Ajax-loader

Umberto Eco könyvei a rukkolán


Umberto_eco-a_jegyesek
elérhető
6

Umberto Eco - A ​jegyesek
Umberto ​Eco, a leghíresebb kortárs olasz író meséli újra a legelső olasz regényt! Alessandro Manzoni A jegyesek című regénye bár a 17. század első felében játszódik, egy Milánó környéki faluban izgalmasan filmszerű olvasmány. Renzo és Lucia házasságát meg akarja akadályozni a környék hatalmaskodó nagyura, mert maga is szemet vetett a lányra. Bár a fiatalok időben megszöknek, külön kell válniuk, és váratlan fordulatokkal, politikai intrikákkal, éhinséggel, háborúval, sőt a pestissel szembeszállva járják be útjukat, míg újra egymásra nem találnak. A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik.

Milan Kundera - Umberto Eco - miben hisz aki nem hisz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Umberto Eco - Das Foucaultsche Pendel
Drei Mailänder Verlagslektoren, die beruflich ständig über okkulte Wissenschaften, Geheimbünde und kosmische Komplotte lesen müssen, stoßen auf ein äußerst rätselhaftes Dokument aus dem 14. Jahrhundert. Darin ist vor alle 120 Jahre wiederkehrenden Zusammenkünften der "36 Unbekannten", der Nachfahren der mysteriösen Tempelritter, die Rede. Die drei Spötter stürzen sich in das Labyrinth der Geheimlehren. Spielerisch erdenken sie eine gigantische Verschwörung. Aber dann merken sie, daß jemand ihre Phantasien ernst nimmt. Und der schreckt offenbar auch vor Mord nicht zurück...

Umberto Eco - L'Ile du jour d'avant
"Du Dumas écrit par Pascal": ainsi a-t-on pu qualifier cet étourdissant voyage au coeur du XVIIe siécle, mené par l'auteur du Nom de la rose avec son brio romanesque et son époustouflante érudition. A travers l'odyssée de Roberto de la Grive, tour á tour guerrier, savant et agent secret, puis naufragé non loin du mythique 180e méridien - celui qui sépare aujourd'hui d'hier -, c'est á un carrousel ininterrompu de personnages, d'événements et d'idées que nous sommes conviés. Campagnes de la guerre de Trente Ans, salons parisiens, intrigues diplomatiques, jeux de l'amour, de l'art, de la pensée: rien n'échappe au tourbillon d'une époque oú les découvertes de la géographie et de l'astronomie bouleversent les consciences. Tour á tour roman ebcyclopédique, roman d'initiation, roman d'amour, ce somptueux opéra baroque nous renvoie aussi, en de fascinants jeux de miroir, aux vertiges de nos propres angoisses.

Umberto Eco - Foucault's ​Pendulum
"As ​brilliant and quirky as THE NAME OF THE ROSE, as mischievous and wide-raning....A virtuoso performance." Three clever book editors, inspired by an extraordinary fable they heard years befoe, decide to have a little fun. Randomly feeding esoteric bits of knowledge into an incredible computer capable of inventing connections between all their entires, they think they are creating a long lazy game--until the game starts taking over.... Here is an incredible journey of thought and history, memory and fantasy, a tour de force as enthralling as anything Umberto Eco--or indeed anyone--has ever devised.

Umberto Eco - Gyufalevelek
A ​L´Espresso című olasz hetilapot sokan kezdik a végén: a tárcarovatát olvassák el először, hogy megtudják, mi jutott éppen eszébe Umberto Ecónak a gallokról vagy a kosovói háborúról, a szivarozásról vagy az internetszexrõl, Ginger Rogersrõl vagy Beethoven Ötödik szimfóniájáról. Túlnyomórészt ezekből a népszerű írásokból állított össze az olasz és válogatott a magyar kiadó egy-egy kötetre valót. La Bustina di Minerva – ez a rovatnak és egyúttal a könyvnek is a címe. Minerva borítékjai? Minerva-zacskók? A művészetek és a bölcsesség római istennőjének a nevét Itáliában egy hajdani márkavédjegy okán az a foszfor nélküli, lapos gyufaféle is viseli, amely többsoros elrendezésben, kis tasakokban kapható. Dohányos (pláne író-) embernek kapóra jöhet villamoson, vonaton, antikváriumban, ha hirtelen eszébe jut valami, és történetesen nincs nála notesz. Igazi palm top, és még csak elem sem kell hozzá. Magyarul levélgyufának mondják. Hát a tasakot, amire írni lehet? Levélgyufatasaknak? Aligha. Akkor viszont mire ír nálunk az író villamoson, vonaton, antikváriumban? Ír-e egyáltalán? És dohányos-e? És ha igen: elképzelhető-e, hogy nem gázöngyújtót használ? Nyilván nem, nem, nem. Nincs ilyen figura, és nincs ilyen gyufa-tasak-hátsó. És akkor úgyis mindegy. Legyen tehát a cím: Gyufalevelek. De azért Minervát se felejtsük!

Umberto Eco - Az ​új középkor
Umberto ​Eco 1932-ben született Alessandriában. Milánóban lakik, a bolognai egyetemen szemiotikát tanít, tanszékvezető. Tudományos művei már a hatvanas évek végére világhírt szereztek neki. Publicisztikája révén az olasz kulturális közélet egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. A rózsa neve, melyet több mint húsz nyelvre lefordítottak, hosszú éveken keresztül nemzetközi bestsellerlista-vezetővé tette. A bestsellerek hatásmechanizmusát "hivatalból" is kiválóan ismerő Eco - anélkül, hogy tudományos tevékenységét egyetlen pillanatig is szüneteltette volna - azóta már négyszer megismételte ezt a bravúrt; A Foucault-inga, A tegnap szigete, a Baudolino és legújabban a Loana királynő titokzatos tüze is biztos világsikerként bizonyította: a kultúra, a civilizáció alapkérdései nem ismernek műfajhatárokat. Az új középkor című esszégyűjtemény 1992-ben már megjelent magyarul. Eco a hatvanas évek óta általában mindenbe beleszól, ami fontos, és abba is, ami nem, fontossá lényegítve a lényegtelent is. Ezekből az írásaiból válogatott Barna Imre a magyar kiadáshoz. Az esszék egyforma komolysággal elemzik az irracionalizmus és a futball, a hollywoodi filmek és a skolasztika, a terrorizmus és a kulturális divatok kérdéseit.

Umberto Eco - Numero ​zero
Una ​redazione raccogliticcia che prepara un quotidiano destinato, più che all'informazione, al ricatto, alla macchina del fango, a bassi servizi per il suo editore. Un redattore paranoico che, aggirandosi per una Milano allucinata (o allucinato per una Milano normale), ricostruisce la storia di cinquant'anni sullo sfondo di un piano sulfureo costruito intorno al cadavere putrefatto di uno pseudo Mussolini. E nell'ombra Gladio, la P2, l'assassinio di papa Luciani, il colpo di stato di Junio Valerio Borghese, la Cia, i terroristi rossi manovrati dagli uffici affari riservati, vent' anni di stragi e di depistaggi, un insieme di fatti inspiegabili che paiono inventati sino a che una trasmissione della BBC non prova che sono veri, o almeno che sono ormai confessati dai loro autori. E poi un cadavere che entra in scena all'improvviso nella più stretta e malfamata via di Milano. Un'esile storia d'amore tra due protagonisti perdenti per natura, un _ghost writer_ fallito e una ragazza inquietante che per aiutare la famiglia ha abbandonato l'università e si è specializzata nel gossip su affettuose amicizie, ma ancora piange sul secondo movimento della _Settima_ di Beethoven. Un perfetto manuale per il cattivo giornalismo che il lettore via via non sa se inventato o semplicemente ripreso dal vivo. Una storia che si svolge nel 1992 in cui si prefigurano tanti misteri e follie del ventennio successivo, proprio mentre i due protagonisti pensano che l'incubo sia finito. Una vicenda amara e grottesca che si svolge in Europa dalla fine della guerre ai nostri giorni.

Umberto Eco - Baudolino ​(olasz)
"La ​storia di un cosmopolita che è a suo agio dappertutto. Forse il libro più bello di Umberto Eco, e certamente il più felice dopo "Il nome della rosa." Giovanni Mariotti, Corriere della Sera "È senza alcun dubbio il libro più lucido dello scrittore, e attraversato da una dominante atmosfera di fantasiosa ilarità, che si comunica al lettore nonostante egli si trovi fra massacri, occupazioni belliche, furti, incendi e altre impegnative opere di rovine." Maria Corti, la Repubblica "Lettura emozionante, maratona della fantasia, circo cinese di carta... scritto da un David Copperfield della penna. Con Baudolino Umberto Eco si è superato." Fritz J. Raddatz, Die Zeit "Corne sempre Eco ha costruito un'intrigante avventura dotta e avvincente, arricchita da ammiccamenti storici e brillanti idee." Raphaëlle Rérolle, Le Monde "Sulle pagine di Baudolino la parola vive in tutta la sua forza e magia, capaci di creare una storia ricca d'intensità." Lola Galàn, El Pais

Umberto Eco - La ​Mancha és Bábel között
A ​tudósként, monumentális regények szerzőjeként, esszéíróként és publicistaként Magyarországon is méltán népszerű Umberto Eco új esszékötete mintegy folytatása a _Hat séta a fikció erdejében_ előadásainak. Eco ezúttal az irodalom funkcióiról, működéséről és az "élettel" való összefüggéseiről beszél Dante és Joyce, Nerval és Borges, Arisztotelész és Oscar Wilde kapcsán - mélyen és szellemesen, hol egy ábrát, hol egy paródiabetétet közbeiktatva, ahogy Ecótól megszokhattuk. Az írások nemcsak önmagukban, hanem egymáshoz képest is változatosak. A _Kommunista kiáltvány_ frappáns stíluselemzése fényesen megfér a szimbólumról és az intertextuális iróniáról, az Amerikamítoszról vagy a hamisság erejéről írt tanulmányokkal. A kötet legszembetűnőbb újdonsága ugyanakkor az a gesztus, amellyel Eco, ezúttal önmagát téve egy jellegzetesen "ecós" elemzés tárgyává, bepillantást enged a maga (szép) írói műhelyébe. "Hogyan írok?", teszi fel a kérdést, és megválaszolja. Tudósként és szépíróként, szerzőként és emberként, ésszel és szívvel, ahogy szokta.

Umberto Eco - Bábeli ​beszélgetés - Minimálnapló
Apróságok, ​feljegyzések, ötletek, rövidke karikatúrák, paródiák, abszurd javaslatok, szellemi játékok gyűjteménye a kis kötet. Első pillantásra az a látszat, mintha csak azok érdeklődésére számíthatna, akiket megbűvölt vagy a regényíró, vagy a filozófus-irodalmár-szemiotikus Eco életműve. Valójában kiemelkedően érdekes, szellemes, magasröptűen és magasrangúan humoros kötet, amely a magyar olvasót óhatatlanul Karinthyra emlékezteti. Már csak "műfajainál" fogva is. Mintha az Így írtok tiből volna Eco könyvének azon darabjai, amelyek világhírű regények kacagtatóan humoros parafrázisát, persziflázsait adják (Omita; Három rendhagyó recenzió; Sajnálattal nem javaslom; Szerkesztői javítások stb.). Ugyancsak teljesen karinthys az a módszer is, ahogy a mindennapi élet egy-egy jelenségét veszi nagyító alá, komolyan, szinte tudományosan foglalkozva a témával, és éppen ezért annál abszurdabb, annál groteszkebb, annál komikusabb eredményekre jutva (Hogyan legyünk indiánok?; Hogyan nyaraljunk okosan?; Hogyan óvakodjunk a fertőző betegségektől?; Hogyan együnk repülőn?; Hogyan dobjuk szemétkosárba a táviratokat? stb.). Megintcsak karinthysak azok a nagy szellemi vállalkozások, amelyek során Eco olyan filozófiai kérdésekre keresi a választ, mint hogy miként léphetünk - Herakleitosz állításával-tételével szemben - mégiscsak kétszer ugyanegy folyóba, vagy hogyan határozhatjuk meg egzaktan a gép fogalmát, miként készíthetünk "egy az egy" arányban térképet egy birodalomról? stb. Még a halálbüntetést mélyen elítélő-ellenző Eco különös javaslata is a világháborúval foglalkozó Karinthy-írásokat juttathatja az olvasó eszébe, amikor ezt kell olvasnia, hogy a szerző ragaszkodik hozzá: ha már vannak- lesznek kivégzések, akkor azokat feltétlenül közvetítse a tévé, lehetőleg vacsoraidőben. A kötet elbűvölően szellemes, jóval több, mint remekül szórakoztató, ún. vidám könyv.

Umberto Eco - Baudolino ​(angol)
An ​extraordinarily epic, brilliantly imagined new novel from a world-class writer and author of The Name of the Rose. Discover the Middle Ages with Baudolino - a wondrous, dazzling, beguiling tale of history, myth and invention. It is 1204, and Constantinople is being sacked and burned by the knights of the Fourth Crusade. Amid the carnage and confusion Baudolino saves a Byzantine historian and high court official from certain death at the hands of the crusading warriors, and proceeds to tell his own fantastical story.

Umberto Eco - Sulla ​letteratura
Questa ​raccolta di scritti può essere vista come una naturale continuazione delle "Sei passeggiate nei boschi narrativi". Si tratta infatti di discorsi rivolti in genere a un pubblico abbastanza vasto e vertono tutti sulle funzioni della letteratura, su autori che Eco ha frequentato a lungo, sull'influenza di alcuni testi più o meno letterari sullo sviluppo degli eventi storici, su alcuni problemi tipici del narrare e su alcuni concetti chiave della scrittura "creativa". In alcuni di questi, e specialmente nell'ultimo ("Come scrivo"), Eco sceglie come esempio e oggetto di riflessione la sua stessa attività di narratore, ma anche i saggi in cui non parla direttamente di sé gettano una luce sul suo fare letterario.

Umberto Eco - A ​nyitott mű
___Eco ​1962-ben megjelent kötete, _A nyitott mű_ arról vall, hogy szerzője felismerte: a hagyományos fogalmak nem elegendőek a legújabb kori zene, festészet, irodalom műveinek megértéséhez, s ezért kutatásai körébe vonta a nyelvészet, az információelmélet, s legvégül a szemiotika legfontosabb kérdéseit, hogy megfelelő felkészültséggel nézzen szembe a modern művészet kérdéseivel. ___A magyar kötet részben tartalmazza _A nyitott mű_ anyagát, és ezen felül azokat a zenei, képzőművészeti, építészeti tanulmányokat, amelyek egy izgalmas tudósegyéniség műhelyébe engednek bepillantást.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Umberto Eco - Az ​értelmezés határai
Ha ​Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat - esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreadingjének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. A példa nem pusztán szellemes kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között. Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról. Ez a dekonstrukció gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott mű-höz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad). A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés jó is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a jó értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.

Umberto Eco - De ​naam van de roos
Het ​is de laatste week van november 1327 in een welvarende abdij in het noorden van Italië. Broeder William Baskerville, een geleerde franciscaner monnik uit Engeland, komt als speciaal gezant van de kezier met een delicate diplomatieke opdracht naar Italië. Hij moet een ontmoeting organiseren tussen de van ketterij verdachte franciscanen en afgevaardingen van de paus. Al spoeding ontwikkelt zijn verblijf in de abdij zich echter tot een tijd vol apocalyptische verschrikkingen: zeven dagen en nachten zijn William en zijn metzegel Adson getuige van de wonderbaarlijkste en voor een abdij hoogst zonderlinge gebeurtenissen. Er woorden zeven gezeimzinnige misdaden gepleegd, die muren van de ontoegankelijke, labyrintvormige bibliotheek met bloed besmeuren. Anstige geruchten gaan door de abdij; niet alleen de abt heeft iets te verbergen, overal worden sporen uitgewist. William, een voormalig inquisiteur, wordt door de onderzoekskoorts bevangen. De ontmaskering van de moordenaar gaat hem veel meer in beslag nemen dan de strijd tussen de kezier en de paus. Hij verzamelt aanwijzingen en ontcijfert manuscripten in geheimtaal. Steeds dieper dringt hij door tot de geheimen van de abdij. Het valt niet mee deze roman te benoemen. Is het een middeleeuwse kroniek, een detective, een ideologische sleutelroman of een allegorie? Wie één oog dichtknijpt en in het boek kijkt als in een ver verwijderde spiegel, zal in ieder geval gemakkelijk de monnikskappen en kardinaalsmijters uit de dagen van William verwarren met de moderne tekens van macht. Umberto Eco werd in 1932 in Alessandria (Piemonte) geboren. Hij is hoogleraar semiotiek aan de universiteit van Bologna en een van de grootste schrijvers van onze tijd. Eco is beroemd geworden door zijn grote romans De naam van de roos, De slinger van Foucault, Het eiland van de vorige dag, Baudolino en De mysterieuze vlam van koningin Loana.

Jean-Claude Carrière - Umberto Eco - Ne ​remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Jön ​az e-book. Vége a könyvnek? Alighanem nagyobb veszélyek is fenyegették már. 2000 év cenzorai vélekedtek úgy, hogy a szabad gondolat e mindig "megbízhatatlan" hordozóját és jelképét könyvtárak mélyére száműzve jól el kell zárni; a könyvtárakkal pedig az is gyakran megesett, hogy porig égtek. És a mindenkori lángok sok olyan remekművet is elemészthettek, amelynek ma már a címe is kitörlődött az emberiség emlékezetéből. A kultúra az, ami fennmarad. Akárhogy keresünk-kutatunk, könyvtárainkban és múzeumainkban csak azt találjuk, aminek az idő megkegyelmezett. Két jó barát, két notórius bibliofil: Jean-Claude Carrière és Umberto Eco - egyikük neves színpadi és filmforgatókönyv-szerző, Buñuel és Peter Brook egykori alkotótársa, a másikuk világhírű tudós regényíró - leült, hogy elbeszélgessen közös szenvedélyük tárgyáról, a könyvről. Beszélgetéseik többek között erről: az emlékezetről és az emlékezetből kihagyhatatlan lyukakról, jóvátehetetlen veszteségekről szólnak. Sziporkázó dialógusuk ma, amikor az írott szó hovatovább globális közkinccsé válik, hasznos szempontokat ad a jövő esélyeinek megítéléséhez is. Az eredmény, olvasók és könyvbarátok örömére: mosolygó főhajtás a Gutenberg-galaxis előtt. Talán az e-könyv olvasókban is sikerül nosztalgiát ébresztenie.

Umberto Eco - A ​Foucault-inga
Három ​kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

Jean-Claude Carrière - Umberto Eco - N'espérez ​pas vous débarrasser des livres
A ​la veille de l'arrivée sur tous les marchés du monde des nouvelles générations de livres électroniques, deux écrivains bibliophiles s'interrogent sur l'avenir du livre. Une discussion à la fois savante et humoristique qui nous fait traverser 5000 ans d'histoire du livre, du papyrus au fichier électronique.

Umberto Eco - Óriások ​vállán
Umberto ​Eco legújabb - halála után összeállított - esszékötetében tizenkét írás olvasható, melyet az ún. Milanesiana fesztiválok alkalmából írt, s ezeken a Milánóban évente megtartott fesztiválokon olvasta fel őket 2001 és 2015 között. A Milanesianák 2008-tól kezdve mindig egy-egy téma köré szerveződtek, ilyenek például a szépség, a rútság, a tűz, az abszolútum, a láthatatlan, az összeesküvés - nem egyet ezek közül maga Eco sugallt a szervezőknek. A címadó esszé a nemzedékek harcának irodalmi és filozófiai, kulturális és társadalmi vonatkozásait boncolgatja az ókortól kezdődően egészen a modernitásig: "A régiek természetesen óriások voltak mihozzánk képest; mi azonban, bár törpék vagyunk, az ő nyakukba kapaszkodva - vagyis élve bölcsességükkel -, jobban látunk, mint ők" - idézi a klasszikus aforizmát a szerző, egyúttal felveti a kérdést, vajon a jövő milyen perspektívát tartogat számunkra: a törpék eztán törpék nyakába kényszerülnek, vagy új, egyelőre ismeretlen óriások lépnek majd fel? E posztumusz kötet írásai is mind magukon viselik Eco sajátos szemléletmódját, reneszánsz ember voltát, szellemességét, sziporkázó stílusát, humorát, lefegyverző eleganciáját.

Umberto Eco - A ​lista mámora
Umberto ​Eco új könyve, melyet mind megközelítése, mind szerkezete A Szépség történeté-vel és A rútság történeté-vel rokonít a benne foglalt szemelvénygyűjteményt is segítségül híva, arról tanúskodik, hogy a mindenkori irodalomtörténetben, Hésziodosztól Joyce-ig és Ezékieltől Gaddáig, se szeri, se száma a listáknak. Ki a felsorolás puszta élvezetéért állít össze listákat, ki a lista énekelhetőségének ihletésére, ki pedig ahogy az úgynevezett kaotikus felsorolásokban látjuk az egymással különösebb kapcsolatban nem lévő tárgyak összegyűjtésében talál gyönyörűséget. A lista mámora azonban ebben is a két nagy sikerű előzményhez hasonlóan nem csupán egy ritkán elemzett irodalmi forma felfedezésére invitál, hanem azt is bemutatja: milyen módon képesek végtelen listák érzékeltetésére a képzőművészeti alkotások is, holott az ábrázolásnak a kép kerete például nyilvánvaló határokat szab. A művek listájának íve Hieronymus Boschtól Salvador Dalíig, a gótikus székesegyházaktól Andy Warholig feszül; láttukon az olvasót is méltán töltheti el a végtelen mámora.

Umberto Eco - Il ​nome della rosa
Questo ​romanzo è stato pubblicato per la prima volta da Bompiani nel 1980 e si è imposto sulla scena della letteratura universale fino a far divenire Eco lo scrittore italiano più famoso al mondo. La vicenda si svolge nel medioevo, nell’arco di sette giorni, in un monastero benedettino in una località imprecisata del nord Italia. Guglielmo da Baskerville, monaco francescano, ex-inquisitore e consigliere dell’Imperatore, si reca insieme al giovane benedettino nonché voce narrante Adso da Melk, in un’abbazia allo scopo di partecipare ad un’importante riunione che vede contrapposti i francescani, fautori della povertà del Cristo, e la delegazione papale. Questo incontro era stato organizzato allo scopo di permettere alle due parti di trovare un accordo. L’abbazia vive ore tormentate. Subito dopo il loro arrivo, l’Abate chiede a Guglielmo di indagare sulle cause della morte violenta di uno dei suoi conventuali. In effetti durante la notte, Adelmo da Otranto, un giovane monaco, è caduto dall’edificio, un’imponente costruzione nella quale si trovano sia il refettorio che l’immensa biblioteca dell’abbazia. Nonostante la libertà di movimento concessa all’ex inquisitore, si susseguono altre morti e tutte sembrano ruotare intorno alla biblioteca e ad un misterioso manoscritto. Questa biblioteca, tra le più grandi della cristianità, è costruita come un labirinto, un luogo segreto, allo scopo di proteggerla dagli intrusi. Non è concesso loro di visitarla: solo lo scriptorium è accessibile. La situazione è complicata dall’imminente convegno e dalla scoperta di due eretici della setta dei Dolciniani, rifugiati presso l’Ordine dei Benedettini. In questa atmosfera inquietante, Guglielmo e Adso si avvicinano sempre più alla verità, fino a scoprire il misterioso manoscritto… Eco sembra rendere omaggio al grande scrittore britannico Arthur Conan Doyle e al suo personaggio di maggior successo: Sherlock Holmes. Le capacità deduttive e il desiderio di conoscenza di Guglielmo sembrano infatti riprendere e, a tratti, esaltare gli aspetti migliori del famoso detective. Lo stesso nome Baskerville riprende il miglior romanzo di Doyle, Il mastino dei Baskerville. D’altra parte il giovane Adso è ricalcato proprio sulla figura del fido Watson. Jean-Jacques Annaud ne ha tratto un film nel 1986 con uno splendido Sean Connery nel ruolo di Guglielmo ed un giovanissimo Christian Slater nel ruolo di Adso.

Umberto Eco - Baudolino
"Hát ​ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek - a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a korábbi Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a babiloni háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák: maguk mennek el a világ végére, János pap országába... Hogy a végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derüljön, természetesen.

Umberto Eco - Nyitott ​mű
A ​könyv elsősorban a kortárs költészet, az új zene, az informel festészet, az Antonioni utáni film fémjelezte új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűségmező, nyitott mű jön létre.

Umberto Eco - The ​Island of the Day Before
The ​year is 1643. Roberto, a young nobleman, survives war, the Bastille, exile and shipwreck as he voyages to a Pacific island straddling the date meridian. There he waits now, alone on the mysteriously deserted Daphne, separated by treacherous reefs from the island beyond: the island of the day before. If he could reach it, time - and his misfortunes - might be reversed. But first he must learn to swim...

Umberto Eco - Művészet ​és szépség a középkori esztétikában
Umberto ​Eco, a világhírű jeltudós és regényíró - aki pályája kezdetén a középkori filozófiával foglalkozott, és egyetemi szakdolgozata témájául is Aquinói Szent Tamás és az esztétika problémáját választotta - 1959-ben jelentette meg azt a tanulmányát, melynek csaknem harminc évvel későbbi frissített, angol nyelvű változata alapján született meg ez a könyv. Összefoglaló mű: a VI. és XI. század közötti latin nyelvű középkorban kidolgozott esztétikai elméletek történetét írja meg. Célja nem az, hogy a jelenkori esztétika problémáiról filozofáljon elvontan, a múltba tekintve, hanem az, hogy meghatározott szemszögből rajzoljon képet egy korról. A tizenkét fejezet nem egy-egy név, történelmi alak köré szerveződik, hanem problémák, kérdések, kérdésfelvetések, a kérdések megfogalmazásának módja köré. A különböző szerzők munkásságát - az Aquinói kivételével - Eco így azon fogalmak köré tudja csoportosítani, amelyek e szerzők esztétikai ízlését, ítéletét meghatározták. Beszél a középkori esztétikai érzékenységről, a szépről mint transzcendentáléról, az arányosságról, a fényről, a szimbólumról és az allegóriáról, az organizmus esztétikájáról, a művészetek elméleteiről, a művészi intencióról és a művész méltóságáról, valamint a skolasztikát követő gondolkodók felfogásáról. Érdekes és tanulságos, közérthetően megírt, világos stílusú könyv; egyaránt szól a témában járatlan és jártas olvasóhoz. A fordítást szakmailag ellenőrizte Gecser Ottó.

Umberto Eco - Öt ​írás az erkölcsről
Itt ​kötetbe gyűjtött írásai alkalmi jellegűek. Témabeli sokféleségük ellenére együvé tartoznak: mind etikai kérdéseket vetnek föl, és járnak körül az értelmiségi szerep tudatában és felelősségével, amely abból áll, "hogy kritikus szemmel azonosítsuk, mi az, ami hellyel-közzel kielégítő módon megfelel az igazságról alkotott elképzelésünknek. E szerepet gyakorolhatja bárki, akár egy társadalom szélére sodródott ember is, amikor végiggondolja és valahogy kifejezi helyzetét, de elárulhatja az író, amikor mondandóját nem hagyja leülepedni, hanem hirtelen érzelmektől indíttatva reagál az eseményekre." Az értelmiséginek az a dolga, hogy, mint a Pinocchio mesealakja, a Szóló Tücsök gondolkodjon - aztán beszéljen.

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Umberto Eco - The ​Name of the Rose
The ​year is 1327. Franciscans in a wealthy Italian abbey are suspected of heresy, and Brother William of Baskerville arrives to investigate. When his delicate mission is suddenly overshadowed by seven bizarre deaths, Brother William turns detective. He collects evidence, deciphers secret symbols and coded manuscripts, and digs into the eerie labyrinth of the abbey where extraordinary things are happening under the cover of night. A spectacular popular and critical success, "The Name of the Rose" is not only a narrative of a murder investigation but an astonishing chronicle of the Middle Ages.

Umberto Eco - From ​the Tree to the Labyrinth
Do ​dogs have "voices" or do they merely make sounds? What language did Adam speak in the Garden of Eden? Eco, the celebrated novelist and semiotician (Kant and the Platypus), muses on these and other thorny interpretive questions in this collection of essays on the history of semiotics and philosophy of language. Beginning with a historical survey of models of semantic representation, Eco develops the idea of the "encyclopedia," a labyrinthian system of interconnected relationships that he sees in opposition to the flawed Neo-Platonic "dictionary" system, one whose rigid absolutism and hierarchy creates a closed system that Eco finds untenable. Seeking to interpret the Middle Ages within such an encyclopedic model, Eco then explores a miscellany of medieval topics in the essays that follow, making the occasional foray into classical or modern thought. Though no modern writer has proved more adept than Eco at translating medieval ephemera to a popular audience, this is not the semiotician at his most accessible. Eco's erudition will make this text a challenge for all but the most determined nonprofessional—a working knowledge of medieval thought and a functional grasp of Latin are practically prerequisites for keeping up with Eco as he moves through centuries of history in search of new connection and meaning. (Feb.)

Umberto Eco - Hat ​séta a fikció erdejében
Hogyan ​legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva minket a fikció erdejében tett kirándulásain. Az elbeszélő szöveg rejtett technikájának és alapvető mechanizmusainak feltárása során Eco megmutatja, milyen bonyolult és rejtélyes viszony alakul ki szerző és olvasó között. Elmagyarázza, hogyan jelzi a szöveg, milyen típusú mintaolvasót igényel, s mi hogyan felelhetünk meg kívánalmainak anélkül, hogy a művek boncolgatása közben elveszítenénk az olvasás izgalmát és gyönyörűségét. Mert a nagy mű, tanítja Eco, akkor is elvezet titokzatos mélységeibe, sőt akkor vezet csak el igazán, ha megértjük, milyen eszközökkel éri el az író a hatást. A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a kirándulás még izgalmasabb legyen, Eco a kemény krimik és a pornográf művek világába is bekukkant. Látjuk, hogyan működnek a fikcióban a lassítás és a gyorsítás technikái, hogy milyen eszközökkel tudja a szerző misztikus ködbe borítani művét, elhomályosítva az olvasó időérzékét, s eltöprenghetünk azon, mekkora értelmezési szabadságot biztosít számunkra egy fikciós szöveg. Eco az utolsó két előadásban jut el ahhoz a kérdéshez, amely talán a legizgalmasabb; a fikció és a valóság bizonytalan határmezsgyéjét megvizsgálva azt is mutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak tekintjük, s a valóságot fikciónak. Egyszóval annak, ha nem vagyunk jó olvasók.

Kollekciók