korában feleségül veszi egy kisvárosi férfi, a vagányság és szélhámosság határán egyensúlyozó egykori fehérterrorista. A fiatalasszony hamarosan elválik megbízhatatlan, hazudozó férjétől, Pécsre, majd Pestre kerül, gyárba, cselédnek. Munkába ölt életében ritkán ragyog fel egy-egy szomorú szerelem: Józsi, a gimnáziumi tanárt visszakönyörgi tőle felesége, Gréczi asztalos pedig elesik a fronton. Katica 1945 után is tovább cselédeskedik, s egyre bizonytalanabbul várja a késlekedő boldogságot, míg meg nem ismerkedik egy özvegy munkásemberrel, akiben végre igazi párjára talál.

Sásdi Sándor - Fehér ​kenyér
Mi ​mindent jelent a fehér kenyér! Örömöt, ünnepet a századfordulós magyar falu kisgyermekének; nyugalmat, megélhetést a férfinak; ritkán látott boldogságot a háborús évek üldözöttjének; édes-bús, fájó jelképet az emlékező idős író számára. A Fehér Kenyér, Sásdi Sándor önéletrajzi regénye, először 1946-ban jelent meg, majd átdolgozva 1967-ben. Ez utóbbit tekinti az író végleges szövegnek. Sásdi önéletrajzi regényében a tőle megszokott egyszerű, de mégis érzelmekben gazdag stílusban tekint végig gyermekkorán, íróvá érése vajúdásain, irodalmi pályájának állomásain, emberi élményein, miközben, mintegy háttérként, mindig látjuk a körülötte változó világ körvonalait. A könyv utolsó fejezetei, melyek a dachaui lágerben töltött időszakot elevenítik meg, izzó drámaiságukkal, az átszenvedett hétköznapok hiteles megidézésével megdöbbentő élményt adnak.

Sdc18206
elérhető
1

Sásdi Sándor - Tavaszodik
Botos ​Dániel anyátlan-apátlan árva. Nénje veszi magához, de mostohaapja, a vézna, falusi cipész végül is elmarja a háztól. Dániel nekivág a világnak, a jó szerencsére bízza magát, de hát szegény embernek keserves a szerencséje. Egyik kaland, megaláztatás, nyomorú meghunyászkodás a másikat éri, mígnem egy napon Botos Dániel elindulhat az állomásra: a hajdanvolt kis pékinas vonatra száll, hogy a fővárosba, a kenyérgyárba igyekezzék. Tavaszodik, új élet kezdődik, és a regényben felsejlik már az igazi tavasznak, a felszabadulásnak ígérete is.

Sásdi Sándor - Hanna ​nagy útja
Sásdi ​Sándor két korai regényének együttes új kiadása ez a kötet. A "kezdő" író sajátos hangú, de - alak- és miliőrajzait tekintve - meglepően érett alkotásai. Izgalmas születésüket - és hol felemelő, hol botrányos fogadtatásukat - is maga az író idézi a kötethez fűzött, mai keletű utószavával. A Hanna nagy útja (1928) érdemét Radnóti Miklós mindenekelőtt a megírásában látta. Abban, ahogy a sok helyütt megeshető történetet a háborús pokoljárás körülményei közé állítja írója. Ahogy a szülőföldjétől elszakított, szomorú szemű orosz hadifogoly és az eldugott magyar falu kántorlányának barátsága "mindent, fajt és határokat, háborúkat elsöprő", sok hazugsággal, önáltatással szembeforduló szerelemmé nő... Az Aratástól hóhullásig - az elismerő lektori vélemények ellenére - eredetileg csak némi cenzúrázással jelenthetett meg. Így is csak Cserépfalvi kiadója merte vállalni 1940-ben. Félig nyílt, félig rejtett mondandójával, de mindenképpen merész, leleplező erejű társadalombírálatával hívta föl magára a figyelmet.

S%c3%a1sdi_s%c3%a1ndor_%c3%81rny%c3%a9k
elérhető
0

Sásdi Sándor - Árnyék
A ​harmincas évek végén, valahol Magyarországon kinyitják egy fegyház kapuját. Nevezetes személy távozik, tarisznyára való holmival – egy feleséggyilkos parasztember. Szelíd bizakodással lép ki a „világba”, a korabeli magyar életbe – bízik erős karjában, paraszti mindenhez értésében. Falusi kocsmárosnál, ájtatos, egyben gonosz, öreg szőlősgazdánál, cséplőgépnél, téglaégetők között dolgozik – de mindenünnen tovább kell mennie, mivel előbb-utóbb mindig kiderül félelmet ébresztő múltja. A magyar vidék nyárspolgár ridegsége, álszentsége embertelen előítéletei űzik egyik helyről a másikra, s amikor már minden reménye szertefoszlik, hogy gyökeret verhet, „bocsánatot nyer”, akkor váratlanul révbe érkezik – a régi bűn árnyéka végtére eltűnik, s Derhány György nekivághat a „rendes” emberek életének. Sásdi Sándor regénye mélyre világító ábrázolása Horthy-korszak társadalmának, s főként azoknak a bajjal-gonddal sújtott szegény embereknek, akik az élet legsúlyosabb terheit hordozzák.

Sásdi Sándor - Élt: ​négy boldog évet
A ​mennyiségileg is jelentékeny életmű sokat sejtető összefoglalása - nyílt lezárása - ez a regény. Fő erénye még: atmoszféra- és miliőteremtő ereje. Szinte minden mozzanat megtörtént eseményre épül, minden egyes név mögött valóságos arckép (jó, közömbös, hitvány és másféle ember) áll. A történet színhelyére mindenki ráismerhet: arra a jellegzetes dunántúli városra, ahol a förtelmes visszásságok, embergyalázások lejátszódtak. Mindez azonban nem egyszerű ismétlés: a történet a szigorúan vett tényeknél több - az írói tartás, felelősség révén. Az emberi kapcsolatok, iszonytató összeütközések mélyén, csakúgy, mint a nyerseségével, különös ízeivel ható párbeszédekben - egyre komolyabb indítékok sejlenek föl. Nemcsak a fejlődő városra jellemző pletykák, intrikák, helyezkedések, kicsinyes számítások, aljas manőverek burjánzását láttatja az író, hisz a sűrített levegőjű, aprólékos megjelenítésnél fontosabb az összbenyomás hitelessége s az őszinte önismeretre ösztönző bizalom igénye. Amire csak a minden korlátot átszakító, eszményi tisztaságú szerelem képes... Sásdi Sándor nemcsak kitűnően ismeri ábrázolt világát, hanem belülről érzékeli feszültségi pontjait is. A \"rettegés óráiban\" megnyíló vagy becsukódó kis- és nagykapuk mögött a tragikus sorsok egész vonulatát mutatja meg - bőrén, leplezetlenül -, amikor naponta megméretik az emberség, s előbb-utóbb mindenkinek színt kell vallania, bárhogy gondolja is...

Sásdi Sándor - Városszélen
Húsz ​esztendő egy munkáscsalád életében: nem nagy drámák, csak köznapi próbák, amelyeket a regény hőseihez, Böröczékhez hasonló sok család megélt. E próbákról - a tiszta életért vívott küzdelem próbáiról - beszél ebben a regényében Sásdi Sándor. Emlékeztet ébresztően idézi a felszabadulás utáni évek hangulatát, érzékletesen ábrázolja a város szélén lakó emberek életének sajátos kettősségét. Érzékenyen és érzelemgazdagon mutatja be a család küzdelmét önmagáért, az együvétartozás igaz érzésének fennmaradásáért egy olyan pillanatban, amikor az apát megérinti s időlegesen elragadja egy váratlanul támadt izgató-vonzó, de végül is méltatlanná lett szerelem. Nem erkölcsnemesítő prédikátori szó, hanem az érzelmek és emberi-erkölcsi elkötelezettségek összhangjának felismeréséről, megteremtéséről beszélő regény a Városszélen.

Sásdi Sándor - Fecskefészek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Aratástól ​hóhullásig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Ruzsinka
A ​Ruzsinka Sásdi Sándor egyik legjobb regénye. Már első kiadása idején, 1954-ben, meglepő könyvsikernek számított - nemcsak gazdag cselekménye, hanem hiteles alak- és lélekrajzai alapján is. Nagyrészt megtörtént eseményekre épül, modelljei más regényekből is ismertek. A harmincas évek légkörét érzékelteti, a különös-furcsa vidéki-falusi, bányatelepi, kisvárosi miliőt. A regény középpontjában egy tizenhét éves lány házassága, illetve későbbi sorsa - hányattatása és viszonylag szerencsés kiemelkedése - áll. A társadalmi csapásokat szinte könnyebben elviseli, mint ahogy feloldani vagy áthidalni képes az egyéniségében, természetében rejlő ellentéteket. Férje tragikus halála után kikezdik: becsületébe gázolnának, kihasználnák védtelenségét, ő azonban hű marad puritán erkölcsiségéhez, bárhogy szenved is az egykor megsebző szerelem kísérteties emlékeitől.

Sásdi Sándor - A ​rigó sírja
Az ​író - kisdiák korában - két évig élt kedvenc nagynénje házában. Faluról került a vidéki városba, ahol minden újdonság, csodálnivaló volt számára. A rokoni házban igazi otthonra talált, amit nem kis részben a három felnőtt unokanővérnek köszönhetett. Ők a regényben a Singer lányok modelljei - ők, akik anyáskodtak felette, versenyeztek az elkényeztetésben, szeretetük kimutatásában. Közben túlnőttek a kispolgári élet keretein: kezdték életüket maguk irányítani. A felejthetetlen családi hagyományok, néprajzi kuriozitások mellett a hálaérzet kötelezte az írót arra, hogy emléket állítson a rokonságnak, amely csaknem utolsó ivadékáig elpusztult. A csinos, jóeszű lányok - későbbi asszonyok - körül torlódó események egy részét az akkori kisfiú nem érthette meg, évtizedek távlatából újraidézve viszont megvilágosodik sok rejtett körülmény is. Sásdi Sándor "testközelből" látja leperegni Singer Marinak a tragédiáját - sok merész vállalkozásával, kevés örömével, egyszerre érthető és érthetetlen magáramaradottságával együtt.

Sásdi Sándor - Az ​utolsó szó jogán
"Amikor ​a Brüll bácsi által rendezett előadást követő gyerekbálon értékesítettem tánctudásomat, az érdeklődés központjába kerülve megállapították: - A vargai kocsmáros kisfia... Bizonyosan tudom, nem lekicsinylően, nem bizonyos célzattal, semmivel sem különbözően attól, hogy "Ecetes Braun" vagy "Rőfös Kalin", mégis, ha visszhangzik a messze múltból, ott bujkál benne az, ami megkeserítette a szánk ízét, és amint majd a következőkből kitűnik, bajok okozójává lett" - írja utolsó, ötvenedik könyvében az 1992 májusában, 94-ik esztendejében elhunyt író. Sásdi Sándor mozgalmas élete regényét tárja elénk ez a kötet, amelyben eleven szeretettel és elkötelezettséggel vall a sorsát meghatározó szülői házról, falusi gyermekkoráról, szerelemeiről, a század véres történelme fakasztotta mérhetetlen szenvedésekről.

Sásdi Sándor - De ​steen op het hart
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - A ​vándorút vége
Részlet ​a könyvből: Ezen a tavaszon az egész országban pusztított az árvíz. Csendes kis folyók, amelyekben nyaranta bokán felül ért a víz, csobogva, lármázva, vészt hirdetve léptek ki medrükből, elöntötték a földeket és hínáros, békanyálas tömegük alatt úgy sárgult a vetés, mint a koporsóba fektetett halott. A vonat ablakából látszott az elöntött rétek végtelenje; a zöldes vízből csak egy-egy sás emelkedett ki, vastag szárán himbálózott a tavalyi száraz levél. Azt mondja a sovány arcú, barnafejkendős asszony; - Ez még semmi! Mifelénk a vasúti síneket is ellepte a víz. A falunkban két ház összedőlt, az egyik csaknem maga alá temette a sógorom kisfiát. Szabóné, mint a kotlós, amelyik a héja szárnycsattogását hallja, szorosan maga mellé húzta a gyerekeit. Terus megbújt anyja hónaljában, de Gyuri lerázta magáról a dédelgetést, az ablakhoz állt és a fűzfák alatt halászó gólyára mutatott: - Nézze, nézze, édesanyám, most fogja a békát... Már be is kapta!

Sásdi Sándor - Magvetők
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Akit ​visszavárnak
A ​korán özvegységre került vízimolnárné a falutól távol, a világtól elhúzódva él és keményen dolgozik. A csinos nőre szemet vet a földesúr, a falu jegyzője és a tanító, meg akarják környékezni. Hatalmi helyzeténél fogva a földesúr kerül ki győztesen a falkából. Annus undorában megöli a férfit. Állandó lelkifurdalásai csak fokozódnak, amikor egy hozzávaló munkásemberrel kerül össze, akitől gyermeke is születik. Már-már elfelejtené múltját, amikor kiderül a gyilkosság.

Sásdi Sándor - A ​hídon kezdődött
Az ​"Előszó-féle Mentegetőzés"-ben Sásdi Sándor igen rokonszenvesen, szellemesen mondja el új könyve születésének körülményeit. Akár baráti rábeszélés, akár a töretlen munkakedv vagy az érdekes modell az ok: olvasói bizonyára nagy örömmel fogadják ezt az új regényt. Témája: egy asszony élete; nehéz, küzdelmes sors, súlyos történelmi időkben. Az író jó ismerője a vidéki életnek, különösen a Pécs környéki bányászok mindennapjainak. Innen indul hősnője, a különleges szépségű Piroska, a fővárosba. A regény átöleli a 44-45-ös éveket; a fasizmus hazai rémuralmát, a háború végét, a felszabadulás eseményeit mind sajátos optikával ábrázolva: mintha fordított távcsövön, kicsinyítve, de annál élesebben látnók, Piroska szemével a történteket. Ez a sajátosan nőies ábrázolásmód, a hősnő fesztelen előadásában, külön vonzóereje a könyvnek: akár életről-halálról, akár legbensőbb érzelmeiről, szerelmeiről mesél: szívesen hallgatjuk.

Sásdi Sándor - Nyolc ​hold föld
Sásdi ​írói művészete, nyelvezetének csodálatos tisztasága, minden ízében egyéni egyszerűsége ebben a művében bontakozik ki a legzavartalanabbul. A nyolc hold föld, amelyről ez a regény szól, nemcsak szimbólum, hanem valóságos kenyérnek való búzát érlelő terület. Mikor Sásdi a földért, a szerelemért vívott harcról beszél, poétává válik, mert a formálhatatlan életet át meg átszövi a költészet sokszínű selymével. Rámutat arra a ragaszkodásra, amelynek eredményeképpen a fehérre meszelt házú kis községben éppen úgy szemben áll a gazdag a szegénnyel, mint a nagyvárosok rengetegében. Az izgalmasan érdekes főcselekmény köré csoportosuló leírások sötét zugokba világítanak bele és a legmaibb keletű szociális kérdéseket hozzák felszínre. A költő azonban nem propagandát ír, hanem az örökértékű humánum költői tiltakozását a zsarnokság és az elnyomatás ellen.

Sásdi Sándor - Tél ​hozta, tavasz vitte
Regényeiről ​ismert és népszerű írónk, Sásdi Sándor egész életében megőrízte és ápolta szűkebb hazája világának emlékét. Élményanyaga, emberismerete, az erkölcsi problémákra érzékeny látásmódja, a kiélezett helyzetek fölrajzolása abból a világból ered, ahol a nincstelenség, a nyomor, az egymásrautaltság, a körülmények kényszerítő hatalma irányította, alakította az emberi sorsokat. Írásainak jellemformáló erejét hangsúlyozza az a nyelvi gazdagság, ahogy ezt a világot megszólaltatni tudja. A tájszólás, az ízes, jellegzetes nyelvi fordulatok élővé varázsolják egy korszak és egy táj világát. Életműve gazdagságát válogatott novelláinak gyűjteménye is bizonyítja. Kötetünk első írása 1925-ben született. Szülőföldje hősei mind személyes ismerősei. Az író velük együtt gyötrődik a föld rendelte törvények miatt, ami érzelmek, sorsok alakulását, házasság, szerelem, gyerek sorsát kényszerűen megszabja. A fölszabadultság hangja szólal meg a háborút követő években született írásaiban, de itt is újra és újra visszatérnek a szülőföld üzenetei. Az otthonról látogatóba érkező anya magával hozza a városba az el nem felejthető hazai törvényeket, szokásokat, elvárásokat. Az író - ha másról beszél is - ismételten vissza-visszatér a gyökerekhez. Mai életünk problémáival foglalkozó novelláiból is kihalljuk a korban távolodó, de érzelmekben, emlékekben mindig jelenlévő emberség hangját, amely a szülőföld, a szűkebb haza értetlen öröksége a csaknem fél évszázad terméséből válogatott kötetben.

Sásdi Sándor - Bosszú
A ​cselekmény légköréből, a szereplők indulataiból és sorsából döbben rá az olvasó: regényével Sásdi Sándor a harmincas évek magyar falujának viszonyaira tereli a figyelmet - azokra a rideg társadalmi körülményekre, amelyek között a vagyon, a föld nagysága határozza meg az érzelmeket, az erkölcsi konfliktusok természetét is. Ritka eset volt, hogy módos gazda szegény napszámoslányt vett feleségül... Az író ennek a helyzetnek mélyére nézve bontja ki és ábrázolja a vagyon diktálta gőg embertelenségét és tragikus következményeit. Radi Juli, a már-már vénlánynak maradt szegény napszámoslány tragikus élettörténete a napjainkban végleg elsüllyedő régi paraszti életforma és erkölcsi szokásrend indulatos kritikájává nő.

Sásdi Sándor - Megtalált ​út
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Veronika
Amikor ​Gustave Flaubert-t híres regényhősnőjéről faggatták, így felelt: \"Madame Bovary? C\'est moi!\" Művemben, amelyet az olvasó most a kezében tart, úgyszólván szétapróztam magamat, a kinevettetés kockázatát vállalva mondom: valamiképpen Tundra, a kutya is én vagyok, az \"aki\" alázatosan lépked a kastély fiatal úrnője után. Én vagyok Ernő, a gyámolításra szoruló \"lovag\", a könnyelmű, léha, nőcsábász uraság, de osztozom Veronika, a hősnő bolondériáiban, annyira, hogy visszatérő, kísérteties álmait is elfogadom. Én vagyok a parádés kocsis mezítlábas gyereke, aki csak a kastélyok díszes kapujáig juthat el, de az igásudvar poros félszerében célravezetően hancúroz az uraságlánnyal, felpattan a sutba dobott jármű bakjára, hajtja a láthatatlan fogatot elképzelt hegyen-völgyön át, miközben szorongatja. öleli azt, akit társadalmi törvények tüskés sövénye választ el tőle. Az én \"Bovaryném\", Veronika is lázadóan, merészen próbál menekülni az unalom sűrű szürkeségéből. Néha magasra szárnyal, néha lezuhan, mert tulajdonságaink sokfélesége sokféleképpen érvényesül. Nem vagyok \"embert teremtő\" író, alakjaimat a való életből halásztam ki, de a kegyelet nemcsak az alakok maszkírozására kötelez, hanem arra is, hogy a történet felidézésében a \"Dichtung und Wahrheit\" klasszikus követelményeit kövesse. Ilyenféleképpen csalok a lokal kolorittal: megyéket összevissza cserélgetek, városokat játékosan áthelyezek, utcanevekkel úgy manipulálok, hogy turista legyen a talpán, aki az én térképemen kiismeri magát. Nyolcvanöt éves korában kezdhet-e újabb regénybe az író? Szemérmesen ezt kérdeztem baráttól, ellenségnek tartottól és a legfontosabbtól, a kiadótól. Az első, féltve engem a csalódástól, kevés szóval, több hallgatással reagált, a második beugratásszerű lelkesedéssel biztatott, kiadóm, amelynél a felszabadulás óta - az utánnyomásokkal együtt - több mint félszáz művem jelent meg, szinposzisom kézhezvételét követő héten elküldte a szerződést. Én tehát nekifogtam, hogy elmondjam - kétségkívül az utolsót, - ami még kikívánkozik belőlem, és ami fiatalságom legszebb titka. Így kaptam lehetőséget arra, hogy az igásudvarról nemcsak parkba, hanem fényes parkettű, szőnyeges szobákba is bemerészkedjek. Ha kegyeleti követelmények, technikai megoldások, íratlan törvények kényszerítenek is némi átmázolásra, makulátlanul igaz az útszéli kőkereszt, amelynek megfeszítettje sokkalta jobban hasonlít alkotójára, Inhóf bácsira, mint a tradicionális Krisztusra, igaz a puszta cselédeinek verejtékezése, acsarkodása, igaz hogy Katics Veronika lakodalmán rezesbanda muzsikált, igaz hogy Jezsa Ambrus temetésén tizenkét strófás búcsúztatót kántált a kántor, igaz hogy Géza uraság választási borjúval fizetett az elcsábított Buni Ilkáért, igaz hogy az uraság felesége csigamintás delénruhában surrant be az öntőasszony háza kapuján, igaz, végtére is minden igaz, mert sok mindent annyira visszájára fordítottam, hogy abból a legfurcsább valóság kerekedett. Végül az olvasó elnézését kérem azért, mert mondanivalóm túlságosan szomorúra sikeredett. Tudom, hálás feladat lett volna a tragédiák elkenése, esetleg valamiféle happy end, de írói magatartásom velejárója: ha etikai vagy művészi követelmények következtében engedményekre reászánom is magamat, a hamisítást nem kedvelem.

Sásdi Sándor - Szabálytalan ​szerelem
Sásdi ​Sándor új regényének, a Szabálytalan szerelem-nek cselekménye a II. világháború utolsó éveiben pereg, filmszerű élességgel és hiteleséggel keltve életre ennek az időszaknak pusztító, gyilkos indulatait, borzalmait, egy vidéki nagyváros színterén. Egy háromgyerekes polgári család története áll a középpontban, de fontos szerepe van minden alakjának; nemcsak a Vigan családról szól a könyv: üldözöttekről, ellenállókról, szegények szerelméről, elérhetetlen vágyakról, szerelemről és halálról. Sásdi "szélesvásznúan" tudja bemutatni a háború és a fasizmus szorításában vergődő város hétköznapjait. Szereplőinek élete, sorsa, csöndes vagy tragikus pusztulása szervesen összefügg a rájuk zúduló történelmi eseményekkel. Ki hogyan állja meg az emberiség próbáját ebben a viharban, ki látja meg világosan a zűrzavarból kivezető utat? - erről is szól a könyv. Az író szép nőalakjai sorát szaporítja az édesanya, Viganné finoman árnyalt alakja,; szomorú-szép szerelme valósággal külön regény a regényben.

Sásdi Sándor - Könyörület
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Vacsorára ​hazaértek
"Áglis ​nem egyszerre mesélte el nekem az életét; egy-egy részletet sem aszerint, hogy mennyire futja az idejéből. A múltra emlékezés néha mohóvá tette, nagyot harapott belőle, mint a jóízű kenyérből, néha - és nem is mindig kellemetlenségek, a bajok számbavevésénél - rövidre fogta a szót, úgy kellett kihúzni belőle. Mindig harmadik személyben emlegette önmagát; hidegen, néha ellenséges indulattal ítélkezett a valamikori Áglis cselekedete felett. Inkább érzelmi, mint tárgyi okok alapján. Jellemző, dicséretes tulajdonságait bagatellizálta, néha ilyennel dicsekedett: »Engem meztelenül? Sem az első, sem a második uram nem látott... Nem ám! Olyan nincs!« Ennek ellenére felmentést adott a mai lányoknak: »Jól teszik, hogy idejében nekivetkőznek, jókor mutogatják azt, amit később takargatni alig lehet...« Önmagáról beszélve a kényesebb részleteket sem kerülgette, úgy sorjázta, mintha olvasásélményről számolna be. Kötődött a szülőhelyéhez, a pusztához, a közös konyhás cselédlakáshoz. A nedves falú szoba penészszaga szívet simogató a számára, emlékezteti az otthoni sifonérban őrzött holmik dohosságára. Ha riportot írnának róla, a »Munka hőse«-ként emlegetve, aki hétéves korában beállt a dohányföldre, gyári munkásként az élre került, tiltakozna a jelző ellen. Számára a robot - némi »költői« túlzással - az, ami a madárnak az ő dala. Életmegnyilvánulása, testi-lelki szükséglete; élni csak addig akar, amíg az »gyakorolhatja«. Irtózik a testi megnyomorodástól. Amikor munka közben megcsúszik, elesik, az iszonyat fogadtatja meg vele: ha lábtörés nélkül megússza, élete végéig pártfogolja, segíti a reászorulót. Tartja fogadalmát. Köszönő szó sem jár érte, de szolgálója, ápolója megnyomorodott gyárbéli barátnőjének. Természetes, hogy a hozzátartozók a sírnál sem vesznek tudomást őróla, a szertartás végén a torról beszélnek, kocsiba ülnek, a szemerkélő esőben ottmarad a frissen hantolt sírnál egyedül... Eljegyzett menyasszonyként tudja meg, hogy nem reménytelenül szerette a másik férfit, az »igazit«. Segíthetne magán, minden helyrehozható, de becsületérzése tiltakozik az ellen, hogy cserbenhagyja, akinek elígérkezett. Egyszer így dicsekedett: »Néha nem azért kulcsolom össze a két kezemet, hogy kívánságom teljesítésére kérjem az Egek Urát, hanem azért, hogy legyen Istennek kitartása, türelme, ereje e földi dolgok intézésére, óvni az érdemeseket, észre téríteni a rosszra hajlamosokat...« Úgy lehet, az érdektelenül elimádkozottért jár jutalom: Áglis a regény végén, azzal a másikkal, »az igazival« együtt, jókor érkezik haza, vacsorára.

Sásdi Sándor - Magányos ​asszonyok
"Félig-meddig ​elfogadható ürüggyel keresett föl, perceken belül azonban kitűnt, hogy az élete történetét óhajtja előttem kiteregetni. Erősködött, hogy minden részletében megírandó anyag. Valamirevaló író számára - mondta - megbecsülhetetlen kincs. "Valamirevaló íróként" beletörődve sorsába, próbáltam megjátszani az izgatottan figyelő szerepét. A helyzet megkövetelte magatartásom szinte átmenet nélkül megváltozott, amikor a következő szavak ütötték meg a fülemet: - ...annyit azonban már a kezdet kezdetén megtanultam, hogy hiába a sok duma, legkönnyebben mások szenvedélyéről tudunk lemondani: aminthogy bizonyítható tény: megható könnyedséggel vetkőznek ki a mások gyászából. Talán mindennél szégyenteljesebb, hogy saját hibáinkat, bűneinket, rossz szokásainkat utáljuk, gyűlöljük legjobban embertársainkban... Úgy beszélt, mint a falumbeli Csizmadia Kati néni, aki miközben forgatta a rokka kerekét és két megnyálazott ujjával pödörte a kenderfonalat, elbűvölte a körülötte ugyanígy foglalatoskodókat: úgy hallgatták a megálmodott, kitalált vagy valahol nagyon messze, hetedhét országon is túl megesett csodákat. Éreztem, egyre jobban behálóz ennek a kis termetű asszonykának monoton beszéde, legszívesebben - titokban - jegyzetelgetni kezdtem volna egy-egy nyomdakészre kikerekített mondatát., pedig akkor még önmagamnak sem valottam be, magamban már kiagyaltam a megírandó regény címét: Magányos asszonyok. Gyanítom, hogy már a legelső mondatok is összeálltak. Említhetném a sors kikerülhetetlen, kegyetlen iróniáját, de inkább vallom a magam réges-rég kialakult hitével: az életünkben minden előre megtervezett, szerepünk kiosztott, mint a görög sorstragédiák alakjainak. És nemcsak szövegileg: a Nagy Rendező meghatározza az elsírandó könnyek mennyiségét is. Amikorra a Magányos asszonyok-at befejeztem, egyedülivé lettem önmagam is; ennek a világnak a legárvábbja. Körülöttem setétté, jéghideggé vált minden: elveszítettem, eltemettem azt, aki nélkül vak és béna lettem. Így vonszolódom, tántorgok a még hátralevő, kiimádkozottan minél rövidebbnek kért út végéig."

Sásdi Sándor - Boldog ​órák...
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - Egy ​nyár regénye
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sásdi Sándor - A ​szívre hulló kő
Fájdalmas ​számadás ez a regény egy dunántúli kis falucska életéről, melyben már helyüket nem találtan kavarognak az első háború előtti falusi társadalom atomjai, a "pógárok" , parasztok, cselédek. Egyfelől a kerékvágásból kizökkentett történelem, a megrendült erkölcs, másfelől a kiapadhatatlan életerő, mint valami vad haláltáncban, rohannak a pusztulás felé. A kő, melyet a regény utolsó lapjain dobnak a kisemmizett vagyonbolondja öregasszony felé, jelképes is, szimbóluma a tegnapi könyörtelen világnak, mely csak a vagyonban tudott élni, gondolkodni.

Sásdi Sándor - Sólyom ​utcai fiúk
Sásdi ​Sándor így beszél új ifjúsági regénye keletkezéséről: "Egyszer már össze kellene számolnom, hogy pontosan mennyi regényt írtam életemben. A harmincat meghaladja, úgy gondolom. Közötte a mostani, a "Sólyom utcai fiúk" a negyedik ifjúsági művem. Be kell vallanom, gyanúsan rövid idő alatt készült el. Örömmel írtam, munka közben sose éreztem azt, hogy dolgozom, inkább azt, hogy kedvtelésből csinálok valamit, ami közel áll a szórakozáshoz. A "gyanús" szót azért használom, mert féltem: nem sok jó származhat a magától adódó gyorsaságból. Szinte örültem is, ha egyszer-egyszer elakadtam, tétováztam: melyik úton induljon el, mit tegyen, mit mondjon a regénybeli figura. Szerencsém volt, mert éppen a kényszerű pihenés idején, villamoson, autóbuszon vagy az utcán összeakadtam azzal, aki pontosan olyan volt, mint amilyennek Gonda Imrét, vagy Buru Tamást, vagy Wurm Palit írtam le. Szóba elegyedtem vele. Értem a gyerekek nyelvét., ők sohasem bizalmatlanok hozzám, megérzik, hogy vénségemre is inkább hozzájuk tartozom, mint a felnőttek külön világához. Tétovázás nélkül azt felelték kérdéseimre amit éreztek, és amit bizalmas pillanataikban, legjobb pajtásukkal szoktak csak közölni. "Persze, hogy pontosan ezt mondta volna, pontosan így cselekedett volna Kandó Feri" - gondoltam, és suttyomban már jegyeztem is a nekem olyannyira értékes szavakat. Ismerős és ismeretlen gyerekek voltak "szerzőtársaim", ezeknek egyike volt az, aki a tervezett szerényebb címet lefitymálva, kérdezte: "És miért nem A Sólyom utcai fiúk?" Hebegtem valamit a Pál utca gyerekeiről írt világhírű regényről, kötelező szerénységről, a magam munkájának bizonytalanságáról, de egy másik srác is megszólalt: "Miránk többé ne számítson, ha nem fogad nekünk szót...". Szót fogadtam. A mai ifjúság életéről, problémáiról szóló érdekfeszítő regényt Szecskó Tamás kifejező rajzaival adjuk az olvasó kezébe.

Kollekciók