Szigethy Gábor könyvei a rukkolán

Szigethy Gábor - 1956 ​árnyéka
„A ​magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat”, - idéz a szerző Albert Camus-től. (1957. október 23.) * Az „1956 ÁRNYÉKA” című ezen kiadványt az '56-os forradalom és szabadságharc eseményei, megítélése és értékelése iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Szigethy Gábor - Latinovits
Zsebében jeles építészmérnöki diplomával, kezében kopott, félig üres bőrönddel Latinovits Zoltán 1956 nyarán elindult Debrecenbe - segédszínésznek. Hajóskapitány a Leányvásárban, Francisco a Hammletben. Két kis szerep: bejön, kimegy. De Latinovits Zoltán lába alatt színpad a füld, feje fölött zsinórpadlás az ég. A színház az otthona. Néhány hétig katona, s amikor újra színpadra léphet, a Bohémélet kórusában énekel. Latinovits Zoltán nem ment Párizsba: Párizs jött el Debrecenbe. A civisvárosban lett az építészmérnökből magyar színész. Szárnyai nőttek; megtanulta: a színház élete árán fOlépített Déva vára. Nem tudta: élete ellobbanó, világító fáklya. Színész: száz alakban akarja a világot meghódítani, megváltoztatni, megmenteni. Filmkocka: Latinovits Zoltán Kosztolányi Dezső maszkjában, a szomorú-csúnya Pacsirta szülei, Páger Antal és Tolnay Klári társaságában - hóna alatt lapos irattáska - sétál a századforduló korabeli Sárszeg macskaköves utcácskáján. Sötét bársonykabát, világos mellény, díszzsebkendő, óralánc, finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendő: hajdani, vidéki újdondászok szerény toalettje; feltűnő mértéktartásával picit hivalkodó: lássék, nem akárki jön-megy, tervez, álmodik az álmos kisváros mindennapi csöndjében. Latinovits Zoltán jobb keze lendül, emelkedik, hüvelykujj a ágaskodik, nyitott tenyere markolni készül; bal kezével táskáját fogja, de hüvelyk és mutatóujja önkéntelenül követi jobb keze mozdulatát: indulataival együtt rezdül minden porcikája. A finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendőről nem látszik: hajdan Kosztolányi Dezső viselte. A képen Kosztolányi Dezső ballag a sárszegi utcán, régen, máskor, boldogabb időkben.

Szigethy Gábor - Madách ​Imre: Az ember tragédiája
A ​magyar és világirodalmi örökség híres alkotásainak elemzését, értelmezését kínálja a gimnazisták, az érettségire készülők, a főiskolások, a tanárok s az irodalom iránt általában érdeklődők számára a Talentum Műelemzések sorozat. A kötelező és az ajánlott olvasmányok új szempontú olvasatát, tömör, lényegre törő összefoglalását olvashatjuk továbbgondolásra ösztönző kérdések kíséretében a sorozat köteteiben.

Szigethy Gábor - Napló, ​múltidőben
"Könyvet ​hozott számomra 2017 novemberében a postás: Napló, múltidőben. Régi ismerősöm, Szigethy Gábor írta. Szembetűnő volt a hófehér könyv címlapján a kép: 1955 (piros) 1956 (zöld) 1957 (fekete). Piros: kommunista uralom. Zöld: magyar remény. Fekete: nemzeti gyász. Már a cím felkavart. Vissza a múltba: az emlékek, mint a kiszabadult méhraj, zsonganak, rajzanak körülöttem, és ahogy az érdekfeszítő, szívbemarkoló könyvet olvasom, újra és újra arra gondolok: ez a könyv olyan, mint egy kórházi kórlap. A szocialista demokrácia álnevű proletárdiktatúra kórlapja, mondjuk egy lerobbant bolondokházában."

Szigethy Gábor - Évezredtöredék
Egy ​értelmiségi életútállomásai 1945 és 2010 között Magyarországon: esszéregény, regényes esszé, történelmi tények szépirodalmi köntösben, ítélkezés és vallomás. A főhős 1951-ben gyerek: nem lehetett úttörő, de május 1-jén vörös nyakkendőben Rákosi pajtást ünnepelve kell felvonulnia. 1956 nyarán nem érti: miért üvöltik a Kinizsi meccs után az utcán a bácsik azt, hogy Hajrá, Fradi! 1956 októberében döbbentik rá, hogy kommunista apját 1947-ben meggyilkolták a kommunisták. 1957-ben már megérti: miért akar sok mindent elfelejteni sorsába belerokkant édesanyja. 1958-ban egy életre megtanulja: egyetlen reményünk a múlt. Beleszeret az irodalomba, a történelembe, a régiségbe. És felnőtt fejjel bolyong a 20. század második felének magyar útvesztőjében. Kézen fogja őt az irodalom: Weöres Sándor, Pilinszky János, Örkény István, Fejes Endre, Nemes Nagy Ágnes. Barátjává fogadja őt a színház: Mezei Mária, Dajka Margit, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán. Kokettál vele a politika: Aczél György, Antall József. Fejbe veri őt a politika: Aczél György, Antall József. Hatvanöt év története: lassú menetelés az ég felé.

Szigethy Gábor - 1848... ​ezernyolcszáznegyvennyolc...
"1989. ​január 1-én Petőfi Sándor, a magyar szabadságharc hősi halottja születésnapján szomorú irigységgel gondolok azokra, akik ott állhattak mellette azon a boldogságos, gyönyörű napon, amikor a régi rend összeomlott. Amikor Petőfi Sándornak volt bátorsága világgá kiáltani: nem tiszteljük tovább a régi alkotmányt, a kiváltságos kevesek régi rendjét, a hazug jogrendet. Amikor a tender elsöpörte a korhadt gátakat. Irigylem azokat a magyarokat, akik szabadon mosolyoghattak, sírhattak Pest-Budán 1848. március 15-én. Rég volt." 1996. október 23-án olvasom az 1989. január 1-én írott naplómat, mit gondoltam akkor arról: mi történt 1848. március 15-én, mit élünk át 1989-ben, mi lesz holnap. Rég volt. Most holnap van. Olvasom a naplóm. Írom a naplóm. Tegnap. Ma. Holnap. Szigethy Gábor

Szigethy Gábor - Aromalabirintus
E ​gasztro-könyv rövid írásainak mindegyike igazi kuriózumot rejt: borkülönlegességek, kivételes, ünnepélyes alkalmon feltálalt ételcsodák vagy maga az étkezés szertartása köré szövődik a vallomás-emlékezés. Járunk Pannonhalma refektóriumában, Jereván előkelő éttermében a brezsnyevi éra alatt, olasz kafetériákban és persze sok-sok pincében Kárpát-medence szerte. Étkezhetünk hírességekkel, színészekkel, írókkal, és a gasztronómia ürügyén megismerhetjük ízlés- és gondolatvilágukat, intim szokásaikat. Miközben kísérjük korunk Szindbádját utazásain, magunk is beavatottak leszünk, ránk ragad írónk élet- és ételszeretete. Csak egyet kerüljünk - nehogy üres gyomorral fogjuk e könyv olvasásához.

Szigethy Gábor - Ruttkai
Megállt ​a Korona cukrászda parányi pódiumán, fején papírkorona, nyakában vastag kötél, arcát ormótlan bohócszemüveg, piros krumpliorr csúfította, körülnézett és csendesen jó estét kívánt mindenkinek. Valaki mindig válaszolt, Ruttkai Éva megköszönte: elkezdődött az előadás. Parancsolj, Tündérkirálynőm! - három esztendős sincs, amikor e mondatot először elmondja színpadon: Ruttkai Éva bájos gyerekszínész volt. Fellépett színházban, játszott mozidarabban, divatbemutatón tündökölt, újságban fürdőszobaberendezést reklámozott - sorsa hamar eldőlt: tündérkirálynője, a színpad gyerekkorától haláláig parancsolt neki. Alig tizenhét évesen már színésznő. Boldogan újságolja mindenkinek: hírlapban, plakáton Ruttkai Évi helyett Ruttkai Évának nevezik, s a Pesti Műsor 1946-ban a rangos színészek között tartja számon; ki hol lép fel a csillogó névsorban ott ragyog Ruttkai Éva neve. Amíg élt: színész volt. Amíg színész volt: élt. Amikor elbúcsúzott a színpadtól, elbúcsúzott az élettől. Mert az egyetlen hely, ahol Ruttkai Éva biztonságban érezte magát, a színpad volt. Amikor kigyullad tak a reftektorok, amikor megszólalt a gong, a függöny felgördüIt, és a nézőtér zsongása feszült csenddé sűrűsödött - amikor Júlia indul hófehéren esküvőjére szerelmes Rómeója oldalán, amikor Anna Karenina mégegyszer, utoljára halála előtt visszapillant elsuhanó életére, amikor Lavinia riadtan viaskodik a múlt árnyaival, amikor Jelena félelemtől csorbult szomorúsággal utasítj a vissza Ványa bácsi boldogtalan szerelmét, amikor Szent Johanna tekintetében lángol a hit: mindannyiunkat akar megváltani, amikor az öreg hölgy negyven év múltán szülővárosába látogat: fáradtan, betegen, a haláltól rettegve emlékeit akarja megmenteni a pusztulástól ... Fényképek - a színész életének törmelékei...

Szigethy Gábor - A ​machiavellizmus
"Machiavellit ​nem vakította cifra pompa, nemesi gőg, simulékony jólneveltség, csillogó udvari lét. Gyáva sem volt: kölyökkorában az utca ökölcsapásai és simogatásai érlelték, házak és latrinák falán díszelgő feliratokból tanult káromkodni, poroszlók s alabárdosok erőszakoskodásától öklét rázni, köpni; megszokta: falat kenyeret sem adnak ingyen, s botorság galád ellenfélben bízni."

Bóta Gábor - Földes Anna - Gervai András - Szigethy Gábor - Bessenyei
A ​Kiadó ezzel a kötettel folytatja A Nemzet Színészei című sorozatot. Számba vesszük színházi és filmszerepeiket. Sok fénykép interjú segítségével is felidézzük a felejthetetlen pillanatokat. A kötethez Vitray Tamás írt előszót.

Szigethy Gábor - Politika ​- A feltámadás reménye
Szigethy ​Gábor három kötetes dokumentumgyûjteménye 1956. október 23. és november 4. között megjelent újságokból tartalmaz tematikus válogatást. Mindegyik kötethez jegyzetanyag kapcsolódik, amelybõl az olvasó tájékozódni tud a kor eseményeirõl és a ma már nem, vagy csak homályosan emlékezetünkben élõ személyek, politikusok, írók, pártfunkcionáriusok legfontosabb adatairól. A három kötet a politikusok, az utca, az írók-értelmiségiek hangulatát, gondolatait, pillanatnyi helyzetértékeléseit gyûjti egybe, hangsúlyosan és vállaltan mindenféle politikus véleményét, a legkülönbözõbb nézeteket valló írók írásait és az utca hangulatának megdöbbentõ sokszínûségét tükrözõ jegyzeteket, riportokat, nyilatkozatokat, színes híreket.

Szigethy Gábor - Ezeréves ​utazásom
Ezer ​év a Kárpát-medencében: a boldogtalanul boldog magyar történelem. Mint autóvezető a visszapillantó tükörben, miközben halad az úton, nézi maga mögött a tájat; az elmaradó vidéknek mindig azt a pontját figyeli erősebben, amelyet látni haladásához fontos, sa távolodó tájat mélységében egyre szélesebben, részleteiben hol élesebben, hol homályosabban látja. Utazom: visszapillantó tükörben figyelem a magyar történelmet. István királyt, amikor Intelmeiben fogalmazza itt és megmaradásunk legfontosabb tételét. Pápai Páriz Ferencet, amikor Svájcban eldönti: hazamegy Erdélybe. Virág Benedeket, amikor lefordítja az Aranybullát. Kossuth Lajost, amikor a politikai ellenzék szerepvállalásának minőségéről gondolkodik. Vajda Jánost, amikor a forradalom elmúlt nagy pillanataira emlékezik. Az Ady Endre szellemi nagyságával viaskodó Szabó Dezsőt. A történelmünk elvetélt útjait kutató Szekfű Gyulát. A megromlott hazából menekülő Bartók Bélát. A demokrácia megszületésében reménykedő Bibó Istvánt. Ezer év magyar történelem, ahogy egy mai magyar riadtan, reménykedve végigpásztázza tekintetével.

Bóta Gábor - Gervai András - Szigethy Gábor - Kállai
A ​Nemzet Színészei sorozatban Kállai Ferenc életútját és pályáját mutatja be a könyv. Négyévesen egy terméskőre állva, ágyhuzatba burkolózva színházat játszott. Kölyök kora óta más emberek bőrébe bújik. Már kezdőként annyira tehetségesnek számított, hogy egyszerre két színházba is szólt a szerződése. Látszólag töretlen az életútja, amely tipródásokkal, önmarcangolásokkal, nehezen megszült szerepekkel együtt teljes. Szakmájáról, magánéletéről egyaránt meglepő őszinteséggel beszél a Nagy Művész, akinek mind színházi, mind filmes pályájáról olvashatunk a sok képpel illusztrált kötetben.

Szigethy Gábor - A ​kövér Szendrő
"...volt-e ​olyan mulattató a földön, akit erre a test és lélek tökéletes harmóniája diszponált? Majdnem mindenki deformálódik egy életút megjártában. Bármely színésznek joga van ahhoz, hogy Rómeóként kezdje és Falstaffként fejezze be a pályafutását." (Szendrő József)

Szigethy Gábor - Egy ​díszletmunkás emlékiratai
Emlékezünk ​a múltra? Vagy amire emlékezünk, az a múlt? Díszletmunkás voltam 1961-1962-ben a Vígszínházban. Éltem a színházban, bennem élt a színház. Ajtót nyitottam Páger Antalnak, biztonsági őrként fogtam a sötét színpadon Bulla Elma kezét, megfürödtem Ruttkai Éva mosolyában, kisfiamnak szólított egyszer Bilicsi Tivadar, Pálos György cigarettával kínált - cigarettával kínáltam meg Pálos művész urat, és amikor egy mozdulattal vertem be a deszkafalba a szöget, Sulyok Mária azt mondta: Ez igen! Rég volt. Emlékezzünk a múltra! Amire emlékezünk, az a múlt.

Szigethy Gábor - Utazás ​Velencében
Velence ​az utazni vágyók Mekkája. Nászutasok, kalandorok, kéjencek, léhűtők, művészek, pihennivágyók, szerelmesek, elhagyottak, élni- és halnivágyók, gazdagok, szegények: Velencében éjjel-nappal nyüzsögnek az idegenek. Ismert és ismeretlen, jelentős és jelentéktelen emberek fordulnak meg a városban, ki napokra, ki hónapokra, ki évekre jön a Legfelségesebb Köztársaságba; van, aki átutazni kíván s évekre magához láncolja a lagúna-város; van, aki éveket akar itt eltölteni s néhány nap múlva riadtan menekül. Emberek Velencében: bámészkodnak, csodálkoznak, gondoláznak, imádkoznak, kiábrándulnak, megtérnek, gyónnak, álmodoznak, szeretkeznek, meghalnak, feltámadnak - élnek. Szigethy Gábor Velencéjében mint elvarázsolt kastélyban bolyonghatunk a történelemben: múltunkban, jövőnkben.

Szigethy Gábor - Főhajtás
Szigethy ​Gábor írásainak hősei közismert és névtelen alakok színészek, írók , tanárok és szellemi tartásukat nehéz körülmények között is őrző osztályidegenek. Vagy 56 tragikus, elfelejtett, olykor névtelen hősei. Így kerülhet egymás mellé a színészóriás Csortos Gyula és a XVIII. századi tabáni poéta, Virág Benedek szellemalakja; Mezei Mária színésznő és egy hercegnő a kazánházból; Gábor Miklós és pár névtelen gyalogjáró diák Erdélyből. Vagy a száműzött színésznő és az 56-os Márai. És Madách Imre és a zsoltárfordítók sokasága Babits Mihály költészete és az 56-ban szétlőtt magyar főváros. Az esszék együttolvasása egyszerre nyújt magyarirodalom- és színháztörténetet, de korrajzot is a múlt század tragikus, küzdelmes középső évtizedeiről, személyes hangú életrajzi vallomással és igazi kuriózumként számos, eddig nem közölt korabeli fényképpel, dokumentummal. - Szigethy Gábor (1942) színháztörténész, dramaturg, író szerkesztő. A Ruttkai-, Latinovits-, Dajka Margit- és Gábor Miklós-hagyatékok gondozója.

Gábor Júlia - Szigethy Gábor - Álomszínészpár
Külön-külön ​is legendás alakjai színháztörténetünknek: Ruttkai Éva, a Tündérkirálynő és Latinovits Zoltán, a Színészkirály ma már állócsillagok a magyar égbolton. Harmincnégy éve halott Latinovits Zoltán, tíz év múltán követte őt Ruttkai Éva az égi társulatba. Gábor Júlia, Ruttkai Éva lánya és férje, Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténész személyes tárgyak, fotók, levelek alapján idézi meg a két nagy művész életét, s próbálja megfejteni titkukat. A tervezett kötetben eddig nem publikált dokumentumok, fotók is szerepelnek.

Szigethy Gábor - Tündérkirálynő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szigethy Gábor - Időtörés
E ​szerteágazó tematikájú esszéfüzér darabjai önéletrajzi ihletésűek: néha megélt élmény, találkozás, emlék az ihlető forrás, máskor családi dokumentum, öröklött kézirat, régi újság, plakát vagy színházjegy titkokat őrző múltdarabok. Vallomások, emlékezések, töprengések így Kodolányi János regényfolyamáról, Móricz Zsigmond erdélyi álmáról, Bánffy Miklós különleges életművéről és zaklatott pályájáról, Esterházy János konok hűségéről vagy Cs. Szabó londoni leveleiről, Márairól, Weöresről. És persze Szigethy nagy szerelméről, a színpadról: Mezei Máriáról, Latinovits Zoltánról, Darvas Iván letartóztatásáról; könyvtárak, művek, kéziratok vallomásáról. Vagy ádventről, a szenteste áhítatáról, húsvétról.

Szigethy Gábor - Mezei–Márai ​szerelem
Egy ​titokzatos vonzalom nyomába eredt Szigethy Gábor irodalomtörténész. A befutott író és a gyönyörű, tehetséges ifjú színésznő a negyvenes évek elején találkozik, s mindkettőjük életében fordulat következik. A sok képpel és dokumentummal illusztrált könyv egy a világ elől eltitkolt szerelem története.

Szigethy Gábor - Dallamok ​szavakra, színészre és politikára
Részlet: ​Másfélszáz éve, 1838. december 10-én, a Pesti Magyar Színházban nagy hírlapi zenebonával beharangozott előadást láthatott a nagyérdemű, Dumas Caligula című szomorújátékát. Népszerű színműben népszerű színésznő, Laborfalvi Róza: kettőzött a várakozás. Ám az előadás silány, az Athenaeum színikritikusa, tekintetes Vörösmarty Mihály úr rosszkedvűen szemléli a gyatra színjátékot. Másnap kritikát ír, rövid hírlapi beszámolót, s a néhány soros íráshoz goromba farkincát ragaszt: "Még egy botránkoztató dolgot kell említenünk. Komlósiné (Junia) folyvást nagy szerepekben játszik, kín magának, kín a nézőnek. Mi még ügyességég sem akarjuk kérdésbe hozni; de annyi bizonyos, hogy az a kácsahang, mellyel szerepének indulatosabb helyeit elsápogja, nem ilyen nagy színpadra való. Reméljük, hogy a jövő előadásról jobbakat lehet mondanunk." Barátságtalan mondatok, annyi szent! Komlósiné ismerőseinek, színháziaknak panaszkodik, szóban és írásban viaskodik Vörösmartyval. Írásra, válaszadásra tüzelték színésztársai, hisz ha ily bántó szót leírhat Komlósinéról a kritikus, máskor leírhat - akár különbet - másokról, róluk, bárkiről.

Szigethy Gábor - Latinovits
Zsebében ​jeles építészmérnöki diplomával, kezében kopott, félig üres bőrönddel Latinovits Zoltán 1956 nyarán elindult Debrecenbe - segédszínésznek. Hajóskapitány a Leányvásárban, Francisco a Hammletben. Két kis szerep: bejön, kimegy. De Latinovits Zoltán lába alatt színpad a füld, feje fölött zsinórpadlás az ég. A színház az otthona. Néhány hétig katona, s amikor újra színpadra léphet, a Bohémélet kórusában énekel. Latinovits Zoltán nem ment Párizsba: Párizs jött el Debrecenbe. A civisvárosban lett az építészmérnökből magyar színész. Szárnyai nőttek; megtanulta: a színház élete árán fOlépített Déva vára. Nem tudta: élete ellobbanó, világító fáklya. Színész: száz alakban akarja a világot meghódítani, megváltoztatni, megmenteni. Filmkocka: Latinovits Zoltán Kosztolányi Dezső maszkjában, a szomorú-csúnya Pacsirta szülei, Páger Antal és Tolnay Klári társaságában - hóna alatt lapos irattáska - sétál a századforduló korabeli Sárszeg macskaköves utcácskáján. Sötét bársonykabát, világos mellény, díszzsebkendő, óralánc, finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendő: hajdani, vidéki újdondászok szerény toalettje; feltűnő mértéktartásával picit hivalkodó: lássék, nem akárki jön-megy, tervez, álmodik az álmos kisváros mindennapi csöndjében. Latinovits Zoltán jobb keze lendül, emelkedik, hüvelykujj a ágaskodik, nyitott tenyere markolni készül; bal kezével táskáját fogja, de hüvelyk és mutatóujja önkéntelenül követi jobb keze mozdulatát: indulataival együtt rezdül minden porcikája. A finom tűvel rögzített vékony, egyszínű nyakkendőről nem látszik: hajdan Kosztolányi Dezső viselte. A képen Kosztolányi Dezső ballag a sárszegi utcán, régen, máskor, boldogabb időkben.

Szigethy Gábor - Margitka
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.