Kemény Katalin könyvei a rukkolán

Kemény Katalin - ...de ​a sivatag / Levelek a halott baráthoz
...de ​a sivatag Műfaja iránt érdeklődve a szerző parabolaként határozta meg írását. E definíció érvénye kiderül mihelyt elolvassuk azt, amit Kemény Katalin másutt Franz Kafkáról mond: "Kafka művei valóban parabolák. Mert téves hiedelem, hogy a parabola valamely rejtett fogalmi, erkölcsi, vagy más mögöttes tartalom művészi felöltöztetése lenne. A parbola a kimondhatóság szintjén legközelebb kimondhatatlan léttörténetünkhöz. Nincs egyetlen megfejtendő titkos értelme, sem levonandó tanulsága." Ugyanígy ez a sivatagi bolyongás. Értelme, akár magának a létnek számtalan, s ha mégis titokzatos, olyanképpen az, mint a déli nap árnyéktalan pillanatában megvilágította táj teljes káprázata. A sok közül a mű másik lehetséges kulcsa bizonyára a mottó: az égből (ex coelis) származó, onnan lezuhant parányi mag - nem lehet ennél semmi súlyosabb - a földi száműzetésen (ex illis - exilium) végigpereg, és nem marad belőle egyéb, mint egy a felfoghatatlanba guruló porszem. "Senki sem önmagának ír, mint ahogy senki sem önmagát szereti" - olvassuk a Levelek a halott baráthoz c. kötetben. Ha pedig így, igaza van annak a gondolkodónak is, aki állítja, hogy az irodalmi műfajok kialakulását, formáját az határozza meg, ki kit, kiket akar megszólítani. A levél, ez a legszemélyesebb műforma magáé a megszólításé: a barátságé. Ezt az 1941 óta fiók mélyén rejtőző írást lényege szerint a barátság könyvének nevezhetők, nemcsak azért mivel a megszólítás intenzitásával életre kelti "azt a valakit, akit úgy hívunk, hogy te", hanem mert a barátság tüzében az én korlátaitól megszabadulva a szólító maga is megszólítottá válik, megszólítottá égtől és földtől. - Az utolsó lapra érve az olvasó azt kérdezi: a csillag, a madár, a fűszál szólította-e meg a vándort, vagy azok csak feleltek a megszólításra?

Hamvas Béla - Kemény Katalin - Forradalom ​a művészetben
Amikor ​ez a könyv 1947-ben a Misztótfalusi kiadónál Szíj Rezső szerkesztésében megjelent, élesen megoszló vissz­hangot váltott ki a korabeli ideológiai és szellemi életben. A könyv ugyanis beletartozott a modern magyar művészet ama felszabaduló folyamatába, amely 1945 után végre levetette magáról a konzervatív megbélyegzések nyomait. A festő, a grafikus és szobrász végre úgy lehetett magyar, hogy európai volt, s a két háború között az írótársadalomnál egységesebb és baloldalibb képzőművész-társadalom ugyancsak hamar magára talált, iskolákat teremtett, műhelyeket nyitott, sajnos még ma sem tárták fel kellőképpen, hogy milyen pezsgő életet hozott létre, mennyi építő szándék, konstruktív cél vezette. Második, átdolgozott kiadását nem néhány mondattal össze­foglalható időszerűsége indokolja meg, hanem történeti kor­szakhitelessége támogatja meg. Részlet a Szerzők ajánlásából: „Fülep Lajos nevére való hivatkozás nem jár felelősség nélkül. Ez a felelősség csak részben vonatkozik a színvonalra. Nagyobbik része hitvallásszerű. Egyaránt érinti a humanitást, a művészet szuverenitását, de ezenfelül a művészetnek, mint a leghasonlíthatatlanabb és legmélyebb népi értéknek hang­súlyozását. Ezeket az elveket Fülep Lajos építette fel s ezért ez a könyv az általa megteremtett hagyományba tartozónak vallja magát."

Kemény Katalin - Labdajáték
Misztérium ​hét színben Mint minden játék, ez is halálosan komoly. Játék a labdával - a tökéletesség és az univerzum szimbólumával: a gömbbel -, egyszerre gyermeki önfeledtséggel....

Kemény Katalin - Sztélé ​nagyanyámnak
Valamely ​írásmű jelentőségét - írja Paul Valéry - az fémjelzi, hogy a nyelvnek milyen mélységét tárja fel. Nem szavak, nevek - írja Kemény Katalin. E két mondat egyértelmű, mert amióta csak költészet, mit keres a szavak megszállottja a költő? - semmi egyebet, mint az ősszót, a teremtő megszólalást, a nevet. Nem az emberi örvénytörténet múltba süllyesztett, sem a képzelt jövőben felhangzó, beszéddé koptatott neveket, hanem az örök jelenben felnyíló logoszt. Valóban, az írás eredendő és végső értelme felfedni a nevezhetetlen Nevét, akinek minden név neve. Mind a név. Ám hogyan feloldani kettős létünk paradoxonát: valamint minden teremtmény részese a Teremtőnek, de egyik sem Ő...

Kemény Katalin - A ​hely ismerője
A ​szuverén, az öntörvényű műveknek nincs szükségük olvasókra. Nem szorulnak rá az olvasó tetszésére, vagy más, kívülről jövő megerősítésre. Mégis épp az ilyenfajta művekkel történő szembesüléskor vagyunk kénytelenek rádöbbenni: vaskövetkezetességük, meg nem alkuvásuk, témafelvetésük és mindenekelőtt hangjuk - a szöveg mögül a szövegbe újra meg újra beszivárgó-betörő, valami egészen mélyről jövő, esendően emberi, ugyanakkor valami egészen ember-telen emberen és nyelven túli "nem e világi elevenség" - rabul ejt bennünket, bármennyire igyekszünk is megóvni magunkat tőle. Egy ilyen különös könyvet tart a kezében az olvasó, amely mit sem veszített frissességéből, noha megszületése után majdnem négy évtizeden át feküdt az asztalfiókban. Amely úgy szembesít bennünket létezésünk megoldhatatlan s egyúttal megkerülhetetlen alapkérdéseivel és kételyeivel - a lét csodájával és haladék voltával, az elfutó pillanat örömével és az időtlen súlyos jelenlétével, a hely és az idő komplementaritásával, idillel és kárhozattal, tapasztalattal és mítosszal, ezotériával és exotériával -, hogy látszólag semmi egyebet nem tesz, mint hogy lazán egymáshoz kapcsolódó esszék sorozatában világítja meg a házhoz fűződő asszociációinkat, az aranykormítoszoktól kezdve a kiűzetésen át a költőien lakozás lehetőségéig. Kemény Katalin könyve öntörvényű műalkotás. Nem szorul külső megerősítésre. Nincs szüksége az olvasóra. Az olvasónak van szüksége rá.

Kemény Katalin - Élet ​és életmű
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kemény Katalin - Az ​ember, aki ismerte saját neveit
A ​nagy mű kihívást jelent, ez a világirodalmi alkotások ismertetőjegye. Legyen a kutató tekintet mégolyan éles mélyrétegeinek titkát maradéktalanul soha ki nem merítheti. Kemény Katalin tanulmánya a huszadik század kivételes jelentőségű regényéről. Hamvas Béla Karneváljáról e gondolat jegyében fogant, írása maga is katabázis, amely széles kultúrtörténeti, filozófiai felké­szültséggel tárja fel a szöveg rejteti dimenzióit. Századunk nagy regényének ez az első beható analízise. Elemzéseit a szerző széljegyzeteknek, kommentároknak nevezi, valódi műfaja azonban az esszé: sok szálból összeszőtt egységes egész. Kemény Katalin Hamvas Bélával összhangban vallja, hogy az esszé a centrum felé törő gondolat útkeresése, s e művelet által formaöltése. Kemény Katalin lírrai alkatú író, rnüfordító. Férje, Hamvas Béla sorsához hasonlóan ő is majd négy évtizedes silentium után léphetett újból a nyilvánosság elé. Az utóbbi években több szépirodalmi, valamint esztétikai tanulmánya jelent meg.

Kemény Katalin - Erdélyi ​emlékírók
Műfaji ​megvilágítás. A magyarországi emlékírás két főbb területhez kapcsolódik: a) Felvidékhez, b) Erdélyhez. Kétségtelen, hogy a felvidéki emlékírás a műfajnak fejlettebb formáját képviseli. Ezt a fejlettséget nemcsak az magyarázza meg, hogy később bontakozott ki az erdélyinél, de a környezet is, amelynek sajátja volt. A felvidéki emlékiratok (diáriumok, naplók, vallomások, memorialék stb.) Thököly, majd Kákóczi udvarában sajátságos udvari műfajt alkotnak. A két terület emlékírásai hatnak egymásra, azonban ez a hatás nem olyan nagy, hogy a két csoportot egymástól elkülönítve ne szemlélhetnők. Az erdélyi emlékírás időben megelőzi a felvidékit és az erdélyi szellemi életnek önálló részét alkotja; mindez megokolja, hogy ezt, a felvidéki emlékirodalom tárgyalását megelőzve és attól különállóan vizsgáljuk. .....