Ajax-loader

Rónai Egon könyvei a rukkolán


1892289_5
elérhető
4

Rónai Egon - Húzós ​2.
Újabb ​harminc beszélgetés. Harminc különböző sors, érdeklődés, népszerűség, gondolkodásmód. A tudomány emberei, a színpad csillagai, újságírók, filmrendezők, énekesek, történészek Beszélnek a túlélés esetlegességéről, a dicsőség múlandóságáról, a sikerért folytatott küzdelemről, a kudarcok elviseléséről, az életükről és egyúttal a mi életünkről. A közös bennük mi magunk vagyunk. A közös sorsunk, a helyi értékünk. Az Önök érdeklődése és az enyém. Ha ez egybevág, ha azt kérdezem, amit Önök is kérdeznének, akkor rendben. Ha azt, ami érdekes, bár nem jutna eszükbe, úgy még jobb talán. Amikor ezeket a sorokat írom, 2014. októberében negyedik évadjában járunk a műsornak. Kétszáznál több portré készült ez idő alatt. Politikusokkal is nem kevés, ezeket kihagytam a kötetből. Velük óhatatlanul előjöttek aktuális, aznapi kérdések is egy-egy beszélgetésben, és ezek már tegnapi hírek Ráadásul a politikus mondatainak gyorsan elkopó érvényessége is azt az érvet támasztotta alá, hogy nem érdemes őket szembesíteni, Önöket szóval tartani ezekkel a beszélgetésekkel. A közélet, a politika amúgy is előkerül újra és újra. Hőseink, beszélgetőtársaim rendre megfogalmazzák véleményüket arról, honnan jövünk, merre tartunk. Ki-ki vérmérséklete, politikai álláspontja szerint, de ha valaki végigolvassa a beszélgetéseket, mindenre és annak az ellenkezőjére is talál érvet. Majdnem mindenre. Van, amire nem. Olyan vendéget nem hívok. A válogatás kétszeresen is átesett a szűrőmön. Egyrészt már a műsorban, amikor eldől, ki legyen a következő, majd a kötet szerkesztésekor. Itt vannak azok a véleményformálók, akikre nem feltétlenül a hivataluk miatt figyelünk, hanem mert fontos mondatokat írnak, hiteles képeket rendeznek a filmvászonra, örömet szereznek nekünk sporteredményeikkel, dalaikkal, egy-egy szerepükkel. Van köztük, aki már elment, ez felfoghatatlan, figyelmeztető, hogy egy év mekkora idő! Hogy mennyi mindenre elég, hogy milyen kevés. Az elmúlt évben adásonként többszázezren változatlanul kitartottak a tévéműsor, a Húzós mellett. Köszönöm! Bízik a műsorban továbbra is, negyedik éve az ATV is, nagy dolog, hiszen ez nem valóságshow ez itt a valóság, amiről beszélünk. Nekik is köszönöm. És persze köszönöm vendégeimnek, beszélgetőtársaimnak a nyitottságukat, a bizalmukat! Rónai Egon

Huzos
elérhető
11

Rónai Egon - Húzós
Rónai ​Egon: Húzós - beszélgetések Rónai Egon nagy sikerű műsorának legérdekesebb beszélgetéseiből szerkesztett kötetet. Vendégei a magyar kulturális, gazdasági és politikai élet legjavából kerültek ki. Az elgondolkodtató interjúkkal most könyv alakban találkozhat az olvasó. ,,... remekül tudok élni, mert nagyon boldog tudok lenni, ha kisüt a nap... De ahogy múlik az idő, változik, mert tudja, jól vagyunk megteremtve. Fiatalon még sokkal könnyebben átlépünk tragédiákat... Ilyenkor meg már sokkal jobban nyomaszt az emberi szenvedés. Hihetetlen, hogy mit tudunk kitalálni egymás ellen!"/ Törőcsik Mari// ,,A kapitalista piacgazdaságban nincs teljes foglalkoztatás, az a szocializmusban volt, amikor a kapun belüli munkanélküliség formájában eltűntették a kapun kívüli munkanélküliséget. Teljesen értelmetlen azzal a tudatot torzítani, és az embereket ilyen értelemben butítani, hogy teljes lesz a foglalkoztatás."/ Bokros Lajos/ ,,Rengeteg telefonviccet meg egyebeket csináltam, szeretem az életben is a váratlan helyzeteket, ilyen pánik szituációkban elég jól viselkedem. Azt szoktam mondani, hogy velem koccanni autóval, az egy mámor a másiknak. Mert én röhögve szállok ki, nem ordítok, hogy maga barom." /Szilágyi János/ ,,Más idők voltak, az igaz. 2002-től tört el valami ebben az országban. 2002-ben, amikor nagyon sokad magammal felültem oda a tribünre, Orbán Viktor beszéde mögé, akkor ez nagyon érdekes hatással volt a környezetemre." /Kovács 'Kokó' István/

Rónai Egon - Húzós ​5.
Szeptemberben ​indult az ATV-n a Húzós ötödik évada Rónai Egonnal, és most itt van a korábbi adásokból összeállított ötödik Húzós-könyv! Legalább olyan izgalmas, tanulságos és szórakoztató olvasmány, mint a korábbiak. A paletta is rendkívül színes, "megszólal" benne csillagász, filmrendező, író, orvosprofesszor, politikus, sportoló, színész, rádiós és televíziós műsorvezető, üzletember, valamint zenész. Kedves Olvasó, jó szórakozást!

Rónai Egon - Húzós ​3.
Itt ​a harmadik kötet, jelezve, a műsor negyedik évada szeptembertől már az ötödik látható a képernyőn éppolyan húzósra sikeredett, mint az előzők! Rónai Egon most sem okoz csalódást, nyugodtan megkérdezi, amit más nemigen szokott. Hogy milyen volt az első pár napja bevándorlóként Magyarországon. Miért nem tudott hűséges maradni. Vagy éppen miként igen. Hogy mi viszi a politika felé. Hogy mi tartja attól távol. Sztárok, művészek, tudósok, hősök. És a beszélgetések után már ismerősök is. Harminc arcél, több száz kemény vagy éppen együtt érző kérdés. Halász Judit, Csányi Vilmos, Benedek Miklós, Huszti Péter, Bereményi Géza, Makk Károly, Lukács Sándor, Kulka János, László Zsolt, Pintér Béla, Ferge Zsuzsa és a többiek. Harminc sors harminc megrázó, megejtő vagy éppen megdöbbentő interjú. Bereményi Géza író, rendező: Cseh Tamással nem volt személyes a kapcsolatunk. Azóta személyes, amióta meghalt. Volt úgy, hogy csak némán rugdostuk egymásnak a labdát. Kulka János színművész: Régen soha nem féltem színpadra menni, nem volt bennem bizonytalanság. Most már ennek a színpadra vezető útnak a percei, órái is egyre nehezebbek. Juhász Előd zenetörténész: Megjelent az a bizonyos karton is, ami a beszervezésemről szól. Kérdezem tőled, Egon, ha téged elküldenek Ghánába ösztöndíjjal, és ott azt mondja valaki, fel akarja robbantani a magyar Parlamentet, nem teszed meg magyar állampolgárként, hogy [] elmondod?

Rónai Egon - Húzós ​4.
A ​Húzós 2011 óta az ATV sikersorozata. Számon tartják, ki került már be a műsorba, jelentkeznek önjelöltek, ajánlanak másokat jóakarók, követelnek sztárokat rajongók, reménykednek a szereplésben politikusok. Rónai Egon nem támad, hanem beszélget. Azokat hívja meg egy Húzós félórára, akik valóban érdeklik. Több százan jártak már nála, közülük a legutóbbi széria 30 vendége került be a Húzós 4-be! Itt olvasható Benkó Sándor, a legendás muzsikus utolsó interjúja. Kiderül, miért szorongat Vámos Miklós egy fémpénzt a kezében. Mióta fél Erdei Zsolt "Madár", az ökölvívóbajnok a repüléstől? Miért hiszi Szabó Kimmel Tamás, hogy elérhető az Oscar-díj? És azt tudta, hogy Jeszenszky síoktató? Hogy Hiller István mit gyűjt? Hogy Mellár koncertezni szokott? Hogy Kéri milyen könyvet ír az unokáinak? Hogy Frölich főrabbi mit játszik a zsinagógában? Na, ugye... Ezért kell elolvasni a Húzós 4-et! Harminc híres ember, harminc történet. Rónai? Ő csak kérdez...

Kollekciók