Ajax-loader

Umberto Eco könyvei a rukkolán


Umberto_eco-a_jegyesek
elérhető
6

Umberto Eco - A ​jegyesek
Umberto ​Eco, a leghíresebb kortárs olasz író meséli újra a legelső olasz regényt! Alessandro Manzoni A jegyesek című regénye bár a 17. század első felében játszódik, egy Milánó környéki faluban izgalmasan filmszerű olvasmány. Renzo és Lucia házasságát meg akarja akadályozni a környék hatalmaskodó nagyura, mert maga is szemet vetett a lányra. Bár a fiatalok időben megszöknek, külön kell válniuk, és váratlan fordulatokkal, politikai intrikákkal, éhinséggel, háborúval, sőt a pestissel szembeszállva járják be útjukat, míg újra egymásra nem találnak. A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik.

Milan Kundera - Umberto Eco - miben hisz aki nem hisz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Umberto Eco - Das Foucaultsche Pendel
Drei Mailänder Verlagslektoren, die beruflich ständig über okkulte Wissenschaften, Geheimbünde und kosmische Komplotte lesen müssen, stoßen auf ein äußerst rätselhaftes Dokument aus dem 14. Jahrhundert. Darin ist vor alle 120 Jahre wiederkehrenden Zusammenkünften der "36 Unbekannten", der Nachfahren der mysteriösen Tempelritter, die Rede. Die drei Spötter stürzen sich in das Labyrinth der Geheimlehren. Spielerisch erdenken sie eine gigantische Verschwörung. Aber dann merken sie, daß jemand ihre Phantasien ernst nimmt. Und der schreckt offenbar auch vor Mord nicht zurück...

Umberto Eco - L'Ile du jour d'avant
"Du Dumas écrit par Pascal": ainsi a-t-on pu qualifier cet étourdissant voyage au coeur du XVIIe siécle, mené par l'auteur du Nom de la rose avec son brio romanesque et son époustouflante érudition. A travers l'odyssée de Roberto de la Grive, tour á tour guerrier, savant et agent secret, puis naufragé non loin du mythique 180e méridien - celui qui sépare aujourd'hui d'hier -, c'est á un carrousel ininterrompu de personnages, d'événements et d'idées que nous sommes conviés. Campagnes de la guerre de Trente Ans, salons parisiens, intrigues diplomatiques, jeux de l'amour, de l'art, de la pensée: rien n'échappe au tourbillon d'une époque oú les découvertes de la géographie et de l'astronomie bouleversent les consciences. Tour á tour roman ebcyclopédique, roman d'initiation, roman d'amour, ce somptueux opéra baroque nous renvoie aussi, en de fascinants jeux de miroir, aux vertiges de nos propres angoisses.

Umberto Eco - Sulla ​letteratura
Questa ​raccolta di scritti può essere vista come una naturale continuazione delle "Sei passeggiate nei boschi narrativi". Si tratta infatti di discorsi rivolti in genere a un pubblico abbastanza vasto e vertono tutti sulle funzioni della letteratura, su autori che Eco ha frequentato a lungo, sull'influenza di alcuni testi più o meno letterari sullo sviluppo degli eventi storici, su alcuni problemi tipici del narrare e su alcuni concetti chiave della scrittura "creativa". In alcuni di questi, e specialmente nell'ultimo ("Come scrivo"), Eco sceglie come esempio e oggetto di riflessione la sua stessa attività di narratore, ma anche i saggi in cui non parla direttamente di sé gettano una luce sul suo fare letterario.

Umberto Eco - Il ​nome della rosa
Questo ​romanzo è stato pubblicato per la prima volta da Bompiani nel 1980 e si è imposto sulla scena della letteratura universale fino a far divenire Eco lo scrittore italiano più famoso al mondo. La vicenda si svolge nel medioevo, nell’arco di sette giorni, in un monastero benedettino in una località imprecisata del nord Italia. Guglielmo da Baskerville, monaco francescano, ex-inquisitore e consigliere dell’Imperatore, si reca insieme al giovane benedettino nonché voce narrante Adso da Melk, in un’abbazia allo scopo di partecipare ad un’importante riunione che vede contrapposti i francescani, fautori della povertà del Cristo, e la delegazione papale. Questo incontro era stato organizzato allo scopo di permettere alle due parti di trovare un accordo. L’abbazia vive ore tormentate. Subito dopo il loro arrivo, l’Abate chiede a Guglielmo di indagare sulle cause della morte violenta di uno dei suoi conventuali. In effetti durante la notte, Adelmo da Otranto, un giovane monaco, è caduto dall’edificio, un’imponente costruzione nella quale si trovano sia il refettorio che l’immensa biblioteca dell’abbazia. Nonostante la libertà di movimento concessa all’ex inquisitore, si susseguono altre morti e tutte sembrano ruotare intorno alla biblioteca e ad un misterioso manoscritto. Questa biblioteca, tra le più grandi della cristianità, è costruita come un labirinto, un luogo segreto, allo scopo di proteggerla dagli intrusi. Non è concesso loro di visitarla: solo lo scriptorium è accessibile. La situazione è complicata dall’imminente convegno e dalla scoperta di due eretici della setta dei Dolciniani, rifugiati presso l’Ordine dei Benedettini. In questa atmosfera inquietante, Guglielmo e Adso si avvicinano sempre più alla verità, fino a scoprire il misterioso manoscritto… Eco sembra rendere omaggio al grande scrittore britannico Arthur Conan Doyle e al suo personaggio di maggior successo: Sherlock Holmes. Le capacità deduttive e il desiderio di conoscenza di Guglielmo sembrano infatti riprendere e, a tratti, esaltare gli aspetti migliori del famoso detective. Lo stesso nome Baskerville riprende il miglior romanzo di Doyle, Il mastino dei Baskerville. D’altra parte il giovane Adso è ricalcato proprio sulla figura del fido Watson. Jean-Jacques Annaud ne ha tratto un film nel 1986 con uno splendido Sean Connery nel ruolo di Guglielmo ed un giovanissimo Christian Slater nel ruolo di Adso.

Umberto Eco - The ​Mysterious Flame of Queen Loana
In ​this fascinating, abundant new novel from the incomparable Eco, Yambo, a rare-book dealer, has suffered a bizarre form of memory loss. He can remember every book he has ever read but nothing about his own life. In an effort to retrieve his past, he withdraws to his old family home and searches through the boxes of old newspapers, comics, records, photo albums and diaries kept in the attic. And so Yambo relives his youth: Mussolini, Catholic education, Josephine Baker, Flash Gordon, Fred Astaire. His memories run wild, and life racing before his eyes takes the form of a graphic novel. Yambo struggles through the frames to capture one simple, innocent image: that of his first love.

Umberto Eco - Pape ​Satan
A ​L'Espresso című olasz hetilapot három évtizeden át sok olvasó kezdte a végén: a tárcarovatát olvasták el először, hogy megtudják, mi jutott az eszébe azon a héten Umberto Ecónak ország-világ és az univerzum viselt dolgairól. A levélgyufa-hátoldalnyi kis remekművekből 1999-ben kötet, és ennek nyomán, Gyufalevelek címmel, egy magyar nyelvű válogatás is jelent már meg. Most pedig íme, a folytatás: a 2000 és 2016 között írt, csaknem négyszáz újabb gyufalevél legjava. Hátterük, a posztmodern előzetes után, immár a mindent átható válság, az a "cseppfolyósodás", amelyben sem az egyén, sem a társadalom számára nincsenek többé kapaszkodók. Eco azonban érti - értette mindhalálig - a módját, hogy ezt a baljós helyzetet hajszálpontosan látva és láttatva is bármelyik pillanatban rámutasson, milyen derűsen is nézhető, vagy ha úgy tetszik: mennyire nevetséges is tud lenni mindez. A kötet címe Dante-idézet, a Pokol negyedik körének őre, Plutus mondja a Pape Satan, pape Satan, aleppe szavakat. Halandzsaként hatnak - mutat rá Eco -, és mindenféle huncutságra jók. Kapóra jöttek hát címnek ehhez a nem is annyira miattam, mint inkább korunk miatt igencsak összevissza gyűjteményhez, mely tücsköt és bogarat összehord… Tücsköt és bogarat tehát, igen. A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, a dugóhúzóforma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi "daddy"-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze, hogy Napóleon nem létezett. Így, a megszokott ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ elé, de - az olvasó szerencséjére - megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva ezzel mégiscsak, addig is, amíg.

Umberto Eco - Faith ​in Fakes
The ​author of "The Name of the Rose" considers a wide range of topics, from "Superman" and "Casablanca", Federico Fellini and Michelangelo Antonioni, Jim Jones and mass suicide, and Woody Allen, to pop festivals and football, and not least the social and personal implications of tight jeans.

Umberto Eco - A ​nyitott mű
___Eco ​1962-ben megjelent kötete, _A nyitott mű_ arról vall, hogy szerzője felismerte: a hagyományos fogalmak nem elegendőek a legújabb kori zene, festészet, irodalom műveinek megértéséhez, s ezért kutatásai körébe vonta a nyelvészet, az információelmélet, s legvégül a szemiotika legfontosabb kérdéseit, hogy megfelelő felkészültséggel nézzen szembe a modern művészet kérdéseivel. ___A magyar kötet részben tartalmazza _A nyitott mű_ anyagát, és ezen felül azokat a zenei, képzőművészeti, építészeti tanulmányokat, amelyek egy izgalmas tudósegyéniség műhelyébe engednek bepillantást.

Umberto Eco - Óriások ​vállán
Umberto ​Eco legújabb - halála után összeállított - esszékötetében tizenkét írás olvasható, melyet az ún. Milanesiana fesztiválok alkalmából írt, s ezeken a Milánóban évente megtartott fesztiválokon olvasta fel őket 2001 és 2015 között. A Milanesianák 2008-tól kezdve mindig egy-egy téma köré szerveződtek, ilyenek például a szépség, a rútság, a tűz, az abszolútum, a láthatatlan, az összeesküvés - nem egyet ezek közül maga Eco sugallt a szervezőknek. A címadó esszé a nemzedékek harcának irodalmi és filozófiai, kulturális és társadalmi vonatkozásait boncolgatja az ókortól kezdődően egészen a modernitásig: "A régiek természetesen óriások voltak mihozzánk képest; mi azonban, bár törpék vagyunk, az ő nyakukba kapaszkodva - vagyis élve bölcsességükkel -, jobban látunk, mint ők" - idézi a klasszikus aforizmát a szerző, egyúttal felveti a kérdést, vajon a jövő milyen perspektívát tartogat számunkra: a törpék eztán törpék nyakába kényszerülnek, vagy új, egyelőre ismeretlen óriások lépnek majd fel? E posztumusz kötet írásai is mind magukon viselik Eco sajátos szemléletmódját, reneszánsz ember voltát, szellemességét, sziporkázó stílusát, humorát, lefegyverző eleganciáját.

Umberto Eco - Az ​új középkor
Umberto ​Eco 1932-ben született Alessandriában. Milánóban lakik, a bolognai egyetemen szemiotikát tanít, tanszékvezető. Tudományos művei már a hatvanas évek végére világhírt szereztek neki. Publicisztikája révén az olasz kulturális közélet egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. A rózsa neve, melyet több mint húsz nyelvre lefordítottak, hosszú éveken keresztül nemzetközi bestsellerlista-vezetővé tette. A bestsellerek hatásmechanizmusát "hivatalból" is kiválóan ismerő Eco - anélkül, hogy tudományos tevékenységét egyetlen pillanatig is szüneteltette volna - azóta már négyszer megismételte ezt a bravúrt; A Foucault-inga, A tegnap szigete, a Baudolino és legújabban a Loana királynő titokzatos tüze is biztos világsikerként bizonyította: a kultúra, a civilizáció alapkérdései nem ismernek műfajhatárokat. Az új középkor című esszégyűjtemény 1992-ben már megjelent magyarul. Eco a hatvanas évek óta általában mindenbe beleszól, ami fontos, és abba is, ami nem, fontossá lényegítve a lényegtelent is. Ezekből az írásaiból válogatott Barna Imre a magyar kiadáshoz. Az esszék egyforma komolysággal elemzik az irracionalizmus és a futball, a hollywoodi filmek és a skolasztika, a terrorizmus és a kulturális divatok kérdéseit.

Umberto Eco - A ​legendás földek és helyek története
Képzeletünket ​sosemvolt földek és helyek népesítik be, a hét törpe kunyhójától a Gulliver által felkeresett szigetekig, Salgari indiai útonállóinak templomától Sherlock Holmes Baker Street-i lakásáig. Többnyire tudjuk persze, hogy ezek a helyek költők és írók fantáziájának a szüleményei csupán. Az emberiség azonban már a legősibb idők óta álmodozott olyan, valóságosnak tartott helyekről is, mint Atlantisz, Mu, Lemuria, Sába királynőjének földjei, János pap országa, a Boldog Szigetek, Eldorádó, a végső Thule, Hyperborea és a Hesperidák országa, a Szent Grál rejtekhelye, a Hegyi Öreg asszaszinjainak sziklaerődje, Eszem-Iszom-ország, Utópia szigete, a Salamon-szigetek és az ismeretlen déli földrész, az üreges Föld belseje, vagy Agarttha titokzatos föld alatti birodalma. E helyek némelyike csupán elbűvölő legendákat és kötetünkben is látható pompás ábrázolásokat ihletett, mások a titokvadászok képzeletére hatottak, megint mások pedig utazásra serkentettek, így téve végül valóságosan is új, ismeretlen földek felfedezőivé az illúziók kergetőit.

Umberto Eco - From ​the Tree to the Labyrinth
Do ​dogs have "voices" or do they merely make sounds? What language did Adam speak in the Garden of Eden? Eco, the celebrated novelist and semiotician (Kant and the Platypus), muses on these and other thorny interpretive questions in this collection of essays on the history of semiotics and philosophy of language. Beginning with a historical survey of models of semantic representation, Eco develops the idea of the "encyclopedia," a labyrinthian system of interconnected relationships that he sees in opposition to the flawed Neo-Platonic "dictionary" system, one whose rigid absolutism and hierarchy creates a closed system that Eco finds untenable. Seeking to interpret the Middle Ages within such an encyclopedic model, Eco then explores a miscellany of medieval topics in the essays that follow, making the occasional foray into classical or modern thought. Though no modern writer has proved more adept than Eco at translating medieval ephemera to a popular audience, this is not the semiotician at his most accessible. Eco's erudition will make this text a challenge for all but the most determined nonprofessional—a working knowledge of medieval thought and a functional grasp of Latin are practically prerequisites for keeping up with Eco as he moves through centuries of history in search of new connection and meaning. (Feb.)

Umberto Eco - Numero ​zero
Una ​redazione raccogliticcia che prepara un quotidiano destinato, più che all'informazione, al ricatto, alla macchina del fango, a bassi servizi per il suo editore. Un redattore paranoico che, aggirandosi per una Milano allucinata (o allucinato per una Milano normale), ricostruisce la storia di cinquant'anni sullo sfondo di un piano sulfureo costruito intorno al cadavere putrefatto di uno pseudo Mussolini. E nell'ombra Gladio, la P2, l'assassinio di papa Luciani, il colpo di stato di Junio Valerio Borghese, la Cia, i terroristi rossi manovrati dagli uffici affari riservati, vent' anni di stragi e di depistaggi, un insieme di fatti inspiegabili che paiono inventati sino a che una trasmissione della BBC non prova che sono veri, o almeno che sono ormai confessati dai loro autori. E poi un cadavere che entra in scena all'improvviso nella più stretta e malfamata via di Milano. Un'esile storia d'amore tra due protagonisti perdenti per natura, un _ghost writer_ fallito e una ragazza inquietante che per aiutare la famiglia ha abbandonato l'università e si è specializzata nel gossip su affettuose amicizie, ma ancora piange sul secondo movimento della _Settima_ di Beethoven. Un perfetto manuale per il cattivo giornalismo che il lettore via via non sa se inventato o semplicemente ripreso dal vivo. Una storia che si svolge nel 1992 in cui si prefigurano tanti misteri e follie del ventennio successivo, proprio mentre i due protagonisti pensano che l'incubo sia finito. Una vicenda amara e grottesca che si svolge in Europa dalla fine della guerre ai nostri giorni.

Umberto Eco - De ​naam van de roos
Het ​is de laatste week van november 1327 in een welvarende abdij in het noorden van Italië. Broeder William Baskerville, een geleerde franciscaner monnik uit Engeland, komt als speciaal gezant van de kezier met een delicate diplomatieke opdracht naar Italië. Hij moet een ontmoeting organiseren tussen de van ketterij verdachte franciscanen en afgevaardingen van de paus. Al spoeding ontwikkelt zijn verblijf in de abdij zich echter tot een tijd vol apocalyptische verschrikkingen: zeven dagen en nachten zijn William en zijn metzegel Adson getuige van de wonderbaarlijkste en voor een abdij hoogst zonderlinge gebeurtenissen. Er woorden zeven gezeimzinnige misdaden gepleegd, die muren van de ontoegankelijke, labyrintvormige bibliotheek met bloed besmeuren. Anstige geruchten gaan door de abdij; niet alleen de abt heeft iets te verbergen, overal worden sporen uitgewist. William, een voormalig inquisiteur, wordt door de onderzoekskoorts bevangen. De ontmaskering van de moordenaar gaat hem veel meer in beslag nemen dan de strijd tussen de kezier en de paus. Hij verzamelt aanwijzingen en ontcijfert manuscripten in geheimtaal. Steeds dieper dringt hij door tot de geheimen van de abdij. Het valt niet mee deze roman te benoemen. Is het een middeleeuwse kroniek, een detective, een ideologische sleutelroman of een allegorie? Wie één oog dichtknijpt en in het boek kijkt als in een ver verwijderde spiegel, zal in ieder geval gemakkelijk de monnikskappen en kardinaalsmijters uit de dagen van William verwarren met de moderne tekens van macht. Umberto Eco werd in 1932 in Alessandria (Piemonte) geboren. Hij is hoogleraar semiotiek aan de universiteit van Bologna en een van de grootste schrijvers van onze tijd. Eco is beroemd geworden door zijn grote romans De naam van de roos, De slinger van Foucault, Het eiland van de vorige dag, Baudolino en De mysterieuze vlam van koningin Loana.

Umberto Eco - Baudolino
"Hát ​ez meg mi?" - bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra - Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára - az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek - a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni... Ötlet és valóság viszonya azonban - a korábbi Eco-regényekből ismerős módon - igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti "János pap", és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi közük a babiloni háromkirályoknak a Grál-legendához, Nagy Károlyhoz és a Német-római Császársághoz? Baudolino és a cimborái mindenesetre elhatározzák: maguk mennek el a világ végére, János pap országába... Hogy a végén (de még inkább azon túl) megint mindenre fény derüljön, természetesen.

Umberto Eco - Kant ​és a kacsacsőrű emlős
Miről ​is szól ez a könyv? A kacsacsőrű emlősön kívül macskákról, kutyákról, egerekről, lovakról, de székekről, tányérokról, fákról, hegyekről és más olyan dolgokról is, amelyekkel nap mint nap találkozunk, és arról, hogy miért tudjuk megkülönböztetni az elefántot a tobzoskától (s hogy általában miért nem nézzük kalapnak a feleségünket). Arról a roppant horderejű filozófiai kérdésről van szó, amely Platón óta a mai kognitivistákig mindig is foglakozttatta a gondolkodókat, s amelyet még Kantnak sem sikerült nemhogy megoldania, de még csak kielégítő módon megfogalmaznia sem.

Umberto Eco - Baudolino ​(angol)
An ​extraordinarily epic, brilliantly imagined new novel from a world-class writer and author of The Name of the Rose. Discover the Middle Ages with Baudolino - a wondrous, dazzling, beguiling tale of history, myth and invention. It is 1204, and Constantinople is being sacked and burned by the knights of the Fourth Crusade. Amid the carnage and confusion Baudolino saves a Byzantine historian and high court official from certain death at the hands of the crusading warriors, and proceeds to tell his own fantastical story.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Umberto Eco - Öt ​írás az erkölcsről
Itt ​kötetbe gyűjtött írásai alkalmi jellegűek. Témabeli sokféleségük ellenére együvé tartoznak: mind etikai kérdéseket vetnek föl, és járnak körül az értelmiségi szerep tudatában és felelősségével, amely abból áll, "hogy kritikus szemmel azonosítsuk, mi az, ami hellyel-közzel kielégítő módon megfelel az igazságról alkotott elképzelésünknek. E szerepet gyakorolhatja bárki, akár egy társadalom szélére sodródott ember is, amikor végiggondolja és valahogy kifejezi helyzetét, de elárulhatja az író, amikor mondandóját nem hagyja leülepedni, hanem hirtelen érzelmektől indíttatva reagál az eseményekre." Az értelmiséginek az a dolga, hogy, mint a Pinocchio mesealakja, a Szóló Tücsök gondolkodjon - aztán beszéljen.

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Umberto Eco - Hat ​séta a fikció erdejében
Hogyan ​legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva minket a fikció erdejében tett kirándulásain. Az elbeszélő szöveg rejtett technikájának és alapvető mechanizmusainak feltárása során Eco megmutatja, milyen bonyolult és rejtélyes viszony alakul ki szerző és olvasó között. Elmagyarázza, hogyan jelzi a szöveg, milyen típusú mintaolvasót igényel, s mi hogyan felelhetünk meg kívánalmainak anélkül, hogy a művek boncolgatása közben elveszítenénk az olvasás izgalmát és gyönyörűségét. Mert a nagy mű, tanítja Eco, akkor is elvezet titokzatos mélységeibe, sőt akkor vezet csak el igazán, ha megértjük, milyen eszközökkel éri el az író a hatást. A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a kirándulás még izgalmasabb legyen, Eco a kemény krimik és a pornográf művek világába is bekukkant. Látjuk, hogyan működnek a fikcióban a lassítás és a gyorsítás technikái, hogy milyen eszközökkel tudja a szerző misztikus ködbe borítani művét, elhomályosítva az olvasó időérzékét, s eltöprenghetünk azon, mekkora értelmezési szabadságot biztosít számunkra egy fikciós szöveg. Eco az utolsó két előadásban jut el ahhoz a kérdéshez, amely talán a legizgalmasabb; a fikció és a valóság bizonytalan határmezsgyéjét megvizsgálva azt is mutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak tekintjük, s a valóságot fikciónak. Egyszóval annak, ha nem vagyunk jó olvasók.

Umberto Eco - How ​to Travel with a Salmon & Other Essays
Once ​a columnist for an Italian literary magazine, Eco now shares his acute and highly entertaining sense of the absurd in modern life in these essays about militarism, computerese, cowboy and Indian movies, art criticism, librarians, semiotics, and much more--including himself.

Umberto Eco - A ​tökéletes nyelv keresése
Az ​Istent kihívó gőgöt büntető babiloni őskatasztrófa óta sokan álmodtak az elveszett közös, tökéletes nyelv megtalálásáról. E könyv a kultúra-történet egy alig ismert erdejének sűrűjébe vezeti az olvasót, aki elképesztően gazdag rengetegben barangolhat: az Édenkert nyelvétől, a titkos bölcsességet kereső kabbalisták eksztázisán, a középkori teológusok, vagy éppen Dante tökéletes nyelvet kutató gondolatain, a felvilágosodás korának az ész egyetemességét hirdető filozófiáin és versengő nemzetein át a számítógépes nyelvekig, a mesterséges intelligenciáig. Misztikus mélységek s a fantázia szárnysuhogása között Eco mester fanyar humora egyensúlyoz.

Umberto Eco - Foucault's ​Pendulum
"As ​brilliant and quirky as THE NAME OF THE ROSE, as mischievous and wide-raning....A virtuoso performance." Three clever book editors, inspired by an extraordinary fable they heard years befoe, decide to have a little fun. Randomly feeding esoteric bits of knowledge into an incredible computer capable of inventing connections between all their entires, they think they are creating a long lazy game--until the game starts taking over.... Here is an incredible journey of thought and history, memory and fantasy, a tour de force as enthralling as anything Umberto Eco--or indeed anyone--has ever devised.

Umberto Eco - A ​Foucault-inga
Három ​kiadói szerkesztő megunja az okkult könyvek „ördöngös" szerzőinek pancserságát, és egy Abulafia nevű számítógép segítségével nekilát, hogy egy tökéletes Tervet kovácsoljon. Az állítólagos Terv értelmében az emberiség sorsa a Világ Urainak kezében van; ez pedig valamiképpen összefügg azzal a gyanúval, hogy Szép Fülöp francia királynak talán mégsem sikerült felszámolnia annak idején a templomos lovagrendet. Hőseink remekül szórakoznak, ám egyszer csak hátborzongató sejtéseik támadnak... Annyi bizonyos, hogy bajba kerültek. A Foucault-inga a második nagy sikerű regénye Eco professzornak, a világhírű olasz szemiotikusnak. Ezúttal már nem egy gyilkosságsorozat tettesét s a tettes indítékait, tervét kutatja a detektív, mint A rózsa nevében, hanem végső soron maga a Terv: az emberi történelem, sőt a Mindenség tervszerűsége válik meghökkentően kérdésessé. Ha van Terv, akkor minden mindennel összefügg. Ha van Terv, akkor nem kétséges, mi közük a templomos lovagoknak a hasszaszínokhoz, az alkimistáknak a párizsi metróhoz, a titokzatos Saint-Germain grófnak Shakespeare-hez,a rózsakereszteseknek Arséne Lupinhez, a druidáknak az Eiffel-toronyhoz, a Föld forgását bizonyító Foucault-ingának... Kihez-mihez is? Ha van Terv, minden kiderül.

Umberto Eco - The ​Island of the Day Before
The ​year is 1643. Roberto, a young nobleman, survives war, the Bastille, exile and shipwreck as he voyages to a Pacific island straddling the date meridian. There he waits now, alone on the mysteriously deserted Daphne, separated by treacherous reefs from the island beyond: the island of the day before. If he could reach it, time - and his misfortunes - might be reversed. But first he must learn to swim...

Umberto Eco - Gyufalevelek
A ​L´Espresso című olasz hetilapot sokan kezdik a végén: a tárcarovatát olvassák el először, hogy megtudják, mi jutott éppen eszébe Umberto Ecónak a gallokról vagy a kosovói háborúról, a szivarozásról vagy az internetszexrõl, Ginger Rogersrõl vagy Beethoven Ötödik szimfóniájáról. Túlnyomórészt ezekből a népszerű írásokból állított össze az olasz és válogatott a magyar kiadó egy-egy kötetre valót. La Bustina di Minerva – ez a rovatnak és egyúttal a könyvnek is a címe. Minerva borítékjai? Minerva-zacskók? A művészetek és a bölcsesség római istennőjének a nevét Itáliában egy hajdani márkavédjegy okán az a foszfor nélküli, lapos gyufaféle is viseli, amely többsoros elrendezésben, kis tasakokban kapható. Dohányos (pláne író-) embernek kapóra jöhet villamoson, vonaton, antikváriumban, ha hirtelen eszébe jut valami, és történetesen nincs nála notesz. Igazi palm top, és még csak elem sem kell hozzá. Magyarul levélgyufának mondják. Hát a tasakot, amire írni lehet? Levélgyufatasaknak? Aligha. Akkor viszont mire ír nálunk az író villamoson, vonaton, antikváriumban? Ír-e egyáltalán? És dohányos-e? És ha igen: elképzelhető-e, hogy nem gázöngyújtót használ? Nyilván nem, nem, nem. Nincs ilyen figura, és nincs ilyen gyufa-tasak-hátsó. És akkor úgyis mindegy. Legyen tehát a cím: Gyufalevelek. De azért Minervát se felejtsük!

Umberto Eco - Az ​értelmezés határai
Ha ​Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat - esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreadingjének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. A példa nem pusztán szellemes kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között. Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról. Ez a dekonstrukció gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott mű-höz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad). A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés jó is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a jó értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.

Umberto Eco - La ​Mancha és Bábel között
A ​tudósként, monumentális regények szerzőjeként, esszéíróként és publicistaként Magyarországon is méltán népszerű Umberto Eco új esszékötete mintegy folytatása a _Hat séta a fikció erdejében_ előadásainak. Eco ezúttal az irodalom funkcióiról, működéséről és az "élettel" való összefüggéseiről beszél Dante és Joyce, Nerval és Borges, Arisztotelész és Oscar Wilde kapcsán - mélyen és szellemesen, hol egy ábrát, hol egy paródiabetétet közbeiktatva, ahogy Ecótól megszokhattuk. Az írások nemcsak önmagukban, hanem egymáshoz képest is változatosak. A _Kommunista kiáltvány_ frappáns stíluselemzése fényesen megfér a szimbólumról és az intertextuális iróniáról, az Amerikamítoszról vagy a hamisság erejéről írt tanulmányokkal. A kötet legszembetűnőbb újdonsága ugyanakkor az a gesztus, amellyel Eco, ezúttal önmagát téve egy jellegzetesen "ecós" elemzés tárgyává, bepillantást enged a maga (szép) írói műhelyébe. "Hogyan írok?", teszi fel a kérdést, és megválaszolja. Tudósként és szépíróként, szerzőként és emberként, ésszel és szívvel, ahogy szokta.

Umberto Eco - Loana ​királynő titokzatos tüze
A ​kötet műfaja: képes regény. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk - valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből - az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő - érzéki emlékek híján -- nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba visszavonulva nekilát tehát, hogy az ottani padláson őrzött régi folyóirat-, képregény-, brosúra- és ponyvaregényfüzet-kötegek, valamint 78-as fordulatszámú bakelitlemezek segítségével az alapoktól építse újra magában a saját személyiségét. És ekkor - ahogy Ecótól, a mesemondótól már megszokhattuk - igazi regényes fordulatot vesz a történet...

Kollekciók