Ajax-loader

Oliver Lustig könyvei a rukkolán


Oliver Lustig - Véráztatta ​napló
Tanúvallomást ​kell tennem. Vádat kell emelnem. S nem csupán a magam s enyéim, de annak a több mint 160000 mártírnak a nevében, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy zsidóknak születtek; a horthysták elhurcolták őket az észak-erdélyi tájakról, otthonukból, kicibálták ágyukból, kiűzték a kórházakból, gettóba tuszkolták őket. S hihetetlen kegyetlenséggel a halálba küldték, példátlanul gyors ütemben 1944 rettentő tavaszán.

Oliver Lustig - Lágerszótár
Az ​egykori fogoly, Oliver Lustig rendhagyó formáját választotta a borzalmak és megpróbáltatások bemutatásának, mindazon gyötrelem megörökítésének, melyeket Auschwitzban átélt. A lágerélet zsargonjának kifejezéseit, vagy az egy-egy történethez kapcsolódó kulcsszavakat szótár-szerűen betűrendbe sorolta, és szómagyarázatokban „bontotta ki” a kifejezések mögött húzódó, szenvedéssel teli élményei sorát.

Kollekciók