Ajax-loader

Umberto Eco könyvei a rukkolán


Milan Kundera - Umberto Eco - miben hisz aki nem hisz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Umberto Eco - Das Foucaultsche Pendel
Drei Mailänder Verlagslektoren, die beruflich ständig über okkulte Wissenschaften, Geheimbünde und kosmische Komplotte lesen müssen, stoßen auf ein äußerst rätselhaftes Dokument aus dem 14. Jahrhundert. Darin ist vor alle 120 Jahre wiederkehrenden Zusammenkünften der "36 Unbekannten", der Nachfahren der mysteriösen Tempelritter, die Rede. Die drei Spötter stürzen sich in das Labyrinth der Geheimlehren. Spielerisch erdenken sie eine gigantische Verschwörung. Aber dann merken sie, daß jemand ihre Phantasien ernst nimmt. Und der schreckt offenbar auch vor Mord nicht zurück...

Umberto Eco - L'Ile du jour d'avant
"Du Dumas écrit par Pascal": ainsi a-t-on pu qualifier cet étourdissant voyage au coeur du XVIIe siécle, mené par l'auteur du Nom de la rose avec son brio romanesque et son époustouflante érudition. A travers l'odyssée de Roberto de la Grive, tour á tour guerrier, savant et agent secret, puis naufragé non loin du mythique 180e méridien - celui qui sépare aujourd'hui d'hier -, c'est á un carrousel ininterrompu de personnages, d'événements et d'idées que nous sommes conviés. Campagnes de la guerre de Trente Ans, salons parisiens, intrigues diplomatiques, jeux de l'amour, de l'art, de la pensée: rien n'échappe au tourbillon d'une époque oú les découvertes de la géographie et de l'astronomie bouleversent les consciences. Tour á tour roman ebcyclopédique, roman d'initiation, roman d'amour, ce somptueux opéra baroque nous renvoie aussi, en de fascinants jeux de miroir, aux vertiges de nos propres angoisses.

Umberto Eco - De ​naam van de roos
Het ​is de laatste week van november 1327 in een welvarende abdij in het noorden van Italië. Broeder William Baskerville, een geleerde franciscaner monnik uit Engeland, komt als speciaal gezant van de kezier met een delicate diplomatieke opdracht naar Italië. Hij moet een ontmoeting organiseren tussen de van ketterij verdachte franciscanen en afgevaardingen van de paus. Al spoeding ontwikkelt zijn verblijf in de abdij zich echter tot een tijd vol apocalyptische verschrikkingen: zeven dagen en nachten zijn William en zijn metzegel Adson getuige van de wonderbaarlijkste en voor een abdij hoogst zonderlinge gebeurtenissen. Er woorden zeven gezeimzinnige misdaden gepleegd, die muren van de ontoegankelijke, labyrintvormige bibliotheek met bloed besmeuren. Anstige geruchten gaan door de abdij; niet alleen de abt heeft iets te verbergen, overal worden sporen uitgewist. William, een voormalig inquisiteur, wordt door de onderzoekskoorts bevangen. De ontmaskering van de moordenaar gaat hem veel meer in beslag nemen dan de strijd tussen de kezier en de paus. Hij verzamelt aanwijzingen en ontcijfert manuscripten in geheimtaal. Steeds dieper dringt hij door tot de geheimen van de abdij. Het valt niet mee deze roman te benoemen. Is het een middeleeuwse kroniek, een detective, een ideologische sleutelroman of een allegorie? Wie één oog dichtknijpt en in het boek kijkt als in een ver verwijderde spiegel, zal in ieder geval gemakkelijk de monnikskappen en kardinaalsmijters uit de dagen van William verwarren met de moderne tekens van macht. Umberto Eco werd in 1932 in Alessandria (Piemonte) geboren. Hij is hoogleraar semiotiek aan de universiteit van Bologna en een van de grootste schrijvers van onze tijd. Eco is beroemd geworden door zijn grote romans De naam van de roos, De slinger van Foucault, Het eiland van de vorige dag, Baudolino en De mysterieuze vlam van koningin Loana.

Umberto Eco - Sulla ​letteratura
Questa ​raccolta di scritti può essere vista come una naturale continuazione delle "Sei passeggiate nei boschi narrativi". Si tratta infatti di discorsi rivolti in genere a un pubblico abbastanza vasto e vertono tutti sulle funzioni della letteratura, su autori che Eco ha frequentato a lungo, sull'influenza di alcuni testi più o meno letterari sullo sviluppo degli eventi storici, su alcuni problemi tipici del narrare e su alcuni concetti chiave della scrittura "creativa". In alcuni di questi, e specialmente nell'ultimo ("Come scrivo"), Eco sceglie come esempio e oggetto di riflessione la sua stessa attività di narratore, ma anche i saggi in cui non parla direttamente di sé gettano una luce sul suo fare letterario.

Umberto Eco - Baudolino
"Hát ​ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek - a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a korábbi Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a babiloni háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák: maguk mennek el a világ végére, János pap országába... Hogy a végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derüljön, természetesen.

Umberto Eco - Kant ​és a kacsacsőrű emlős
Miről ​is szól ez a könyv? A kacsacsőrű emlősön kívül macskákról, kutyákról, egerekről, lovakról, de székekről, tányérokról, fákról, hegyekről és más olyan dolgokról is, amelyekkel nap mint nap találkozunk, és arról, hogy miért tudjuk megkülönböztetni az elefántot a tobzoskától (s hogy általában miért nem nézzük kalapnak a feleségünket). Arról a roppant horderejű filozófiai kérdésről van szó, amely Platón óta a mai kognitivistákig mindig is foglakozttatta a gondolkodókat, s amelyet még Kantnak sem sikerült nemhogy megoldania, de még csak kielégítő módon megfogalmaznia sem.

Umberto Eco - The ​Name of the Rose
The ​year is 1327. Franciscans in a wealthy Italian abbey are suspected of heresy, and Brother William of Baskerville arrives to investigate. When his delicate mission is suddenly overshadowed by seven bizarre deaths, Brother William turns detective. He collects evidence, deciphers secret symbols and coded manuscripts, and digs into the eerie labyrinth of the abbey where extraordinary things are happening under the cover of night. A spectacular popular and critical success, "The Name of the Rose" is not only a narrative of a murder investigation but an astonishing chronicle of the Middle Ages.

Umberto Eco - How ​to Travel with a Salmon & Other Essays
Once ​a columnist for an Italian literary magazine, Eco now shares his acute and highly entertaining sense of the absurd in modern life in these essays about militarism, computerese, cowboy and Indian movies, art criticism, librarians, semiotics, and much more--including himself.

Umberto Eco - Der ​Name der Rose
Daß ​er in den Mauern der prächtigen Benediktinerabtei an den Hängen des Apennin das Echo eines verschollenen Lachens hören würde, das hell und klassisch herüberklingt aus der Antike, damit hat der englische Franziskanermönch William von Baskerville nicht gerechnet. Zusammen mit Adson von Melk, seinem etwas tumben, jugendlichen Adlatus, ist er in einer höchst delikaten politischen Mission unterwegs. Doch in den sieben Tagen ihres Aufenthalts werden die beiden mit kriminellen Ereignissen und drastischen Versuchungen konfrontiert: Ein Mönch ist im Schweineblutbottich ertrunken, ein anderer aus dem Fenster gesprungen, ein dritter wird tot im Badehaus gefunden. Aber nicht umsonst stand William lange Jahre im Dienste der heiligen Inquisition. Das Untersuchungsfieber packt ihn. Er sammelt Indizien, entziffert magische Zeichen, entschlüsselt Manuskripte und dringt immer tiefer in ein geheimnisvolles Labyrinth vor, über das der blinde Seher Jorge von Burgos wacht

Umberto Eco - Az ​új középkor
Umberto ​Eco 1932-ben született Alessandriában. Milánóban lakik, a bolognai egyetemen szemiotikát tanít, tanszékvezető. Tudományos művei már a hatvanas évek végére világhírt szereztek neki. Publicisztikája révén az olasz kulturális közélet egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. A rózsa neve, melyet több mint húsz nyelvre lefordítottak, hosszú éveken keresztül nemzetközi bestsellerlista-vezetővé tette. A bestsellerek hatásmechanizmusát "hivatalból" is kiválóan ismerő Eco - anélkül, hogy tudományos tevékenységét egyetlen pillanatig is szüneteltette volna - azóta már négyszer megismételte ezt a bravúrt; A Foucault-inga, A tegnap szigete, a Baudolino és legújabban a Loana királynő titokzatos tüze is biztos világsikerként bizonyította: a kultúra, a civilizáció alapkérdései nem ismernek műfajhatárokat. Az új középkor című esszégyűjtemény 1992-ben már megjelent magyarul. Eco a hatvanas évek óta általában mindenbe beleszól, ami fontos, és abba is, ami nem, fontossá lényegítve a lényegtelent is. Ezekből az írásaiból válogatott Barna Imre a magyar kiadáshoz. Az esszék egyforma komolysággal elemzik az irracionalizmus és a futball, a hollywoodi filmek és a skolasztika, a terrorizmus és a kulturális divatok kérdéseit.

Umberto Eco - Óriások ​vállán
Umberto ​Eco legújabb - halála után összeállított - esszékötetében tizenkét írás olvasható, melyet az ún. Milanesiana fesztiválok alkalmából írt, s ezeken a Milánóban évente megtartott fesztiválokon olvasta fel őket 2001 és 2015 között. A Milanesianák 2008-tól kezdve mindig egy-egy téma köré szerveződtek, ilyenek például a szépség, a rútság, a tűz, az abszolútum, a láthatatlan, az összeesküvés - nem egyet ezek közül maga Eco sugallt a szervezőknek. A címadó esszé a nemzedékek harcának irodalmi és filozófiai, kulturális és társadalmi vonatkozásait boncolgatja az ókortól kezdődően egészen a modernitásig: "A régiek természetesen óriások voltak mihozzánk képest; mi azonban, bár törpék vagyunk, az ő nyakukba kapaszkodva - vagyis élve bölcsességükkel -, jobban látunk, mint ők" - idézi a klasszikus aforizmát a szerző, egyúttal felveti a kérdést, vajon a jövő milyen perspektívát tartogat számunkra: a törpék eztán törpék nyakába kényszerülnek, vagy új, egyelőre ismeretlen óriások lépnek majd fel? E posztumusz kötet írásai is mind magukon viselik Eco sajátos szemléletmódját, reneszánsz ember voltát, szellemességét, sziporkázó stílusát, humorát, lefegyverző eleganciáját.

Umberto Eco - A ​jegyesek
Umberto ​Eco, a leghíresebb kortárs olasz író meséli újra a legelső olasz regényt! Alessandro Manzoni A jegyesek című regénye bár a 17. század első felében játszódik, egy Milánó környéki faluban izgalmasan filmszerű olvasmány. Renzo és Lucia házasságát meg akarja akadályozni a környék hatalmaskodó nagyura, mert maga is szemet vetett a lányra. Bár a fiatalok időben megszöknek, külön kell válniuk, és váratlan fordulatokkal, politikai intrikákkal, éhinséggel, háborúval, sőt a pestissel szembeszállva járják be útjukat, míg újra egymásra nem találnak. A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik.

Umberto Eco - Loana ​királynő titokzatos tüze
A ​kötet műfaja: képes regény. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk - valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből - az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő - érzéki emlékek híján -- nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött régi folyóirat-, képregény-, brosúra- és ponyvaregényfüzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét. És ekkor - ahogy Ecótól, a mesemondótól már megszokhattuk - igazi regényes fordulatot vesz a történet...

Umberto Eco - How ​to Spot a Fascist
HOW ​TO SPOT A FASCIST is a selection of three thought-provoking essays on freedom and fascism, censorship and tolerance – including Eco’s iconic essay ‘Ur-Fascism’, which lists the fourteen essential characteristics of fascism, and draws on his own personal experiences growing up in the shadow of Mussolini. Umberto Eco remains one of the greatest writers and cultural commentators of the last century. In these pertinent pieces, he warns against prejudice and abuses of power and proves a wise and insightful guide for our times. If we strive to learn from our collective history and come together in challenging times, we can hope for a peaceful and tolerant future.

Umberto Eco - Gyufalevelek
A ​L´Espresso című olasz hetilapot sokan kezdik a végén: a tárcarovatát olvassák el először, hogy megtudják, mi jutott éppen eszébe Umberto Ecónak a gallokról vagy a kosovói háborúról, a szivarozásról vagy az internetszexrõl, Ginger Rogersrõl vagy Beethoven Ötödik szimfóniájáról. Túlnyomórészt ezekből a népszerű írásokból állított össze az olasz és válogatott a magyar kiadó egy-egy kötetre valót. La Bustina di Minerva – ez a rovatnak és egyúttal a könyvnek is a címe. Minerva borítékjai? Minerva-zacskók? A művészetek és a bölcsesség római istennőjének a nevét Itáliában egy hajdani márkavédjegy okán az a foszfor nélküli, lapos gyufaféle is viseli, amely többsoros elrendezésben, kis tasakokban kapható. Dohányos (pláne író-) embernek kapóra jöhet villamoson, vonaton, antikváriumban, ha hirtelen eszébe jut valami, és történetesen nincs nála notesz. Igazi palm top, és még csak elem sem kell hozzá. Magyarul levélgyufának mondják. Hát a tasakot, amire írni lehet? Levélgyufatasaknak? Aligha. Akkor viszont mire ír nálunk az író villamoson, vonaton, antikváriumban? Ír-e egyáltalán? És dohányos-e? És ha igen: elképzelhető-e, hogy nem gázöngyújtót használ? Nyilván nem, nem, nem. Nincs ilyen figura, és nincs ilyen gyufa-tasak-hátsó. És akkor úgyis mindegy. Legyen tehát a cím: Gyufalevelek. De azért Minervát se felejtsük!

Umberto Eco - Az ​értelmezés határai
Ha ​Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat - esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreadingjének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. A példa nem pusztán szellemes kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között. Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról. Ez a dekonstrukció gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott mű-höz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad). A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés jó is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a jó értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.

Umberto Eco - Baudolino ​(angol)
An ​extraordinarily epic, brilliantly imagined new novel from a world-class writer and author of The Name of the Rose. Discover the Middle Ages with Baudolino - a wondrous, dazzling, beguiling tale of history, myth and invention. It is 1204, and Constantinople is being sacked and burned by the knights of the Fourth Crusade. Amid the carnage and confusion Baudolino saves a Byzantine historian and high court official from certain death at the hands of the crusading warriors, and proceeds to tell his own fantastical story.

Umberto Eco - Faith ​in Fakes
The ​author of "The Name of the Rose" considers a wide range of topics, from "Superman" and "Casablanca", Federico Fellini and Michelangelo Antonioni, Jim Jones and mass suicide, and Woody Allen, to pop festivals and football, and not least the social and personal implications of tight jeans.

Jean-Claude Carrière - Jean Delumeau - Umberto Eco - Stephen Jay Gould - Beszélgetések ​az idők végezetéről
Közel ​van, egyre közelebb a század-, és ezredforduló. A Föld lakóinak többsége felfokozott izgalommal, de nem a média megjósolta világvége-hangulatban várja a harmadik évezred beköszöntét. Nagy ünnepléssel, várakozással, reményekkel és persze félelmekkel készülnek-készülünk 2000 eljövetelére. Melyek ezek a várakozások, remények és félelmek? Van-e valami alapja az egyes szekták világvége-jövendöléseinek? Ha egyszer valóban bekövetkezik a Bibliában megjósolt Apokalipszis, ha beköszönt az ezeréves királyság itt a Földön, ha eljön a Messiás, mikor várható ez? Holnap? Holnapután? Újabb ezer év múlva? Elképzelhető- e, hogy egyszer véget ér az idő, véget érnek az idők? Egyáltalán, vajon az idő egyenes vonalú-e, van-e vége és szükségszerűen kezdete, létezik-e az a bizonyos időnyíl? Vagy az idő ciklikus, ahogy egyes keleti vallások és filozófiák tartják? Vajon az emberi faj és a Föld élővilága óhatatlanul pusztulásra ítéltetett? Lesznek-e, lehetnek-e túlélők? Melyek az eddigi ismereteink szerint egydimenziójú idő és a sokdimenziójú tér leglényegesebb összefüggései? Milyen kihívásokkal és veszélyekkel kell szembenéznie az emberiségnek a harmadik évezred küszöbén? Ilyen és hasonló kérdéseket tesz fel a három francia újságíró négy ismert tudósnak-gondolkodónak, a kortárs szellemi élet négy "nagymenőjének": az amerikai paleontológusnak, Stephen Jay Gouldnak, a francia vallástörténésznek és filozófusnak, Jean Delumeau-nak, az ugyancsak francia dramaturgnak, forgatókönyvírónak, színházi szakembernek, Jean-Claude Carriere-nek és végül az olasz szemiológusnak és írónak, Umberto Ecónak. Négyük együttgondolkodásából, hol összecsengő, egymásra rímelő, hol egymásnak ellentmondó, a másik eszméit vitató elmélkedésből született ez a kivételes szellemi izgalmat és élvezetet kínáló, nagy adag humorral és iróniával oldott interjúkötet, amely nem más, mint a múltba és a jövőbe tett, az emberiség, sőt az egész univerzum történelmén átívelő kalandos időutazás.

Umberto Eco - Mutatványszám
hátul ​mindig ott sunyít valaki A kilencvenes években egy új politikai revolverújság próbaszámának szerkesztője megdöbbentő információ birtokába jut, mely nem csupán a kor titkosszolgálati botrányait és terrorcselekményeit értelmezné újra, hanem a háború óta eltelt évtizedek egész történelméhez is sajátos kulcsot adna; ráadásul egy és ugyanazon történet részesévé tenné a CIA-t, a régi és új fasisztákat és a Vatikánt, a szabadkőműveseket és a Vörös Brigádokat, sőt még az erdőrendészetet is. A sztori kiindulópontja, központi motívuma pedig egyetlen kérdés: lehet-e, hogy annak idején, 1945. április 28-án nem a kivégzett Mussolini hulláját tették közszemlére a milánói Loreto téren? Hihető állítás-e ez vagy paranoia? És ha az, akkor vajon nyugodtan alhat-e a hírhozó? Mindennek a tetejébe pedig: sikerül-e annak, aki mindezt felidézi az elbeszélőnek tehát , kereket oldania (kik elől is?), miután? Történelmet krimivel, hideglelős izgalmakat bővérű humorral elegyítő, hamisítatlan Eco-könyv a mester immár sajnos legutolsó hetedik regénye is.

Umberto Eco - Hogyan ​írjunk szakdolgozatot?
Katalóguscédulák, ​jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!

Umberto Eco - A ​tökéletes nyelv keresése
Az ​Istent kihívó gőgöt büntető babiloni őskatasztrófa óta sokan álmodtak az elveszett közös, tökéletes nyelv megtalálásáról. E könyv a kultúra-történet egy alig ismert erdejének sűrűjébe vezeti az olvasót, aki elképesztően gazdag rengetegben barangolhat: az Édenkert nyelvétől, a titkos bölcsességet kereső kabbalisták eksztázisán, a középkori teológusok, vagy éppen Dante tökéletes nyelvet kutató gondolatain, a felvilágosodás korának az ész egyetemességét hirdető filozófiáin és versengő nemzetein át a számítógépes nyelvekig, a mesterséges intelligenciáig. Misztikus mélységek s a fantázia szárnysuhogása között Eco mester fanyar humora egyensúlyoz.

Umberto Eco - Művészet ​és szépség a középkori esztétikában
Umberto ​Eco, a világhírű jeltudós és regényíró - aki pályája kezdetén a középkori filozófiával foglalkozott, és egyetemi szakdolgozata témájául is Aquinói Szent Tamás és az esztétika problémáját választotta - 1959-ben jelentette meg azt a tanulmányát, melynek csaknem harminc évvel későbbi frissített, angol nyelvű változata alapján született meg ez a könyv. Összefoglaló mű: a VI. és XI. század közötti latin nyelvű középkorban kidolgozott esztétikai elméletek történetét írja meg. Célja nem az, hogy a jelenkori esztétika problémáiról filozofáljon elvontan, a múltba tekintve, hanem az, hogy meghatározott szemszögből rajzoljon képet egy korról. A tizenkét fejezet nem egy-egy név, történelmi alak köré szerveződik, hanem problémák, kérdések, kérdésfelvetések, a kérdések megfogalmazásának módja köré. A különböző szerzők munkásságát - az Aquinói kivételével - Eco így azon fogalmak köré tudja csoportosítani, amelyek e szerzők esztétikai ízlését, ítéletét meghatározták. Beszél a középkori esztétikai érzékenységről, a szépről mint transzcendentáléról, az arányosságról, a fényről, a szimbólumról és az allegóriáról, az organizmus esztétikájáról, a művészetek elméleteiről, a művészi intencióról és a művész méltóságáról, valamint a skolasztikát követő gondolkodók felfogásáról. Érdekes és tanulságos, közérthetően megírt, világos stílusú könyv; egyaránt szól a témában járatlan és jártas olvasóhoz. A fordítást szakmailag ellenőrizte Gecser Ottó.

Umberto Eco - Nyitott ​mű
A ​könyv elsősorban a kortárs költészet, az új zene, az informel festészet, az Antonioni utáni film fémjelezte új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűségmező, nyitott mű jön létre.

Umberto Eco - Pape ​Satan
A ​L'Espresso című olasz hetilapot három évtizeden át sok olvasó kezdte a végén: a tárcarovatát olvasták el először, hogy megtudják, mi jutott az eszébe azon a héten Umberto Ecónak ország-világ és az univerzum viselt dolgairól. A levélgyufa-hátoldalnyi kis remekművekből 1999-ben kötet, és ennek nyomán, Gyufalevelek címmel, egy magyar nyelvű válogatás is jelent már meg. Most pedig íme, a folytatás: a 2000 és 2016 között írt, csaknem négyszáz újabb gyufalevél legjava. Hátterük, a posztmodern előzetes után, immár a mindent átható válság, az a "cseppfolyósodás", amelyben sem az egyén, sem a társadalom számára nincsenek többé kapaszkodók. Eco azonban érti - értette mindhalálig - a módját, hogy ezt a baljós helyzetet hajszálpontosan látva és láttatva is bármelyik pillanatban rámutasson, milyen derűsen is nézhető, vagy ha úgy tetszik: mennyire nevetséges is tud lenni mindez. A kötet címe Dante-idézet, a Pokol negyedik körének őre, Plutus mondja a Pape Satan, pape Satan, aleppe szavakat. Halandzsaként hatnak - mutat rá Eco -, és mindenféle huncutságra jók. Kapóra jöttek hát címnek ehhez a nem is annyira miattam, mint inkább korunk miatt igencsak összevissza gyűjteményhez, mely tücsköt és bogarat összehord… Tücsköt és bogarat tehát, igen. A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, a dugóhúzóforma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi "daddy"-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze, hogy Napóleon nem létezett. Így, a megszokott ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ elé, de - az olvasó szerencséjére - megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva ezzel mégiscsak, addig is, amíg.

Umberto Eco - La ​Mancha és Bábel között
A ​tudósként, monumentális regények szerzőjeként, esszéíróként és publicistaként Magyarországon is méltán népszerű Umberto Eco új esszékötete mintegy folytatása a _Hat séta a fikció erdejében_ előadásainak. Eco ezúttal az irodalom funkcióiról, működéséről és az "élettel" való összefüggéseiről beszél Dante és Joyce, Nerval és Borges, Arisztotelész és Oscar Wilde kapcsán - mélyen és szellemesen, hol egy ábrát, hol egy paródiabetétet közbeiktatva, ahogy Ecótól megszokhattuk. Az írások nemcsak önmagukban, hanem egymáshoz képest is változatosak. A _Kommunista kiáltvány_ frappáns stíluselemzése fényesen megfér a szimbólumról és az intertextuális iróniáról, az Amerikamítoszról vagy a hamisság erejéről írt tanulmányokkal. A kötet legszembetűnőbb újdonsága ugyanakkor az a gesztus, amellyel Eco, ezúttal önmagát téve egy jellegzetesen "ecós" elemzés tárgyává, bepillantást enged a maga (szép) írói műhelyébe. "Hogyan írok?", teszi fel a kérdést, és megválaszolja. Tudósként és szépíróként, szerzőként és emberként, ésszel és szívvel, ahogy szokta.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​Úr 1327. esztendejében járunk. Melki Adso és mestere, Baskerville-i Vilmos egy császárbarát apátságba érkeznek. (Adso, a történet elbeszélője a később bekövetkezett szörnyűséges események miatt nem ad pontos helymeghatározást az apátságról.) Az apát úr az éles eszű és tapintatos Vilmost – akit viselkedése és előneve alapján Sherlock Holmes középkori elődjének tekinthetünk – kéri fel arra, hogy segítsen felderíteni egy, az apátságban történt különös halálesetet. Otrantói Adelmust, a fiatal kora ellenére is nagy tekintélynek örvendő miniatúrafestőt egyik reggel a kecskepásztor holtan találta az Aedificium keleti őrbástyája alatti meredély tövében. Viharos éjszakán történt a tragédia, meg sem lehetett állapítani, a szerencsétlen vajon melyik ablakból zuhant ki. Gyanúra adott okot viszont az, hogy másnap egyetlen nyitva hagyott ablakot sem találtak, ráadásul az ablakok olyan magasságban vannak, hogy azokon képtelenség véletlenül kiesni. Vilmos a tőle elvárt tapintattal és ravaszsággal lát neki a nyomozáshoz, Adso segédletével. Hamarosan újabb halálesetek történnek. A nyomok az apátság féltve őrzött könyvtárába vezetnek, ahová Vilmos és Adso is csupán titokban tudnak bejutni. A szörnyű bűntények árnyékot vetnek az apátságra, amely pedig nagy horderejű eseménynek ad otthont: itt találkoznak a ferencesek és a pápaság képviselői, hogy teológiai vitát folytassanak Jézus szegénységéről. Ebben a látszólag egyszerűnek tűnő kérdésben támadt nézeteltérések ugyanis már-már az egyházszakadás rémével fenyegetnek. A bűntények miatt az apát úr végül a Szent Inkvizíció beavatkozását kéri. A kor egyik legkönyörtelenebb inkvizítora, Bernardo Gui érkezik az apátságba. Gui alaposabb tájékozódás nélkül eretnek összeesküvésként értékeli az eseményeket, a demokrácia álcája mögött ítélkezik, máglyákat állíttat. A máglyahalálra ítéltek egyike az a fiatal parasztlány, aki a szerelmet jelenti Adso számára…

Umberto Eco - A ​tegnap szigete
A ​tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz. Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést” – írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör” vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni. Vajon sikerül-e? A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Umberto Eco - Baudolino ​(olasz)
"La ​storia di un cosmopolita che è a suo agio dappertutto. Forse il libro più bello di Umberto Eco, e certamente il più felice dopo "Il nome della rosa." Giovanni Mariotti, Corriere della Sera "È senza alcun dubbio il libro più lucido dello scrittore, e attraversato da una dominante atmosfera di fantasiosa ilarità, che si comunica al lettore nonostante egli si trovi fra massacri, occupazioni belliche, furti, incendi e altre impegnative opere di rovine." Maria Corti, la Repubblica "Lettura emozionante, maratona della fantasia, circo cinese di carta... scritto da un David Copperfield della penna. Con Baudolino Umberto Eco si è superato." Fritz J. Raddatz, Die Zeit "Corne sempre Eco ha costruito un'intrigante avventura dotta e avvincente, arricchita da ammiccamenti storici e brillanti idee." Raphaëlle Rérolle, Le Monde "Sulle pagine di Baudolino la parola vive in tutta la sua forza e magia, capaci di creare una storia ricca d'intensità." Lola Galàn, El Pais

Kollekciók