Candace Bushnell könyvei a rukkolán
Candace Bushnell - Négy szőke
Első könyvével, a Szex és New Yorkkal, Candace Bushnell a felső tízezer, a New York-i kulturális elit, Manhattan világát célozta meg. Most a helyszín ismét New York, ismét Manhattan. A négy történet főszereplője négy nő. Szőkék. De nem egyformák. Még csak nem is ismerik egymást. A könnyű kis szöszi, Janey Wilcox az elmúlt tíz évben minden nyarat a Hampton-vidéken töltött, de nem fizetett semmiért, legfeljebb egy-egy buszjegyet vett a saját pénzéből. James és a hamvasszőke Winnie Dieke (úgy kell ejteni, hogy, "dík", nem pedig "dájk"), a tökéletes házaspár. (Vagy legalábbis saját maguk szemében ők a tökéletes házaspár.) Életük a munkájuk körül forog (és gyerekük körül). Imádnak dolgozni. A platinaszőke, gazdag és gyönyörű Cinderella hercegnő anorexiás és paranoiás. Mindkettőt sikeres férjének köszönheti, aki ráadásul meg is csalja. A szimplán szőke írónő, aki Londonba menekül Manhattanből, és megpróbál rájönni, mi az oka annak, hogy az amerikai nők által mélységesen lenézett és slamposnak titulált angolok miért mennek férjhez mégis oly könnyedén. A történeteket olvasva szórakoztató, könnyed korrajzot kapunk Manhattanről. Vagy bármely nagyvárosról a világ bármely pontján.
Candace Bushnell - Szex és New York
"Isten hozott az elveszített ártatlanság korában!... Első az önvédelem és a jó üzlet. Ámor meg elhúzhat a jó büdös francba." - Íme New York, Manhattan, a felső tízezer, a kulturális elit világa. A kivételezettek nemegyszer botrányos szexuális szokásairól most egy kívülálló rántja le falrengető humorral a leplet. A Candace Bushnell, angol újságírónő által írt, szellemes és brutálisan őszinte kötet bemutatja azt a manhattani réteget, akik csapatostul lepik el a partikat, bárokat, klubokat. A különböző történetekben a szerző saját élményeit, tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Carrie, az ifjú írónő folyton rosszkor és rossz helyen keresi a szerelmet. Mr. Big, az iparmágnás egyik értelmetlen partnerkapcsolatból sodródik céltalanul a másikba. Samantha Jones, a negyvenes éveit taposó filmproducer a nők azon nemzedékéről mesél, akik egyetlen dolgot tanultak meg nagyon jól az életben: a szépség és a fiatalság múlandó. A "modellezők" csakis és kizárólag fotogén "dilis csajokkal" hajlandóak randevúzni és ágyba bújni. No meg a "biciklis bölcsészek", akik már jócskán benne járnak a korban, s közlekedési eszközükön kívül csak a hátizsákjukhoz ragaszkondnak nagyon.
Candace Bushnell - Rúzs és New York
Candace Bushnell, a Szex és New York szerzőjének újabb nagy sikerű regénye ezúttal a divat, a magazinkiadás és a filmipar területére viszi kíváncsi kedvű olvasóit New York Cityben - a lázas álmok, a napi kemény munka és küzdelem, a feltörni vágyó fiatalok, valamint a hatalmukat elkeseredetten védő befutottak örökké lüktető és nyüzsgő városában. A feltörekvés azonban nem könnyű, és sokszor keserű csalódásokat hoz a három ünnepelt, karrierista üzletasszony számára, akik családjuk mellett vagy épp anélkül szállnak harcba a befolyást jelentő pozíciókért, s a férfitársadalom merev ellenállása dacára, bár lemondásokkal küszködve és felismerésekkel gazdagodva, olykor meglepő sikereket érnek el...
Candace Bushnell - Summer and the City
Summer is a magical time in New York City and Carrie is in love with all of it - the crazy characters in her neighbourhood, the vintage-clothing boutiques, the wild parties and the glamorous man who has swept her off her feet. Best of all, she's finally in a real writing class, taking her first steps towards fulfilling her dream.
This sequel to The Carrie Diaries brings surprising revelations as Carrie learns to navigate her way around the Big Apple, going from being a country "sparrow'' - as Samantha Jones dubs her - to the person she always wanted to be. But as it becomes increasingly difficult to reconcile her past with her future, Carrie realises that making it in New York is much more complicated than she ever imagined.
With her signature wit and sparkling humour, Candace Bushnell reveals the irresistible story of how Carrie met Samantha and Miranda, and what turned a small-town girl into one of New York City's most unforgettable icons, Carrie Bradshaw.
Candace Bushnell - Carrie naplója
A Szex és New York előtt Carrie Bradshaw kisvárosi lány volt, aki pontosan tudta, hogy nagyra vágyik, de előbb valahogy túl kellett élnie a gimnázium utolsó évét, sikeresen lavírozva a buktatók közt.
Carrie és középiskolai barátai egy bizonyos pontig elválaszthatatlanok voltak. A bizonyos pont Sebastian Kydd megjelenése volt, melynek folyományaként egy barátnő árulása felnyitotta Carrie szemét, aki így kénytelen volt egész addigi életét átértékelni. A Carrie naplója felejthetetlen karaktereket vonultat fel, miközben bepillantást enged egy kamaszlány magáról és a világról való gondolataiba. Megismerjük Carrie családi hátterét, azt, hogy miként találta meg írói hangját, és igen szemléletes képet kapunk arról, milyen benyomást tettek rá korai kapcsolatai és barátságai. Merész és maró humorral megélt kalandokból tudjuk meg, hogyan jutott el Carrie szeretett városába, New Yorkba, ahol végre elkezdődött igazi élete.
Candace Bushnell - Dnevnici Carrie Bradshaw
Prije Seksa i grada, Carrie Bradshaw bila je djevojka iz provincije koja je znala da želi nešto više. Dnevnici Carrie Bradshaw upoznaju nas s nezobravnom paletom likova i govore o tome kako se jedna obična djevojka pretvorila u oštroumnu , pronicavu spisateljicu. Kroz drske i bolne pustolovine, saznat ćemo što je dovelo Carrie u New York, grad u kojem će i početi njezin novi život.
Candace Bushnell - Katie Cotugno - Csajoknak kötelező
Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex. Azt azonban igen, hogyan küzdjön a szexizmus ellen. A Szex és New York írójának új nemzetközi sikerkönyve!
Mr. Beckett jóképű, fiatal és sokkal lazább, mint a gimnázium többi tanára. Nem csoda, hogy a gimnáziumban minden lány oda van érte – köztük a jótanuló Marin is, aki igyekszik minden elvárásnak megfelelni, hogy bekerüljön a kiválasztott egyetemre. Amikor azonban Mr. Beckett átlép egy határt és félreérthetetlenül rámozdul Marinra, a lány összezavarodik és megrémül. Úgy érzi, az a helyes, ha jelenti az esetet, de miután a saját barátai és az iskola vezetése sem hisznek neki, Marin úgy dönt, kockára tesz mindent és az iskolaújságon keresztül vág vissza. A Csajoknak kötelező című rovatban kíméletlenül számol be arról, melyik tanár és diák viselkedik megengedhetetlenül a lányokkal, emellett pedig elindít egy feminista könyvklubot is. Nagy meglepetésére olyan szövetségesekre talál végül, akikre nem számított: mellé áll például a suli legnagyobb „pasizógépe” és egy csendes sportoló srác, aki nem igazán tűnik lángésznek.
Candece Bushnell és a Pushcart-díjra jelölt Katie Cotugno közös regénye egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő – a #MeToo-mozgalom egyik fontos alapműve lehet.
Candace Bushnell - Van még szex New Yorkban?
Húsz évvel ezelőtt Candace Bushnell új műfajt teremtett, amikor Szex és New York címmel megírta a manhattani elit szexuális rituáléit bemutató, meghökkentően szókimondó könyvét. Az írónő most egy újabb úttörő írással jelentkezik, amelyben az ötvenen felüliek szexuális és ismerkedési szokásait fedi fel.
A történetek helyszíne ezúttal a manhattani Upper East Side, illetve egy "Falu"-nak nevezett vidéki település. Bushnell a tőle megszokott szatirikus stílusban tárja elénk azoknak a középkorú férfiaknak és nőknek az ismerkedési szokásait, akik tovább navigálnak a szerelem és a kapcsolatok örökké modernizálódó világában. Bushnell bemutatja az olyan tipikusan 21. századi ismerkedési jelenségeket, mint például a "váratlan kölyöktámadás", amikor egy józan idősebb nő egy nála sokkal fiatalabb férfi érdeklődésének a középpontjába kerül, megismerhetjük a Mona Lisa kezelést, egy vaginahelyreállító sebészeti eljárást, amit gyakran ajánlanak a középkorú nőknek, és megtudhatjuk, milyen esélyei lehetnek egy elvált ötvenes nőnek a Tinder világában. Bushnell aktualizálja és átírja a Szex és New York egyik legnépszerűbb sztoriját, a "kerékpáros fiúk"-at. Ők voltak azok a férfiak, akik mindig fel akarták vinni a biciklijüket a nő lakására. A kerekezés egykor néhány különc srác rendellenes viselkedésének számított, de mára széles körben elfogadott lett. Az írónő megismerteti velünk a "kerékpáros fiúk"új alfajait, és feltérképezi, hol és hogyan lehet becserkészni őket egy kerékpár segítségével. (Azt is elárulja, hogy érdemes-e.)
Bushnell minden szemszögből megvizsgálja a szerelmet és az életet. Beszél a házasságról és a gyerekekről, a válásról és a gyászról, valamint a nőkre nehezedő társadalmi nyomásról, ami ma már nemcsak azt követeli tőlük, hogy őrizzék meg a fiatalságukat, hanem azt is, hogy legyenek sikeresek és gazdagok. A könyv kíméletlenül őszinte társadalmi körképet ad, és hasznos olvasmánya lehet mindenkinek, akit érdekelnek a huszonegyedik század párkapcsolati kérdései.
Candace Bushnell - Sex and the City (olasz)
Un po' soap opera, un po' studio sociologico, un po' scorpacciata di gossip e un po' corso accelerato di flirt. La rubrica del "New York Observer" _Sex and the City_, che a reso Candace Bushnell una star e ha inspirato un serial tv di successo in tutto il mondo, è diventata un libro. Un racconto a puntate sulla società degli anni Novanta che descrive con spudorata verità la vita sessuale, i vizi, i sentimenti maligni e sotterranei della _high society_ americana e si avvale delle ricerche fatte "sul campo" dell'autrice in prima persona. Per scrivere i suoi pezzi, la Bushnell ha fatto di tutto: ha condotto indagini sulla vita sessuale delle donne sposate, ha partecipato ai party più ambiti e si è inserita come una spia negli ambienti presi di mira. Risultato: il libro sulla vita, il sesso e gli amori dei nostri giorni. Un resoconto che Bret Easton Ellis ha definito "irresistibile e al tempo stesso inquietante".
Candace Bushnell - Bármi áron 1-2.
Janey Wilcox fel akar jutni a csúcsra. Amióta Candace Bushnell megteremtette Carrie Bradshaw-t és a Szex és New Yorkot, nem született még Janey Wilcoxhoz, Bushnell új regénye főszereplőjéhez hasonló hősnő. Janey gyönyörű nő, aki mindenáron feljebb akar jutni a társadalmi ranglétrán, és elszántan küzd, hogy életben maradjon New York City felső tízezrének világában. Az olvasók Bushnell Négy szőke című, nagy nemzetközi sikert befutott regényében ismerkedhettek meg Janeyvel. Most újra találkozhatnak kedvencükkel, aki azóta egy csinos Porsche Boxsterrel jár, remek modellszerződéssel a zsebében, és nagyratörő tervekkel a fejecskéjében. Miközben állandó sztárvendége lesz a hamptoni előkelő partiknak, mi is megismerkedünk a százezer dolláros kocsik, menő pólójátékosok, médiamogulok csillogó világával. De vigyázat! Mialatt Janeyt elnyeli e túl sok pénzzel és túl kevés erkölccsel élő világ, a háttérben láthatatlan erők fognak össze, hogy lerántsák a mélybe. Janey Wilcox azonban túl szép és túl fiatal ahhoz, elbukjon. A Bármi áron szórakoztató, ugyanakkor éles szemű és csípősen szellemes tablót fest egy olyan világról, amelyben az ember sohasem lehet elég gazdag, elég jólöltözött, és sohasem lehet biztos benne, hogy elég magasra felkapaszkodott a társadalmi ranglétrán. Candace Bushnell, a maga fényes humorával és a társadalomszatíra iránti remek érzékével egyszer és mindenkorra megváltoztatta a New York Cityről, a női barátságról és a márkás cuccokról alkotott véleményünket.
Candace Bushnell - Is There Still Sex in the City?
Twenty years after her sharp, seminal first book Sex and the City reshaped the landscape of pop culture and dating with its fly on the wall look at the mating rituals of the Manhattan elite, the trailblazing Candace Bushnell delivers a new book on the wilds and lows of sex and dating after fifty.
Set between the Upper East Side of Manhattan and a country enclave known as The Village, Is There Still Sex in the City? follows a cohort of female friends―Sassy, Kitty, Queenie, Tilda Tia, Marilyn, and Candace―as they navigate the ever-modernizing phenomena of midlife dating and relationships. There’s “Cubbing,” in which a sensible older woman suddenly becomes the love interest of a much younger man, the “Mona Lisa” Treatment―a vaginal restorative surgery often recommended to middle aged women, and what it’s really like to go on Tinder dates as a fifty-something divorcee. From the high highs (My New Boyfriend or MNBs) to the low lows (Middle Age Madness, or MAM cycles), Bushnell illustrates with humor and acuity today’s relationship landscape and the types that roam it.
Drawing from her own experience, in Is There Still Sex in the City? Bushnell spins a smart, lively satirical story of love and life from all angles―marriage and children, divorce and bereavement, as well as the very real pressures on women to maintain their youth and have it all. This is an indispensable companion to one of the most revolutionary dating books of the twentieth century from one of our most important social commentators.
Candace Bushnell - 4 szőke
Első könyvével, a Szex és New Yorkkal, Candace Bushnell a felső tízezer, a New York-i kulturális elit, Manhattan világát célozta meg. Most a helyszín ismét New York, ismét Manhattan. A négy történet főszereplője négy nő. Szőkék. De nem egyformák. Még csak nem is ismerik egymást. A könnyű kis szöszi, Janey Wilcox az elmúlt tíz évben minden nyarat a Hampton-vidéken töltött, de nem fizetett semmiért, legfeljebb egy-egy buszjegyet vett a saját pénzéből. James és a hamvasszőke Winnie Dieke (úgy kell ejteni, hogy, "dík", nem pedig "dájk"), a tökéletes házaspár. (Vagy legalábbis saját maguk szemében ők a tökéletes házaspár.) Életük a munkájuk körül forog (és gyerekük körül). Imádnak dolgozni. A platinaszőke, gazdag és gyönyörű Cinderella hercegnő anorexiás és paranoiás. Mindkettőt sikeres férjének köszönheti, aki ráadásul meg is csalja. A szimplán szőke írónő, aki Londonba menekül Manhattanből, és megpróbál rájönni, mi az oka annka, hogy az amerikai nők által mélységesen lenézett és slamposnak tituált angolok miért mennek férjhez mégis oly könnyedén. A történeteket olvasva szórakoztató, könnyed korrajzot kapunk Manhattanről. Vagy bármely nagyvárosról a világ bármely pontján.
Candace Bushnell - Sexo En Nueva York
He aquí los hábitos cotidianos y sexuales de una galería de personajes sorprendentes, duros y divertidos a la vez, en una obra que expone sin contemplaciones los odios, las envidias y los sentimientos que se dan en ciertos círculos sociales.
Entre ellos encontramos a Carrie, quintaesencia de la mujer problemática, joven escritora que busca el amor donde no debe; o Samantha Jones, la cuarentona productora de cine, cuya generación conoce de sobra la efímera naturaleza de la belleza y la juventud... sin olvidarnos de los hombres que solo se acuestan con modelos perfectas y neuróticas, o de aquellos fanáticos de las bicis y las mochilas que se niegan a comportarse como adultos.
Una obra irónica y despiadada, que ha dado lugar a una exitosa serie televisiva.
Candace Bushnell - Lipstick Jungle
It's a jungle out there. Dress accordingly. The New York Post hails Candace Bushnell's Lipstick Jungle as "a new mantra for the 40-something set." In her fourth novel, Bushnell writes about three powerful New York City women at the top of their fields, each navigating her way through business, relationships, scandal, success and betrayal.
Nico O'Neilly is the ultimate executive--cool, glamorous and always in control. The editor-in-chief of Bonfire magazine, Nico is poised to take over the entire division of the company. Nico has a stellar career, a well-respected husband and a teenage daughter whom she adores--but the romance has gone out of her marriage, and she is tempted to find refuge in the arms of a younger man. But will this derail her secret ambition to become the first female CEO of Splatch-Verner?
Wendy Healy is the president of Parador Pictures. The mother of three children (actually four, if you count her husband), Wendy's hard work has propelled her to the top of the cutthroat movie business. Her nonstop career has made her too busy to notice that her marriage to her metrosexual husband is about to unravel. Can Wendy save her most important production--her family?
Victory Ford is the darling of the fashion world. Fiercely idealist and immensely talented, Victory can hardly keep up with her own ideas. She's created a fantasy career as one of New York City's top designers, but when she begins dating a cosmetics billionaire, she not only questions what it's like to find love, but what it's really like to succeed in big business. And why shouldn't a woman be as rich as a man?
Welcome to their world--the Lipstick Jungle. Any woman who's ever dreamed of making it will recognize these leading ladies in this insightful, fresh and funny novel. With her trademark wit and irony, Candace Bushnell once again delivers a brilliant, fascinating page-turner that will keep readers entertained to the very end.
Candace Bushnell - Trading Up
Candace Bushnell is turning heads . . .
The New York Times bestseller, now in paperback.
When Trading Up was published in July, readers from coast to coast devoured the sharp-witted, Jane Austin-esque story of Janey Wilcox's unsteady climb to the top of Manhattan's social scene. It became THE hot book -- and the numbers prove it: We've sold more than 250,000 copies to date. To top it off, Candace Bushnell was the apple of the press's eye. Her signature glamour, poise, and humor lit up TV screens, newspapers, and magazines across America.
While Janey Wilcox may want to be on top, it's clear that Candace Bushnell's Trading Up IS on top. With an even wider paperback audience, who knows how much higher she can climb?
Candace Bushnell is the author of the international bestsellers Sex and the City and 4 Blondes. She has been a columnist for The New York Observer and was a contributing editor for Vogue. She lives in New York City.
Candace Bushnell - Sex and the City
In this chronicle of the mating habits of New York's cultural elite, Bushnell infiltrates celebrity affairs, sex clubs, and posh suburbs to introduce us to "bicycle boys," "modelizers," and "toxic bachelors" - powerful and successful men who bed single and married women as if it were a contest. Often funny and occasionally bleak, this is an inside account of the quintessential '90s romance and the never-ending search for the perfect marriage partner in high society.
Candace Bushnell - One Fifth Avenue
From one of the most consistently astute and engaging social commentators of our day comes another look at the tough and tender women of New York City--this time, through the lens of where they live.
One Fifth Avenue, the Art Deco beauty towering over one of Manhattan's oldest and most historically hip neighborhoods, is a one-of-a-kind address, the sort of building you have to earn your way into--one way or another. For the women in Candace Bushnell's new novel, One Fifth Avenue, this edifice is essential to the lives they've carefully established--or hope to establish. From the hedge fund king's wife to the aging gossip columnist to the free-spirited actress (a recent refugee from L.A.), each person's game plan for a rich life comes together under the soaring roof of this landmark building.
Acutely observed and mercilessly witty, One Fifth Avenue is a modern-day story of old and new money, that same combustible mix that Edith Wharton mastered in her novels about New York's Gilded Age and F. Scott Fitzgerald illuminated in his Jazz Age tales. Many decades later, Bushnell's New Yorkers suffer the same passions as those fictional Manhattanites from eras past: They thirst for power, for social prominence, and for marriages that are successful--at least to the public eye. But Bushnell is an original, and One Fifth Avenue is so fresh that it reads as if sexual politics, real estate theft, and fortunes lost in a day have never happened before.
From Sex and the City through four successive novels, Bushnell has revealed a gift for tapping into the zeitgeist of any New York minute and, as one critic put it, staying uncannily "just the slightest bit ahead of the curve." And with each book, she has deepened her range, but with a light touch that makes her complex literary accomplishments look easy. Her stories progress so nimbly and ring so true that it can seem as if anyone might write them--when, in fact, no one writes novels quite like Candace Bushnell. Fortunately for us, with One Fifth Avenue, she has done it again.
Candace Bushnell - Killing Monica
This is the book fans of Candace Bushnell have been waiting for. From the author of Sex and the City, Lipstick Jungle, and The Carrie Diaries comes an addictive story about fame, love, and foolishness that will keep readers enthralled to the very last enticing scene.
Pandy "PJ" Wallis is a renowned writer whose novels about a young woman making her way in Manhattan have spawned a series of blockbuster films. After the success of the Monica books and movies, Pandy wants to attempt something different: a historical novel based on her ancestor Lady Wallis. But Pandy's publishers and audience only want her to keep cranking out more Monica-as does her greedy husband, Jonny, who's gone deeply in debt to finance his new restaurant in Las Vegas.
When her marriage crumbles and the boathouse of her family home in Connecticut goes up in flames, Pandy suddenly realizes she has an opportunity to reinvent herself. But to do so, she will have to reconcile with her ex-best friend and former partner in crime, SondraBeth Schnowzer, who plays Monica on the big screen-and who may have her own reasons to derail Pandy's startling change of plan.
In KILLING MONICA, Candace Bushnell spoofs and skewers her way through pop culture, celebrity worship, fame, and the meaning of identity. With her trademark humor and style, this is Bushnell's sharpest, funniest book to date
Candace Bushnell - Nyár és New York
A Carrie naplója című könyv folytatása, melyből megtudhatod, hogyan vált a Szex és New Yorkból ismert Carrie Bradshaw kisvárosi "verébből" - ahogy Samantha nevezte - nagyvárosi nővé, hogyan ismerkedett meg Mirandával, milyen vad partikon vettek részt hármasban, hogyan estek szerelembe, és hogyan ábrándultak nagyon gyorsan ki... Samantha Jones tippjei lányoknak New Yorkhoz: Ha egy férfi két év után nem kér feleségül, sosem fog. Lépj tovább! Soha ne adj fel egy jó lakást, még házasság miatt se! Mozgásod legyen gyors. És mindig olyan cipő legyen rajtad, amiben tudsz futni. Miranda Hobbs szabályai: Ne hagyd, hogy mások határozzák meg, ki vagy és mit tehetsz. Határozd meg magad. Minden pasi csalódás. Akárki akármit mond. Mert feministának lenni... azt jelenti, hogy ura vagy saját szexualitásodnak. Carrie Bradshaw útmutatója az igazi New York Cityhez: Shubert Theatre: érdemes felkeresni, ha már a színházi negyedben vagyunk. Voltam a kulisszák mögött! La Grenouille, elegáns francia étterem, itt volt az első New York-i randevúm. Kleinfeld Bridal a legnagyobb tekintély az esküvőiruha-fronton. Samantha ruhapróbájára lettem odarendelve (bár ő nem jött el).
Candace Bushnell - Ötödik sugárút 1.
Bushnell a társasági élet filozófus-királynője..." New York Times Book Review Napjaink egyik legagyafúrtabb és legolvasmányosabb társadalomkritikusa ezúttal új nézőpontból - a lakóhelyükön keresztül - közelíti meg New York City kemény és szelíd nőit. Az Ötödik sugárút 1. - amely nem egyszerűen egy házszám, hanem egy híres épület neve - tornyos art deco remeke Manhattan egyik legrégebbi és legmenőbb történelmi negyedében emelkedik. Olyan lakóház ez, ahol így vagy úgy, de meg kell dolgozni a bejutásért. Candace Bushnell új regényében ezen épület körül forog az itt lakó és a beköltözni vágyó hősnők élete. A kockázatialap-kezelő mogul nejétől az éltes társasági rovatvezetőnőn át a Los Angelesből ide menekült szabad szellemű művésznőig minden szereplő e híres toronyház fedele alatt kívánja megvalósítani az álmait. Az Ötödik sugárút 1. éles szemű megfigyelésekkel és könyörtelen látlelettel szolgáló mai történet régi és újgazdagokról, amely robbanó elegyet kever Edith Wharton New York ,,aranyfüstös éveit" ábrázoló mesterműveiből és F. Scott Fitzgerald jazzkorszaki meséiből. Bushnell manhattani hősei évtizedekkel később ugyanazért törik magukat, mint irodalmi felmenőik: hatalomra, hírnévre, sikeres házasságra - vagy legalább a látszatára - vágynak. De Bushnell regénye annyira eredeti és friss, hogy az olvasó úgy érzi, most találkozik először a szexuális játszmákkal, az ingatlanszerzéssel és az egy nap alatt elveszített vagyonokkal. A Szex és New York, akárcsak az azt követő művek olyan írót mutatnak, akinek határozott tehetsége van a város aktuális korszellemének megragadására; ahogy az egyik kritikusa fogalmazott: ,,hátborzongató, hogy mindig egy kicsivel előbb érzékeli a kanyart". Könyvről könyvre egyre elmélyültebb, de olyan könnyű kézzel ír, hogy az összetett művei sem tűnnek nehéznek. Olyannyira valósághűek és szinte maguktól bontakoznak ki a történetei, hogy elsőre úgy tetszik, bárki megírhatná őket - de valójában senki nem ír olyan regényeket, mint Candace Bushnell. Szerencsénkre most itt a legújabb, az Ötödik sugárút 1. Candace Bushnell a Szex és New York, a Négy szőke, a Bármi áron, a Rúzs és New York, a Carrie naplója és a Nyár és New York kritikai és közönségsikert aratott szerzője. Első regénye, a Szex és New York alapján népszerű tévésorozatot és filmet készített az HBO. Negyedik könyvét, a Rúzs és New Yorkot az NBC vitte képernyőre. Bushnell a Sirius Staron futó rádióműsor (Sex, Success and Sensibility) házigazdája. New Yorkban él.
Candace Bushnell - The Carrie Diaries
The Carrie Diaries is the coming-of-age story of one of the most iconic characters of our generation.
Before Sex and the City, Carrie Bradshaw was a small-town girl who knew she wanted more. She's ready for real life to start, but first she must navigate her senior year of high school. Up until now, Carrie and her friends have been inseparable. Then Sebastian Kydd comes into the picture, and a friend's betrayal makes her question everything.
With an unforgettable cast of characters, The Carrie Diaries is the story of how a regular girl learns to think for herself and evolves into a sharp, insightful writer. Readers will learn about her family background, how she found her writing voice, and the indelible impression her early friendships and relationships left on her. Through adventures both audacious and poignant, we'll see what brings Carrie to her beloved New York City, where her new life begins.
Candace Bushnell - Katie Cotugno - Rules for Being a Girl
_Candace Bushnell, the number one New York Times best-selling author of Sex and the City, and Katie Cotugno, New York Times best-selling author of 99 Days, team up to write a fierce, propulsive novel about a girl who is preyed upon by a manipulative teacher and finds the power to fight back. Perfect for fans of My Dark Vanessa._
It starts before you can even remember: You learn the rules for being a girl....
Marin has always been good at navigating these unspoken guidelines. A star student and editor of the school paper, she dreams of getting into Brown University. Marin’s future seems bright - and her young, charismatic English teacher, Mr. Beckett, is always quick to admire her writing and talk books with her.
But when "Bex" takes things too far and comes on to Marin, she’s shocked and horrified. Had she somehow led him on? Was it her fault?
When Marin works up the courage to tell the administration what happened, no one believes her. She’s forced to face Bex in class every day. Except now, he has an ax to grind.
But Marin isn’t about to back down. She uses the school newspaper to fight back and she starts a feminist book club at school. She finds allies - and even romance - in the most unexpected people, like Gray Kendall, who she’d always dismissed as just another lacrosse bro.
As things heat up at school and in her personal life, Marin must figure out how to take back the power and write her own rules.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120878
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14002
- Fantasy 33018
- Felnőtt 18+ 12992
- Gyermek 23857
- Humor 13955
- Ifjúsági 37628
- Kortárs 49445
- Krimi 16090
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16713
- Képregény 21706
- Novellák 13500
- Romantikus 51409
- Sci-fi 14918
- Szórakoztató irodalom 46448
- Tudomány és Természet 29552
- Történelem 16579
- Vallás, mitológia 20212
- Életrajzok, visszaemlékezések 17094