Ajax-loader

Nádas Péter könyvei a rukkolán


Nádas Péter - Az ​élet sója
Hogyan ​fonódik össze személyes érdek és egyéni ösztönkésztetés a társadalom mélyén és a szellem magasabb régióiban bekövetkező lassú elmozdulással, hogy a kettő kölcsönhatásából korszakos változás szülessen? Az először a litera.hu portálon folytatásokban megjelent szöveg, amelyet az olvasó most Forgách András rajzaival ékes könyvként vehet a kezébe, egy délnémet kisváros keletkezésének, történetének és szokásainak élvezetes és rendhagyó leírása: valós mese, városlegendárium és történelmi esszé egyszerre. A szöveg mögött felsejlő, nem túl derűlátó történetfilozófia a néhány évvel korábban íródott drámával, a Szirénénekkel rokonítja a művet, itt azonban a Luther kezdeményezte spirituális megújuláshoz illeszkedő polgári önzés, ha kivételesen is, kedvező végkifejlethez vezet.

Nádas Péter - Az ​égi és a földi szerelemről
"Ezt ​a könyvet az alkalom szülte, mint a tolvajt. A Fidesz Akadémia szervezői, Csörgő Tünde és Víg Mónika arra kértek, hogy tartsak előadást a "nemi szerepek és a nemek princípiumai" témaköréről. A felkérést örömmel elfogadtam, hiszen olyan témáról beszélhettem, mely immár évtizedek óta foglalkoztat. Az előadást ezerkilencszáznyolcvankilenc szeptember huszonhatodikán megtartottam. Az élénk fogadtatás, és tudományos műfajokban jártasabb barátaim határozott elutasítása arra ösztönzött, hogy gondolataimat bővebben kifejtsem. A bővebb kifejtés érdekében se szerettem volna olyan területekre tévedni, ahol műfajomnak nincsen kompetenciája, vagy olyan módszerekhez folyamodni, amelyek távol állnak eddigi gyakorlatomtól. Vállalkozásom kockázatosságával természetesen tisztában voltam és tisztában vagyok. Nem végeztem önálló kutatásokat, nem kívántam és nem is kívánhattam tudományos igényű munkát írni; hangosan gondolkodom, s ez a saját műfajom szabályai szerint bocsánatos bűn." Nádas Péter

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Nádas Péter - Párhuzamos ​olvasókönyv
A ​Párhuzamos történetek függelékeként megjelenő olvasókönyvben a regény írása közben felmerülő kérdésekkel kapcsolatos levelek, a regénybeli események hitelességét megalapozó dokumentumok és a regényhez felhasznált irodalom részletes listája mellett a regény megjelenése után készült két terjedelmes interjút, továbbá Radics Viktória és Markója Csilla egy-egy esszéjét találja az olvasó. A könyvet Nádas Péter saját fotói, a háromkötetes nagyregényben ábrázolt történelmi korszakot és helyszíneket jellemző, vagy megírása közben a szerzőt inspiráló archív fényképfelvételek illusztrálják

Nádas Péter - Egy ​családregény vége
Az ​indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama - igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa -, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes töténetét is. A jelenidő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie. A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.

Nádas Péter - Világló ​részletek
„Egyszer ​egy többnapos pilisi kiránduláson, amikor sehol nem volt se vége, se hossza az útnak, csak mentünk és mentünk valahol Dömörkapu és Pilisszentkereszt között az erdőkben, nem lehetett felfogni ésszel, hogy minek megyünk, hová ereszkedünk, hová kapaszkodunk ezeken a hegyeken, és miért nem visznek, mért olyan csöndesek, hogy nekünk gyerekeknek már kiabálni se legyen szabad, majd ha tisztásra, mezőre érünk, ott kiengedheted a hangodat, mert az a bevett szokás, hogy az ember az erdőben nem ordibál, nem zavarja a madarakat és a vadakat, és már jó messzire a menedékháztól, ahol egy nagy, jéghideg hálóteremben az egész társasággal, felnőttekkel, gyerekekkel nagy hangoskodások közepette eltöltöttük az éjszakát, arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom, ezt most jól jegyezzem meg magamnak. És azonnal megjegyeztem.” „Krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét” – írta a szerző a Párhuzamos történetekben. Saját emlékiratában, amelyet az Olvasó a kezében tart, ennek megfelelően egyedülálló módszerrel kerüli el ezt a legendagyártást. Bevésődött emlékképeiből – a „világló részletekből” – kiindulva először az álomfejtés módszerével fölidézi az eredeti élmény összetevőit, a hangokat, látványokat, szagokat, érzeteket és emóciókat, majd ezek alapján rekonstruálja, hogy mi történt, hol és mikor. A másoktól hallott történeteket elemeikre bontja, hogy kiszűrje belőlük a tudatos vagy tudattalan torzításokat, majd a megtisztított életanyag és a leleplezett torzítások alapján rekonstruálja újra, hogy mi történt, hol és mikor. Innen pedig koncentrikus körökben halad tovább az okok, körülmények, motívumok, előzmények és következmények felé, míg végül kirajzolódik a történtek jelentése és jelentősége a saját személyes életében és az attól elválaszthatatlan, közös emberi világban. E módszer eredményeként láttató erejű leírások, izgalmasnál izgalmasabb történetek, rejtett összefüggéseket feltáró nyomozások követik egymást e rendkívüli, rendhagyó emlékirat lapjain.

Nádas Péter - Emlékiratok ​könyve
Könyvének ​születéséről ezt írta a szerző: "Ezerkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. és semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jó tanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal. Végtelenül gazdag lettem, dúskáltam földi javaimban. Két év telt el a warnemündeni séta óta. Akkoriban egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén laktunk, s velünk átellenben építeni kezdtek egy hasonló betonmonstrumot. Éjjel és nappal, vibrátorokkal, keverőkkel, dömperekkel és toronydarukkal. Gondolom, ilyen lehet a pokol zaja. Furcsa módon, mégis ebben a pokoli építkezési lármában született meg bennem az elhatározás, fölálltam, leültem az asztalomhoz. Amikor a regényemet írni kezdtem, s attól kezdve mindig, tíz éven át, arra kértem igazán a legforróbb fohásszal az Istent, hogy soha ne engedjen egyetlen mondatot se fölülről leszúrnom. Szent Györgyre kellett gondolnom, amint gyönyörű ágaskodással, fölülről a sárkányba döf. Ne így. Ezt kértem." Tizenegy évig írta Nádas Péter ezt a regényt, mely három emlékiratból forr eggyé. Ideje a jelen, az ötvenes évek és a századforduló. A könyvben szereplő három emlékíróból kettő író. Író a mindvégig névtelen, regényén dolgozó főhős, és író a születő regény főszereplője is: német író, Thomas Thoenissen. A harmadik emlékíró "akkor jut szóhoz", amikor a másik kettőnek "tragikus hirtelenséggel" félbe kell szakítania emlékezését. Akár a múlt század nagy regényei: lebilincselően izgalmas, forró olvasmány az Emlékiratok könyve. De a rálátás a jelené. Hőseinek a groteszkül kegyetlen történelemtől és belső világuktól meggyötört történetében századunk érzelmi-érzéki enciklopédiáját írta meg Nádas Péter. "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember, időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani.

Nádas Péter - Fantasztikus ​utazáson
Nádas ​Péter utóbbi években írott esszéiből ugyanaz az illúziótlan emberkép bontakozik ki, amelyet Párhuzamos történetek című nagyregényéből már ismerhetünk. Olyan sajátos írói antropológia ez, amely a regénynek mint világértelmezésnek köszönheti kibontatkozását. Bármit is írt Nádas Péter a Párhuzamos történetek óta, ott munkál benne a felismerés, hogy a magán- és közélet eseményei és viszonyai nem egyebek, mint az érdekek, hazugságok, ideológiák, ideálok, öncsalások, illúziók stb. áttételein keresztül érvényesülő szexuális és hatalmi ösztöntörekvések megnyilvánulásai. A kötet két klasszikus politikai esszéje, A magyar államhatalom esztétikája és A dolgok állása című a magyar gazdaság, politika és társadalom állapotát vizsgálja a közelmúlt két fordulópont-szerű történelmi pillanatában. A címadó írás formailag recenzió Richard Swartz A közeli más című balkáni esszéantológiájáról, ám a harmincnyolc oldalnyi szöveg messze túlnő a műfaj szokásos keretein, és egy hetvenes évekbeli erdélyi utazásról szóló szatirikus beszámolóba ágyazva a kelet-európai diktatúrák természetét tárgyalja, furcsa együttélésüket a nyugati demokráciákkal, és a térség társadalmait máig súlyosan terhelő örökségüket. A Kalandozás a bizalom forrásvidékein című írás a hitelválsághoz, majd a hitelválság antidemokratikus és újabb válságok lehetőségét rejtő megoldásához vezető világméretű gazdasági és politikai érdekeket-folyamatokat elemzi. Az Emlékmű a hitlerizmus zsidó áldozatainak emelt berlini emlékmű kapcsán tesz fel kínos kérdéseket az ilyesféle emlékműállítások őszinteségét és voltaképpeni jelentését illetően. A Kifutó élet Ortutay Gyula naplója kapcsán a diktatórikus hatalom centrumában élő ember lelki alkatának rajzát adja. A Goldene Adele annak a botránynak az elemzéséből kiindulva, amit a monarchia hanyatló kultúrájában Gustav Klimt és Egon Schiele művészete jelentett, korunk botrányáig, a hitelválságig, és a mögötte rejlő politikai-gazdasági érdekek és hazugságok elemzéséig jut el.

Nádas Péter - Leírás
A ​kötet novellái érzelmi és gondolati ajánlatok. Ajánlat egy olyan útra, amit mindenki megtesz vagy megtehet, ha elengedi a konvenciók kapaszkodóit, ha elveszettnek érzi és ezért fel akarja fedezni önmagát, ha a puszta látvány mögé néz, s szeretné megérteni a jelenségek lényegét. A kötetet nyitó Élveboncolás sorait olvasva még csupán megrendülnek hétköznapi bizonyosságaink, de írásról írásra, egyre belsőbb körbe lépve, egyre drámaibbá válik az a szinte elviselhetetlen feszültség, amellyel az érzelem és a gondolat, a történelem és a képzelet, a mítosz, a sejtelem, az érzékiség és az értelem egymásnak feszül, míg a Szerelem című kisregényhez érve ez az önemésztő dráma fel nem égeti a bizonyosságok legutolsó nyomait is. Itt azonban már a fordulat is bekövetkezik, s a kötetet lezáró Út című írás szép fintorában mintha valami új, magasabb rendű bizonyosságot leltünk volna meg. A Leírások szenvedélyesen személytelen stílusát látszólag nagy távolság választja el a szerző legutóbb megjelent könyvének, családregényének szenvedélyesen személyes stílusától. Ám e két könyvet éppen a szenvedély azonossága fűzi össze: hol a külvilágban, hol a belső világban, hol kifelé, hol befelé fordulva megszabadulni a század történelmi, emberi, szellemi megrázkódtatásainak hatásától, hogy a bizonytalanságot a bizonyosság, az elfogultságot az elfogulatlanság, a cselekvésképtelenséget a cselekvésre való képesség válthassa föl.

Nádas Péter - A ​Biblia és más régi történetek
A ​Biblia és más régi történetek a szerző két korai kötetének írásaiból közöl válogatást. Félelemről, gyűlöletről, agresszióról szólnak történetei, a védekezés sajátos torz mechanizmusáról, az ártatlanság minimumra redukált lehetőségeiről egy megbolydult, eltorzult, hamissá vált világban. Az elbeszélések hősei gyakran gyerekek; de a gyermeklélek Nádas írásaiban korántsem a paradicsomi ártatlanság színtere. A Biblia főszereplője egy kisfiú, aki egy morált vesztett közegben, annak részeseként döbben rá, hogy milyen átláthatatlanul szövevényes, hamis közegben él, hogy milyen könnyen mocskolják be itt, ami tiszta, jó, és egyszerű; s irtózatos erőfeszítéssel próbálja szétvágni maga körül a hazugság szálait. - A város szeméttelepére épült és arra szinte ráragadt, ócska házai között játszódik egyik legszebb, Bárány című írása. A történet egy sérthetetlenné nemesedett, tiszta, erős jellemű öregember tragédiája köré fonódik.

Nádas Péter - Szirénének
„Rendkívül ​költői, okos, sokrétű darab. Hangosan és lassan kell olvasni, hogy szépségét és szörnyűségét megérezzük. Nádas lidércnyomásos, posztapokaliptikus panaszénekké változtatja Homérosz Odüsszeiáját.” (Dirk Pilz, Neue Zürcher Zeitung) Hat Ruhr-vidéki városi színház, Bochum, Dortmund, Essen, Moers, Mühlheim, Oberhausen 2007-ben felkért hat (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török) szerzőt, hogy ‘Európa Odüsszeiája’ cím alatt írják újra az Odüsszeia témáit. A hat színház dramaturgjai közös megbeszéléseiken az általuk kiválasztott szerzők alkatára és az egyes színházak szellemi elképzeléseire szabták a témát. A szerzők sem menet közben, sem a bemutatók előtt nem ismerhették meg egymás munkáit. A Szirénének műfaja szatírjáték, tehát elvileg olyan színmű, amelyet a görög színházban a tragédiák előadása után, mintegy azok feloldásaként és paródiájaként játszanak el. A darabot Roberto Ciulli, a Theater an der Ruhr olasz igazgatója és főrendezője rendezte meg. A bemutatók mind a hat színházban 2010 február 28-án voltak, s ebből az alkalomból a frankfurti S. Fischer Verlag antológiában jelentette meg a hat darabot.

Nádas Péter - Hátországi ​napló
A ​Hátországi napló az életműsorozat tizennegyedik köteteként megjelenő gyűjtemény. "A reflektivitás nem az egyik vagy a másik szakma specialitása, és különösen nem kreativitást gátló értelmiségi szórakozás, hanem a tudat elháríthatatlan gesztusa. Ha valaki nem kíván reflektív lenni, mondjuk a művészetében, akkor ez lesz a reflexiója a reflektivitásra. Freud óta tudjuk, hogy a reflexió nem csupán éberen, hanem álomban is működik. Közvetlenül a szenzualitással áll kapcsolatban. Észlelek, tapasztalataim alapján reflektálok rá, majd az észlelést a reflexiókkal együtt elraktározom az elmémben. Mintha fölcímkézett befőtteket raknék föl a polcokra."

Nádas Péter - Vonulás
A ​hatvanas évek magyar kultúrájában a filmes eszközök, a filmnyelvi újítások láthatóan erős hatást gyakoroltak az akkori prózapoetikai elgondolásokra. (Lásd Mészöly Miklós Film című művét.) Nádas Péter, aki maga is fotózott, több magyar film munkálataiban közreműködött. E kötetben található két filmnovellája közül az első viszonylag korai, 1973-ban írta Kézdy Kovács Zsolt számára. A fotográfia szép története 1992-ben Monory Mész András felkérésére íródott. A Vonulás közvetlen irodalmi előképének Jerzy Andrzejewski A paradicsom kapui című műve tekinthető. Egészében egy elnyújtott monológ, egy eretnek szerzetes újfajta egyházat alapító törekvésének verbális víziója. A második filmnovella sem témájában, hanem inkább eszközeiben kötődik a fotográfiához, a benne foglalt történet „narratív nagyítások sorozatából” áll össze. Főszereplője egy fotós nő, aki szanatóriumba került, s korábbi eszköze híján egy másik világot lát kibontakozni maga előtt az ottani soknyelvű társasággal találkozva.

Nádas Péter - Minotaurus
A ​szerző húszéves sem volt, amikor megírta A Biblia című elbeszélését, ami néhány évvel később az Új Írásban jelent meg, és kijelölte Nádas Péter helyét a fiatal magyar próza élvonalában. Kérlelhetetlen tisztánlátása, szókimondása hiába tette kellemetlen személlyé a hatalom birtokosai szemében, sorra megjelenő elbeszéléseinek színvonala miatt sem elhallgatni, sem elhallgattatni nem lehetett többé. Összes elbeszélésének az életműkiadásban most közreadott kötete az 1997-ben megjelenthez képest három további írást tartalmaz: az eredetileg a Talált cetli című kötetben közölt Hazug, csalót, továbbá a korábban a Vonulás kötetében megjelentetett két filmnovellát.

Nádas Péter - Kulcskereső ​játék
Minden ​ízében modern író ő, aki nem vált hűtlenné az epika ősforrásához, a történethez: úgy tud történetet elbeszélni, hogy minden fordulattal lebilincsel, s egyre növekvő feszültséget teremt. S eközben mást, többet is tesz: "kulcsokat kínál" az olvasónak bonyolult, hús-vér jellemek megértéséhez. A kötet nyitó darabjában, a Klára asszony házá-ban például a két főszereplő, a mártírözvegy méltóságába belekövült Klára asszony és Jucika, a habókos háztartási alkalmazott groteszk párviadalának életteljes ábrázolása révén jut el az emberi természet, lélek és a kor általánosabb igazságainak megfogalmazásáig. A kötet talán legsúlyosabb írása A bárány pedig nagy művészi erővel példázza, hogy Nádas Péter prózájában élet és gondolat együtt, egyszerre és egymásba fonódva jelenik meg; a hétköznapi történet szinte észrevétlenül nő jelképivé, egyszerre szól egy emberi sorsról s egy ártatlan ember tragédiája ürügyén az emberi természet káini örökségéről.

Nádas Péter - Esszék
Elképzelünk ​egy olyan világot, amelyben bizonyos kritériumok alapján el lehetne választani a jót a gonosztól. Ezt az igényt megértem, mert én is elképzelek egy ilyen világot. De valamiért, s ez talán kikúrálhatatlan szakmai betegségem, inkább összefüggéseiben szeretem látni a dolgokat, s akkor már elég nehéz az ocsut a búzától elválasztanom.

Nádas Péter - Valamennyi ​fény
Amikor ​a család végül is reménytelen esetnek nyilvánított, s a nagy kupaktanács tagjai azt javasolták, hogy legyek fényképész, ha már egyszer tanulni nem tudok, az egyik nagybátyámtól kölcsönkaptam egy tüköraknás gépet...

Nádas Péter - Saját ​halál
"A ​mondatok lélegzetvételének Nádastól évtizedek óta ismerős ritmusa, a szövegalakítás cicomátlan szépsége, az érdektelenség szálaiból szőtt cselekmény érdekesség közepette a legfigyelemreméltóbb a saját (három és fél percnyi) halálát haló elbeszélőnek a tudatvesztést is felidéző-érzékeltető mozgása az én- állapot és az ő-állapot között. Annak a leírása, ahogy a meghaló eltávozik az élőből." (Tarján Tamás)

Nádas Péter - Drámák
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Nádas Péter - Nézőtér
"És ​ugyanígy, ha műtárgyat nézek vagy könyvet olvasok. Nem érdekel, hogy a festő két ecsetvonás között aludt-e vagy szeretkezett, semmi közöm hozzá, hogy két frámai mondat között az író a gyomrát fájlalte-e vagy ásított. Ezek magányos dolgok, egyedül kell csinálni, a befogadásuk is elyen. A színház viszont nemcsak szerepet játszó színész testi adottságait és intim képességeit kalkulálja be, hanem azt is, hogy ezeknek az adottságoknak és képességeknek a megnyilvánulását több száz különböző mindenféleségű, de az intimitásra egyként érzékeny ember fogja figyelni, egyetlen sötét burokba zárva. A színház az egyetlen igazán közösségi művészet. A rituális összelélegeztetés művészete."

Nádas Péter - Richard Swartz - Párbeszéd
"Nem ​a dolgok összeomlása értelmében vett apokaliptikus ponton áll kultúránk, minden ízében, hanem a 89-es fordulatban a szónak az az értelme jelenik meg, miszerint az apokalipszis: a dolgok igazi arcának feltárulása. Az egyik oldalon célvesztés, a másikon a hamis célok végső lelepleződése. Nincs megoldás; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen - ironikus; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen - ironikus, szkeptikus, rezignált - életremény Chaosszal szemben, mely az Apokalipszison is túl van. A feltárulás feltárása. Ezen kívül, túl, át, nincsen semmi: a semmi van. S ezt éppen azzal mondja el, ahogyan beszélgetésük szívében a szív törvényeiről, a testvériség rejtélyeiről megfeledkező kultúránk tanácstalan, de elszánt bírálata kimondatik..." (Balassa Péter)

Nádas Péter - Évkönyv
"Ami ​nem történik meg, bár elvileg megtörténhetne, nem föltétlenül úgy jelentkezik, mint valamilyen lehetséges történés hiánya, hiszen következményeiben épp olyan végleges, végzetes vagy erős lehet, mint mindaz, ami megtörténik. Ha nem így lenne, akkor nem foglalkoztatna ez a kérdés. Másfelől, ha valami nem történik meg velünk, akkor a történés hiánya történik meg. Vagy fordítva is gondolkodhatunk a dolog felől: amikor úgy érezzük, hogy most pedig valami egészen kivételes történik velünk, csak éppen nem értjük, hogy miért, miért éppen most, miért nem mással, miért éppen velem, akkor tán olyan történések hatása alatt állunk, amelynek se szereplőit, se az őket mozgató erőket nem ismerjük, holott ezek az idegen erők bennünk éreztetik hatásukat, tehát megtörténnek."

Nádas Péter - A ​Biblia
Nádas ​Péter igen fiatalon jelentkezett nagy biztonsággal szerkesztett, érett szemléletű kisregényével, A Bibliával. ...A Biblia ugyanis az első nagy életszakasznak, a gyermekkor élményeinek összegezése, bár nincsenek önéletrajzi vonatkozásai.

Kincses Károly - Nádas Péter - Mai ​Manó fotográfiái / Photographs by Manó Mai
Kincses ​Károly tanulmányával, Nádas Péter esszéjével, magyar-angol nyelven. Pár évvel ezelőtt, amikor először mondta, írta le Kincses Károly ezt a nevet: Mai Manó, azt hitték, jópofáskodik. Azóta sokan megtanulták, hogy a "Maimanó" az egy gyönyörű és párját ritkító műteremház a Nagymező utca 20. alatt. S akkor végre itt az ideje, hogy azt is megtudják, és főleg meglássák, Mai Manó a 19-20. század fordulójának különleges képességű fényképésze, a kor legjobb fényképészeti lapjának a főszerkesztője és jelentős közszereplő volt. Az Ab Ovo Kiadó és a Magyar Fotográfiai Múzeum közös albuma Mai Manó legjobb fényképeiből mintegy százat, Nádas Péter manózását és Kincses Károly életrajzi esszéjét tartalmazza. A kötet megjelenésével egyidőben Mai Manó képeinek kiállítása nyílik egykori műteremházában.

Nádas Péter - Talált ​cetli
Ezek ​az írások lettek. Újságokban és folyóiratokban jelentek meg, vagy irattartóban hevertek. Harminc év alatt sok minden felgyűlik. Általában az alkalom igénye szerint születtek, megrendelésre, vagy csak úgy. Riportok, jegyzetek, naplók, kiállítási megnyitók, halotti beszédek, köszöntő szavak és elemző feljegyzések, csupa olyasmi, ami kétségtelenül az írásos kultúrához tartozik, mégis mellékesként kezelendő. Egyszer egy fafaragó műhelyében álltam, néztem, ahogy dolgozik. A forgács a térdéig ért. Kérdeztem, miért nem viszi ki minden este. Mondta, titkos időszámítás. Vannak írások, amelyeknek megkegyelmezek, nem vetem tűzre őket, s még annak se vagyok megmondhatója, hogy a legérdemesebbeket őrzöm-e meg. Békés, derűs estéken mindenesetre összeraktam, ami megmaradt. Így került egymás mellé a tegnapi és a harminc év előtti, s még annak se láttam szükségét, hogy ezeket az egymástól távoli időket évszámokkal megjelöljem.

Nádas Péter - Színtér
Nádas ​Péter Takarítás, Találkozás és Temetés című drámája egy kötetben.

Nádas Péter - Játéktér
"Előlem ​nem zárták el a halált, a véget, a pusztulást, s ezért pontosan fordítva kezdtem el élni az életem. A másik ember testével való szerelmes egyesülés úgy érintett, miként másokat a legkedvesebb lény váratlan elveszítése. Nem életre keltett, hanem életre pusztított. Egy új nyelven kellett volna megtanulnom beszélni, de a halál volt az anyanyelvem" - írja többek között annak az évtizednek a történetétől, amely az Emlékiratok Könyvé-nek megírását megelőzte. Valóban: egyetlen esszéje sem szakad el a haláltól, a halálfélelemtől. Szól esszéiben a szenvedés, a szeretet, a boldogság összeforrottságáról. Hogy e három fogalomban nincs alárendeltség, hogy a boldogság nem a szenvedés hiánya, hanem a szeretet beteljesedése. S keresi az öröm helyét is. Azokat az érzéseket-élményeket kerítik be Nádas Péter esszéi, amelyek élni, amelyek írni küldik vagy egyszerűen engedik. Olykor megállítják, olykor mintha vezetnék a tollát. Ezeknek az érzéseknek centrumában pedig egy hiány áll, amelytől szenved, amelyet érez, és amelyet egyre mohóbb és kínzóbb követeléssel ismerni és tudni akar. Megfogalmazhatjuk úgy is, ahogy József Attila megírta: amellyel "farkasszemet" néz. Nagy koncentrációval írt esszék a Játéktér írásai. Sokfelől: tapasztalatokból, művészi élettapasztalatokból, fogalmakból s az érzelmek megsűrűsödött anyagából indítja gondolatsorait. Mindig helyet hagy a képzeletnek - ez játékosságának titka. Soha nem "kiszámítható": hova tart. Minden következtetése egyszerre logikus és meglepő. De: minden gondolatsora és következtetése eredeti és megszenvedett. Ha leszűkítve, lehetőleg egyetlen fogalommal akarnók minősíteni Nádas Péter esszéit, talán azt kellene írnunk, hogy hihetetlenül érzékenyek. De aztán kijavítanók, és azt írnánk: következetesen kényszerítenek a gondolkodásra. S ezt is kijavítva, hogy mélységesen személyes is. De leginkább mégis csak annyit kellene írnunk, hogy szépek, megrendítőek.

Nádas Péter - Kritikák
"Ideje ​lenne egymás mellé helyezni [...] az immár nyilvánossághoz jutott rétegnyelveket és beszédmódokat, ezeket a zsargonokat és nyelvjárásokat, különbséget tenni közöttük, összehasonlítani őket, megnevezni eredetüket és néven nevezni reprezentánsaikat, megvizsgálni szimptómáikat és túlélési stratégiáikat, röviden szólva, az egész nagy nyelvi zagyvalék módszeres feldolgozásával rendezetten a kollektív tudatba emelni mindazt, ami a kádárizmus évtizedeiben szükség szerint öntudatlanságban élt és feldolgozatlan maradt. [...] Ebből a szempontból tényleg nemcsak ingerlő és nyomasztó, hanem praktikusan sem megkerülhető a kérdés, hogy valaki milyen pozícióból beszél, s vajon a tegnapi nyelvet használja-e, jómagam pedig milyen pozícióból olvasom, s az övéhez képest változott-e a saját nyelvi pozícióm."

Kollekciók