Ajax-loader

Paul Scott könyvei a rukkolán

Paul Scott - A ​csend tornyai
1942-ben ​Indiában, amely akkor brit-indiai tartományok és kisebb-nagyobb fejedelemségek föderációja volt, a Nemzeti Kongresszus a britekkel szemben polgári engedetlenségi kampányt hirdetett, megtagadván a hadban álló Nagy-Britannia katonai támogatását is. A brit törvényhozó és végrehajtó hatalom letartóztatta a Kongresszus vezetőit, megkísérelte elfojtani a tömegmozgalmat, nem sokkal a második világháború után, 1947-ben azonban már gyarmati csapatainak visszavonására kényszerült, s bekövetkezett az ország kettéosztása: megalakították India és Pakisztán domíniumokat. E két évszám kijelölte időkeretben játszódik Paul Scott (1920-1978) regényfolyama, a belőle készült tévésorozat nyomán inkább A korona ékköve címen ismert Rádzs-négyes. Az író, aki a háború alatt maga is Indiában szolgált a hadseregben, hatalmas tablón jeleníti meg az indiai brit uralom végnapjait: a zavargásoktól, politikai, faji és vallási ellentétektől, erőszaktól és testvérgyilkos indulatoktól komor történelmi háttér előtt lenyűgöző emberi színjátékot rendez, amelyben hol fő-, hol mellékszereplőként tűnik fel számtalan emlékezetes figura - a fiatal angol nő, Daphne Manners, a Bibighar-kerti támadás szenvedő alanya; Daphne indiai szerelmese, a hazájában hontalan Hari Kumar, akit többedmagával a lány elleni nemi erőszakkal vádolnak, de politikai okra hivatkozva börtönöznek be, a valódi ok azonban egészen más; Rónáid Merrick, a kerületi rendőrfőnök, majd katona, majd ismét rendőr, aki a legtöbbet tudja az ügyről, s végül borzalmas sorsra jut; Miss Crane és Miss Batchelor, a missziós tanítónők, akiknek India a végzetük; a két Layton lány, Susan és Sarah, meg a család többi tagja, akik egy jellegzetes életforma megtestesítői; az orosz emigráns Bronowsky gróf, akit különös életútja a mirati naváb udvartartásába vezet; Moham-med Ali Kasim, a britbarát muzulmán politikus, akit a britek csuknak börtönbe, és fiai, Sayed és Ahmed, áldozatok mindketten; és még sokan mások. S ahogy a négy önálló kötetben az olykor ismétlődő - de másként, mert mindig más szempontból előadott - epizódokból, a beszélgetésekből, emlékiratokból, levelekből és elmélkedésekből mind több szükségszerű vagy éppen véletlen összefüggésre derül fény, egyre részletesebbé és bonyolultabbá, ugyanakkor mindinkább áttekinthetővé válik az összkép, s megelevenednek a helyszínek és tájak is, India az olvasó számára valóságossá testesül, majd pedig jelképpé lényegül át: olyan teljességgé, amelyhez egy emberi közösség az adott időben - de máig ható módon - önmagát: eszméit, hitét és erkölcseit mérte.

Paul Scott - A ​skorpió napja

Paul Scott - A ​préda felosztása

Paul Scott - A ​korona ékköve
A ​végzetük ugyanoda vitte őket, bár mást akarnak, másra vágynak. Daphne, egy fiatal angol nő és indiai szerelmese, Hari Kumar, akit a lány elleni erőszak vádjával bebörtönöznek; az államcsínyeket ismerő rendőrfőnök; a missziós tanítónők; Susan és Sarah, a két Layton lány; egy orosz emigráns gróf; a muzulmán politikus és fiai, Ahmed és Sayed - India mindegyiküknek mást tartogat: hatalmat, szerelmet, gazdagságot vagy halált. Paul Scott négy kötetből álló regényfolyama az első világháborút követő évektől egészen a hetvenes évek derekáig öleli fel a brit korona ékkövének számító India történelmét, az indiai brit uralom végnapjait; állandó zavargások, testvérgyilkos indulatok, vallási ellentétek, titkolt szerelmek és elkendőzött vágyak, hatalommal bíró bűnösök és mindenüktől megfosztott ártatlanok hol lenyűgöző és fenséges, hol pedig szégyenteljes és mocskos, arannyal és vérrel írott tablóját, amely India sosem látott arcát mutatja nekünk.

Paul Scott - Staying ​on
In ​this sequel to The Raj Quartet, Colonel Tusker and Lucy Smalley stay on in the hills of Pankot after Indian independence deprives them of their colonial status. Finally fed up with accommodating her husband, Lucy claims a degree of independence herself. Eloquent and hilarious, she and Tusker act out class tensions among the British of the Raj and give voice to the loneliness, rage, and stubborn affection in their marriage. Staying On won the Booker Prize in 1977 and was made into a motion picture starring Trevor Howard and Celia Johnson in 1979. "Staying On far transcends the events of its central action. . . . [The work] should help win for Scott . . . the reputation he deserves--as one of the best novelists to emerge from Britain's silver age."--Robert Towers, Newsweek "Scott's vision is both precise and painterly. Like an engraver cross-hatching in the illusion of fullness, he selects nuances that will make his characters take on depth and poignancy."--Jean G. Zorn, New York Times Book Review "A graceful comic coda to the earlier song of India. . . . No one writing knows or can evoke an Anglo-Indian setting better than Scott."--Paul Gray, Time "Staying On provides a sort of postscript to [Scott's] deservedly acclaimed The Raj Quartet. . . . He has, as it were, summoned up the Raj's ghost in Staying On. . . . It is the story of the living death, in retirement, and the final end of a walk-on character from the quartet. . . . Scott has completed the task of covering in the form of a fictional narrative the events leading up to India's partition and the achievement of independence in 1947. It is, on any showing, a creditable achievement."--Malcolm Muggeridge, New York Times Book

Kollekciók