Ajax-loader

Kálmán Olga könyvei a rukkolán


K%c3%a1lm%c3%a1n_olga
elérhető
12

Kálmán Olga - Álomország
Hónapról ​hónapra tízezrével nő azoknak a száma, akik Magyarország területére érkeznek, és százezrével azoké, akik már más európai országokba jutottak be. Azt pedig megbecsülni sem tudjuk, hogy hányan vannak éppen úton, és hányan tervezik, hogy elindulnak. Immár két évtizede az átlag magyar hírfogyasztóhoz képest töményebben kapom a politikát, ez a munkaeszközöm. Ezt az előnyt, tudást - hívjuk bárminek is - szeretném most a megértésre felhasználni. Mindannyiunk megértésére. A folyamatok és okok megértésére. Célja volt a menekültekről szóló nemzeti konzultációnak, a plakátkampánynak, a kerítésépítésnek, a törvények szigorításának, de mi? Mit tudtunk meg ezek által, és mi változott ezek hatására? Tudjuk-e azt, hogy ma a világban emberek százezrei, milliói MIÉRT indulnak útnak? Mi az ő céljuk? Elképzelték az új világot, vagy minden mindegy, csak az ne legyen, ami eddig volt? Mert mi volt eddig? Hogyan éltek? Hogyan fognak ezek után? És mi lesz a mi eddigi világunkkal, Magyarország, Európa világával? Tudunk, és egyáltalán akarunk együtt élni? És miért kellene együtt élnünk? Igen, mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy a menekültkérdést meg kell oldani, Európának összefogva kell megtalálnia a válaszokat. Erre én nem vállalkoznék, arra viszont igen, hogy aki megtisztel a könyv elolvasásával, azt kiléptessem a probléma leegyszerűsített világából, hogy sorsokat mutassak meg, az övékét és a miénket. Az ő életük és a mi életünk itt, Magyarországon most még csak pár napra találkozik. Mi itt élünk, közülünk pedig - ha nem is ide készültek, de - lehet, hogy sokuknak végül mégis ez lesz a célállomás. Szinte semmit nem tudunk róluk és ők sem mirólunk. Sem ők, sem mi nem tudjuk, hogy milyen lesz ezek után a jövőnk. Egyáltalán: közös lesz, és akarjuk, akarják, hogy közös legyen?

Kálmán Olga - Egyenes ​beszéd
Megszállott ​vagy pusztán a hivatásának szerelmese? Szíve mélyéig kőkemény vagy csak nem tűri a hazudozást? Hogyan dolgozik a legismertebb és szakmailag legelismertebb magyar televíziós újságíró, akitől minden beszélgetőpartnere tart, még ha éppen miniszterelnökként egy országot vezet is? Vele beszélgetni megtiszteltetés. Őt kérdezni kihívás. Olvasni a könyvet, amit írt, rendkívül tartalmas, de végső soron szórakozás. Vitriolos humora, metsző éleslátása, rendíthetetlen tudásvágya köszön vissza ezekről a lapokról, melyek olyan gyorsan peregnek egymás után, mint riportjai estéről estére a tévé képernyőjén. "Fölkészült, munkás, tisztességes, szenvedélyes, vagyis valóságos újságíró, ilyenből azért nem sok van ebben az országban. Vajon miket mond a könyvében? Ez akkor is érdekes, fontos, ha egyetértünk vele, és akkor is, ha nem. És akkor is, ha hol igen, hol nem. És úgy tűnik, más eset nincs." - Esterházy Péter „Manapság a politikát divat az ördögtől valónak titulálni. A közvélekedés szerint ez leginkább egy úri huncutság, a kiváltságosok játéka, méghozzá igen drága játéka. A lapokat maguknak osztják, a földi halandók pedig nem látnak bele a kártyákba. Nos, igen, nekem megadatott, hogy belelássak a pakliba estéről, estére. Mit látok, mit tudok, mit mondanak a politikusok adás előtt, után, vannak-e kérések, alkuk? – hosszú lenne leírni a húsz év felém érkezett kérdéseit. De akkor most tessék, itt vannak a lapok, szétterítve, Önök előtt.” Kálmán Olga

Kollekciók