Ajax-loader

Shoko Tendo könyvei a rukkolán


Shoko Tendo - Jakuzák ​holdja
Sokkoló, ​brutális és őszinte vallomás a japán alvilág szigorúan zárt világáról és egy nőről, aki képes volt kitörni belőle. Shoko Tendo egy dúsgazdag jakuzafőnök harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatalkorát sokáig a luxus, a fényűzés határozta meg. Ugyanakkor az iskolában szembe kellett néznie a tanárok, iskolatársak előítéleteivel, piszkálódásaival, otthon pedig az apja részeg dührohamai tartották rettegésben. A család végül eladósodott, Tendo pedig rossz társaságba került. Tizenöt éves korában már bandatag volt, tizennyolc évesen rászokott a kábítószerre, a húszas éveit pedig az erőszakos, kegyetlen férfiakkal folytatott viszonyok sora árnyékolta be. Szülei halálát és saját öngyilkossági kísérletét követően úgy döntött, változtat az életén. Döntését egy tetoválás jelképezi: a szinte egész testét beborító műalkotás elkészülése közben tudott erőt gyűjteni, hogy végre a saját kezébe vegye élete irányítását. A kiközösített, megalázott nő saját sorsa ellen vívott sikeres harca sokak számára példamutató lehet.