Ajax-loader

Charlotte Chandler könyvei a rukkolán


Charlotte Chandler - Én, ​Fellini
Emlékszem, ​Lubitsch temetéséről mentünk hazafelé Willy Wylerrel. Nehéz volt elképzelni a világot Lubitsch nélkül. - Nincs többé Lubitsch - mondtam. És Willy azt felelte: - Rosszabb. Nincsenek többé Lubitsch-filmek. Most már Fellini-filmek sem lesznek többé. A filmjeit előbb ismertem meg, mint őt. Az Országúton rendezőjeként fedeztem föl magamnak. Ezzel a filmmel rögtön feltűnt, a feleségével együtt, aki olyan remek volt. Fellinire, az emberre Az édes élet után találtam rá. Éppen Rómában voltam, és ő elvitt ebédelni egy étterembe, öt percre a Cinecittától. Csirkék mászkáltak az asztalon. - Látja - mondta a csirkékre mutatva-, itt minden olyan friss. - Elhiszem - feleltem. Néhány tojást hozatott. - Tessék - mondta -, és felém nyújtott egyet. - Még meleg. Nem rendeltem omlettet. Legközelebb a 8 és fél után találkoztunk. Ugyanabba az étterembe mentünk. A csirkék még mindig megvoltak, bár azt hiszem, már nem ugyanazok. Nagyon szeretett enni. Nagyon olasz volt. Mindig élveztem, ahogy a nőkről, a szexről, a romantikáról, a szenvedélyről mesélt. Nagyon szórakoztató tudott lenni. Szívesen döbbentette meg az embert. Téptük a szánkat, izgató témákról beszélgettünk, egyik hozta magával a másikat. Mint két hajóskapitány. Én öreg hajós vagyok, ismerem a tengert, és ő is ismerte. Hasonló a múltunk. Ő is újságíró volt, meg én is. Mindketten úgy kezdtük a pályánkat, hogy filmsztárokkal, rendezőkkel készítettünk interjúkat. Én ugyanannál az újságnál dolgoztam, amelyiknél Erich Maria Remarque. Felliniből is, belőlem is olyan rendező lett, aki éberen ügyel a forgatókönyvére, akárcsak Preston Sturges. Az édes élet ugyanúgy nem csupán Rómáról szól, ahogyan a Sunset Boulevard sem csupán Hollywoodról. Neki is voltak munkatársai, nekem is. Tizenöt évig Charles Brackett-tel, huszonöt évig I. A. L. Diamonddal dolgoztam együtt. Az embernek készen kell állnia arra, hogy meghallgassa a másikat, és méltányolnia kell mások véleményét, még akkor is, ha végül nem fogadja el. Olyasvalakire van szükség, akit az ember tisztel; de jobb, ha az illető egészen más, mint mi vagyunk, mert az ember a saját ötleteitől teljesen eltérő gondolatokat akar hallani, különben akár magában is beszélhet. Meg kell próbálni meggyőzni egymást. Fellinit nagyon érdekelte a festészet, csakúgy, mint engem. Festőszeme volt. Csakhogy ő remekül rajzolt, én meg se rajzolni, se festeni, se szobrot faragni nem tudok - csupán élvezem a látványt.

Charlotte Chandler - Ez ​csak egy film...
Negyedszázaddal ​halála után Hitchcock jellegzetes munkái ma is azonnal felismerhető, egyedi alkotások maradtak, s filmjei milliókat szórakoztatnak napjainkban is. Chandler intim, de mindenre kiterjedő portréjában megmutatja számunkra az igazi Hitchcockot, a férjet és apát, a tréfamestert, az angol úriembert, a mozi mesterét.

Charlotte Chandler - It's ​Only a Movie - Alfred Hitchcock
In ​his films, Alfred Hitchcock found the perfect expression for his fantasies and he shared them with the world in such favourite classics as The 39 steps, Rear Window, North by Northwest, Vertigo, Psycho and The Birds. In It's only a movie, Charlotte Chandler draws from her conversations with Hitchcock, allowing him to speak for himself, offering revealing insights about the man and the director. Chandler also spoke with Hitchcock's wife, Alma, and their daughter, Pat, as well as many of the stars who appeared in his films, among them Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart, Sir John Gielgud, Tippi Hedren, Grace Kelly, Anthony Perkins and Janet Leigh. It's only a movie is a rich, affectionate and honest look at the life of the master of suspense.

Kollekciók