Hardi Tamás könyvei a rukkolán
Hardi Tamás - Duna-stratégia és területi fejlődés
Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában
az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének
lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített
elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen
aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok
gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és
multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben
ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű
és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy
vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.
Berczik Árpád
az MTA rendes tagja
MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet
Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója.
Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi,
történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás,
terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés
emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet.
Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja,
milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.
Rechnitzer János
a Széchenyi István Egyetem professzora
a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14011
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23861
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49495
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51423
- Sci-fi 14923
- Szórakoztató irodalom 46468
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20219
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099