Ajax-loader

Varnus Xaver könyvei a rukkolán


Varnus Xaver - Isten majd megbocsájt – az a mestersége
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Varnus Xaver - Átváltozások
Részben ​személyes emlékeiből, részben képzeletének termékeiből áll össze a furcsa történet: a főszereplő fiú és közeli barátjával közösen eltöltött évek, majd a barát igen különös elvesztése. Az orgonaművésznek nem ez az első könyve, de ebben a műfajban ez a bemutatkozó kötete, melynek írásával az volt a fő célja, hogy megismertesse a közönséget az általa kitalált nem mindennapi témával. Egy igaz barátság bemutatásával indul a regény, ám hirtelen a bárátok egyike eltűnik a valóságból és az emberek emlékezetéből is. Mi történt valójában? A olvasó izgalmas választ kap erre a kérdésre.

Varnus Xaver - Folytatás
"Isten ​majd megbocsájt: az a mestersége" címmel vékonyka kis kötet látott napvilágot 1996-ban, amelynek írója Xaver Varnus, a legendás orgona- és életművész volt. Szerzőjének páratlan sikert hozott a könyv - két esztendő alatt tizenkét kiadást, harmincnyolcezer eladott példányt ért meg, és hatalmas viharokat kavart: irodalmárok és pedagógusok, püspökök és politikusok, újságírók és gimnazisták vitatkoztak róla lázasan és nem kevés szenvedéllyel, hiszen a végtelenül prűd és jócskán kékharisnya magyar társadalom addig soha ki nem mondott problémáit vetette fel. Molnár Gál Péter, a Népszabadság rettegett kritikusa így nyilatkozott róla: "Hogy érdemes-e elolvasni ezt a könyvet? Csak ezt érdemes! Xaver szabad ember, genetikailag az. S minthogy annyi minden van, amit a muzsikus nem tud a hangszerén eljátszani, ezért hát e kötet élvezetes csevegése szabados és tiszta nyelven, melyen jobban ír, mint a szakmabeliek." Az első könyv - a másodikhoz hasonlóan - egy ezredvégi, radikálisan liberális humanista feljegyzéseinek gyűjteménye, amelyben éppen úgy szó esik az irodalomról és a művészetekről, mint a homoszexualitásról, avagy a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legnagyobb átkáról, az úrhatnám katolikus főpapságról. Az első könyv kéziratának elolvasása után a "magyar Voltaire", Faludy György ezt írta Xaver Varnusnak: "Ilyen kiválóra, ugyanekkor élvezetesre és mulatságosra, szétágazó témájúra, részleteiben rövidre (vagy pontosabban: éppen elegendőre) fogottra, ahol kell, kegyetlenre, magyarázgatás helyett állítóra, leíró helyett megírtra mégsem vártam. Gratuláció, hogy a másik mesterségben is ilyen kitűnő vagy. Teljesen példátlan. Minden jó, amiről csak írsz. Ha a könyv háromszor ilyen hosszú lenne, akkor is túl rövidnek tartanám!"

Varnus Xaver - Képek ​és gondolatok
Egészen ​pici volt, amikor megismertem. Megismertem, és rögtön nagyon megszerettem, pedig ez ritkán történik meg vélem. Az igazi gyönyörűség tudniillik az volt, ha orgonához ült. Én a zenét nem nagyon értem, nem tudok beszélni róla, élvezni is őelőtte csak Mozartot, Bachot tudtam, vagy Kurt Weill Háromgarasos operáját és a Mahagonny-t, de nem többet. Őáltala nemcsak az orgonazenét szerettem meg, hanem megszerettem azt is, ami oly ritkán történik csak vélünk: vagyis azt, hogy az ember rendkívül boldog és örül az életnek, ha a zenéjét hallgatja, hiszen magasabb szintre röpít bennünket. Hogy azt hisszük ilyenkor: életünk örökké tart és nagyon édes. Pedig az élet nem tart örökké, és nem is nagyon édes. Szóval, ez az a fő érzés, ami átjárt engem, miközben zenéjét hallgattam, és vagy lecsuktam a szememet, vagy bután bámultam magam elé. Abba a szerencsés kategóriába tartozik, akik a szépséget fontosnak tartják. Hasonló lelkek vagyunk, ugyanolyan szabály szerint kerülünk mindketten vagy a mennybe, vagy a pokolba. Ez lesz a végünk! Faludy György

Bitó László - Csepeli György - Dragomán György - Heller Ágnes - Kun Árpád - Lángh Júlia - Markó Béla - Máté Gábor - Parti Nagy Lajos - Solymosi Frigyes - Szelényi Iván - Varnus Xaver - Végel László - Dr. Czeizel Endre - Hazám
A ​Hazám című esszégyűjtemény 14 magyar értelmiségi - köztük író, orvos, szociológus, filozófus - vallomását tartalmazza arról a hazáról, amelyet többségi vagy kisebbségi alkotóként, gondolkodóként nap, mint nap megélnek. Fájdalmas, önmagukat olykor a pátosz hangjától sem kímélve írnak a bennük lakó egyetlen, mások arról a sok hazáról, amelyet magukkal hurcolnak mindenütt a világban, ahol alkotó emberként, vagy civilként megfordulnak. Töprengések és vívódások. Hol van a haza annak, aki Romániában él, de Magyarországra is gondol, amikor félnie, féltenie kell. Hol van a haza a többszörös disszidensnek? Hol annak, akit a haza egyszer eldobott, és, amikor tehette, akkor sem fogadta vissza? A haza-e az, aki elenged, és nem fogad? S akinek több hazája volt - hiszen magyarok vagyunk Közép-Kelet-Európában -, annak melyik az igazi. A kötetet József Attila Hazám című verse vezeti be, majd abc sorrendben következnek a szerzők: Bitó László, Czeizel Endre, Csepeli György, Dragomán György, Heller Ágnes, Kun Árpád, Lángh Júlia, Markó Béla, Máté Gábor, Parti Nagy Lajos, Solymosi Frigyes, Szelényi Iván, Varnus Xavér, Végel László, és Kemény István Búcsúlevél című verse zárja. Az illusztrációkat magyarországi, erdélyi, délvidéki, és felvidéki tájakról készült felvételekből válogattuk.

Varnus Xaver - "Mert ​álom az ébredés, és ébredés a halál"
"Ha ​önmagamról akarok írni, zavarba kerülök, és megbénul tollat tartó kezem. Mit írjak? Hol és miként születtem, mely iskolákba jártam, mit tettem és mit nem? Hiszen ezek az élet véletlen adatai, és aligha érdekelnek másokat. Egyszerre ide kerültem erre a világra, emberré lettem, és egy napon el kell majd innen mennem. Próbálom utánozni az embereket, és ez néha roppant nehéz: el is csodálkozom gyakorta, hogy mennyire nem vagyok idevalósi. De éjszakai álmaim gyönyörűek, és töretlenül hiszek Istenben és az emberekben. Életrajzom - ha tehetném - csakugyan rajz lenne: egy lassan tovatűnő felhő sziluettje."

Varnus Xaver - Isten ​majd megbocsájt - az a mestersége
"Jól ​tudom, hogy azok legtöbbjének, akik írásaim szabadossága miatt fintorogni fognak, inkább a saját gondolataik szabadossága miatt kellene fintorogniuk. A szívüknek tetszik, amit én írok, csak a szemüket sérti. Amit gondolni nem szégyellsz, mondani se szégyelld! Én egyébként mindig arra szorítottam magam, hogy legyen bátorságom mindent elmondani, amit megtenni van, és soha nem fogadtam el, hogy volnának közölhetetlen gondolatok. Leggonoszabb tetteimet és hajlamaimat sem érzem olyan csúnyának, mint amilyen csúnyának és csúfnak tartom, hogy ne merjem megvallani őket. Ki-ki mértéket tart a vallomásban: tartana inkább a tetteiben!..." (Montaigne)

Kollekciók