Ajax-loader

Kertész Imre könyvei a rukkolán


Katona Géza - Kertész Imre - A ​bűn nyomában
"A ​rendőrség bravúros nyomozás után elfogta a tettest" - olvashatjuk napilapjaink rendőri híreiben. Van-e vajon fogalmunk arról, mit jelent a bravúros nyomozás? A tettesek zöme, különösen, ha gyakorlott bűnözőkről van szó igyekszik "munkája" végeztével nyomtalanul eltűnni vagy a legravaszabb módon félrevezetni a nyomozókat. Megöltek egy asszonyt a néptelen szőlőhegyen. Nincs tanú. Megmenekülhet-e a gyilkos? Elgázoltak egy embert, s a gázoló továbbhajtott. Nem látta senki. Leleplezik-e a tettest? Néma tanúk, mikroszkopikus nyomok árulják el ilyenkor a bűnösöket. Sok izgalmas, megtörtént ügyet olvashatunk e bőven illusztrált műben. S a szerzők bevonnak minket is a nyomozásba. Nem dús fantáziájú írók kuszálják össze a történetet, hogy minél váratlanabb legyen a megoldás. Szakemberek - kriminalisták - társai leszünk, elektronikus számítógépek, különleges mikroszkópok, jól felszerelt laboratóriumok munkájával ismerkedünk meg, míg végigolvassuk az érdekes bűnügyeket.

1182156
elérhető
5

Kertész Imre - A ​néző
1991 ​régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel. Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

Kertész Imre - Európa ​nyomasztó öröksége
„Auschwitzon ​gondolkodva, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.” A Nobel-díjas szerző új könyve az elmúlt húsz évben írt esszéinek gyűjteményes kiadása. Az írásoknak több mint a fele most jelenik meg először kötetben, és egy külön Függelék jegyzetei, tárgy- és névmutatója segítik a könnyebb tájékozódást. Az esszék és emlékezések történelmi önszemléletünk megrázó és megkerülhetetlen dokumentumai, a diktatúrák természetrajzának egyre pontosabb megközelítéseit adják, s az is nyilvánvalóvá válik, hogy az európai kultúra emberképe immár elképzelhetetlen Auschwitz realitása nélkül.

Kertész Imre - A ​stockholmi beszéd
Elhangzott ​2002. december 7-én, a Svéd Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre magyar írónak ítéli oda, "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben."

Kertész Imre - K. ​dosszié
A ​K. dosszié "önéletrajz két hangra": regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről -, pályájáról - a szellemi szabadság kivívásáról - és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az "egyéni" mindnyájunkra, akik olvasunk - akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éről. "Egészében véve, én a derű pártján állok" - mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan "botrányos", mint Kertész Imre egész életműve.

Kertész Imre - A ​száműzött nyelv
A ​száműzött nyelv Kertész Imre előadásainak, esszéinek gyűjteménye."Egy ismerősöm nemrégiben megjegyezte, hogy mást mondok az esszéimben, mint a regényeimben, s bevallom, ismerősömnek ez az észrevétele annyira meghökkentett, hogy azóta sem tudom kiverni a fejemből. Őszintén szólva valószínűleg sohasem írtam volna meg itt következő tanulmányaimat, ha fel nem kérnek rá. És sohasem kértek volna fel rá, ha össze nem omlik Európa másik nagy totalitárius birodalma, amelyet a szocialista melléknévvel illettek. Ez volt a hely ahol magam is éltem, az élet, amely teljes valóságában megismertette velem az illegálisnak nyilvánított normális létezés állapotát... Az itt következő írásokat különben nem tekintem szabályszerű esszéknek. Műfajukat egyszer inkább a ťmegközelitésekŤ szóval jellemeztem, ha ilyen műfaj valójában, persze, nem is ismeretes. Részint azt akartam így kifejezni, hogy egyik írás sem meríti ki teljesen a tárgyát, legföljebb megközeliteni tudja; másrészt pedig, hogy ugyanazt akarják megközeliteni, csupán más oldalról, amit az elbeszélői szövegeim is: a megközelithetetlent." (K.I.)

Kertész Imre - Valaki ​más
"Egy ​nagy ismeretlen Úr vendégeként (Kosztolányi), a földi szenvedést megtapasztalva Kertész Imre szinte nem evilági, és mégis valamennyiőnknek ismerős perspektívából számol be mindarról, ami megesett vele. (...) A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen." (Földényi F. László) "...a Valaki más is naplóból készült, mint ahogyan a Gályanapló is. Valaki - pontosabban valaki más - kilép a 89-es évig tartó bezártságból, ki a nagyvilágba, s megpróbál ott nem valamiféle más identitást felvenni, hanem a saját identitásánál megmaradni." (Kertész Imre, 1999) "Régen olvastam ilyen izgalmasat. E könyv újdonsága, szellemi izgalma abban a művészi bátorságban áll, amellyel Kertész körbenéz a mában, lajstromozza, mi van, mi nincs. Semmihez nem ragaszkodik, sem otthonos fájdalomhoz, sem elért tudáshoz, nincs is neki semmije, hacsak nem ez: a semmi" (Esterházy Péter)

Kertész Imre - Az ​angol lobogó
Az ​angol lobogó Kertész négy rövidprózai művét tartalmazza. A címadó, 1956-ban játszódó elbeszélés mellett olvasható az 1977-ben kiadott, majd 1988-ban átdolgozott Nyomkereső; a szintén 1977-ben megjelent Detektívtörténet, mely egy képzeletbeli, dél-amerikai diktatúrában játszódó negatív utópia, valamint az 1991-es, naplószerű Jegyzőkönyv.

Kertész Imre - A ​nyomkereső
Sorstalanság ​című regénye után Kertész Imre két új kisregényével jelentkezik. Művei most is arról tanúskodnak, hogy a szerzőt a nagy történelmi konfliktusok, az egyén és a történelem összeütközése foglalkoztatja. Címadó kisregényének, A nyomkereső-nek egy negyvenes éveiben járó férfi a hőse. Súlyos egyéni és kolletktív emlékek hordozója, a "küldött" történelmi bűncselekmények színterén ejti meg vizsgálatát. A kimondatlan - és immár kimondhatatlan - szorongató erejére és feszültségére hagyatkozva a regényben mítosz és valóság, konkrétumok és látomások elegyednek. A környezet, a cselekmény azonban mégsem elvont: a regény hőse olyan kalandokba és kapcsolatokba sodródik, amelyek - az ő egyéni törekvésein: a "nyomkeresésen" túl - a közösségi történelmi tudat állapotát tükrözik egy, még traumatikusan sajgó, ám a felületen mégiscsak gyógyultnak tetsző történelmi sérüléssel szemközt. Másik kisregénye, a Detektívtörténet egy képzelt dél-amerikai államba viszi az olvasót. Kertész Imre ebben a regényben - a bűnügyi történetek pergő izgalmával - az újfasizmus természetének és mechanizmusának elemzésére vállalkozik. Az eseményeket Martens, egy hóhérrá vált detektív szemszögéből látjuk. Elbeszélése azt a dermesztő folyamatot ábrázolja, amint egy bűnös testület - nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésével - tagjait "elkötelezi", bűntársi cinkosságba kényszeríti, hogy azután az államon belüli korlátlan hatalomra törjön. Bár a két kisregény egymástól merőben eltérő írói technikával készült - ami a szerző sokoldalú formakészségéről tanúskodik -, a két művet mégis szoros gondolati egység fogja össze. Az egyikben az erőszak múltja, a másikban az erőszak jelene a mai ember történelmi morálját, túlélési lehetőségeit és boldogság-erkölcsét vizsgálja és teszi próbára.

Kertész Imre - Jegyzőkönyv
"Az ​alábbi jegyzőkönyv ama másik: mindenképpen hivatalosabb, ha másfelől korántsem hitelesebb jegyzőkönyvet lesz hivatott ellenjegyezni, amely jegyzőkönyv fel- és (nyilván) nyilvántartásba vétetett bizonyos helyen, bizonyos napon és bizonyos órában, mely részleteket azonban itt mellőzhetőnek tekintjük. E jegyzőkönyv nem azért készül, mintha helyesbíteni akarnánk a tényeket, csorbítani vagy kiegészíteni őket, mintha, mondjuk, hinnénk a tények fontosságában, netalán az igazságban." - Részlet a könyvből

Kertész Imre - Sorstalanság
"Valami ​mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk" - írta a Sorstalanságról Spiró György: "létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja." A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett. "Miért tartom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is - a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról -, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki." (Földényi F. László) Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Kertész Imre - Kaddis ​a meg nem született gyermekért
A ​gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A regény egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet. (Temesi László)

Kertész Imre - Detektívtörténet
"A ​kéziratot, amelyet az alábbiakban közrebocsátok, védencem: Antonio R. Martens bízta rám. Hogy kicsoda ő, azt megtudják majd tőle magától. Elöljáróban annyit csupán, hogy értelmi színvonalához képest meglepő íráskészséget árult el, mint különben tapasztalatom szerint mindenki, aki egyszer életében rászánja magát, hogy szembenézzen sorsával. Hivatalból kirendelt védőügyvédje voltam. A bűnvádi eljárás folyamán Martens, a terhére rótt többszörös gyilkosságban való bűnrészesség vádját sem tagadni, sem szépíteni nem próbálta." (részlet a könyvből)

Kertész Imre - A ​végső kocsma
Kertész ​Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek multával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig "ugyanazt a regényt és életet" kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel - és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát. A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán egy kései Turner-képhez hasonlítható: ha körvonalai el is mosódnak, de mélyeiből feltűnik "valami rejtelmes derengés: s ez maga a létezés". (A kötethez felhasznált 2001 és 2003 között írt naplójegyzetek teljes szövege Mentés másként címmel 2011-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.)

Kertész Imre - Mentés ​másként
"A ​káosz is rend, csak mások rendje." Kertész Imre 2001 és 2003 között írott naplója izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Kertész ekkor dönti el, hogy Budapestről Berlinbe költözik, 2002 őszén megkapja az irodalmi Nobel-díjat, közben próbálja befejezni Felszámolás című regényét, a háttérben leomlanak az ikertornyok, és az európai demokráciának új kihívásokkal kell szembenéznie. A Mentés másként lapjain a legszemélyesebb, legintimebb életkérdésekhez szervesen kapcsolódnak korunk irodalmi, filozófiai problémái. Intim és intellektuális. Igazi titkos könyv. A 2001 és 2003 között vezetett naplóból kiderül, hogyan élte meg Kertész Imre a Nobel-díj körüli világszenzációt, mit látott és mit álmodott, mi a véleménye az ezredforduló politikai káoszáról, és hogy miképpen menthető másként a szabadság és a személyiség.

Kertész Imre - Felszámolás
"Ha ​az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse. Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője. Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit. A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.

Kertész Imre - A ​kudarc
A ​kudarcban valaki arról ír: képtelen arra, hogy írjon, pedig mindenképpen alkotnia kell, mert semmi máshoz nem ért. Ez az írásképtelenség egyben keresgélés, elmosódik a valóság és teremtett világ közötti egyértelműnek gondolt határ, és közben A kudarc írója megtalálja egy már korábban elkezdett regényét: feloldódik hát a kudarc első köre. A második kör újabb pokoljárás: tiz év kellett egy korábbi regény megírásához, amely aztán évekig nem jelenhetett meg - és ez a könyv nem más, mint a Sorstalanság. A fiók aljáról előkerült regény Köves nevű főhőse, külföldről megérkezve kafkai szituációban találja magát, egy ismerős helyen és időben: az ötvenes évek Magyarországának poklában. Eleinte idegenül, később azonban egyre otthonosabban mozog ebben az abszurd világban, bár inkább csak hagyja, hogy magukkal sodorják az események. Találkozik egy íróval, aki csak megkezdeni és befejezni képes egy írását, de képtelen kitölteni a kezdet és vég közötti űrt, amire végül is Köves vállalkozik: egyszerre zárul hát le az összes megírt és megírhatatlan, valóságos és képzeletbeli regény. (Temesi László)"...a Sorstalanság úgy változtatta meg az életemet, hogy külsődlegesen, a felszínen nem változott semmi. Viszont ebből az élinényből született meg A kudarc című regényem. Különben ezt tartom a legfontosabb könyvemnek. Hiszen ha most visszatekintek, nálunk, a kelet-európai régióban úgyszólván A kudarc struktúráját utánozták az események; a nagy öneszmélést és a nagy visszahullást" (Kertész Imre)"A kudarc című regény a sorsot, mely abból áll, hogy valaki folyton megismételje önnön sorstalanságát, önnön bizonytalanságát, Sziszüphosz mítoszának módosított változatával ábrázolja. Egy napon Sziszüphosz ráébred, hogy már csak egy kődarabkát rugdal maga előtt. Alig maradt valami a sziklából, szinte teljesen elkopott a göröngyös úton. Így hát Sziszüphosz zsebre teszi és hazaviszi a kavicsot." (Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Kertész Imre - A ​holocaust mint kultúra
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kertész Imre - A ​gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt
Kertész ​koncepciója szerint a holocaust - miután megtörtént - az emberiségnek visszavonhatatlan és metafizikai súlyú tapasztalatává vált. Úgy is, mint bűn, úgy is, mint sorsesemény, úgy is, mint szenvedés, sőt úgy is, mint az antropológiai és kultúrfilozófiai horizontok sajátos pontja. Világlátomásként értékeli a holocaustot, amelynek "ahogy távolodunk tőle, körvonalai nemhogy elenyészni nem tudnak, de kísérteties módon inkább egyre tágulni és növekedni látszanak". Ebből a nézőpontból természetesen olyan egyetemes belátásokra jut az író, amelyek horderejét igencsak nehéz felmérni. Az kétségtelen, hogy a kötet esszéi (Monológok) a legszebb filozófiai traktátusok mélységével bírnak, természetesen tragikus hangfekvésben. A megformálás is mindenütt a szépíróra vall, de gondolati mélység tekintetében vetekszik a nagy filozófusokkal. Kitűnő könyv, amelyhez szervesen illeszkednek a szerzővel készült, ugyancsak a főtémát körüljáró interjúk (Dialógok) is.

Kertész Imre - Sorstalanság ​/ A kudarc / Kaddis a meg nem született gyermekért
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kertész Imre - Bizhelyakipe
Kertész ​Imre Nobel-díjas regényét a lovári nyelvet [sic!] őrző oláh-cigány családból származó Rostás-Farkas György és fia, ifj. Rostás-Farkas György fordították le lovári nyelvre.

Kertész Imre - Sorstalanság ​- filmforgatókönyv
"A ​holocauszt, a náci koncentrációs táborok képi, érzékletes, úgymond reális ábrázolása egy hallgatag konszenzuson nyugvó tilalomba ütközik. Hatmillió ember üzemszerű kiirtását lehetetlenség elképzelni, és nem szabad elképzelhetővé tenni. Kínjaik leírhatatlanok és ábrázolhatatlanok." A forgatókönyv különös műfaj: hozzátesz és elvesz. Leírja a képeket, melyeket látni fogunk: egyszerre serkenti és korlátozza képzelőerőnket; párbeszédekké és monológokká alakítja, ami korábban egybefolyt: kijelöli a hangsúlyokat. A Sorstalanság forgatókönyve új mű: újat árul el a holocausztról, a regényről és Kertész Imre gondolkodásáról. (Temesi László)

Kertész Imre - Esterházy Péter - Egy ​történet
Ritka ​pillanat: egy fölkavaró novella (a Kertész Imréé) elkezdi élni a maga életét egy másik író novellájában (az Esterházyéban). Játék? Kéznyújtás? Irodalom az életben? Vagy élet az irodalomban? Esetleg: a szellem hadüzenete a balkániságnak? Két mű, kétféle tartószerkezet. Az egyik az önkínzásig önmagát állítja, a másik eljátssza, hogy ő a másik nélkül nem is létezne. Közben egymást hívják, értelmezik, igazolják, akaratlanul és akarattal. Mindkét hangra, mindkét tudatra, mindkét lélekre, miképpen jobb és bal kezünkre, szükségünk van. "Nincs bennem szeretet" - így szól az egyik kulcsmondat, megszólal mindkét novellában, s kitart, mint az orgonapont. De így együtt, ebben a könyvben ez a két írás mégis valami mást mond, talán éppen azt, hogy van, kell legyen bennünk szeretet.

Kertész Imre - Gályanapló
A ​Gályanapló kivételes szellemi élmény, mert olyan napló, amelyben minden személyes és semmi sem esetleges, olyan írásmű, amelynek minden mondata arról tanúskodik, hogy mind a történelembe vetettség, mind a hétköznapi történések a legalkalmasabb formát jelentik a transzcendencia megélésére. Ez a könyv segít a nem-felejtésben. Segít, hogy ne felejtsük el túl hamar: diktatúrában éltünk. Egyetlen mondatában elfér negyven év tapasztalata: "Eddig a hazugság volt itt az igazság, de ma már a hazugság sem igaz." (Temesi László) "Napló-regény: legszívesebben így definiálnám. Napló, mert harminc éve vezetett följegyzéseimből áll; és regény mert végül is egy megtett útról tanúskodik. Formája, tartalma az epika örök alapképlete: a hős kihajózik, vándorol, majd megérkezik valahová. A klasszikus minta szerint persze haza kellene érkeznie. Hősöm számára azonban ez a fogalom - akárcsak mind a többi - meglehetősen problematikussá vált." (Kertész Imre) "Nekem ugyan nincsenek "identitásproblémáim". Hogy "magyar" vagyok, semmivel sem képtelenebb annál, mint hogy "zsidó vagyok"; s hogy "zsidó" vagyok mivel sem képtelenebb, mint hogy egyáltalán vagyok." (IC.L)" Én sose gondoltam arra, hogy zsidó vagyok, leszámítva a veszélyeztetettség pillanatait." (K.I)

Kertész Imre - Haldimann-levelek
1977 ​tavaszán, két évvel a Sorstalanság megjelenése után a Lukács uszodában valaki megemlítette Kertész Imrének, hogy a Neue Zürcher Zeitungban néhány héttel korábban írtak a regényről. Másvalaki tudta a dátumot is, egy londoni barát pedig elküldte a lapkivágást. Az írás szerzője Eva Haldimann, magyar származású, Svájcban élő irodalmár volt, aki akkor már több mint egy évtizede rendszeresen, alapos és értő figyelemmel követte és ismertette a világlap olvasóival a magyar irodalmi élet fejleményeit. "Talán nem is sejti, hogy a némasággal folytatott napi küzdelem közepett milyen különös ajándék számomra egy független szellem méltató érdeklődése" - írta Kertész egyik első levelében Eva Haldimann-nak. Két és fél évtizeden át tartó levelezésüknek ez a legszebb, legszemélyesebb és a levelekben újra meg újra feltűnő mozzanata: az író ír érzékeny és hű olvasójának, akihez idővel már igaz barátság fűzi. Tervekről, utazásokról és emberekről tudósít, kétségekről, szorongásokról és "a világ tébolydájá"-ról. Izgalmas alkotói- és kordokumentumok ezek a levelek, sajátosan személyes perspektívában mutatják meg a közelmúlt évtizedeit, illetve az azóta már jól ismert regények, esszék születőfélben lévő, legjellegzetesebb motívumait. És minden szavukon, a legszemélyesebbeken is ott a Kertész-védjegy: az individuumé, akinek számára "a boldogság kötelesség".

Kertész Imre - Világpolgár ​és zarándok (Káin és Ábel)
Kertész ​Imre elbeszélése épp negyven éve, még a Sorstalanság írása közben született, és nem jelent meg eddig a Magvető életműsorozatában. Míg Köves Gyuri történetében az áldozattá válás mechanizmusa foglalkoztatta a szerzőt, addig az ószövetségi Káin és Ábel történetében a jó kiszolgáltatottsága és a bűn diadala. A pontos és szenvtelen elbeszélésmód teszi megrendítővé és kortalanná Kertész írását.

Kertész Imre - A ​megfogalmazás kalandja
A ​november 9-én 80. életévét betöltő Nobel-díjas írónkat, akit nemrég a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választottak, születésnapjára megjelenő új regénye (A végső kocsma) előtt rendhagyó kötettel lepték meg. A Holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus világtudása, ha megőrződik, talán megtermékenyítheti még a válsággal küszködő európai tudatot, amiként a barbársággal szembenéző, a perzsa háborút vívó görög géniusz megteremtette az örök mintául szolgáló antik tragédiát. Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett mint ahogyan ez tagadhatatlanul megtörtént és történik , irodalma innen: a Szentírásból és a görög tragédiából, az európai kultúra e két kútfőjéből merítheti ihletét, hogy a jóvátehetetlen realitás megszülje a jóvátételt a szellemet, a katarzist. Jelen kötet szerkezete három fejezetre tagolódik. Az első rész (Esszémozaik) sajátos kollázs, mely eredetileg egy hangoskönyv számára készült, ám önálló szövegként is olvastatja magát. Felvezetésként szolgál azokhoz a témákhoz, amelyekkel a későbbiekben részletesen találkozhatunk. A második részben öt interjú szövege olvasható a szerzővel; közülük kettő most jelenik meg először, többek között az is, mely a Sorstalanság keletkezéstörténetéről szól. A harmadik fejezet két esszét és egy nyilatkozatot tartalmaz, amelyeket a Vigilia folyóirat közölt az írótól. A szerkesztők ezzel a kötettel kívánnak tisztelegni a szerző előtt, s reményeik szerint a mű valamennyi darabja ma is aktuális, a zsidó-keresztény tradíció és párbeszéd esélyeit latolgatja kivételes empátiával.

Kollekciók