Ajax-loader

Umberto Eco könyvei a rukkolán


Umberto_eco-a_jegyesek
elérhető
6

Umberto Eco - A ​jegyesek
Umberto ​Eco, a leghíresebb kortárs olasz író meséli újra a legelső olasz regényt! Alessandro Manzoni A jegyesek című regénye bár a 17. század első felében játszódik, egy Milánó környéki faluban izgalmasan filmszerű olvasmány. Renzo és Lucia házasságát meg akarja akadályozni a környék hatalmaskodó nagyura, mert maga is szemet vetett a lányra. Bár a fiatalok időben megszöknek, külön kell válniuk, és váratlan fordulatokkal, politikai intrikákkal, éhinséggel, háborúval, sőt a pestissel szembeszállva járják be útjukat, míg újra egymásra nem találnak. A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik.

Umberto Eco - A ​tegnap szigete
A ​tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz. Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést” – írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör” vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni. Vajon sikerül-e? A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

Milan Kundera - Umberto Eco - miben hisz aki nem hisz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Umberto Eco - Das Foucaultsche Pendel
Drei Mailänder Verlagslektoren, die beruflich ständig über okkulte Wissenschaften, Geheimbünde und kosmische Komplotte lesen müssen, stoßen auf ein äußerst rätselhaftes Dokument aus dem 14. Jahrhundert. Darin ist vor alle 120 Jahre wiederkehrenden Zusammenkünften der "36 Unbekannten", der Nachfahren der mysteriösen Tempelritter, die Rede. Die drei Spötter stürzen sich in das Labyrinth der Geheimlehren. Spielerisch erdenken sie eine gigantische Verschwörung. Aber dann merken sie, daß jemand ihre Phantasien ernst nimmt. Und der schreckt offenbar auch vor Mord nicht zurück...

Umberto Eco - L'Ile du jour d'avant
"Du Dumas écrit par Pascal": ainsi a-t-on pu qualifier cet étourdissant voyage au coeur du XVIIe siécle, mené par l'auteur du Nom de la rose avec son brio romanesque et son époustouflante érudition. A travers l'odyssée de Roberto de la Grive, tour á tour guerrier, savant et agent secret, puis naufragé non loin du mythique 180e méridien - celui qui sépare aujourd'hui d'hier -, c'est á un carrousel ininterrompu de personnages, d'événements et d'idées que nous sommes conviés. Campagnes de la guerre de Trente Ans, salons parisiens, intrigues diplomatiques, jeux de l'amour, de l'art, de la pensée: rien n'échappe au tourbillon d'une époque oú les découvertes de la géographie et de l'astronomie bouleversent les consciences. Tour á tour roman ebcyclopédique, roman d'initiation, roman d'amour, ce somptueux opéra baroque nous renvoie aussi, en de fascinants jeux de miroir, aux vertiges de nos propres angoisses.

Umberto Eco - Pape ​Satan
A ​L'Espresso című olasz hetilapot három évtizeden át sok olvasó kezdte a végén: a tárcarovatát olvasták el először, hogy megtudják, mi jutott az eszébe azon a héten Umberto Ecónak ország-világ és az univerzum viselt dolgairól. A levélgyufa-hátoldalnyi kis remekművekből 1999-ben kötet, és ennek nyomán, Gyufalevelek címmel, egy magyar nyelvű válogatás is jelent már meg. Most pedig íme, a folytatás: a 2000 és 2016 között írt, csaknem négyszáz újabb gyufalevél legjava. Hátterük, a posztmodern előzetes után, immár a mindent átható válság, az a "cseppfolyósodás", amelyben sem az egyén, sem a társadalom számára nincsenek többé kapaszkodók. Eco azonban érti - értette mindhalálig - a módját, hogy ezt a baljós helyzetet hajszálpontosan látva és láttatva is bármelyik pillanatban rámutasson, milyen derűsen is nézhető, vagy ha úgy tetszik: mennyire nevetséges is tud lenni mindez. A kötet címe Dante-idézet, a Pokol negyedik körének őre, Plutus mondja a Pape Satan, pape Satan, aleppe szavakat. Halandzsaként hatnak - mutat rá Eco -, és mindenféle huncutságra jók. Kapóra jöttek hát címnek ehhez a nem is annyira miattam, mint inkább korunk miatt igencsak összevissza gyűjteményhez, mely tücsköt és bogarat összehord… Tücsköt és bogarat tehát, igen. A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, a dugóhúzóforma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi "daddy"-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze, hogy Napóleon nem létezett. Így, a megszokott ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ elé, de - az olvasó szerencséjére - megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva ezzel mégiscsak, addig is, amíg.

Umberto Eco - Faith ​in Fakes
The ​author of "The Name of the Rose" considers a wide range of topics, from "Superman" and "Casablanca", Federico Fellini and Michelangelo Antonioni, Jim Jones and mass suicide, and Woody Allen, to pop festivals and football, and not least the social and personal implications of tight jeans.

Umberto Eco - A ​nyitott mű
___Eco ​1962-ben megjelent kötete, _A nyitott mű_ arról vall, hogy szerzője felismerte: a hagyományos fogalmak nem elegendőek a legújabb kori zene, festészet, irodalom műveinek megértéséhez, s ezért kutatásai körébe vonta a nyelvészet, az információelmélet, s legvégül a szemiotika legfontosabb kérdéseit, hogy megfelelő felkészültséggel nézzen szembe a modern művészet kérdéseivel. ___A magyar kötet részben tartalmazza _A nyitott mű_ anyagát, és ezen felül azokat a zenei, képzőművészeti, építészeti tanulmányokat, amelyek egy izgalmas tudósegyéniség műhelyébe engednek bepillantást.

Umberto Eco - The ​Mysterious Flame of Queen Loana
In ​this fascinating, abundant new novel from the incomparable Eco, Yambo, a rare-book dealer, has suffered a bizarre form of memory loss. He can remember every book he has ever read but nothing about his own life. In an effort to retrieve his past, he withdraws to his old family home and searches through the boxes of old newspapers, comics, records, photo albums and diaries kept in the attic. And so Yambo relives his youth: Mussolini, Catholic education, Josephine Baker, Flash Gordon, Fred Astaire. His memories run wild, and life racing before his eyes takes the form of a graphic novel. Yambo struggles through the frames to capture one simple, innocent image: that of his first love.

Umberto Eco - Il ​nome della rosa
Questo ​romanzo è stato pubblicato per la prima volta da Bompiani nel 1980 e si è imposto sulla scena della letteratura universale fino a far divenire Eco lo scrittore italiano più famoso al mondo. La vicenda si svolge nel medioevo, nell’arco di sette giorni, in un monastero benedettino in una località imprecisata del nord Italia. Guglielmo da Baskerville, monaco francescano, ex-inquisitore e consigliere dell’Imperatore, si reca insieme al giovane benedettino nonché voce narrante Adso da Melk, in un’abbazia allo scopo di partecipare ad un’importante riunione che vede contrapposti i francescani, fautori della povertà del Cristo, e la delegazione papale. Questo incontro era stato organizzato allo scopo di permettere alle due parti di trovare un accordo. L’abbazia vive ore tormentate. Subito dopo il loro arrivo, l’Abate chiede a Guglielmo di indagare sulle cause della morte violenta di uno dei suoi conventuali. In effetti durante la notte, Adelmo da Otranto, un giovane monaco, è caduto dall’edificio, un’imponente costruzione nella quale si trovano sia il refettorio che l’immensa biblioteca dell’abbazia. Nonostante la libertà di movimento concessa all’ex inquisitore, si susseguono altre morti e tutte sembrano ruotare intorno alla biblioteca e ad un misterioso manoscritto. Questa biblioteca, tra le più grandi della cristianità, è costruita come un labirinto, un luogo segreto, allo scopo di proteggerla dagli intrusi. Non è concesso loro di visitarla: solo lo scriptorium è accessibile. La situazione è complicata dall’imminente convegno e dalla scoperta di due eretici della setta dei Dolciniani, rifugiati presso l’Ordine dei Benedettini. In questa atmosfera inquietante, Guglielmo e Adso si avvicinano sempre più alla verità, fino a scoprire il misterioso manoscritto… Eco sembra rendere omaggio al grande scrittore britannico Arthur Conan Doyle e al suo personaggio di maggior successo: Sherlock Holmes. Le capacità deduttive e il desiderio di conoscenza di Guglielmo sembrano infatti riprendere e, a tratti, esaltare gli aspetti migliori del famoso detective. Lo stesso nome Baskerville riprende il miglior romanzo di Doyle, Il mastino dei Baskerville. D’altra parte il giovane Adso è ricalcato proprio sulla figura del fido Watson. Jean-Jacques Annaud ne ha tratto un film nel 1986 con uno splendido Sean Connery nel ruolo di Guglielmo ed un giovanissimo Christian Slater nel ruolo di Adso.

Umberto Eco - De ​naam van de roos
Het ​is de laatste week van november 1327 in een welvarende abdij in het noorden van Italië. Broeder William Baskerville, een geleerde franciscaner monnik uit Engeland, komt als speciaal gezant van de kezier met een delicate diplomatieke opdracht naar Italië. Hij moet een ontmoeting organiseren tussen de van ketterij verdachte franciscanen en afgevaardingen van de paus. Al spoeding ontwikkelt zijn verblijf in de abdij zich echter tot een tijd vol apocalyptische verschrikkingen: zeven dagen en nachten zijn William en zijn metzegel Adson getuige van de wonderbaarlijkste en voor een abdij hoogst zonderlinge gebeurtenissen. Er woorden zeven gezeimzinnige misdaden gepleegd, die muren van de ontoegankelijke, labyrintvormige bibliotheek met bloed besmeuren. Anstige geruchten gaan door de abdij; niet alleen de abt heeft iets te verbergen, overal worden sporen uitgewist. William, een voormalig inquisiteur, wordt door de onderzoekskoorts bevangen. De ontmaskering van de moordenaar gaat hem veel meer in beslag nemen dan de strijd tussen de kezier en de paus. Hij verzamelt aanwijzingen en ontcijfert manuscripten in geheimtaal. Steeds dieper dringt hij door tot de geheimen van de abdij. Het valt niet mee deze roman te benoemen. Is het een middeleeuwse kroniek, een detective, een ideologische sleutelroman of een allegorie? Wie één oog dichtknijpt en in het boek kijkt als in een ver verwijderde spiegel, zal in ieder geval gemakkelijk de monnikskappen en kardinaalsmijters uit de dagen van William verwarren met de moderne tekens van macht. Umberto Eco werd in 1932 in Alessandria (Piemonte) geboren. Hij is hoogleraar semiotiek aan de universiteit van Bologna en een van de grootste schrijvers van onze tijd. Eco is beroemd geworden door zijn grote romans De naam van de roos, De slinger van Foucault, Het eiland van de vorige dag, Baudolino en De mysterieuze vlam van koningin Loana.

Umberto Eco - Gyufalevelek
A ​L´Espresso című olasz hetilapot sokan kezdik a végén: a tárcarovatát olvassák el először, hogy megtudják, mi jutott éppen eszébe Umberto Ecónak a gallokról vagy a kosovói háborúról, a szivarozásról vagy az internetszexrõl, Ginger Rogersrõl vagy Beethoven Ötödik szimfóniájáról. Túlnyomórészt ezekből a népszerű írásokból állított össze az olasz és válogatott a magyar kiadó egy-egy kötetre valót. La Bustina di Minerva – ez a rovatnak és egyúttal a könyvnek is a címe. Minerva borítékjai? Minerva-zacskók? A művészetek és a bölcsesség római istennőjének a nevét Itáliában egy hajdani márkavédjegy okán az a foszfor nélküli, lapos gyufaféle is viseli, amely többsoros elrendezésben, kis tasakokban kapható. Dohányos (pláne író-) embernek kapóra jöhet villamoson, vonaton, antikváriumban, ha hirtelen eszébe jut valami, és történetesen nincs nála notesz. Igazi palm top, és még csak elem sem kell hozzá. Magyarul levélgyufának mondják. Hát a tasakot, amire írni lehet? Levélgyufatasaknak? Aligha. Akkor viszont mire ír nálunk az író villamoson, vonaton, antikváriumban? Ír-e egyáltalán? És dohányos-e? És ha igen: elképzelhető-e, hogy nem gázöngyújtót használ? Nyilván nem, nem, nem. Nincs ilyen figura, és nincs ilyen gyufa-tasak-hátsó. És akkor úgyis mindegy. Legyen tehát a cím: Gyufalevelek. De azért Minervát se felejtsük!

Umberto Eco - The ​Island of the Day Before
The ​year is 1643. Roberto, a young nobleman, survives war, the Bastille, exile and shipwreck as he voyages to a Pacific island straddling the date meridian. There he waits now, alone on the mysteriously deserted Daphne, separated by treacherous reefs from the island beyond: the island of the day before. If he could reach it, time - and his misfortunes - might be reversed. But first he must learn to swim...

Carlo Maria Martini - Umberto Eco - Miben ​hisz, aki nem hisz?
Ez ​a kötet Milánó érseke, Carlo Maria Martini és Umberto Eco egymásnak írott és a liberal című folyóirat lapjain 1995/96-ban publikált nyílt leveleit, valamint néhány felkért jeles írástudó - az olasz tudomány és közélet kiválóságai - kommentárjait tartalmazza. A nagynevű jezsuita hittudós és a világhírű nyelvfilozófus-regényíró párbeszéde méltán váltott ki nemcsak puszta tényével, hanem tartalma okán is óriási visszhangot. Az első három kérdést - a laikus gondolkodókat is kényszeresen foglalkoztató világvége-gondolatokról, az emberi élet kezdetéről, férfi és nő egyházi megkülönböztetéséről - Eco teszi fel Martininak Eco kérdései tisztelettudóak, egyúttal kézenfekvőek és szellemesek Martini válaszai a laikus világ iránti rendkívüli megértésről és türelemről tanúskodnak. Az alapkérdést, mely mindvégig ott bujkál a Martini-Eco-dialógus hátterében (s tegyük hozzá: az egész ecói életműben is), végül Carlo Maria Martini teszi fel. Miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? Mi készteti a hitetlent az erkölcsös életre? Lehet-e fundamentuma Isten nélkül az erkölcsnek? Miben hisz, aki nem hisz? Eco válasza "laikus", ám - s erre több hozzászóló is figyelmeztet - nem teljességgel "hitetlen" válasz. Amiképpen a kommentátorok vélekedésében is visszatérő elem a hit, valamiféle, akár e világi hit végső soron való megkerülhetetlensége.

Umberto Eco - Hat ​séta a fikció erdejében
Hogyan ​legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva minket a fikció erdejében tett kirándulásain. Az elbeszélő szöveg rejtett technikájának és alapvető mechanizmusainak feltárása során Eco megmutatja, milyen bonyolult és rejtélyes viszony alakul ki szerző és olvasó között. Elmagyarázza, hogyan jelzi a szöveg, milyen típusú mintaolvasót igényel, s mi hogyan felelhetünk meg kívánalmainak anélkül, hogy a művek boncolgatása közben elveszítenénk az olvasás izgalmát és gyönyörűségét. Mert a nagy mű, tanítja Eco, akkor is elvezet titokzatos mélységeibe, sőt akkor vezet csak el igazán, ha megértjük, milyen eszközökkel éri el az író a hatást. A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a kirándulás még izgalmasabb legyen, Eco a kemény krimik és a pornográf művek világába is bekukkant. Látjuk, hogyan működnek a fikcióban a lassítás és a gyorsítás technikái, hogy milyen eszközökkel tudja a szerző misztikus ködbe borítani művét, elhomályosítva az olvasó időérzékét, s eltöprenghetünk azon, mekkora értelmezési szabadságot biztosít számunkra egy fikciós szöveg. Eco az utolsó két előadásban jut el ahhoz a kérdéshez, amely talán a legizgalmasabb; a fikció és a valóság bizonytalan határmezsgyéjét megvizsgálva azt is mutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak tekintjük, s a valóságot fikciónak. Egyszóval annak, ha nem vagyunk jó olvasók.

Umberto Eco - Mutatványszám
hátul ​mindig ott sunyít valaki A kilencvenes években egy új politikai revolverújság próbaszámának szerkesztője megdöbbentő információ birtokába jut, mely nem csupán a kor titkosszolgálati botrányait és terrorcselekményeit értelmezné újra, hanem a háború óta eltelt évtizedek egész történelméhez is sajátos kulcsot adna; ráadásul egy és ugyanazon történet részesévé tenné a CIA-t, a régi és új fasisztákat és a Vatikánt, a szabadkőműveseket és a Vörös Brigádokat, sőt még az erdőrendészetet is. A sztori kiindulópontja, központi motívuma pedig egyetlen kérdés: lehet-e, hogy annak idején, 1945. április 28-án nem a kivégzett Mussolini hulláját tették közszemlére a milánói Loreto téren? Hihető állítás-e ez vagy paranoia? És ha az, akkor vajon nyugodtan alhat-e a hírhozó? Mindennek a tetejébe pedig: sikerül-e annak, aki mindezt felidézi az elbeszélőnek tehát , kereket oldania (kik elől is?), miután? Történelmet krimivel, hideglelős izgalmakat bővérű humorral elegyítő, hamisítatlan Eco-könyv a mester immár sajnos legutolsó hetedik regénye is.

Jean-Claude Carrière - Umberto Eco - Ne ​remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Jön ​az e-book. Vége a könyvnek? Alighanem nagyobb veszélyek is fenyegették már. 2000 év cenzorai vélekedtek úgy, hogy a szabad gondolat e mindig "megbízhatatlan" hordozóját és jelképét könyvtárak mélyére száműzve jól el kell zárni; a könyvtárakkal pedig az is gyakran megesett, hogy porig égtek. És a mindenkori lángok sok olyan remekművet is elemészthettek, amelynek ma már a címe is kitörlődött az emberiség emlékezetéből. A kultúra az, ami fennmarad. Akárhogy keresünk-kutatunk, könyvtárainkban és múzeumainkban csak azt találjuk, aminek az idő megkegyelmezett. Két jó barát, két notórius bibliofil: Jean-Claude Carrière és Umberto Eco - egyikük neves színpadi és filmforgatókönyv-szerző, Buñuel és Peter Brook egykori alkotótársa, a másikuk világhírű tudós regényíró - leült, hogy elbeszélgessen közös szenvedélyük tárgyáról, a könyvről. Beszélgetéseik többek között erről: az emlékezetről és az emlékezetből kihagyhatatlan lyukakról, jóvátehetetlen veszteségekről szólnak. Sziporkázó dialógusuk ma, amikor az írott szó hovatovább globális közkinccsé válik, hasznos szempontokat ad a jövő esélyeinek megítéléséhez is. Az eredmény, olvasók és könyvbarátok örömére: mosolygó főhajtás a Gutenberg-galaxis előtt. Talán az e-könyv olvasókban is sikerül nosztalgiát ébresztenie.

Umberto Eco - From ​the Tree to the Labyrinth
Do ​dogs have "voices" or do they merely make sounds? What language did Adam speak in the Garden of Eden? Eco, the celebrated novelist and semiotician (Kant and the Platypus), muses on these and other thorny interpretive questions in this collection of essays on the history of semiotics and philosophy of language. Beginning with a historical survey of models of semantic representation, Eco develops the idea of the "encyclopedia," a labyrinthian system of interconnected relationships that he sees in opposition to the flawed Neo-Platonic "dictionary" system, one whose rigid absolutism and hierarchy creates a closed system that Eco finds untenable. Seeking to interpret the Middle Ages within such an encyclopedic model, Eco then explores a miscellany of medieval topics in the essays that follow, making the occasional foray into classical or modern thought. Though no modern writer has proved more adept than Eco at translating medieval ephemera to a popular audience, this is not the semiotician at his most accessible. Eco's erudition will make this text a challenge for all but the most determined nonprofessional—a working knowledge of medieval thought and a functional grasp of Latin are practically prerequisites for keeping up with Eco as he moves through centuries of history in search of new connection and meaning. (Feb.)

Umberto Eco - Ellenséget ​alkotni
Önmaga ​jobb definiálásához, úgymond, minden társadalomnak és minden egyénnek szüksége van ellenségre, akitől különbözhet. Erről tettek bizonyságot a náci és fasiszta típusú rasszista rendszerek, amikor - tűrhetetlen faji érveléssel - rettentő ellenséget találtak ki maguknak. És ugyanezt bizonyítják ma is mindazok a társadalmak, amelyek úgy keresnek valamiféle, ellentmondást nem tűrő közmegegyezést, hogy például a bevándorlók "másságában" lelnek ellenségre. Ezzel a kritikus és antiideologikus reflexióval kezdődik és egy sor alkalmi írással folytatódik Umberto Eco új esszégyűjteménye. A szerteágazó tartalom nagyon is jellemzi Eco sokrétű világát: szó esik ismét a médiáról, tudomány és politika "perverz" viszonyáról éppúgy, mint Eco kedvenc témáiról (abszolútum, tűz, listák), és persze, mint mindig, irodalomról és tömegkultúráról. Az írásokat már-már rögeszmés szenvedély és kíváncsiság hatja át. Szerzőjük nemcsak korunk kultúrájának egyik vezető tekintélye és világszerte megbecsült értelmiségi, hanem olyan ember is, aki minden sorával bizonyítja: szereti, amit csinál. Alkalmasint őt is ezért szeretik az olvasói.

Umberto Eco - Művészet ​és szépség a középkori esztétikában
Umberto ​Eco, a világhírű jeltudós és regényíró - aki pályája kezdetén a középkori filozófiával foglalkozott, és egyetemi szakdolgozata témájául is Aquinói Szent Tamás és az esztétika problémáját választotta - 1959-ben jelentette meg azt a tanulmányát, melynek csaknem harminc évvel későbbi frissített, angol nyelvű változata alapján született meg ez a könyv. Összefoglaló mű: a VI. és XI. század közötti latin nyelvű középkorban kidolgozott esztétikai elméletek történetét írja meg. Célja nem az, hogy a jelenkori esztétika problémáiról filozofáljon elvontan, a múltba tekintve, hanem az, hogy meghatározott szemszögből rajzoljon képet egy korról. A tizenkét fejezet nem egy-egy név, történelmi alak köré szerveződik, hanem problémák, kérdések, kérdésfelvetések, a kérdések megfogalmazásának módja köré. A különböző szerzők munkásságát - az Aquinói kivételével - Eco így azon fogalmak köré tudja csoportosítani, amelyek e szerzők esztétikai ízlését, ítéletét meghatározták. Beszél a középkori esztétikai érzékenységről, a szépről mint transzcendentáléról, az arányosságról, a fényről, a szimbólumról és az allegóriáról, az organizmus esztétikájáról, a művészetek elméleteiről, a művészi intencióról és a művész méltóságáról, valamint a skolasztikát követő gondolkodók felfogásáról. Érdekes és tanulságos, közérthetően megírt, világos stílusú könyv; egyaránt szól a témában járatlan és jártas olvasóhoz. A fordítást szakmailag ellenőrizte Gecser Ottó.

Jean-Claude Carrière - Umberto Eco - N'espérez ​pas vous débarrasser des livres
A ​la veille de l'arrivée sur tous les marchés du monde des nouvelles générations de livres électroniques, deux écrivains bibliophiles s'interrogent sur l'avenir du livre. Une discussion à la fois savante et humoristique qui nous fait traverser 5000 ans d'histoire du livre, du papyrus au fichier électronique.

Jean-Claude Carrière - Jean Delumeau - Umberto Eco - Stephen Jay Gould - Beszélgetések ​az idők végezetéről
Közel ​van, egyre közelebb a század-, és ezredforduló. A Föld lakóinak többsége felfokozott izgalommal, de nem a média megjósolta világvége-hangulatban várja a harmadik évezred beköszöntét. Nagy ünnepléssel, várakozással, reményekkel és persze félelmekkel készülnek-készülünk 2000 eljövetelére. Melyek ezek a várakozások, remények és félelmek? Van-e valami alapja az egyes szekták világvége-jövendöléseinek? Ha egyszer valóban bekövetkezik a Bibliában megjósolt Apokalipszis, ha beköszönt az ezeréves királyság itt a Földön, ha eljön a Messiás, mikor várható ez? Holnap? Holnapután? Újabb ezer év múlva? Elképzelhető- e, hogy egyszer véget ér az idő, véget érnek az idők? Egyáltalán, vajon az idő egyenes vonalú-e, van-e vége és szükségszerűen kezdete, létezik-e az a bizonyos időnyíl? Vagy az idő ciklikus, ahogy egyes keleti vallások és filozófiák tartják? Vajon az emberi faj és a Föld élővilága óhatatlanul pusztulásra ítéltetett? Lesznek-e, lehetnek-e túlélők? Melyek az eddigi ismereteink szerint egydimenziójú idő és a sokdimenziójú tér leglényegesebb összefüggései? Milyen kihívásokkal és veszélyekkel kell szembenéznie az emberiségnek a harmadik évezred küszöbén? Ilyen és hasonló kérdéseket tesz fel a három francia újságíró négy ismert tudósnak-gondolkodónak, a kortárs szellemi élet négy "nagymenőjének": az amerikai paleontológusnak, Stephen Jay Gouldnak, a francia vallástörténésznek és filozófusnak, Jean Delumeau-nak, az ugyancsak francia dramaturgnak, forgatókönyvírónak, színházi szakembernek, Jean-Claude Carriere-nek és végül az olasz szemiológusnak és írónak, Umberto Ecónak. Négyük együttgondolkodásából, hol összecsengő, egymásra rímelő, hol egymásnak ellentmondó, a másik eszméit vitató elmélkedésből született ez a kivételes szellemi izgalmat és élvezetet kínáló, nagy adag humorral és iróniával oldott interjúkötet, amely nem más, mint a múltba és a jövőbe tett, az emberiség, sőt az egész univerzum történelmén átívelő kalandos időutazás.

Umberto Eco - Nyitott ​mű
A ​könyv elsősorban a kortárs költészet, az új zene, az informel festészet, az Antonioni utáni film fémjelezte új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűségmező, nyitott mű jön létre.

Umberto Eco - Az ​értelmezés határai
Ha ​Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat - esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreadingjének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. A példa nem pusztán szellemes kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között. Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról. Ez a dekonstrukció gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott mű-höz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad). A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés jó is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a jó értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.

Umberto Eco - Kant ​és a kacsacsőrű emlős
Miről ​is szól ez a könyv? A kacsacsőrű emlősön kívül macskákról, kutyákról, egerekről, lovakról, de székekről, tányérokról, fákról, hegyekről és más olyan dolgokról is, amelyekkel nap mint nap találkozunk, és arról, hogy miért tudjuk megkülönböztetni az elefántot a tobzoskától (s hogy általában miért nem nézzük kalapnak a feleségünket). Arról a roppant horderejű filozófiai kérdésről van szó, amely Platón óta a mai kognitivistákig mindig is foglakozttatta a gondolkodókat, s amelyet még Kantnak sem sikerült nemhogy megoldania, de még csak kielégítő módon megfogalmaznia sem.

Umberto Eco - How ​to Travel with a Salmon & Other Essays
Once ​a columnist for an Italian literary magazine, Eco now shares his acute and highly entertaining sense of the absurd in modern life in these essays about militarism, computerese, cowboy and Indian movies, art criticism, librarians, semiotics, and much more--including himself.

Umberto Eco - Hogyan ​írjunk szakdolgozatot?
Katalóguscédulák, ​jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!

Umberto Eco - A ​tökéletes nyelv keresése
Az ​Istent kihívó gőgöt büntető babiloni őskatasztrófa óta sokan álmodtak az elveszett közös, tökéletes nyelv megtalálásáról. E könyv a kultúra-történet egy alig ismert erdejének sűrűjébe vezeti az olvasót, aki elképesztően gazdag rengetegben barangolhat: az Édenkert nyelvétől, a titkos bölcsességet kereső kabbalisták eksztázisán, a középkori teológusok, vagy éppen Dante tökéletes nyelvet kutató gondolatain, a felvilágosodás korának az ész egyetemességét hirdető filozófiáin és versengő nemzetein át a számítógépes nyelvekig, a mesterséges intelligenciáig. Misztikus mélységek s a fantázia szárnysuhogása között Eco mester fanyar humora egyensúlyoz.

Umberto Eco - Bábeli ​beszélgetés - Minimálnapló
Apróságok, ​feljegyzések, ötletek, rövidke karikatúrák, paródiák, abszurd javaslatok, szellemi játékok gyűjteménye a kis kötet. Első pillantásra az a látszat, mintha csak azok érdeklődésére számíthatna, akiket megbűvölt vagy a regényíró, vagy a filozófus-irodalmár-szemiotikus Eco életműve. Valójában kiemelkedően érdekes, szellemes, magasröptűen és magasrangúan humoros kötet, amely a magyar olvasót óhatatlanul Karinthyra emlékezteti. Már csak "műfajainál" fogva is. Mintha az Így írtok tiből volna Eco könyvének azon darabjai, amelyek világhírű regények kacagtatóan humoros parafrázisát, persziflázsait adják (Omita; Három rendhagyó recenzió; Sajnálattal nem javaslom; Szerkesztői javítások stb.). Ugyancsak teljesen karinthys az a módszer is, ahogy a mindennapi élet egy-egy jelenségét veszi nagyító alá, komolyan, szinte tudományosan foglalkozva a témával, és éppen ezért annál abszurdabb, annál groteszkebb, annál komikusabb eredményekre jutva (Hogyan legyünk indiánok?; Hogyan nyaraljunk okosan?; Hogyan óvakodjunk a fertőző betegségektől?; Hogyan együnk repülőn?; Hogyan dobjuk szemétkosárba a táviratokat? stb.). Megintcsak karinthysak azok a nagy szellemi vállalkozások, amelyek során Eco olyan filozófiai kérdésekre keresi a választ, mint hogy miként léphetünk - Herakleitosz állításával-tételével szemben - mégiscsak kétszer ugyanegy folyóba, vagy hogyan határozhatjuk meg egzaktan a gép fogalmát, miként készíthetünk "egy az egy" arányban térképet egy birodalomról? stb. Még a halálbüntetést mélyen elítélő-ellenző Eco különös javaslata is a világháborúval foglalkozó Karinthy-írásokat juttathatja az olvasó eszébe, amikor ezt kell olvasnia, hogy a szerző ragaszkodik hozzá: ha már vannak- lesznek kivégzések, akkor azokat feltétlenül közvetítse a tévé, lehetőleg vacsoraidőben. A kötet elbűvölően szellemes, jóval több, mint remekül szórakoztató, ún. vidám könyv.

Umberto Eco - Der ​Name der Rose
Daß ​er in den Mauern der prächtigen Benediktinerabtei an den Hängen des Apennin das Echo eines verschollenen Lachens hören würde, das hell und klassisch herüberklingt aus der Antike, damit hat der englische Franziskanermönch William von Baskerville nicht gerechnet. Zusammen mit Adson von Melk, seinem etwas tumben, jugendlichen Adlatus, ist er in einer höchst delikaten politischen Mission unterwegs. Doch in den sieben Tagen ihres Aufenthalts werden die beiden mit kriminellen Ereignissen und drastischen Versuchungen konfrontiert: Ein Mönch ist im Schweineblutbottich ertrunken, ein anderer aus dem Fenster gesprungen, ein dritter wird tot im Badehaus gefunden. Aber nicht umsonst stand William lange Jahre im Dienste der heiligen Inquisition. Das Untersuchungsfieber packt ihn. Er sammelt Indizien, entziffert magische Zeichen, entschlüsselt Manuskripte und dringt immer tiefer in ein geheimnisvolles Labyrinth vor, über das der blinde Seher Jorge von Burgos wacht

Umberto Eco - La ​Mancha és Bábel között
A ​tudósként, monumentális regények szerzőjeként, esszéíróként és publicistaként Magyarországon is méltán népszerű Umberto Eco új esszékötete mintegy folytatása a _Hat séta a fikció erdejében_ előadásainak. Eco ezúttal az irodalom funkcióiról, működéséről és az "élettel" való összefüggéseiről beszél Dante és Joyce, Nerval és Borges, Arisztotelész és Oscar Wilde kapcsán - mélyen és szellemesen, hol egy ábrát, hol egy paródiabetétet közbeiktatva, ahogy Ecótól megszokhattuk. Az írások nemcsak önmagukban, hanem egymáshoz képest is változatosak. A _Kommunista kiáltvány_ frappáns stíluselemzése fényesen megfér a szimbólumról és az intertextuális iróniáról, az Amerikamítoszról vagy a hamisság erejéről írt tanulmányokkal. A kötet legszembetűnőbb újdonsága ugyanakkor az a gesztus, amellyel Eco, ezúttal önmagát téve egy jellegzetesen "ecós" elemzés tárgyává, bepillantást enged a maga (szép) írói műhelyébe. "Hogyan írok?", teszi fel a kérdést, és megválaszolja. Tudósként és szépíróként, szerzőként és emberként, ésszel és szívvel, ahogy szokta.

Umberto Eco - Baudolino ​(olasz)
"La ​storia di un cosmopolita che è a suo agio dappertutto. Forse il libro più bello di Umberto Eco, e certamente il più felice dopo "Il nome della rosa." Giovanni Mariotti, Corriere della Sera "È senza alcun dubbio il libro più lucido dello scrittore, e attraversato da una dominante atmosfera di fantasiosa ilarità, che si comunica al lettore nonostante egli si trovi fra massacri, occupazioni belliche, furti, incendi e altre impegnative opere di rovine." Maria Corti, la Repubblica "Lettura emozionante, maratona della fantasia, circo cinese di carta... scritto da un David Copperfield della penna. Con Baudolino Umberto Eco si è superato." Fritz J. Raddatz, Die Zeit "Corne sempre Eco ha costruito un'intrigante avventura dotta e avvincente, arricchita da ammiccamenti storici e brillanti idee." Raphaëlle Rérolle, Le Monde "Sulle pagine di Baudolino la parola vive in tutta la sua forza e magia, capaci di creare una storia ricca d'intensità." Lola Galàn, El Pais

Kollekciók