Ajax-loader

Graham Hancock könyvei a rukkolán


Graham Hancock - Santha Faiia - Égi ​tükör
Égi ​tükör című könyvében Graham Hancock folytatja az Istenek kézjegyei című művében megkezdett, az emberiség rejtett örökségének feltárására irányuló kutatásait, s újabb bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy az általunk ősinek tartott kultúrák valójában sokkal régebbi civilizációk örökösei voltak, s elődeik archaikus bölcsességére alapozták létüket. Élményekben gazdag expedíciója során Hancock - fotográfusa, Santha Faiia társaságában - igyekszik felderíteni az ősidők szakrális központjainak az egész bolygóra kiterjedő hálózatát Egyiptom piramisaitól és templomaitól a Húsvét-sziget talányos szobraiig, a prekolumbiánus Amerika kísérteties romjaitól Angkor Wat pompás palotáiig. Célja mindenütt ugyanaz: megfejteni a letűnt ősök rejtjeles üzeneteit. A tenger alatti városokba és a piramisok rejtett kamráihoz vezető "odüsszeia" során a szerző a régészet néhány vadonatúj szenzációjával ismertet meg bennünket, feltárva egyúttal a mögöttük álló mítoszok varázslatos világát is, s arra késztet, hogy felülvizsgáljuk a civilizációnk eredetével kapcsolatos korábbi elképzeléseinket. Az Égi tükör nem tekinthető pusztán a korábbi mű, az Istenek kézjegyei folytatásának. Elődeink spirituális hitének felelevenítését, s annak a csillagászat nyelvén megfogalmazott titkosírásnak a megfejtését tűzi maga elé, amelyet az ősi szakrális építmények őriztek meg az utókor számára. Ég és föld misztikus kapcsolatát rögzíti ez a titkosírás, amely a templomokat csillagokká, az embereket pedig istenekké változtatja.

Graham Hancock - Istenek ​mágusai
A ​rendhagyó gondolkodásáról elhíresült Graham Hancock húsz évvel az Istenek kézjegyei kirobbanó sikere után megírta annak folytatását. Tovább nyomozva civilizációnk valódi gyökerei után, a legújabb tudományos kutatások eredményeire támaszkodik. 12 800 évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végén egy hatalmas üstökös több darabra törött. Ezen darabok közül néhány eltalálta a Földet, olyan mértékű globális kataklizmát okozva, amilyen nem fordult elő a dinoszauruszok kihalása óta. A becsapódás hatására hatalmas mennyiségű hő keletkezett, ami azonnal megolvasztott több millió köbkilométer jeget, és hatalmas árvizet indított, amire a világon mindenfelé mítoszokban emlékeznek. A becsapódások második hulláma, ami nem kevésbé volt pusztító erejű, és további katasztrofális árvizekhez vezetett, 11 600 évvel ezelőtt következett be; ez pontosan az a dátum, amelyet Platón Atlantisz elpusztulásának és elsüllyedésének idejeként jelöl meg. A könyvben felvonultatott bizonyítékok is azt mutatják, hogy egy fejlett civilizáció virágzott a jégkorszak alatt, amelyet ezek a világméretű kataklizmák teljesen eltöröltek. A csillagászok úgy gondolják, hogy az eredeti, hatalmas méretű üstökös egy több mint 32 kilométer szélességű sötét töredéke azóta is a törmeléksávban rejtőzik, és a Földet fenyegeti.

Graham Hancock - Jel ​és pecsét
EZ ​A KÖNYV PORRÁ ZÚZZA AZ ELMÚLT 3000 ÉV LEGNAGYOBB TITKAIT Az olvasó bizonyára örömmel veszi kézbe a kötetet, amely az izgalmas és nagy sikert aratott Istenek kézjegyei után Graham Hancock második, Magyarországon megjelenő műve. Izgalmakban és fordulatokban ezúttal sem lesz hiány, hiszen a szerző nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy felkutassa az ótestamentumi időkben elveszett legértékesebb zsidó ereklyét, a frigyládát. Két éven át tartó intenzív kutatás során Hancock keresztül-kasul beutazta Etiópiát és Egyiptomot, de a kutatás szálai Jeruzsálembe és a franciaországi Chartres-ba is elvezették. Megszállott kutatása közben számos korábbi elméletet cáfol meg és számos új elméletet állít fel maga is, melyekre a tőle megszokott alapossággal sorakoztatja fel az érveket és bizonyítékokat. Hancockban ezúttal sem csalatkozunk - a szerző neve garancia rá, hogy az elsőtől az utolsó oldalig jól szórakozzunk, és közben rengeteget tanuljunk. "Részben kalandregény, részben szenzációs dokumentumkönyv - tudományos napló, amely mindenki számára érdekfeszítő olvasmány." _Catholic Herald_ "A könyv mindenütt vitát robbant majd ki, de meg is érdemli, hogy vitatkozzanak róla." _Daily Telegraph_

Graham Hancock - Enver Carim - Az ​AIDS társadalmi háttérrel
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Graham Hancock - Magicians ​of the Gods
Graham ​Hancock's multi-million bestseller Fingerprints of the Gods remains an astonishing, deeply controversial, wide-ranging investigation of the mysteries of our past and the evidence for Earth's lost civilization. Twenty years on, Hancock returned with the sequel to his seminal work filled with completely new, scientific and archaeological evidence, which has only recently come to light. On the heels of the very successful hardcover edition, Hancock returns with this paperback version including two chapters brimming with recent reporting of fresh scientific advances (ranging from DNA to astrophysics) that substantially support the case. Near the end of the last Ice Age 12,800 years ago, a giant comet that had entered the solar system from deep space thousands of years earlier, broke into multiple fragments. Some of these struck the Earth causing a global cataclysm on a scale unseen since the extinction of the dinosaurs. At least eight of the fragments hit the North American ice cap, while further fragments hit the northern European ice cap. The impacts, from comet fragments a mile wide approaching at more than 60,000 miles an hour, generated huge amounts of heat which instantly liquidized millions of square kilometers of ice, destabilizing the Earth's crust and causing the global Deluge that is remembered in myths all around the world. A second series of impacts, equally devastating, causing further cataclysmic flooding, occurred 11,600 years ago, the exact date that Plato gives for the destruction and submergence of Atlantis. The evidence revealed in this book shows beyond reasonable doubt that an advanced civilization that flourished during the Ice Age was destroyed in the global cataclysms between 12,800 and 11,600 years ago. But there were survivors - known to later cultures by names such as 'the Sages', 'the Magicians', 'the Shining Ones', and 'the Mystery Teachers of Heaven'. They travelled the world in their great ships doing all in their power to keep the spark of civilization burning. They settled at key locations - Gobekli Tepe in Turkey, Baalbek in the Lebanon, Giza in Egypt, ancient Sumer, Mexico, Peru and across the Pacific where a huge pyramid has recently been discovered in Indonesia. Everywhere they went these 'Magicians of the Gods' brought with them the memory of a time when mankind had fallen out of harmony with the universe and paid a heavy price. A memory and a warning to the future... For the comet that wrought such destruction between 12,800 and 11,600 years may not be done with us yet. Astronomers believe that a 20-mile wide 'dark' fragment of the original giant comet remains hidden within its debris stream and threatens the Earth. An astronomical message encoded at Gobekli Tepe, and in the Sphinx and the pyramids of Egypt,warns that the 'Great Return' will occur in our time...

Graham Hancock - Robert Bauval - John Grigsby - A ​Mars-rejtély
A ​Mars bolygót mindig is misztikum övezte, s titka talán megmentheti az emberiséget a pusztulástól. A NASA legújabb tudományos kutatási eredményeit felhasználva, a könyv az alábbi izgalmas kérdéseket veti fel: Létezett-e valaha élet a Marson? Lehet, hogy a Marsot egy óriásüstökös letörött darabja pusztította el alig húszezer éve? Lehetséges, hogy a bolygó felszínén látható "arc" és "piramisok" küszöbön álló kozmikus katasztrófára hívják fel a figyelmet? Lehet, hogy ugyanolyan óriási üstökösök becsapódásától kell tartanunk, melyek a dinoszauruszok kipusztulását is okozták 65 millió évvel ezelőtt? Elképzelhető, hogy az emberiség történelmének fordulópontjához érkeztünk...

Graham Hancock - Robert Bauval - Titkos ​jelek
A ​Titkos jelek című különleges könyv szédítő utazásra hívja olvasóját a történelemben, hogy feltárhassa a világot alakító titkos vallás műemlékekbe és építészeti megoldásokba írt nyomait. A történet Hélioposztól és Alexandriától indul Európán át egészen New Yorkig, a szeptember 11.-i eseményekig. A történetet átszövi a romantika, cselszövés, és hit, tereit pedig gnosztikusok, csillagászok, bölcsek, mágusok, rózsakeresztesek és szabadkőművesek népesítik be. A legújabb kutatások fényében radikálisan újraértékelődnek a történelem lényeges pillanatai is: reneszánsz, racionalizmus, francia és amerikai forradalom... Lehet, hogy az USA globális küldetéstudata valójában egy 2000 évvel ezelőtt elindított program volt? És miért épült meg pár éve a párizsi üvegpiramis? De mi a szabadkőművesek célja...

Graham Hancock - A ​mélység titkai
Graham ​Hancock mindenkinél többet foglalkozott korunk egyik nagyszabású elméletével, mely szerint egy ismeretlen, nagy civilizáció létezett a prehistorikus időkben. Hancock könyvei és tv-műsorai heves vitákat váltottak ki a tudósok között, emberek millióinak keltették fel az érdeklődését szerte a világon, és az emberi civilizáció eredetének újfajta szemléletéhez vezettek. _A mélység titkai_ban a víz alatt folytatja a figyelemre méltó kutatást - ahol az ókori mítoszok szerint egy globális özönvíz pusztította civilizáció romjai találhatók. Miközben igyekszik feltárni a mítoszokban rejlő igazságot, Hancock a modern tudomány segítségével vizsgálja az utolsó jégkorszak titkát. Ahogy a jég elolvadt, mintegy 8-15000 évvel ezelőtt, a tengerszint megemelkedett, és ezáltal összesen több mint tízmillió négyzetkilométer szárazföld került víz alá, gyökeresen megváltoztatva az emberek által lakott világ alakját. Hancock a legújabb számítógépes technika segítségével a szárazföldi partvonal változásait térképezi fel, és megdöbbentő összhangot talál az ősi özönvíz-mítoszokkal. _A mélység titkai_ egy történelmi nyomozás, rejtély és felfedezés könyve. Komoly bizonyítékokat mutat be az emberi történelem egy lenyűgöző, elfeledett epizódjáról, és teljesen új magyarázatot ad az emberi civilizáció eredetéről.

Graham Hancock - Istenek ​kézjegyei
Graham ​Hancock új, rendkívüli könyve a modern régészet, geológia és csillagászat legfejlettebb eszközeit segítségül hívva drasztikus módon átértékeli az emberiség történelmét és felfedi az alábbi építmények illetve jelenségek közötti kísérteties kapcsolatok egész hálózatát: - az egyiptomi piramisok és a Nagy Szfinx - az andoki Tiahuanacói templomok - a mexikói Hold- és Nappiramis - az Antarktisz alatt húzódó elveszett kontinens - a gömbgeometria és a tengeri navigáció ősi ismeretei - az emberiség legendái és mítoszai, melyek különös módon összecsengenek a nagy földrajzi távolságok ellenére is - a jégkorszakok kialakulásával kapcsolatos új elméletek A szerző új bizonyítékai nem csak a legutóbbi jégkorszak idején virágzó civilizáció nyilvánvaló kézjegyeire világítanak rá, hanem betekintést engednek azon egész földünkre kiterjedő katasztrófák borzalmaiba is, melyeknek be kellett következniük, hogy szinte nyom nélkül eltűnjön a fejlett civilizáció.

Graham Hancock - Természetfeletti
A ​tudósok az emberi történelem legnagyobb talányának tartják, hogy a modern ember által legtöbbre értékelt képességek egy csapásra, teljesen kiforrott alakban jelentek meg. Kevesebb mint 50 ezer évvel ezelőtt az emberiség ugyanis még nem ismerte a művészetet vagy az újító erejű gondolkodást. Aztán egyszeriben minden megváltozott, mintha csak egy titkos hatalom hatott volna az emberiségre. Ebben a kötetben Graham Hancock ennek a rejtélyes pillanatnak ered a nyomába, hogy feltárja, mi az igazság a modern emberi tudat kialakulásával kapcsolatban. A szerző kalandos utazása során Franciaország, Spanyolország és Olaszország festett barlangjaitól a távoli Dél-Afrika sziklamenedékeihez és hegyeihez jut el, ahol feltárul előtte a kőkori művészet varázslatos kincsestára. A nyomozás szálai az amazonasi esőerdők mélyére vezetnek, ahol Hancock egy igen erős növényi hallucinogént fogyaszt az indián sámánokkal, akiknek festményein olyan "természetfeletti lények" tűnnek fel, amelyek megegyeznek az őskori barlangok falaira festett ábrázolásokkal. Közben a nyugati országokban hallucinogén szerekkel végzett laboratóriumi kísérletek résztvevői ugyanezekkel a lényekkel találkoznak látomásaik során. Lehetséges lenne, hogy az elsőként a festett barlangokban és sziklamenedékekben ábrázolt "természetfeletti lények" az emberiség ősi tanítói? Lehet, hogy az ember evolúciója nem csupán "vak" és "céltalan" folyamat, ahogy azt Darwin meghatározta, hanem valami egészen más?

Graham Hancock - Robert Bauval - A ​Szfinx üzenete
Az ​ősi rejtély őrzője, minden titkok tudója, a Nagy Szfinx évezredek óta mozdulatlanul mered a végtelenbe, kelet felé, hogy a csillagokból olvassa ki az emberiség rég feledésbe merült üzenetét. Ma, amikor civilizációnk egy újabb nagy ciklus vége felé közeledik, egyre fontosabbá válik, hogy megértsük ezt az üzenetet. A kirakójáték utolsó darabja is a helyére került. A geológusok és az archeo-asztrológusok már régóta állítják, hogy a Szfinx jóval régebbi, mint ahogy eredetileg azt feltételezték. Az egyiptológusok szerint az alkotás i. e. 2500-ból származik, ám mi tudjuk, hogy jóval előbb, i. e. 10500-ban, az Oroszlán jegyének korában kezdték építeni. Már abban is biztosak vagyunk, hogy a Szfinxtől fél mérföldre található három gizai piramis sem holmi megalomániás fáraók síremléke, hanem az Orion-öv három csillagának 15 millió tonnányi kőbe ágyazott precíz földi térképe. Akkor viszont valaki üzenni akart nekünk valamit? És ha igen, mit? A Szfinx üzenetében Robert Bauvel és Graham Hancock a legmodernebb komputeres szimuláció segítségével tudományosan megalapozott időutazásra repítik az olvasót, hogy együtt törjék fel a műemlékekbe ágyazott ősi titkosírás kódját, és hogy új elméleteket fogalmazzanak meg a piramisszövegek és más ősi egyiptomi írások értelmezéséhez. Részt vehetünk tehát ebben az intellektuális kincsvadászatban, amely egymás mellé állította a témában jártas legjelesebb egyiptológusokat, kormányhivatalnokokat és mágnásait. Vajon mit keresnek? Mi található szeizmikus felmérésekkel felfedezett Szfinx alatti kamrában? Mi rejtőzködik a Nagy Piramis zárt ajtaja mögött? És vajon milyen sors vár az emberiségre? Tényleg a végzetünkbe rohanunk?

Kollekciók