Ajax-loader

Ingmar Bergman könyvei a rukkolán


Ingmar Bergman - Fanny ​és Alexander
Idő: ​a század első évtizede, a helyszín: egy a többitől semmiben sem különböző, álmos svéd kisváros. A jeles tradíciókat őrző és tovább nemesítő színház igazgatója, Oscar Ekdahl hirtelen meghal, maga után hagyva feleségét, a gyönyörű, kitűnő színésznőt, Emilie-t, s három gyermekét, Amandát, Alexandert és Fannyt. Ekkor lép be életükbe a világról és erkölcsről vallott elveit merev kegyetlenséggel élő és alkalmazó Edvard Vergérus püspök, akihez Emilie feleségül megy. A tízéves Alexander és a nyolcéves Fanny sorsa egyszeriben lidércnyomásos fordulatot vesz: gyermekvállaikra iszonyú teherként nehezedik a püspök-gyám embertelen morális terrorja, amely alól csak egy rémtörténetbe illő kifejlet menekíti meg őket... Ingmar Bergman, korunk egyik legnagyobb filmrendezője írónak is kiváló. Az Oscar-díjas film alapanyagául szolgáló forgatókönyv megrendítő olvasmány, önmagában is megálló pompás irodalmi alkotás. A filmet Magyarországon is bemutatják.

Ingmar Bergman - Jelenetek ​egy házasságból
"Három ​hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. Nem vagyok benne biztos, hogy fordítva jobb lett volna. Talán választékosabbnak hatna. Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre." Az írónak is egészen kiváló nagy svéd filmrendező "regénye" egy mai házasság felbomlásának történetét mondja el, a szeretet és taszítás bonyolult lélektanát elemzi.

Ingmar Bergman - A ​legjobb szándékok
"A ​legjobb szándékok", mint Bergman minden műve, önéletrajzi ihletésű, de egészen példátlan módon: szülei kapcsolatát írja meg benne, a saját születését megelőző szűk tíz évüket, 1909-től 1918-ig. A nagypolgári családból származó, elkényeztetett ápolónő anya és a szegény sorból kiemelkedő, félszeg, félénk lelkész apa minden ízében, testi-lelki valójában bemutatott szerelme maga az élet - s egyben merő kitalálás. Ők a századelő svéd társadalmának konvenciói ellen lázadnak szerelmükkel, de a magánélet náluk sem marad boldog sziget az ellenséges közegben. Az uppsalai polgári lét nyílt és begyöpösödött világa; az egyetemi városka középkoriasan életvidám diáksága; az isten háta mögötti északsvéd egyházközség magába forduló népe; a háború; az erejüket tétován próbálgató munkások; a rezignált, anakronisztikus vidéki arisztokrata; és nem utolsósorban a sötét és a hideg - megannyi próbának vetik alá a Bergman szülőket. Rájuk is érvényes, ami az egész társadalomra: megvannak bennük "a legjobb szándékok", ami az értelmes és hasznos élet alapja, de ezek valahogy mindig kicsorbulnak... "A legjobb szándékok" több, mint remek forgatókönyv, több, mint krónika és dokumentumregény, több, mint amolyan igazi, olvasmányos realista regény, több, mint rafinált ál-elő-önéletrajz, több, mint irodalmi kísérlet: nagy mű.

Ingmar Bergman - Képek
1988-ban ​azt hihettük, hogy Ingmar Bergman önéletrajza, a Laterna magica a páratlanul gazdag életmű záróköve lesz, miután a svéd művész 1986-ban egyszer s mindenkorra abbahagyta a rendezést. kellemesen csalódtunk: Bergman kreativitása, úgy tetszik, kiapadhatatlan. Akárcsak a Laterna magica, a Képek is memoár, de itt Bergman nem az életét, hanem az alkotásait helyezi a középpontba. A töprengő, vívódó, filmjeiben szinte mindig saját spirituális fejlődését reprodukáló, mindig önmagát, önnön viselkedésének lélektani gyökereit kereső, az ifjú filmművészetnek is új csapásain járó, az alkotói folyamatot a legapróbb részletekig, a szellemi - és, mi tagadás, zsigeri - rezdülésekig megvilágítani igyekvő Bergman visszaemlékezése ez a könyv. Röviden: betekintés egy kivételes tehetségű rendező műhelyébe. Munkanaplórészletek, megvalósult vagy elvetélt filmötletek, pompás jellemrajzok kortársakról, többek közt a pofozkodni vágyó Ingrid Bergmanról, filmtörténeti gesztusok és pillanatok, a testi-lelki gyötrelmek szublimálása, takarékossági kulisszatitkok. Költői szárnyalású vallomás a művészi alkotásról - sok-sok beszédes képpel.

Ingmar Bergman - Laterna ​magica
A ​2007. július 30-án elhunyt Ingmar Bergman önéletrajza a filmekből, forgatókönyvekből, színházi rendezésekből álló páratlan életmű záróköve, ismételt igazolása annak a mindig is sejtett ténynek, hogy A nap vége, A csend, a Persona, a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Fanny és Alexander írója és rendezője valódi anyagból, megélt élményekből, tulajdon életéből építette műveit. Önéletírása számos ponton világítja meg mű és alkotó viszonyát, és fényesen bizonyítja, amit magyarul megjelent forgatókönyvei, filmnovellái óta már nálunk is sokan tudnak: hogy Bergman írónak is kivételes tehetségű. Könyörtelen igazságkereső, aki nem kímél senkit és semmit, legkevésbé önmagát. A lényeget kutatja mindenben, így kerülhet könyvében egymás mellé a legnagyobb természetességgel a megalázó testi bajok leírása és Garbo, Chaplin, Karajan, Oliver portrévázlata, a gyermekkori pofonok és a felnőttkori rendőri meghurcoltatás, kamaszkori élmények a náci Németországban, riasztó tapasztalatok a svéd szocialista "pokolban", menedékkeresés és részbeni kirándulás a "demokratikus" Münchenben, siker és kudarc, sírás és nevetés. És, talán mondani sem kell, ítélet nincs: Bergman nem dicsőül meg - sőt ellenkezőleg, inkább az esendő, a szenvedő, a gyarló emberi arcát mutatja.

Ingmar Bergman - Vasárnapi ​gyerekek
A ​Bergman család 1926 júliusában szokás szerint a dalarnai nyári lakban vakációzik. Egyik vasárnap, Krisztus megdicsőülésének napján a lelkész apának egy távolabbi község templomában kell prédikálnia. Kerékpárral és vonattal mennek - ő és a kis "Pu", az akkor nyolcesztendős Ingmar. A kiránduláson sok élmény éri a kisfiút: a biciklizés veszedelmei, a kompon kapott atyai nyakleves, a tettlegességig fajuló hitvita a vendéglátó lelkészék ellenszenves fiával, a fürdés az apjával, a végítéletre emlékeztető vihar... De vihar tombol a lelkében is: álom és valóság csatázik benne, szüleinek idealizált képe megrepedezik, az idillinek induló nyaralás megtelik hátborzongató élményekkel és az öngyilkos órásmester ijesztő kísértethistóriája nemcsak meglódítja Pu fantáziáját, hanem valóságosan is betör az életébe. Mert ha egy vasárnap született gyerek - mint amilyen Pu - Krisztus megdicsőülésének napján hajnalhasadáskor felkeres egy olyan helyet, ahol valaki önkezével vetett véget életének, látnoki képességre tesz szert.... "A Vasárnapi gyerekek voltaképpen egy emlék pontos története - mondja új könyvéről Ingmar Bergman - Ennyire közel menni nem mertem soha semmihez."

Ingmar Bergman - Filmtrilógia
Három ​variáció egy témára, a magányra és közönyre: erről szól Ingmar Bergman neves svéd rendező három filmje, amelynek irodalmi forgatókönyvét kapja itt az olvasó. "... Tükör által homályosan...", Úrvacsora, A csend - a három film Bergman szándéka szerint összefüggő egészet alkot; az író-rendező a mai kapitalista társadalomban uralkodó magánynak, elembertelenedésnek egy-egy oldalát mutatja meg bennük. A filozófus-filmrendező három filmje sötés képet rajzol a mai kapitalista világról. Ám Bergman próbál megragadni "örök értékeket", s a hatvanas évek emberének kapaszkodóit keresi, hogy kijuthasson a magány, a közöny áradatából. Isten hallgat - vonul végig a három filmen a felismerés -, ezért itt, ezen a földön kell majd keresni valamit, amibe belefogózkodhatnak Bergman hősei.

Ingmar Bergman - Színről ​színre
A ​filmforgatókönyv sokféle lehet. Akadnak rendezők, akik állítólag úgyszólván forgatókönyv nélkül, legföljebb afféle alkalmi cédulák segítségével rögtönzik filmjüket. Mások szakkifejezésekkel, ábrákkal, száraz, lapos leírásokkal igazítják el magukat és munkatársaikat. Bizonyos filmekben a párbeszéd, a cselekmény olyan alárendelt szerepet játszik, s olyannyira a látvány dominál, hogy a mégoly élvezetesen megírt filmnovella is csak a film színtelen reprodukciójaként olvasható. Ingmar Bergman azok közé a rendezők közé tartozik, akiknek filmjeit a forgatókönyv felől is meg lehet közelíteni. Természetesen a film nála is merőben új minőség az irodalmi vázlathoz képest, a forgatókönyv vagy filmnovella viszont a maga irodalmi eszközeivel már-már irodalmi értékű előlegezését nyújtja a film bizonyos eleminek. Némi túlzással azt mondhatnánk, Bergman maga teremti meg azt az irodalmi alapanyagot, amit más filmrendezők sokszor íróktól kölcsönöznek. A film Strindbergje ő, aki amellett, hogy filmrendező a javából, ősének drámaírói tehetségéből is örökölt, és forgatókönyveinek közreadása nemcsak filmjei felelevenítéséhez szolgáltat fogódzót, hanem ezt a drámaírói tehetséget is érzékelteti. Bergman eddig elkészült harminchét filmjéből tizenkettőt mutat be kötetünk hol inkább drámaként, hol inkább novellaként olvasható irodalmi előzékkel. Soruk az 1956-ban készült A hetedik pecsét-tel kezdődik, és az 1977-ben bemutatott Kígyótojás-sal zárul. "Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre", idézte annak idején Pál apostol korintusbeliekhez írt levelet a már könyv alakban is ismert Trilógia első darabjának címe: Tükör által homályosan. Az 1975-ben készült és később filmváltozatban is bemutatott tévéfilm-sorozat már "színről színre" láttatta hősnőjével és nézőivel, ami annak idején még csak tükör által homályosan látszott. Ha nem is evilágot és túlvilágot elválasztó bibliai idézet értelmében, e két filmcím s a velük megidézett két létélmény alkalmas útjelzőül kínálkozik Bergman pályáján. Bergman filmjei korunk polgári társadalmának mély válságát, ennek a válságnak az emberi lélekre, az emberi kapcsolatokra tett pusztító hatását tükrözik. Hőseit életüknek abban a határhelyzetében figyelhetjük meg, amelyben szembe találják magukat ennek a lélekpusztításnak addig lappangó követelményeivel. Bergmant, bár szokás őt egyszerűsítő tévedéssel filmrendező-filozófusnak tartani, mindig jobban érdekelték a következmények, mint az okok. Igaz, korábbi filmjeiben, így a Trilógia első két darabjában vagy A hetedik pecsét-ben korunk magára hagyott emberének kétségbeesését vallásos fogalomkörű és egzisztencialista felhangú világmagyarázattal okaira nézve is firtatta, de igazán hatásosat s maradandót azokkal a filmjeivel alkotott, amelyekben a szorongó, magányos, önpusztító embert ábrázolja páratlan pszichológiai érzékkel, és viselkedésének hátterében csak sejteti, nemegyszer mitizálva, elvontan, azokat a történelmi-társadalmi összefüggéseket, amelyeket hősei megtestesítenek. Ilyen mitikus, képes beszéd a biblikus címadás is. Karin még csak tükör által homályosan látta, hogy nincs Isten, hogy az embernek reménytelenül magára hagyatva kell megvívnia élettel-hallál, a sokáig sérthetetlennek látszó Jenny már színről színre találkozik szembe a földi élet poklával. A tókör-által-homályosan-látás tébolyba taszított, a színről-színre-látás kíméletlensége a felépülés esélyét is hordozza. Bergmann arra kínál lehetőséget, hogy hőseivel együtt átéljük a szembesítés határhelyzeteit, és művészete azt példázza, hogy a megszabadulás útja a gyötrelmesen őszinte szembesítésen át vezet.

Ingmar Bergman - Samuel Beckett - Lanford Wilson - Sławomir Mrożek - Gaál Erzsébet - Lépések
„Dél-Svédországban ​egy vidéki templomban, éppen a pitvartól jobbra, egy fafestményen láttam meg darabunk témáját. A XIII. századi képet a vidéken pusztító pestis ihlette... A darab azt a történetet meséli el, mely a templompitvar kis ablakainál kezdődik, ott, ahol a nap fénnyel árasztja el a zöldellő tájat, és négy méterrel arrébb, a sötét sarokban fejeződik be, ott, ahol a végső események a sápadt és esős hajnalon végbemennek" - írja egyetlen drámája, a Fafestmény elején Ingmar Bergman, aki ebben a művében is fontos lét- és erkölcsi kérdésekkel szembesít bennünket. A kötet kortárs drámaírók új utakat kereső, de jelen világunkat visszatükröző műveit tartalmazza. A Lépések, Samuel Beckett címadó darabja egymással különös kapcsolatban élő anya és leánya drámája. Az abszurd dráma másik klasszikusa, Slawomir Mroźek híres novellája, a Zuhanás közben bizarr, kozmikus látomása szcenikai bravúrra is alkalmat adó színpadi játékként olvasható. A kötetet Gaál Erzsébet női élethelyzetekre írt etűdsora zárja. A Felütés nem elsősorban irodalmi mű, hanem sajátos jegyzőkönyve egy újszerű színházi kísérletnek

Ingmar Bergman - Farkasok ​órája
A ​kötetben szereplő három alkotás - Farkasok órája (1966), Őszi szonáta (1977), A bábok életéből (1979/80) - immár teljes egészében olvasható a Bergman-életmű. A meghatározhatatlan műfajú írások - novellák? drámák? irodalmi forgatókönyvek? - ezúttal is mindig ugyanarról és mindig másról szólnak: az alapvető emberi kapcsolatokról, szeretetől, gyűlöletről, a házasság és a művészi alkotás gyötrelmeiről, a test és a szellem démonairól, vagyis - kissé leegyszerűsítve - mindig Ingmar Bergmanról. Írásai és a belőlük készült filmek mind egy bámulatosan megélt és megértett élet regényének fejezetei.

Ingmar Bergman - Sarabande
Ingmar ​Bergman idén, 2003-ban nyolcvanöt éves. 2001-ben, szeptember 18-án, kedden fejezte be eleddig utolsó forgatókönyvét Sarabande címmel. Az azóta eltelt két évben az idős mester elkészítette búcsúzásnak szánt filmjét. Megvolt a bemutató is, 2003. december 1-jén. Több mint harminc éve, hogy a Jelenetek egy házasságból két főszereplőjétől, Johantól és Marianne-tól elbúcsúztunk. A nyolcvanhat éves nyugalmazott professzor - aki időközben multimilliomos lett - a világtól távol él, anyai nagyszülei egykori, visszavásárolt és átalakított villájában. Nem messze tőle korábbi házasságából származó fia, Henrik tanítja a csellójáték titkaira tizenkilenc éves lányát, Karint. Henrik nem heverte ki felesége, Anna halálát; a zenén kívül életének egyetlen értelme maradt: a lánya. A kis tóparti ház és a villa között nincs semmi kapcsolat, legfeljebb a gyűlöleté és a megvetésé. Ebbe a "csendéletbe" toppan be váratlanul - "teljesen értelmetlen késztetésnek" engedve -, hosszú évek után Johan elvált felesége, a még mindig aktív ügyvéd, Marianne. A prológus és epilógus övezte tíz jelenetben Bergman ennek a váratlan látogatásnak a következményeit meséli el. A megdermedt emberi viszonyok aktivizálódnak, a csönd jégpáncéljában élő lelkek beszélni, kiabálni kezdenek; a múlt könyörtelenül benyomul a jelenbe, hogy újból áldozatokat követeljen magának... A négy szereplő kamaradrámáját mégis átszövi a megértés, a részvét az ember ontológiai elesettsége láttán. Bergman úgy mozgatja a játszó személyeket, hogy minden gyarlóságuk ellenére se kelljen leírnia őket, de könnyes szemmel se kelljen búcsúznia tőlük.

Ingmar Bergman - Az ​ötödik felvonás
"Az ​ötödik felvonás az elmaradhatatlan útitársaimról szól: a színházról, a színészekről és a filmről, a mozikról, a filmcsinálásról. Velem tartanak azóta, hogy megépítettem az első bábszínházamat a gyerekszobám fehér asztala alatt, és azóta, hogy néhány évvel később bevettem magam a tágas ruháskamrába a bádogból készült kis vetítőgépemmel, amely hajtókarral, máltai kereszttel, nagyítólencsével és petróleumégővel működött, amelyhez egy szépiaszínű filmszalag is tartozott" - vallja új könyvéről az ismert svéd rendező-író. A könyvben szereplő három rövid, színpadra, illetve filmre írott szöveg - sajátos álomutazás a valóság és az irodalom határmezsgyéjén - Bergman képzeletének színpadán pereg. A kötetnyitó Próba után egy idős rendező, Henrik Vogler, s egy fiatal színésznő, Anna Egerman dialógusán keresztül a színészet gyötrelmeiről beszél. A két szereplő látszólag csupán a saját gondjairól, félelmeiről és kétségeiről társalog, ám beszélgetésük mögöttes terepéről fokozatosan előtűnnek mindazok a kínzó gondolatok, amelyek egy rendező és egy színész fejében megfordulhatnak hivatásuk gyakorlása közben. Az alig húszoldalnyi Az utolsó sikoly című műben a századelő excentrikus svéd filmrendezője, Georg af Klercker - aki három rövid nyári szezon alatt huszonöt filmet készített - felkeresi a Svéd Filmgyár teljhatalmú igazgatóját, hogy némi pénzt és támogatást kérjen tőle. Az igazgató (egykori barátja) azonban durván visszautasítja az illuminált állapotban levő, hol rimánkodó, hol pedig fenyegetőző filmrendezőt. A kötet utolsó darabjában, a Dúl-fúl, és elnémul-ban Bergman önéletrajzi írásaiból is ismert Carl bácsi jelenik meg, aki az "élő hangosfilm" találmányát próbálja meg népszerűsíteni, amelynek az a lényege, hogy a hangot a némafilm vászna mögött rejtőző színészek szolgáltatják.

Ingmar Bergman - Hűtlenek
Partitúra ​képmédiumra" - ezt a talányos alcímet viseli a Hűtlenek, Ingmar Bergmannak e különös műfajú, 1997-ben született alkotása, amelyet Liv Ullmann vitt filmre, és amelyet 2000-ben a Cannes-i filmfesztiválon mutattak be először. "Semmilyen köznapi szerencsétlenség - betegség, csőd vagy szakmai sikertelenség - nem kelt olyan fájdalmas és mély visszhangot a tudattalanban - olvassuk a Botho Strausstól származó mottóban -, mint a válás." És létezik-e olyan író-rendező, aki három művész " egy nő és két férfi -szerelmi háromszögének ábrázolása során mélyebbre képes ásni, mint Ingmar Bergman? - Ha légörvény vagy fuvallat támad, még a kihunyt érzelmek is mozogni kezdenek"- A légörvényt egy Marianne nevű nő (szelleme?) okozza, aki rendszeresen megjelenik az öregedő szerző dolgozószobájában, és elmeséli a két férfihoz fűződő, tragédiába torkolló kapcsolatát.?Arra gondolok, hogy amíg hazugságban éltem, állandóan beszéltem, most viszont, amikor valószínűleg igaz életet élek, alig bírok megszólalni" - vall a kötet második, 1972-es írásában, a Lelki ügy-ben az egykor gondtalan életet élő professzor-feleség, aki most egy tébolyda lakója. Viktoria lassacskán beleőrült a semmittevésbe és a szexuális kielégületlenségbe, s most a rácsok mögött kénytelen szembenézni a kietlen valósággal. A tragikomikus monológot 1990-ben mutatta be a Svéd Rádiószínház.A Szerelem szeretők nélkül címet viselő filmnovella a maga nemében kuriózum. A mű 1978-ban keletkezett, és azóta számos producer visszautasította, mondván: -Ebből az anyagból nem lehet filmet csinálni. Anyagi csőd lenne. Katasztrófa. Öngyilkosság.- Valószínűleg az e kötetben való megjelenése az első és utolsó "ősbemutatója". Két történet zajlik párhuzamosan a műben: az egyik egy forgatókönyv nélküli, töredékekből álló, látszólag összefüggéstelen monstre filmanyag földolgozása, valamint a "földolgozók", a fiatal Anna és az idős Albert tétova kapcsolatának históriája, amely mögött sötét árnyként ott lebeg Marco, a film szertelen, fiatal rendezőjének alakja-

Ingmar Bergman - Öt ​vallomás
Amióta ​Ingmar Bergman, a filmrendező befejezte aktív alkotói tevékenységét, az irodalom színpadán megjelent Ingmar Bergman, az író, s a Laterna magica, A legjobb szándékok, a Vasárnapi gyerekek és az Ötödik felvonás megjelenése óta egyre nyilvánvalóbb, hogy olyan jelentős írói életmű születésének vagyunk tanúi, amely méltó párja és elválaszthatatlan folytatása a rendezői életműnek. Ugyanaz a kíméletlen őszinteség, ugyanaz a szigorú önvizsgálat, bölcs emberismeret, harag, kegyetlenség és szeretet, és ugyanaz a lényeglátás, ugyanaz a mesterségbeli tudás, mint a filmekben és színházi rendezésekben - csak ezúttal az írói mesterségé. Az Öt vallomás a fiatal anya alakját rajzolja meg - s ezzel az önéletrajzi ihletésű regények világának legbelső burkát töri fel, legfájóbb és legfélelmetesebb titkát árulja el, legnagyobb szenvedélyeit és leggyötrőbb szenvedéseit mutatja fel bámulatos nyíltsággal és drámai tömörséggel.

Kollekciók