Ajax-loader

Retkes Tamás könyvei a rukkolán


Retkes Tamás - Örök ​újrakezdés
A ​Budapest védelmében résztvevő hungaristák a II. világháború végeztével nem számíthatnak sem megbecsülésre, sem nyugodt életre. A katonai vereség és a világnézeti bosszúhadjárat miatt titkos küldetésre vállalkoznak: kopjásként (sejtszerűen szerveződő titkos hungarista különítményesként) a megfelelő pillanatra várva készülni a visszavágásra, és addig minden ellenséges tekintet elől rejtve maradni. Végigkísérhetjük a Zalaváry család személyes történetén és megpróbáltatásain keresztül az 1945 és 1957 közötti Magyarország meghurcoltatását és töretlen élniakarását. A regény - bár hangvétele és a történelmi helyzetből adódó hangulata alapvetően más, mint a Budapest hőseié - nagyon komoly útmutatást rejt korunk hitehagyó értelmisége és zabolátlan nemzeti ifjúsága számára egyaránt. A könyv sok esetben a történelemtudomány által dokumentált, megtörtént eseményeket tartalmaz, nem egyszer az író családjának berkein belülről.

Retkes Tamás - Budapest ​hősei
„A ​főhadnagy tagja volt az egyik utolsó ludovikás évfolyamnak, és mint ilyen, nem volt hozzászokva az efféle hangnemhez. Meglepettségében úgy felhúzta mindkét szemöldökét, hogy az arisztokratikus külsőt biztosító monoklija leesett. Még hogy vele egy ilyen alantas félkatona így beszéljen! Az első meglepetést követően legott elöntötte a pulykaméreg. – Mégis ki az öhdög maga? Hendfokozata? Csapatteste? Laci elfojtott egy mosolyt, mivel nem hallott még raccsoló beszédet, és illedelmesen felelt: – Zalaváry László pártszolgálatos vagyok a Fegyveres Nemzetszolgálattól. Ezekhez a derék honvédekhez a véletlenek hosszú során csapódtam a testvéreimmel, és együtt vettük fel a harcot az ellenséggel szemben. Kommandós akcióra is vállalkoztunk, minek következtében sikerült ezt az orosz foglyot ejtenünk. A társai elestek a tűzharcban, bár egyikük sebesülten került a kezünkbe, és út közben hunyt el. Ezek a bűnözők pedig régóta halásznak a zavarosban, rontván ezzel Pártunk és Mozgalmunk jó hírét, továbbá gyengítik a városi védelem erőit."

Kollekciók