Ajax-loader

Lakatos Levente könyvei a rukkolán


Lakatos Levente - Legszebb ​heged
BARBARA ​a House of Broken Hearts névre keresztelt bár vezetőjeként nehéz sorsú embereknek segít a talpra állásban. Aktuális védenceinek egyike egy kamaszkorú transzszexuális lány, aki egy pokoli vallási átnevelőtáborból menekült New Yorkba. A fiatallal egy este tragédia történik, aminek hatására felbukkan a papként szolgáló, szigorú bátyja. Barbi és az atya - Emily titkos életét visszafejtve - hullámhegyeket és -völgyeket megjárva sorsfordító önismereti utazásra kényszerül. KRISZ a húszas évei vége felé járva szembesül végérvényesen azzal, hogy nagy álma, miszerint ügyvédként az igazság oldalán harcol, csupán vágykergetés. Krízisében a fiú úgy határoz, mindent felad, és az öt éve megismert, azóta a párjaként emlegetett küzdősport-harcos, Atlas Jones után utazik New Yorkba, hogy ott együtt új életet kezdhessenek. A napfényesnek remélt jövőjük felett azonban váratlan viharfellegek gyülekeznek. A Barbibébi és a Szeress jobban! című regények, sokak által imádott szereplőinek története tíz évvel az első és öt évvel a második kötet megjelenését követően folytatódik. A tizenhét esztendősen megismert, immár a harminchoz közeledő főszereplők élete újabb útelágazáshoz ért. De vajon létezik-e jó és rossz irány, vagy úgyis mindegyik választás ugyanoda vezet? LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak.

Lakatos_levente_simlis
elérhető
11

Lakatos Levente - Simlis
Haraszti ​Éva, a népszerű divattervező élete a siker, a pompa és a csillogás. Kevesen tudják, hogy a kreativitása egy ideje cserben hagyja, ezzel együtt pedig a cége is komoly válságban van. A nehéz idők arra kényszerítik, hogy a húszas évei végén átértékelje addigi életét. Habár mindig két kanállal falta az életet, most a férfiaktól is igyekszik távol tartani magát. Pech, hogy egy fogadáson beleütközik a jóképű Balogh Györgybe. Majori Ádám, az angyalarcú rosszfiú, aki mások becsapásával keresi a kenyérrevalót. Élete mindaddig gondtalan, mígnem egyik megbízása hatására ráébred: tetteivel amellett, hogy borsot tör mások orra alá, akár az életüket is kockáztatja. A felismerés hatására a férfi új életet akar kezdeni, de az nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli. Lakatos Levente, a többszörös Aranykönyv-díjas szerző Szigor-trilógiája hatalmas rajongótábornak örvend. A szerző ezúttal a népszerű sorozat egyik mellékszereplőjének, Haraszti Évának szentel egy teljes történetet. A titkokkal, politikai összeesküvésekkel, illetve forró szerelmi jelenetekkel fűszerezett, őrült sodrású regény ismét magába szippant és nem ereszt.

856583_5
elérhető
91

Lakatos Levente - Bomlás
Kalandozások ​a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal. Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

820555_5
elérhető
109

Lakatos Levente - Barbibébi
„Arra ​sem emlékezett, hogy mikor került a biliárdasztalra. A fekete bőrű srác, akit a combjaival szorított magához, már legalább tíz perce az extrém-mélyre kivágott dekoltázsát nyalogatta, s közben méretes ujjaival a feszes melleit masszírozta. Végre kezdett beindulni a buli!” Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják. A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát - hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel - és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól. Lakatos Levente gossip-, és ifjúsági újságíróként közvetlen közelről ismeri a sztárok csillogó és gyakran sötét világát. Első regénye arcpirítóan szókimondó, merész és megindító.

Lakatos Levente - Kegyetlenek
Fiatalokból álló, szigorú szabályok szerint működő, titkos társaság garázdálkodik Budapest utcáin. A maszkokat viselő fiúk és lányok, a Kegyetlenek, önjelölt hősökként állnak bosszút az erkölcsileg ingatag felnőtteken. Egyetlen céljuk a megszégyenítés, áldozataikat megalázó helyzetekben hagyják a főváros különböző pontjain. Egy kártyalap a „névjegyük”. Egyszer azonban hiba csúszik a gépezetbe, és eldördül egy fegyver…

Lakatos Levente - Az első
Vadi új.

Lakatos Levente - Tönkreteszlek
Gyűlölniük ​kellene egymást. Máskülönben garantált a katasztrófa. A zárkózott, tragikus sorsú Mia gyerekkorában jelen volt gazdag édesapja meggyilkolásánál. Sőt, azt pletykálják, hogy ő az elkövető. Az esetet követő nagy médiafelhajtástól távol tartva édesanyja egy külföldi, kétes hírű bentlakásos vallási intézetbe küldte lányát. Vagy inkább száműzte? Mia a húszas éveiben is még a tragédia spiráljából próbál kievickélni, de egyre mélyebbre süllyed benne, mígnem találkozik édesapja egykori nagy riválisának fiával. Nehéz eldönteni, hogy Sámuel segíthet rajta, vagy egy életre tönkreteheti a súlyos titkokat cipelő lányt. A laza erkölcsű Sámuel örök lázadó, nagyon úgy tűnik, a harmincas éveire sem nő be a feje lágya. Imádja feszegetni a határokat, meggyőző megjelenésével pedig igen népszerű a hölgyek körében, akikkel előszeretettel játszadozik is. A családi vállalkozás érdekében rákényszerül arra, hogy az ujja köré csavarja a külföldről hazatért csillagvirágszálat, azaz Szendházi Miát. Azt gondolja, hogy a sebzett lelkű lány könnyű préda lesz, de téved, és nagyon úgy fest, hogy az a fránya fegyver fordítva sül el. Vajon a családi viszályokat is elsöprő szerelemnek garantáltan tragédia a vége? LAKATOS LEVENTE többszörös Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényei témaválasztásukban bátrak, ezért gyakran polgárpukkasztóak. A Tönkreteszlek az első, saját kiadójával megjelentett könyve.

Lakatos Levente - Legyél ​sikeres fiatal!
„TE ​vagy a legfontosabb! És ez nem rizsa! Nincs szükség extra dolgokra ahhoz, hogy gatyába rázhasd az életed! Kizárólag TE kellesz hozzá! Előre jelzem, ez a könyv nem egy lányregény! Nincsenek benne tündérek, de még a fehér lovon vágtázó, szőke hercegnek sem sikerült bekönyörögnie magát! A mesék gyereknek valók, te pedig rövidesen felnőtt leszel! Valóra válthatod az álmaidat! Meg tudod csinálni! Lehet, hogy segítségre van szükséged hozzá, de elérheted őket! Nem léteznek áthidalhatatlan problémák, csak gyengeségből fakadó kifogások. Erőt kell gyűjtened, és megoldások után kutatni!

Lakatos Levente - A ​pillangók ébredése
Liza ​szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt. Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik. A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért. A politikai érdekek által szétválasztott páros útjai egy görögországi este keresztezik egymást. A kettejük között fellángoló szenvedély újabb fájdalmat szít vagy ezúttal kegyelmet gyakorol felettük a sors? A kétszeres Aranykönyv-díjas Lakatos Levente hatalmas sikernek örvendő Szigor című regénytrilógiának második kötetében érdek és érzelem ismét összecsap. Arcpirító erotika és gyilkos hatalmi játszmák csipetnyi humorral megszórva – lépj be Szigor világába!

Lakatos Levente - Szeress ​jobban!
Barbara ​öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit New Yorkig üldözte a múltja, ott kezdett új életet, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. Vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival... Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet… Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani. Lakatos Levente Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényeiben az erotika és a lélektani thriller izgalmasan vegyül a modern romantikával.

Lakatos Levente - Szétcsókolt ​szavak
Válhat-e ​valaha igazzá, ami eredendően hamis? A gondok egyre csak sokasodnak Liza és Igor körül, ők mégsem képesek elszakadni egymástól. Szembenéznek a sors egyre keményebb próbatételeivel, kérdés, hogy meddig sikerül elkerülniük az elkerülhetetlent… Az Aranykönyv-díjas magyar szerző, Lakatos Levente ezúttal is dupla résszel, azaz mindkét főszereplő szemszögéből folytatja Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatát. Figyelem, a politikai zsarolással, az érzelmi játszmákkal, valamint a buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!

Lakatos Levente - Átszakadó ​vágyak
Igor ​és Liza kalandja Rodosz rejtett helyein folytatódik. Az édenkerti idillbe azonban szépen-lassan komorság kúszik, hiszen a néhány napos vakáció vége felé közeledvén képen röhögi őket a valóság: hiába az önfeledt percek, hamarosan muszáj elválniuk. És természetesen a háttérben folyó, vérre menő politikai adok-kapok sem könnyíti meg a páros helyzetét. Ez az e-könyv rész a kétszeres Aranykönyv-díjas szerző Szigor sorozatának második, A pillangók ébredése című papírkötetében is szerepel.

Lakatos Levente - Simlis
Haraszti ​Éva, a népszerű divattervező élete a siker, a pompa és a csillogás. Kevesen tudják, hogy a kreativitása egy ideje cserben hagyja, ezzel együtt pedig a cége is komoly válságban van. A nehéz idők arra kényszerítik, hogy a húszas évei végén átértékelje addigi életét. Habár mindig két kanállal falta az életet, most a férfiaktól is igyekszik távol tartani magát. Pech, hogy egy fogadáson beleütközik a jóképű Balogh Györgybe. Majori Ádám, az angyalarcú rosszfiú, aki mások becsapásával keresi a kenyérrevalót. Élete mindaddig gondtalan, mígnem egyik megbízása hatására ráébred: tetteivel amellett, hogy borsot tör mások orra alá, akár az életüket is kockáztatja. A felismerés hatására a férfi új életet akar kezdeni, de az nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli. Lakatos Levente, a többszörös Aranykönyv-díjas szerző Szigor-trilógiája hatalmas rajongótábornak örvend. A szerző ezúttal a népszerű sorozat egyik mellékszereplőjének, Haraszti Évának szentel egy teljes történetet. A titkokkal, politikai összeesküvésekkel, illetve forró szerelmi jelenetekkel fűszerezett, őrült sodrású regény ismét magába szippant és nem ereszt.

Lakatos Levente - Megrepedt ​álarc
Liza ​két éve megállapodást kötött. Liza két éve színleli a boldogságot. Lizát két éve nem érintette férfi. Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier küszöbén álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy banális félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi? Ki kerül ki győztesként az érdekek és az érzelmek összecsapásából? A népszerű magyar szerző, Lakatos Levente új, Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatában erotikus jelenetekkel színesíti a politikai cselszövések, a tiltott kapcsolatok, valamint a hétköznapi illúziók, azaz a gyarló hazugságok világát.

Csapody Kinga - Lakatos Levente - Az ​első vakkantás
Sziasztok, Ha ​azt hiszitek egy kutya élete csak csupa játék meg velőscsont, azt kell mondanom, hogy tévedtek. Pedig én még egész jó gazdit választottam. Persze nem kiabálom el, mert még csak az elején járunk ennek az együttélősdinek, de már most elég sok vicces dolog esett meg velünk. Elmesélem, milyen az élet Leventével, és megígérhetem, nem szépítek semmin. Egy jó tanács: soha se éljetek együtt egy íróval! Nektek is ilyeneket kéne hallgatnotok: "Nagyon ügyes kutya ez a Tomoka, Olyan bölcs ő már most, mint egy vén róka." Mondjuk, ebben pont igaza van. Na, figyeljetek csak miket vakkantok én nektek!

Lakatos Levente - Vörös
Aki ​rám néz erős, határozott férfinak lát. Aki beszél velem, azt gondolja, könyörtelen vagyok. Pedig nekem is vannak gyenge pontjaim. És az a lány a kupiból közéjük tartozik… Botond kilenc éve döntött úgy, hogy szülőhazájából menekülve egy másik ország fővárosában, Londonban próbál szerencsét. Számításai bejöttek, ma egy jól menő cég vezetője, és egy angol milliárdos lányának a férje. A vérbeli alfahím élete első ránézésre tökéletesnek tűnhet, valójában azonban szenved, és a sikerei ellenére magányos. Igazi barátok híján a problémáit magába és alkoholba fojtja, ám amikor összesodorja a sors a magyar lányokat foglalkoztató bordélyház új recepciósával, telefonbeszélgetéseik során megnyílik a csilingelő hangú idegennek. Vajon az őrültségnek tűnő bizalom a teljes összeomláshoz, vagy egy mindent elsöprő, vakon indult szerelemhez vezet? Az ötszörös Aranykönyv-díjas Lakatos Levente új regényében a modern romantikus regények, és a mellbevágó krimik világát elegyítve kalauzolja el olvasóit egy irigyelt, befolyásos férfi lelkének legmélyére.

Lakatos Levente - Visszatérő ​játékok
A ​bosszú a szerelemnél is erősebb? – erre a kérdésre keresi a választ Kereszthy Liza, aki édesapja halála után szeretne kemény nőként helytállni az életében. Helyzetét – a többi között – a váratlanul feltűnő nővére és természetesen a mocskosul vonzó Szentesy Igor visszatérő játékai is nehezítik. Vajon a számtalan megpróbáltatás után hogyan alakul a tiltott szerelem? Végre legyőzhetővé válnak a mindent elpusztító politikai érdekek? Ez az e-könyv rész a háromszoros Aranykönyv-díjas szerző Szigor sorozatának harmadik, A hatalom szabályai című papírkötetében is szerepel.

Lakatos Levente - Feltörő ​ösztönök
Szentesy ​Igor – ahogy a barátai hívják, Szigor – keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtajai, hanem a női combok is sorban kitárulnak. A sármos férfi ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot. Most például az ellenzék sztárpolitikusának menyasszonyát szeretné az ágyába édesgetni. Bár a vonzalom nem viszonzatlan, vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Áruló az, aki titokban az ellenséggel… hetyeg? Az Aranykönyv-díjas magyar szerző, Lakatos Levente ezúttal férfi szemszögből folytatja Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatát. Figyelem, a politikai zsarolással, az érzelmi játszmákkal, valamint a buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!

Lakatos Levente - Loveclub
A ​LoveClub internetes portál, melyet elsősorban a szenvedély köré építettek. A LoveClub maga a szabadság, felhasználói álnevek mögé rejtőzve kutathatnak új ismerősök, barátok és szerelmek után. A LoveClubon nincsenek tabuk, az érzékiség megfér a nyers szexualitással. Virtuális szórakozóhely, ahol az lehetsz, aki csak akarsz. Lili minden vágya, hogy újságíró legyen, és kitartásának köszönhetően, a legnagyobb napilap szerkesztője ajánlatot tesz neki: ha záros határidőn belül felkutat egy címlapsztorit, már az iskolaidő alatt is dolgozhat az újságnak. A lány lelkes témakeresésbe kezd, és felfigyel rá, hogy a közelmúltban szokatlanul sok fiatal követett el öngyilkosságot a fővárosban. Meggyőződése, hogy valamilyen új drog, vagy egy szekta áll a tragédiák hátterében. Izgalom, élvezet és kegyetlen gyilkosságok Budapest legsötétebb zugaiban. Ifjúkori szenvedély, szerelmek, ballépések, útkeresés és elfojtott, ám kitörni készülők vágyak. A Dr. Lengyel-sorozat első kötetét szigorúan 18 év feletti olvasóknak ajánljuk.

Lakatos Levente - A ​hatalom szabályai
Egyszer ​minden történet véget ér. Egyszer minden titokra fény derül. Egyszer minden szerelem elmúlik? Liza és Igor boldogságáért magyar olvasók ezrei szurkolnak. A Szigor-trilógia zárókötetében végre kiderül, hogy az imádott páros jövője eggyé forr vagy a politikai csatározások veszteségeként örökre búcsút kell inteniük egymásnak. Ami biztos: eljött az ideje annak, hogy végre mindketten megtanulják a hatalom szabályait.

Lakatos Levente - Aktus
A ​tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fényderül a titokra. Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban… Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival... A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Lakatos Levente - Meghasonult ​álmok
Ki ​mondta, hogy a szerelem gyerekjáték? Igor és Liza tudták, az álomszerű rodoszi vakációnak vége szakad egyszer, de azt nem sejtették, hogy mennyire megrázó befejezés vár rájuk. Immáron az összes súlyos titok napvilágra került, de azok megoldás helyett csak további bonyodalmakat okoznak. Lizának újfent döntenie kell, hogy mit – pontosabban, hogy kit – választ. Ez az e-könyv rész a kétszeres Aranykönyv-díjas szerző Szigor sorozatának második, A pillangók ébredése című papírkötetében is szerepel.

Lakatos Levente - Elillanó ​remények
Neked ​mennyit érnek a titkaid? Képes lennél gyilkolni értük? Liza és Igor komoly problémával néz szembe: viszonyuk bármelyik pillanatban kitudódhat. Miközben igyekeznek kikecmeregni a zsarolójuk által ásott gödörből, egyre nehezebben felelnek meg a környezetük által elvárt szerepüknek. Az álarc immár töredezik, a páros pedig lassan ráébred, hogy a kettejük között átalakuló vonzalommal vívják a legvéresebb harcot. Mert ahogy Szigor mondja: "Csak az tud igazán bántani, aki fontos neked." Az Aranykönyv-díjas magyar szerző, Lakatos Levente dupla résszel, azaz mindkét főszereplő szemszögéből folytatja Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatát. Figyelem, a politikai zsarolással, az érzelmi játszmákkal, valamint a buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!

Lakatos Levente - Felhasadó ​sebek
Ha ​véletlenek nincsenek, egészen biztosan a sors akarja úgy, hogy Liza és Igor újra találkozzanak. Pusztán azért, hogy packázhasson velük… A páros megpróbált egymás nélkül élni és úgy tűnt, hogy ha botladozva is, de sikerült új utakra találniuk. A józan ész viszont most újra összecsap a lüktető vággyal, miközben az árnyékban meglapul és sunyi módon, ugrásra készen figyel a legádázabb ellenfél: a politikai érdek. Ez az e-könyv rész a kétszeres Aranykönyv-díjas szerző Szigor sorozatának második, A pillangók ébredése című papírkötetében is szerepel.

Lakatos Levente - A ​tiltás gyönyöre
A ​népszerű e-könyv sorozat alapján Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi? Szentesy Igor vagy ahogy a barátai hívják, Szigor keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot. Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Mennyit érnek a titkok? Te képes lennél gyilkolni értük? Az Aranykönyv-díjas Lakatos Levente a Bomlás, a Szeress jobban!, és számos egyéb sikerkönyv szerzője eddig e-könyvben kiadott népszerű sorozata vadonatúj részekkel kiegészítve végre papírkötésben is a rajongók kezébe kerülhet. Figyelem, a politikai zsarolással, érzelmi játszmákkal és buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!

Kollekciók