Ajax-loader

Mészáros Mátyás könyvei a rukkolán

Mészáros Mátyás - Az ​éjszaka színei
Amilyen ​hirtelen eltűnt a középkor végén a lepra a nyugati világból, olyan gyorsan jelent meg a modern kor elején, a XIX. század végén a szerelem–házasság. Ezt az intézményt semmilyen megelőző időszak nem tudhatta magáénak, minden szempontból újítás volt. Bizonyára most azt kérdezik, ez hogyan illeszkedik történetembe, hogyan kapcsolódik össze a foglyok életével, legfőképpen az elmesélni kívánt rendkívüli eseménnyel? Megelőzve a személyem elleni támadásokat, én az Olvasóra bízom a döntést minden könnyedségével és minden nehézségével: tekintsük a szerzőt halottnak! Kérem, higgyék el, talán nem kapnak választ a felmerülő kérdéseikre, sőt meglehet, hogy abba is hagyják már most az olvasást, de azért töretlenül bízom benne, hogy sokan mégis felismerik majd hőseimben a régmúlt és a mai kor, hogy is mondjam, csudabogarait. Ahogy a nagy görög szatirikus mondja, egy-egy tréfás célzás is lesz majd régi költőkre, írókra, filozófusokra, akik sok csodás dolgot összefirkáltak már, és név szerint is megemlíthetném őket, de inkább elrejtem kilétüket; elképzelhető, hogy az Olvasó magától is kitalálja nevüket. Tudják, ősidők óta bevett szokás az olyan hazudozás, amikor az Író, vagy éppen a Filozófus megpróbálja elhitetni Olvasójával: minden egyes sor csak és kizárólag az ő szellemi terméke. De hogy mennyire és vakon bíztak benne mindig is, hogy rejtve marad e hazugság, az fantasztikus! Én is erre adom a fejem, mármint a hazudozásra, de ez talán könnyebben megbocsátható nekem, mint a többieknek, hiszen én legalább most az egyszer igazat mondok és bevallom, elbeszélésemből egy árva szó sem igaz: hazudni fogok. Nos hát olyasmikről fogok mesélni, amik nem történtek meg, nem éltem át, nem másoktól hallottam, sőt, nincsenek is ilyen dolgok, és alapvetően nem is lehetségesek. Kérem, el ne higgyenek egy szót sem! Talán már ezeket a sorokat is loptam és hazudtam. És igaz volna, hogy a nyelv felbomlott? Meghalt a király, éljen a király!

Mészáros Mátyás - Brátán ​Erzsébet
A ​Publio Kiadó rendhagyó módon diskurzusba hívja szerzőit: mindenkinek lehetősége van úgy megnyilatkozni, hogy a kérdező nem pusztán általános, hanem személyes és az írás mechanizmusára irányuló kérdéseket is feltesz. A Kiadó törekvése ezzel a kezdeményezéssel az, hogy mindenkinek lehetősége legyen a nyitott, sokrétű, és színes publikálás mellé egy ugyanilyen nyitott, sokrétű, és színes megnyilatkozásra: a repertoárban a könyvírás mint műfaj minden előforduló aspektusa helyet kaphat, és helyet is fog kapni. Ki az az ember, akinek a könyvét olvassuk? Milyen perspektívák vezérelték, amikor elkezdte az írást? Mik azok a dolgok, amik befolyásolták, amik hatottak rá íróként, miként alakította a szöveget, és hogyan lett a műből kész szöveg? A Kaleidoszkóp rendszeresen megjelenő kiadványa ingyenesen elérhető, és mindenki számára nyitva áll, hogy mikor akar a részese lenni. A kérdező: Mészáros Mátyás

Mészáros Mátyás - Horváth ​Éva

Mészáros Mátyás - Stephanie ​Ford

Mészáros Mátyás - Kocsis ​Nagy Noémi

Mészáros Mátyás - M. ​Szolár Judit

Mészáros Mátyás - Demeter ​Attila

Kollekciók