Ajax-loader

Lovas Ildikó könyvei a rukkolán


Lovas Ildikó - Cenzúra ​alatti
Hogyan ​lesz egy aradi vagonlakóból a megnyíló Broadway mozi gépésze? Megalázó-e segítséget kérni és bűn-e belekapaszkodni a kínálkozó lehetőségbe egy rossz korban? Milyen nagyanya lesz abból a tanító nőből, aki szíve szerint apáca lett volna, ha nem oszlatják fel az apácarendeket? Mindezekre a kérdésekre keres lehetséges választ Lovas Ildikó legújabb regényében, a tőle megszokott módon, nem egyetlen megoldásba kapaszkodva, de megengedve a választás lehetőségét. Ezért lehetséges, hogy a főhős, Kiss Piroska népművelő, miközben életének fordulópontjához érve döntéshelyzetbe kerül, nemcsak arra jön rá, hogy akkor is lehet templomba járni, ha nevetséges, és akkor sem kell jógázni, h elegáns, hanem arra is, hogy nagyszülei életének a megismerése legalább olyan fontos, mint az, hogy szerelme ellenében se adja fel mindazt, amit őt azzá tette, akinek megismerhetjük e regény lapjain.

Lovas Ildikó - Kalamáris
A ​fiatal szerző írásaival eddig mindössze délvidéki folyóiratok és néhány ugyancsak helyi antológia (A varázsszobor; Felütés - az ÚK egyiket sem ismertette) lapjain találkozhatott az olvasó. Lovas Ildikó első kötetében jórészt az utóbbi három-négy évben keletkezett - főként a szülővárosához, Szabadkához kötődő - novelláival debütál. ; A kötetnyitó Levelek a szarajevói téli olimpia idején írott fiktív élmánybeszámolón alapuló, s a lejegyzett furcsa történések már a később bekövetkező véres konfliktusok árnyékát vetítik előre. A Vihar és A katonakert című elbeszélések pontos látletetek a mai bácskai városok kulturális és társadalmi lecsúszásáról. Az élet csaknem minden szegmentumában eluralkodó lassú balkanizálódást rögzíti az író, az őshonos lakosság hol belenyugvó, hol változtatni akaró, de nem tudó rezignáltságával. A szerző kontemplatív alkat, így a minduntalan előbukkanó, szerteágazó leírások - amelyeknek küzéppontjában sokszor csupán egy-egy épület, cukrászda, söröző stb. áll - a statikusságot erősítik írásaiban. A novellák inkább az elbeszélés és az esszé egyfajta rövidebb ötvözeteit képezik. Lovas Ildikó igen gyakran egykori emlékeit veti össze városának jelenkori állapotával, helyzetével, s valahai tapasztalatait a városlakók mindinkább átalakuló, torzuló jellemvonásaival. Számvetése korántsem ígér biztató jövőt; s töprengéseinek tónusa is egyre borongósabb, kiábrándultabb, mígnem a kötet végén "omló sárga lámpájának diszkrét fényében" láthatjuk a szerzőt, amint szembenézve a keserű jelennel, "színes tintákról álmodik". - A kötet a délvidéki magyarság mai lelkiállapotának szépirodalmi dokumentumaként is ajánlható.

Lovas Ildikó - A ​kis kavics
"Fekete ​és fehér, elefántként ezt a két színt ismerem." olvashatjuk A kis kavics egyik elbeszélőjének vallomását, miért kezdett nyomozni egy bácskai kisvárosban, amikor egy hullát találtak az iskola padlásán. Az, hogy a sokrétű nyomozás hogyan találkozik Leni Riefenstahl, a híres német filmrendezőnő sorsával, aki művészetével kiszolgálta a náci rendszert, csak a könyv egyik rejtélye. Lovas Ildikó regénye filmszerűen pergő, rendkívül gazdag és az olvasót mindvégig feszültségben tartó olvasmány. Mint egy igazi krimi.

Lovas Ildikó - Meztelenül ​a történetben
Lovas ​Ildikó a délvidéki írónemzedék legfiatalabbjai közül való, már előző novelláskötetével (Kalamáris) is bizonyította vitathatatlan tehetségét. Azokban az elbeszélésekben is "önmagát írta", a szülővárosához, Szabadkához való viszonyát, a háború éveiben eluralkodó balkanizálódás lélekromboló hatásait. Ebben a regényen is az ő gondolatain keresztül szűrődik át a történet, amelynek szinte nincs vagy alig van cselekménye, hiszen lélektani regény ez a javából, amelynek középpontjában az elbeszélő, azaz az író áll. A szabadkai városi kórházban pszichológusként dolgozó, kisfiát a történet idején lélekben egyedül nevelő fiatal asszony elmélkedéseinek, gondolatfutamainak lenyomata a lírai hangulatú regény. Vissza-visszatérő motívumok a távoli Ausztráliába vágyakozás, az "úgy kell élni, hogy beleütközzünk a dolgokba, és megsimogatjuk azokat" hangulata, az "uborkát súrolni apró kefével, rücskös részeit tapogatni, megmosni, nagy üvegbe rakni, eltenni télire, azt kellene tennem beszéd helyett" érzése át meg átindázzák, ezt a pókhálófinomságúra szőtt asszonyregényt, amely egyként szól a háború által megnyomorított, örökre porba tiport lelkek magányáról, és arról, hogy "férfiak nélkül, mit sem ér az élet". De hogyan lehet túlélni azokat az éveket, amikor a férfiakat és asszonyokat vágóhídra hajtott állatokhoz is méltatlan módon mészárolta le az ellenség, egyáltalán képes-e az emberi lélek annyira regenerálódni, hogy a zsigerekbe ivódott félelem és gyász helyett újra élni tudjon, anélkül, hogy a halál gondolata nap mint nap meg ne kísértené. A kórház, az a környezet, ahol az elbeszélő szívéhez oly közel álló Amál néni betegként fekszik, nem ad egyértelmű választ a filozofikus kérdésekre, hiszen maga a beteg fogalmazza kerek mondatba azt, amitől az író is fél, a várostól és a benne élőktől, azoktól amivé ezek az emberek lettek. "Nézze kedves doktornő, mi innen, ebből a városból nem fogunk eljutni, nem fogunk elindulni és megérkezni, csak a halálba". Kegyetlen szavak ezek, ám Amál néni halálával talán el is temetődnek. Hiszen az idős asszony gyónt orvosának a hitelét vesztett múltról, a hamissá vált reményekről, az ismeretlen jelenről, sőt még arról is, hogy mindezek miatt elképzelhetetlen a jövő. Ám az orvos tudatán lassan átszűrődő gondolatok, a más által megfogalmazott érzések a tisztítótűz utáni katarzissal értek fel. Mert a fiatal asszonyban aki eddig képtelen volt az írásra, hiszen úgy érezte, nincs már benne történet, mert annak megszakadt a fonala, aki a múlt emlékképeiből és tapasztalataiból próbálja összerakni a jelent és a jövőt, lassan megfogalmazódik ez a "születésnapi történet", amely az "álomidő" múlásán keresztül érzékelteti - hacsak halvány reményforrásként is -, hogy bár a lélek sebei talán soha nem gyógyulnak be, a romokon mégis új életet kell kezdeni önmagunkért és a kezünket el nem engedő gyermekeink miatt. Szépen megírt, kiemelkedően jó regény Lovas Ildikóé, igazán azonban azok fogják majd élvezni, akik képesek őt követni a lélek halkszavú, szomorú útjaira.

Lovas Ildikó - Rózsaketrec
Természetesen ​ez, a legfontosabb lecke, pontosan annyit ér, amennyit az utolsó leheletünk, amivel a nemlétbe zuhanunk: semennyit. Hiszen eltűnünk. Azonban mégsem mindegy, honnan zuhanunk.

Lovas Ildikó - Kijárat ​az Adriára
"A ​nevem Bond. James Bond." Mondta a kém. És fejest ugrott a tengerbe. "Az viszont biztos, hogy amíg a jugoszláv nép fegyvert és paripát követelt, és versekkel fenyegette a nagyhatalmakat, Bond a főmérnökkel kávézgatott a kikötő fölött. Megismerkedtek, összebarátkoztak, a kémnek az ilyesmi nem jelentett gondot, a főmérnök meg beszélgetni vágyott. Mariáról akart beszélni, akinek forró melle-öle úgy nyomta a lelkét, mint Dózsa Györgyünk fejét a tüzes korona. Mert a főmérnök is elvi ember volt. Tehát mindent bevallott a feleségének, s így sikerült két kő közé keverednie, hogy a végén felfalják a disznók. Éppen azt mesélte Bondnak - miközben a határ túloldalán a jugoszláv kommunisták fenyegettek a vasökleikkel -, hogy mit állapított meg a felesége" - olvashatjuk a Sziveri-díjas Lovas Ildikó új regényében. De, joggal kérdezheti az olvasó, hogyan kerül ide James Bond, a híres 007-es ügynök? Kik vagy mi után kémkedik itt, a németek által "túlfűtött gőzkazánnak" nevezett Szerbiában és később is, a titói Jugoszláviában? Elképzelhető-e, hogy másképpen alakult volna a II. világháború, ha az angolok nem mellőzik titkos jelentéseit? Miért az a meggyőződése James Bondnak, hogy a kommunistáknak azért kell bukniuk, mert nem tudnak bánni a nőkkel? Vagy ez már a Kijárat az Adriára című regény női elbeszélőjének véleménye, aki a kilencvenes évek háborús Jugoszláviájában folytatja a nyomozást? Egyáltalán, mi köze van James Bondhoz, és miért nevezi önmagát is nyomozónak? Miért nem érdeklik a nagy dolgok, miért csak a jelentéktelennek látszó apróságok után kutat? És miért beszél a háborús évek tragikus tapasztalatairól a humor, az irónia és kalandregények nyelvén? Nos, e kérdésekre a regény minden olvasója maga találhat választ. Annyi talán megelőlegezhető, hogy a könyvben nagyszerűen ötvöződik a dokumentum és fikció, Bácska és Adria, a személyes és Bond - nem más ez, mint feszes rövidtávfutás az idők között.

Lovas Ildikó - Spanyol ​menyasszony
Lovas ​Ildikó új regénye, a Spanyol menyasszony az erotikus krimi és a lányregény mesteri ötvözete. A regény két síkon játszódik, az egyik az én-elbeszélő kiskamaszkoráig vezet vissza minket, míg a másik Csáth Géza feleségének, Jónás Olgának az utolsó napját elmondva próbálja megfejteni az író és felesége kapcsolatát. A regény - a végrendelet kivételével - alig használja fel Csáth leveleit és naplóit, inkább Jónás Olga nézőpontjából próbálja leírni a gyilkosságba fulladt kapcsolatot. Jónás Olga, akibe háromszor belelő a férje, átvonszolja magát a szomszédos kovácsműhelybe, és ott belehal a lövésekbe. A regény azonban nem kívánja ekképpen megoldani a helyzetet, mert Csáth és Jónás kapcsolatának sokkal lényegesebb része a gyilkosságra készülés, a kínzás és a félelem, a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság. A tragédia ezen részével foglalkozó regényfejezetek központi kérdése tehát: melyikük öli meg előbb a másikat. A spanyol menyasszony, az esküvőjére készülő, menyasszonyi ruhájában toporgó fiatal lány nem az ellenpontját képezi Jónás Olgának, de mindenképpen kiegészíti, hiszen benne testesül meg mindaz a bizonytalanság, kétely és vágy, amit a házasság jelenthet és amire kislányként, kiskamaszként különböző szerelmi próbálkozásokkal és testi történésekkel készül az én-elbeszélő. A házasságra készülő lány és a házassága végéhez közeledő Jónás Olga sorsában a lányszobák világából érkező vágyak, remények és hazugságok szólalnak meg. A kortárs irodalomban kevés olyan regény született, mint a Spanyol menyasszony, amely ennyire visszafogott pontossággal és mégis érzékien beszél a női testről és a szenvedélyről.

Kollekciók