Ajax-loader

Zolnay Vilmos könyvei a rukkolán


Zolnay Vilmos - A ​láthatatlan póráz
Ha ​felszínét nézzük a könyvnek, olybá tűnik, egy kutyának meg egy másiknak (egy rég holtnak) a történetét kapjuk. Ennyi sem volna érdektelen. Gondoljunk Elias Canetti véleményére, aki az állatok fokozatos eltűnését tartja talán a legveszélyesebbnek az ember elszegényesedésében. A kutya, így tekintve a dolgot, pótszer csupán, mégis nagy jótétemény, a paradicsomi gazdagságú állatvilágot, mely nem is oly rég még körülfogta az embert, helyettesíti szinte egymagában. Zolnay könyve azonban sokkal több, mint egy "kutyatörténet", sokat árul el ugyan a kutya belső világáról, még többet azonban az emberekéről, legtöbbet pedig - természetszerűleg - önmagáról. A kutyával kapcsolatban meg emberi sorsokon keresztül mindig a legsúlyosabb emberi gondról beszél: a szeretetről (hisz "erről tudunk a legkevesebbet" - mondja ő maga) és a gyűlöletről, a születés és az élet csodájáról, a halál elfogadhatatlanságáról, a magányról, az egyedüllét képtelenségéről, a közösség utáni vágyról s az égi és földi hatalmaknak való kiszolgáltatottságról. Mert ugyan kiről van szó - a kutyáról-e vagy magáról az íróról és rólunk? -, mikor az író rémeket látva bolyongja be a környező utcákat, a hegyet és völgyet elcsavargott kutyáját keresve; kiről és miről, mikor megüti, ki érzi át a védtelen és életre-halálra kiszolgáltatott megütésének gyalázatát? Ki retten föl álmából, mert az álmodja, hogy a kutyája rá akarja vetni magát? É miért, hogyan álmodhat ilyet? Andrea - így hívják a kutyát -, aki maga a megtestesült hűség, hála és ragaszkodás, szolgáltatott volna okot az effajta álomra? Ugyan! És kinek kell végigképzelnie - bár nem akarja - Pimasznak (ő a rég holt kutya) halálba vonatozását? Bizony, hogy az írónak és az ő "jóvoltából" nekünk olvasónak. A jó állatregény mindig az emberről, rólunk szól elsősorban. Zolnay könyve ezek közül való.

Zolnay Vilmos - A művészet eredete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zolnay Vilmos - A ​gyermekkor édessége
Gyermekkorunk ​jóízeit többnyire holtunkig őrizzük. Amit életünknek ebből az időszakából magunkkal hozunk, az jóval több, mint puszta emlék. Sokkal inkább útravaló. Korán megszerzett és később már-már pótolhatatlan képességek sora. Ilyenkor tanulunk meg szívből sírni és nevetni, önfeledten beszélni és mesélni, jókat játszani és verekedni, gondtalanul ábrándozni, képzelődni, várakozni, reménykedni, hinni, bízni, szeretni. Szerencsés esetben mindez egy életre szól - ezért is oly édes legtöbbünknek a messze szállt gyermekkor. De aki idő előtt kifogy a maga onnan mentett tartalékaiból, az már nem érez a szájában hajdani jóízeket. Ami édes volt is, keserűre válik. De nem is volt minden olyan édes. A gyermekszívek is jól ismerik a kínzó keserűséget. Mikor Zolnay Vilmos ezt a sajnos posztumusszá lett regényét megírta, már maga is tele volt nemcsak élete akkori, végső szakaszának, hanem gyermekkorának gyógyíthatatlan keserűségeivel is. Az egykori jóízek - ha őriz is belőlük olykor valamennyit - már rég hűtlenné váltak hozzá, s mindinkább megfogyatkoztak benne az élni tudás és élni akarás gyermekkori tartalékai is. Ekkor határozta el, hogy édesség címén megírja élete korai éveinek egyik legnagyobb keserűségét: hajdani kis szőke barátja önkéntes halálának hiteles történetét. Nemcsak regényt írt. Számvetést is. Érdemes-e? Érdemes-e folytatni azt az életet, amely az ő számára már annak idején így megkeseredett? Nem lesz-e az elmúlás könnyebb, édesebb? Én akkor azt hittem, közeli barátjaként, kéziratának egyik első olvasójaként, hogy megelégszik - mint annyi író - a művészi válasszal, a fájdalmasan-szép belső átéléssel. Ő sajnos jobban tudta, miért kellett búcsúszóra épp ezt a mélyen tragikus történetet megírnia.

Zolnay Vilmos - Trófea
Gézuka ​a befutott filmrendező, új kiskocsiján a francia Riviéráról Genovába tart, hogy a filmfesztivál örömeit megtoldja egy kellemesnek ígérkező találkozás várható örömeivel. A húsz éve nem látott Julikát, gyerekkori-kamaszkori barátját látogatja meg, ám csalódnia kell, Julika nem omlik a karjai közé. Sőt...

Zolnay Vilmos - Az ​írói mesterség
A ​könyv - egyetlen, összefüggő esszé - antik, klasszikussá vált és újszerű prózai művek - főként novellák, kisregények - elemzését tartalmazza, de szinte mindegyiket más-más szempontból vizsgálja a szerző. Célja annak felderítése, hogy milyen ható és kifejező eszközöket használ az író s ezek hogyan függnek össze a mű tartalmi oldalával, illetve miért nem választhatók el attól. A munka alkalmas rá, hogy növelje, mert tudatossá teszi, az írói alkotások élvezetét, és segítséget adhat diákok, tanárok és szakemberek számára prózai művek elemzéséhez.

Zolnay Vilmos - Pokoljárás
Hemingway ​írja hogy a spanyolok az ölést – amikor a matador szemtől szembe az állattal, egyetlen kardszúrással kivégzi az immár vérig gyötört bikát - , az embernek és az állatnak ezt a tényleges találkozását, melyet az őskőkorban is gyakorta ábrázoltak, _az igazság pillanatá_-nak nevezik. Miért? Miképpen lehet _az igazság pillanata_ egy ártatlan állat megölése? A bikavívás – tragédia, a szó legősibb értelmében, és korunkban az egyetlen művészet, ahol az egyik színész – az ember – valódi halálveszélyben forog, a másikra pedig – az állatra - _biztos_ halál vár. Lehetséges, hogy valaha minden „_művészetnek_” _ez_ lett volna a lényege? A halál? A híres pásztortánc szerint, aki dudás – értsd: művész – akar lenni, a pokolra kell mennie. Tehát a halhatatlanság előfeltétele a halál volna? A művészet értelme a halál legyőzése? És miért tragédia – szóról szóra: kecskeének – a tragédia? Meséinkben az állatok embermódra beszélnek, emberként viselkednek. Ez természetes: mindenki önmagáról szól, _az ember a maga képére és hasonlatosságára_ képzel el, és személyesít meg mindent. De miért képzelte el, és imádta valaha – és még ma is – isteneit állatalakban? És miért ölte meg isteneit? Miért marcangolták szét foggal és körömmel az Atyának szánt szent áldozatul még élve a vogulok és beduinok ég-fia szent állatukat – a medvét, a rént, a tevét, a bárányt -, miért itták kiontott vérét és vették magukhoz testét? És hogyan támadhatott új életre, és térhetett meg égi atyjához a „magukhoz vett”? Lehetséges, hogy a feltámadás – a szó és a fogalom szintúgy – a halott testének tényleges – például egy karóval való – feltámasztásából ered? Hogy valaha ekként támasztották új életre a feláldozott embert és állatot, vagy úgy, hogy lenyúzott bőrét, lemetszett fejét agyagból formált, fatönkből bárdolt szobortestre húzták, vagy úgy, hogy – miként többek közt az aztékoknál – maga az áldozó-pap öltötte ezt magára, és jelent meg benne az isten képében énekelve és táncolva? És végül: Hogyan született meg a művészet? Miért és miként támadt az ének, a zene, a tánc, a színjátszás, miért és hogyan kezdődött el az ember képmást festeni, kőbe, csontba vésni? Hogy mindezt megtudjuk – és sok egyebet is, még olyat is, miről könyvünkben nem esik szó -, magunknak is alá kell szállnunk az emberi közösségek legmélyebb múltjába és az ebben a múltban gyökerező emberi természet legmélyére. A poklokra? Igen. Az ősi kultuszok és alkotások: őskőkori barlangfestmények és szobrok és a velük kapcsolatos rítusok értelmében mindenesetre. Vállalkozásunk nem izgalom- és kockázatmentes, de ne feledjük: a pokoljárás biztosítja a halhatatlanságot.

Zolnay Vilmos - Járom ​a pesti utcát
"Ebbe ​a kötetbe Zolnay Vilmos gyerekkora Budapestjének emlékei mellé a régi ferencvárosi dohánygyár hétköznapjairól, illetve egy akkor születő budai városrészről, a Lágymányosról szóló írásaiból válogattunk, kiegészítve mindezt a szerző életrajzával." (A kiadó)

Zolnay Vilmos - A ​művészetek eredete
" ​A Pokoljárás az őskőkortól az antikvitáson és a kereszténységen keresztül a példák sorozatával időben, a szibériai medveénekektől a közép-amerikai prekolumbiánus kultúrák érintésével térben vezet a felismeréshez: a kultuszok mind a halál megismerésében és az öröklét igényében gyökereznek, s minden művészet belőlük születik..." Devecseri Gábor

Zolnay Vilmos - Gedényi Mihály - A ​régi Budapest a fattyúnyelvben
Ez ​a könyv a főváros sajátos históriáját vázolja fel a nyelvészet eszközével. Mivel anyagát a fattyúnyelvből, a szlengből meríti, a kirajzolódó képből a 19-20. század fordulójának és a 20. század első felének nem hivatalos Budapest-történetével ismerkedhet meg az olvasó.

Zolnay Vilmos - Miért ​szép a szép
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zolnay Vilmos - A ​kártya története és a kártyajátékok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók