Ajax-loader

Szalay Lenke könyvei a rukkolán


Szalay Lenke - Mogyoró ​kinövi a kabátját
A ​kékszemű, fitos Mogyoró, akit az olvasó már ismerhet a szerző korábbi regényéből, két évvel idősebb és öt egész centiméterrel nagyobb lett, amióta nem találkoztunk vele - és ez igazán nagy jelentőségű esemény egy olyan kislány életében, aki mindig a legkisebb volt az osztályban. De ne vágjunk az események elébe... Ez a rohamos növekedés egy nyári szünidő eredménye. Mogyoró ugyanis a nagyinál nyaral a Balatonon. Számtalan mulatságos kaland esik meg vele, számtalan bonyodalom származik sedreségéből, sőt néha túlságos buzgalmából is. A kalandok közben vidáman múlik a nyár a Balaton partján és tó hűs vizében, és Mogyoró örömére kiderül, hogy a kislány kinőtte a tavalyi szép nagykockás kabátot... A mulatságos könyvet Réber László kitűnő rajzai díszítik.

Szalay Lenke - Könyv ​a párna alatt
Az ​1957-58. év fordulóján játszódik a regény, amelynek középpontjában Vajda Ákos tizenhat éves budapesti gimnazista fiú áll. A főhős kora és a történelmi időpont egyaránt konfliktusokat sejtet, az átértékelés megpróbáltatásait egyéni és társadalmi szinten. Ákosnak egyidőben kell megküzdenie a saját testi-lelki fejlődéseiből eredő problémákkal és mindazokkal a nehéz kérdésekkel, amelyeket a felnőtt világ ad fel neki. A kamaszkorra jellemző szenvedélyes igazságkeresés olyan történelmi pillanatban támad fel Ákosban, amikor nehezebb választ adnia kínzó miértekre. Ákos a kéthetes mátrai üdülés idején mégis választ kap a legfontosabb kérdésre: arra, hogy hol a helye, és mi a teendője a mi világunkban.

Szalay Lenke - Éjszakai ​telefonhívás
Mire ​jó (vagy rossz) egy éjszakai telefonhívás Rómából Budapestre? Erre a kérdésre próbál izgalmas regényében választ adni az eddig sikeres ifjúsági íróként számon tartott Szalay Lenke. A látszólag rendezett körülmények között élő Ditta rákban elhunyt unokahúga urnájánál kényszerül szembenézni önmagával. Negyven-egynéhány évének számvetéséből kiderül, hogy életének védőburkát hazugságokból gyártotta: férje nem az ő mércéje szerinti hűség mintaképe, gyermekei elidegenedtek tőle, míg ő maga "fújta a maga riadóját" a sivár és üres kispolgári életforma fenntartásáért. Családvédelmi praktikái az ellentétükbe fordultak... Hogyan tovább tehát? Van-e kiút ebből a zsákutcából? Lehet-e új életet kezdeni a romokon? Ezekkel a kérdésekkel birkózik Szalay Lenke sodró iramú regényének főhőse.

Szalay Lenke - Bébi, ​a számítógép
Akik ​a cím alapján úgy gondolják, hogy számítástechnikai szakkönyvet vesznek a kezükbe, tévednek. De azért ne tegyék le ezt az érdekes és izgalmas, olykor megríkató, sokszor nevettető, mai tizenévesekről szóló regényt, ugyanis Bébi, a számítógép csak ürügy arra, hogy megismerhessék tizenhárom hetedikes gyerek mindennapi életét. Barátságukat a számítógéppel, szerelmeiket, csalódásaikat, örömüket és bánatukat.

Szalay Lenke - Ketten ​hiányoznak
"Első ​könyvemet Miklós fiamnak ajánlom, akinek a szemével láttam s a fülével hallottam olyankor is, amikor a VII/b. osztály ajtaja zárva volt előttem..."

Szalay Lenke - Barát ​érkezik a házhoz
Szalay ​Lenke annak idején nagy sikerű regénye látszólag csupán egy nyári táborozás históriája, a valóságban azonban több annál. Hősei sokat vívódó, a felnőttek világában még csak csetlő-botló sokat csalódó kiskamaszok, akiket az úttörőtábor embert érlelő közössége ébreszt rá a megnyugtató felismerésre, hogy helyük és boldog jövőjük itt, a szocialista Magyarország dolgozó népének társadalmában van. Mindvégig izgalmas, elgondolkodtató regény Szalay Lenke könyve.

Szalay Lenke - Hoztam ​három gyereket
Ki ​tud a mellékelt fényképen látható Darabos Ferencné született Báta Etel, 42 éves, háromgyerekes, kavicsparti lakos hollétéről? A februári eleji nagy áradás idején, útban Peresztő község és az otthona között, nyoma veszett. Személyleírása... Aki bármit tud az eltüntről, értesítse akár a helyi.." Három, intézetbe kényszerült tanyai gyerek édesanyjáról szól a fenti rendőrségi hír. S hogy milyen eredménnyel jár a hol torokszorítóan izgalmas, hol pedig mosolyt fakasztó nyomozás - amelyet nagyobbrészt az idősebbik fiú végez kitartóan - megtudhatjátok, ha elolvassátok Szalay Lenke új regényét. A kötethez Németh Ferenc készített grafikákat.

Szalay Lenke - Csaó, ​Adriana!
"Mi ​vagy te tulajdonképpen? Olasz vagy magyar?" - faggatja a hetedikes Andrea újdonsült barátnőjét. "Io sono... félmagyzsar! Papa italiano, mamina magyzsar". - feleli az ugyancsak tizenhárom éves Adriana Morelli aki Torinóból érkezett soproni nagynénjéhez nyaralni. A két kislány barátsága három nap alatt szövődik, - ennyit töltenek együtt Sopronban - de tartósnak bizonyul. Andrea és őrse hosszú levelezésbe kezd Adrianával, hogy megismertesse a Torinóban élő kislánnyal másik hazáját Magyarországot, s az itteni úttörők életét. Szó esik ezekben a levelekben a családról, az iskoláról, az úttörőéletről, a barátságról, örömökről és csalódásokról, a tizenhárom évesek kisebb-nagyobb gondjairól. És minderről "sincaramente" vagyis őszintén, ahogy azt Andrea megígérte. Ősztől tavaszig jönnek-mennek a levelek Budapest és Torinó között, míg végre májusban egy nagy borítékot talál Andrea a postaszekrényben. Ez a levél azonban nem Adrianától jött....

Szalay Lenke - Mogyoró ​/ Mogyoró kinövi a kabátját
Nagykockás ​kabátjában, szőke haján félrecsapott svájci sapkával, vidáman lépeget az utcán az aprócska termetű Mogyoró, a második osztály tanulója. Az ő mindennapi életéről, mulatságos kalandjairól szól Szalay Lenke két közkedvelt regénye, amelyet most egy kötetben nyújtunk át új kiadásban az olvasónak. Mulatságosan számol be az írónő Mogyoró balatoni nyaralásáról, örömeiről, problémáiról, s arról a nagy diadaláról, hogy őszre öt egész centiméterrel magasabb lett, és végre kinőtte nagykockás kabátját. A kedves humoros könyvet Réber László mulatságos rajzai díszítik.

Szalay Lenke - Mogyoró ​és a Fiú
Mogyoró ​már nyolcadik osztályos. Benne is, társnőiben is rejtve érlelődik már valami más, valami eddig ismeretlen, amely a gyermekkorból kivezet. Előbb az elvonulási vágy, a külön "kuckó" láza szállja meg őt és őrsének tagjait, majd annak elülte után feltűnnek a felnőttviselkedés problémái és érzelmi feszültségei, hogy végül belépjen Mogyoró életébe a Fiú s vele a lelki átalakulást megpecsételő szerelem. Ezzel a tiszta, szép és nagy érzéssel búcsúzik el Mogyoró kislánykorától - s búcsúzik el egyben az olvasótól is. A regényt Görög Júlia illusztrálta.

Szalay Lenke - Te ​már nagylány vagy, Mogyoró!
Te ​már nagylány vagy, Mogyoró - mondogatja a mama. Mogyoró szerint mindig olyankor hangzik el ez a mondat, amikor valami kötelességről van szó. Persze ha magassarkú cipőt szeretne, vagy a tv esti adását akarja megnézni, rögtön figyelmeztetik zsenge korára. A közkedvelt Mogyoró-sorozat harmadik kötetében az olvasó ismét találkozik Petivel, Mogyoró öccsével, Marikával, a falusi barátnővel s Karcsival, aki játszótársból majdnem udvarlóvá lép elő. Kalandjaik az olvasónak sok derűs percet szereznek.

Szalay Lenke - Mogyoró
Lassan ​már nagymama korba lépnek azok az olvasók, akik annak idején szívből szerették Mogyorót, a kockás kabátos, kék sapkás, kékszemű, mosolygós kislányt. Szalay Lenke méltán népszerű regényét most, kis híján egy fél évszázaddal az első kiadás megjelenése után változatlan formában, Réber László felejthetetlen rajzaival vehetik kézbe a mai gyerekek, s remélhetőleg ugyanolyan élvezettel fogják nyomon követni Mogyoró mulatságos kalandjait, ahogy annak idején szüleik, nagyszüleik tették.

Szalay Lenke - Hajnali ​szökés
Nóra, ​a tizennyolc éves lány, egy hajnalon elhagyja otthonát, hogy új életet keressen magának, bármilyen nehezen is, de újat, mást, mint amiben eddig élnie kellett. Vilma, az édesanyja nem tartja vissza. Ő tudja legjobban, hogy ez a "szökés", illetve lázadás mennyire jogos és szükségszerű. Neki kellett volna két évtizeddel előbb ilyen elszántnak lennie; neki kellett volna kiharcolnia, hogy a saját életét élhesse, ahelyett, hogy jellemének minden erejét nála silányabbaknak rendelje alá. Azon a drámai éjszakán, amely Nóra szökését megelőzi, anya és lánya - egy súlyos esemény hatása alatt - kénytelenek felidézni a múltat, és külön-külön végiggondolni, hogyan jutottak idáig. És a párhuzamosan futó visszaemlékezésben az írónő nagy ember- és életismerettel, helyenként megrendítően és mindvégig izgalmasan tárja fel szereplőinek életét s problémáit, amelyek a mai olvasók számára is ismerősek.

Kollekciók