Ajax-loader

Papp Olivér könyvei a rukkolán


Papp Olivér - Emlékek ​útján
Gyermekkorunk ​legszebb pillanatai azok, melyek belénk égnek, soha el nem felejtjük őket és hajlott korunkban is ugyanolyan tisztán, olyan élesen fogunk emlékezni rájuk, mint amikor történtek. Ezek az emlékek mindennél értékesebbek. Ezek azok, amiket soha senki nem vehet el tőlünk. Csak a miénk. Mindannyiunk számára eljön az idő, mikor fázós, őszi estéken semmit sem tennénk szívesebben, mint üldögélnénk a kandalló mellett, a karosszékben, és emlékeznénk. Ekkor az emlékek meglátogatnak majd mindnyájunkat. Lágy kezükkel belelapoznak életünk megsárgult naptárlapjaiba, s finoman a fülünkbe súgják: emlékezz...

Papp Olivér - Szárnyak ​nélkül
Olivér ​művének egyes szám első személyű mesélőjével könnyű azonosulni az enyhén zavarodott mégis könyörtelenül őszinte stílus ellenére. A kisregény szuggesztív leírás a szerző által megélt reinkarnációs utazásról, a hiteles és megrendítő kapcsolatról a nagyapával és az őt körülvevő emberekkel. Az írás már az előszó első sorától leköti és nem engedi az olvasó figyelmét, és az élmény jóval tovább tart, mint az olvasás maga. A Szárnyak nélkült mindenkinek ajánlom, aki nyitott az új látásmódok befogadására, és hajlamos túlnézni a minket körülvevő tárgyiasult világon.

Papp Olivér - Álmok ​boltja
Ez ​a történet álom szülte valóság. Vagy talán valóság szülte álom? Valahol, valaki pontosan ezt álmodja, vagy éppen éli. Igen, Steve létezik. Létezik és valószínűleg ebben a pillanatban is éppen kedvenc bögréjéből szürcsöli a gőzölgő citromos teát a nappaliban, az ablak előtt állva. Szereti nézni az utcát, az embereket, az elsuhanó autókat. De nézzék csak… van ott még valaki. Látják? Igen, ott balra, az utca végén, az öreg Ford mögött. Nem, nem a babakocsit toló pár, nem róluk beszélek. Ők egy másik álom részesei. Picit még arrébb, látják már? Egy férfi. Hát persze, Steve álmához tartozik. Része annak. Vagy talán még több is annál. Világos, hogy ott van. Legfőképpen róla szól ez a történet…

Papp Olivér - Verőcei ​emlékeim
„Mindenkinek ​hallani kellene egyszer az életben, amint a csendes, füstszagú, ragyogó téli reggelen vonat fütyül a verőcei állomásnál. Hallani kellene a templom mélabús, átfagyott első harang-pendüléseit, amint elúsznak az ébredező falu felett. Hallani kellene, amint a kora reggel tavaszi virágillatában Szabó bácsi a bolt redőnyét húzza fel. A lovak patáinak szikrázóan friss hangját, a vékony ostorpattanást... A Duna hűvös, kortalan szaladását, hullámainak csengő partra futását. Kora őszi estelőket, mikor az egykori „Imre”- parkban összegyűltek az öregasszonyok, átbeszélni a gondterhes jelent, rövidke jövőt és parttalan múltat. Látni, amint Pallman Imre bácsi Boross bácsival kártyázik ugyanott – hallom a lecsapott kártyalapok hangját még most is, harminc év távolából…”

Kollekciók