Ajax-loader

E. M. Cioran könyvei a rukkolán


E. M. Cioran - A ​bomlás kézikönyve
A ​szerző, francia nyelven 1949-ben debütált A bomlás kézikönyve című művével, melyet azóta sokan a huszadik századi nihilizmus egyik klasszikus alkotásának tekintenek. A kritika visszhangja nem sokáig váratott magára: Maurice Nadeu ezekkel a szavakkal fogadta az újonnan feltűnt szerzőt: "íme elérkezett, akire vártunk, a koncentrációs táborok és a kollektív öngyilkosság korának prófétája, akinek eljövetellét a nemlét és az abszurd összes filozófusa készítette elő - elérkezett az átok evangéliumának valódi hirdetője." A bomlás kézikönyve 1950-ben Rivarol-díjban részesült. Ez volt különben az egyetlen olyan irodalmi elismerés, amit Cioran életében elfogadott.

E. M. Cioran - The ​New Gods
Dubbed ​“Nietzsche without his hammer” by literary critic James Wood, the Romanian philosopher E. M. Cioran is known as much for his profound pessimism and fatalistic approach as for the lyrical, raging prose with which he communicates them. Unlike many of his other works, such as On the Heights of Despair and Tears and Saints, The New Gods eschews his usual aphoristic approach in favor of more extensive and analytic essays. Returning to many of Cioran’s favorite themes, The New Gods explores humanity’s attachment to gods, death, fear, and infirmity, in essays that vary widely in form and approach. In “Paleontology” Cioran describes a visit to a museum, finding the relatively pedestrian destination rife with decay, death, and human weakness. In another chapter, Cioran explores suicide in shorter, impressionistic bursts, while “The Demiurge” is a shambolic exploration of man’s relationship with good, evil, and God. All the while, The New Gods reaffirms Cioran’s belief in “lucid despair,” and his own signature mixture of pessimism and skepticism in language that never fails to be a pleasure. Perhaps his prose itself is an argument against Cioran’s near-nihilism: there is beauty in his books.

E. M. Cioran - Füzetek ​1957-1972
Cioran ​1957 és 1972 között afféle naplót vezetett. A harmincnégy füzetben, amelyeket soha senkinek sem mutatott meg és amelyeket halála után az íróasztala fiókjában találtak meg, alkalomszerűen rögzítette reflexióit a rá jellemző aforisztikus tömörséggel. A feljegyzésekben szó esik filozófiákról és filozófusokról, írókról, politikáról, zenéről és persze Cioran közismert obszesszióiról: a nyugati civilizáció hanyatlásáról, az álomtalanságról-álmatlanságról, a haladás káros rögeszméjéről, a "román átokról", hitről s hitetlenségről, egyszóval a világ és az ember minden dolgairól. És mindez tömör, megragadóan tiszta, gondosan árnyalt, szellemes, sziporkázó stílusban megírva.

E. M. Cioran - A ​létezés kísértése
A ​létezés kísértése című 1956-ban publikált (s most magyarul is olvasható) esszékötetében Cioran a megszokott kalandra hívj olvasóját: illúzióktól mentes szembenézésre az egyetemes jelentéktelenséggel. Cioran, a „kétségbeesés ormain” ücsörgő gondolkodó, műveiben – így e jelen kötet lapjain is – ugyanazokat a gondolatokat görgeti maga előtt. Mint egy interjúban kifejtette, számára az írás pusztán biológiai szükséglet, mivel számára, ami kifejezést nyer, elveszíti intenzitását, s ezáltal elviselhetővé válik. Szenvedélyes merészsége, olykor sokkoló cinizmusa, művészi érzékenysége és filozófiai érzéketlensége sokat látott boncmesterré teszi, aki miután szakszerűen felmetszette az asztalán fekvő hullát, s annak belső szerveit körültekintően, óvatosan és kivételes alapossággal megvizsgálta, majd jegyzetfüzetébe feljegyezte a halál okát, gyakorlott mozdulattal visszadobálja az egyes szerveket a hasüregbe, és elnagyolt öltésekkel összevarrja azt. A nietzschei gyökerekből táplálkozó és egzisztencialista nézetektől befolyásolt esszékben már-már rideg tárgyilagossággal veti fel a lét-létezés, történelem, szabadság kényes kérdéseit. S bár nem gondolom, hogy olvasóit bármiről is meg akarná győzni, hiszen nézőpontja azé az emberé, aki ráeszmélt arra, hogy „minden hiábavalóság a Nap alatt”, mégis írásai továbbgondolásra szánt, élő üzenetek az enyészet természetéről, melyet kíméletlen leszámolás előzött meg a maga illúzióival, gyökereivel, anyanyelvével és később a történelem fejlődésébe vetett hitével is. Spengler tanításai nyomán megállapítja, hogy a nyugati világ alkonyát éli, és a továbblépésre semmi remény. Egy kifulladt civilizációról című írásában írja „A Nyugat országai, sikereik teljében, nem törődtek azzal, hogy dicsőítsék történelmüket, jelentéssel, célszerűséggel ruházzák fel. (…) Így aztán hol a Gondviselés, hol az Ész és a Haladás oltalma alá helyezték.” Meglátása szerint Európa hanyatlása már bekövetkezett, s menthetetlenül végbe fog menni. Cioran szerint a 20. századnak németnek kellett volna lennie olyan értelemben, miként francia volt a 18. század, s bár a németeknek megadatott, hogy a fellendülést, a jövő felvillanását biztosítsák Európának, nem tudtak jól élni vele. Nem csupán felforgatták Európát, de Oroszországnak és Amerikának ajándékozták. „Sem az oroszok, sem az amerikaiak nem voltak elég érettek, s intellektuálisan sem voltak elég romlottak ahhoz, hogy »megmentsék« Európát, vagy hogy erkölcsileg igazolják hanyatlását.” Cioránt olvasva hosszú és keserves agónia vár kontinensünkre, s érveit végiggondolva könnyen belátható, hogy látomásai reálisak. S nem csak a kontinens vénült el, de az itteni értelmiség is. „A kifáradt értelmiségben fellelhetők a sodródó világ rútságai és bűnei. Nem cselekszik, pang, a tolerancia felé fordul ugyan, de nem találja meg benne az izgalmat, melyre szüksége volna. (…) Az értelmiségi volna az első áldozat? Nem lesz zokszava. (…) Az elemzés határvidékére érve, az ott felfedezett semmitől letaglózottan, visszafordul, és megpróbál belecsimpaszkodni az első, adódó bizonyosságba, de nem elég naiv, hogy teljesen elfogadja, ekkor meggyőződés nélküli fanatikusként csak ideológus lesz, korcs gondolkodó, amilyen minden átmeneti időben bőven terem.” Cioran keserűen állapítja meg, hogy Európa ébredésére már nem lehet számítani, hiszen, mint írja sorsa és lázadásai is immár másutt intéződnek. S már csak egy szerep vár a Nyugatra is: a római császárság görögjeié. Ez az elgondolás keretként feszül végig Cioran számos írásán. A kötet írásainak kohézióját néhány kitüntetett téma dekadens megközelítése biztosítja, így több írásának (akár részleteiben visszatérő) témája az irodalom, az isten, az élet, az unalom és halál. Mindezek a témák és Cioran érvei olyan szellemi labirintusba vezetnek, amelynek bejárása csak akkor lehetséges, ha arra törekszünk, hogy engedjük érvényesülni a szerző akaratát, amelyet a kötet címadó esszéjében így fogalmazott meg: „Meg kell mégis tanulnunk, hogy kételyeink és bizonyosságaink ellenében gondolkozzunk”.

E. M. Cioran - Egy ​kifulladt civilizációról
E. ​M. Cioran (1911-1995) franciául író, román származású filozófus, esszéíró, moralista többszólamú életművet hozott létre. 1934-ben A kétségbeesés csúcsa című esszéjéért megkapta az elsőkötetes íróknak járó díjat. Francia nyelven tizenegy könyvet írt. A válogatás ízelítőt kíván adni Cioran történelemszemléletéből, az európai világ jelenségeit kísérő pesszimizmusából, a szabadságból, a teremtésből. Néhány irodalommal foglalkozó írását is közli, amelyekben Cioran az alkotásról, az életről és a halálról vall. Provokálóak a vallásról szóló írásai. A végtelen szabadság hiányával küszködő európai ember a teremtést véli a szabadság döntő és eredendő pillanatának, de elegendő kilépni az európai kultúra keretei közül, s kiderül, hogy a teremtés nem a teremtő jóságával, szabadságával, nagylelkűségével magyarázható, hanem a hiányérzetével. Cioran a gnosztikusok nyomán elfogadja a gonosz teremtő képzetét. Az ördög nem szenved a szabadság hiányától, nem akarja lerázni magáról a rettegés terhét, beéri önmagával, ő az, aki az egész teremtésben jól érzi magát. Cioran a legnagyobb rossznak a hazugságot tartja, amellyel az emberek körbepólyálják létezésüket és életüket. Cioran kényelmes, bevett igazságainkat rombolja. Szándékosan provokáló, ellentmondásra ingerlő, eredeti gondolatai széles ívű látomást festenek korunkról.

E. M. Cioran - Történelem ​és utópia
A ​válságot a modern Európában Spengler tette tudatossá. De kétségtelen, hogy Nietzsche ütötte meg az alaphangot. Sorban születtek meg a prófétikus művek, Ortega y Gasset, Hamvas Béla, Péguy, Valéry, Giulio Evola munkái. Az 1937 óta Franciaországban élő Cioran Történelem és utópia című esszékötetének mottójául Valéry szavait választhatta volna: „rettenetes borzongás futott végig Európa agygerincén… érezzük, hogy a civilizáció éppen olyan múlandó, akár egy élet”. Cioran is vallja, hogy a vallás az élet transzcendens csúcsa, Nietzsche nyomán meggyőző képet fest a vallás nélküli életről, mely terméketlen és tarthatatlan. A „malum metaphysicum” tünetei: államok felbomlása, társadalmi zavarok, gazdasági válság, morális törvények semmivé válása. Ez fűti a modern technokráciát, a terrorisztikus államalakulatokat, a korrupciót, a közönyt, a türelmetlenséget és a züllést. Cioran esszéiben a rontás természetét elemzi, ezt határozza meg: az ókori világ hanyatlása, pusztulása, elenyészése váltás volt: átváltás a barbárok hozta új világba. A Nyugat nem fog fennmaradni örökké, a nyugati civilizáció a végét járja. Cioran a sodródó, a helyzetet fel nem ismerő értelmiségit, az örök kételkedőt, a lecsúszott képrombolót ostorozza az életerő, az akarat elapadásáért. A kereszténység romjain Cioran felteszi a kérdést: van-e erőnk rá, hogy ne legyünk se kételkedők, se barbárok, egyszerűen „civilizáltak” legyünk? Vagy egy hanyatló kor dekadensei vagyunk, a nyersesség bűvöletében, akik készek a züllésre? A keserű kérdésekhez vezető fogalmakat Cioran meghatározta, kérdéseire a választ nekünk kell megtalálni

E. M. Cioran - Könnyek ​és szentek
"Páratlan ​perverzió és szentség" - írja E. M. Cioran ebben a könyvében, amely 1937-ben csupán magánkiadásban jelenhetett meg hazájában. Kiadója ugyanis visszautasította, mondván: Isten segedelmével szerezte a vagyonát, így nem kíván összeveszni vele. A könyv "fordított himnusz", egy válság, a blaszfémia és a vallási nosztalgia közötti meghasonlottság gyümölcse - negatív teológia. A lenyűgöző stílusban megírt könyv most jelenik meg először magyar nyelven, mely nem a Cioran belegyezésével lerövidített francia kiadás, hanem a csonkítatlan román szöveg alapján készült. "Cioran lehetetlen létállapotokról ír, elgondolhatatlan gondolatokról. Cioran jellemző módon ott kezd el egy esszét, ahol más író abbahagyná. Az ő írásai azok közül valók, melyek azon olvasóknak szólnak, akik... már ismerik mondanivalóját; akik már maguk is szembesültek ezekkel az örvénylő gondolatokkal." (Susan Sontag)

Kollekciók