Ajax-loader

Szántó István könyvei a rukkolán


Szántó István - Torony-magasan
Szántó Istvánt, e kötet szerzőjét, talán az jellemzi legjobban, hogy ő a velünk élő miskolci, borsodi történelem Ebben a könyvében is olyan emlékekről, történetekről, emberekről ír, amelyekre akikre manapság már talán csak kevesek emlékeznek, akiket ma már csak nagyon kevesen ismernek. Pedig nem is olyan régen egy város, egy térség, sőt talán az egész ország figyelt rájuk. Ezért is nagyon fontos írások ezek. Hogy megmaradjon a közelmúlt Miskolca mindannyiunk számára. A könyv szerzője bemutatja a város és környéke jó néhány ipari emlékét, hogy mit adtak-vettek e tájon húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt, kik voltak azok, akik igazán maradandót alkottak az itt élők közül. Szántó István 2015-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll kitüntetésében részesült.

Szántó István - Vasgyári medvetánc
Újabb történetek az ecetfák városából Az ecetfák városa után megszületett Szántó István szerkesztő-újságíró második Miskolc-könyve. Szántó István a tőle megszokott olvasmányos stílusában emlékezik arra, milyen volt a hatvanas-hetvenes évek Miskolca, összességében és részleteiben: milyen volt a Bambi íze, milyen emlékeket őriz az első nyári munkájáról 63 nyarán, hogyan találtak a Borsodi Vízre, és miként alakult a további sorsa, milyen volt az élet a gázműveknél, mi történt a húskombináttal, kik voltak a Borsodi Nyomda angyalai, hogyan, kinél mosattak a miskolciak és mi is az a Vasgyári medvetánc Sorjáznak a történetek Miskolcról a hatvanas évektől napjainkig. Az élvezetes, sodró lendületű írások a korabeli fényképekkel együtt kirajzolják Miskolc magántörténelmének egy-egy emlékkockáját

Szántó István - Az ​ecetfák városa
Szántó ​István miskolci újságíró visszaemlékezései, megragadó, néhol tán apróságnak tűnő, máskor meg nagyon is húsbavágó történetei korábbi életünkről, imádott városának mindennapjairól – mindnyájunkról mindnyájunknak. „…Úgy kaptatunk az Avas tetejére, mintha űznének. Lihegve bukdácsolunk egyszerre több százan a töredezett, félrecsúszott lépcsőkön. Egy szuszra talán sosem sikerül senkinek feljutni. Sokszor megállunk, mintha csak bámészkodnánk. A derűs, párában úszó város délelőtti panorámája megragadó. Különös látvány a felfelé hömpölygő tömeg. 1963. augusztus 20. Avatják a kilátót, amely akarva-akaratlanul Miskolc jelképe lesz. Manapság már ritkán jutok fel oda. Ám ha messziről jött vendégem van, nem ússza meg a madártávlatú városnézést. Röstellem az építmény félévszázados elhanyagoltságát, a figyelmet inkább az öreges belvárosra terelem. A templomos, tornyos részekre, amelyeket nekem így is, úgy is, életre-halálra szeretnem kell, azokra, amelyeket az elhivatott városépítészek meghagytak nekünk. Míg vendégeim gyönyörködnek a panorámában, tekintetemmel körbepásztázom a környéket. Apám aligha ismerne rá. Gyakrabban kellene felsétálnunk a toronyba. Hallgatni, belehallgatni a lentről felszüremlő morajlásba. Tekintetünkkel, szemünkkel körbesimogatni a várost. A mi Miskolcunkat.”

Szántó István - Kastélyos ​álom
Újabb ​történetek az ecetfák városából Máshonnan meg nem tudható, manapság már szinte pótolhatatlan, hamisítatlan történetek miskolci és Miskolc környéki alakokról, helyszínekről a neves író-újságíró, Szántó István tollából. Az eredeti fotókkal sűrűn illusztrált kötetben szó lesz többek között régi csibészekről, kereskedőkről, iparosokról, vállalkozókról, magánzókról, városi vagányokról, zseniális tehetségű mesterkovácsról, az ismert remetéről is. Olvashatunk a nagy egyesről, vagyis az I. számú Ügyvédi munkaközösség ügyvédjeiről, a hajdani miskolci vendéglátásról, a Kossuth szálló fapadosáról, az Alabárdos meg a Junó étterem híres ételeiről, a városszéli kisvendéglők családias, intim találkahelyeiről. És szó esik miskolci tavaszváró bulikból, farsangi mulatságokról is.

Szántó István - Kádártól ​Castróig
Szántó ​István a hatvanas években számos nyarat végigdolgozott az aligai Pártüdülőben, a pártalkalmazottak számára fenntartott Aliga I.-en. Aliga II.-re már kevesebben juthattak be, az ugyanis géppisztolyos őrökkel védett, elzárt terület volt, ahol a párt legmagasabb rangú vezetői pihenhettek. Szántó István eleinte csónakmesterként dolgozott, majd pincérré lépett elő. Ám mivel a nagybátyja volt az üdülő vezetője, beláthatott a kulisszák mögé, alkalma nyílt a kíváncsi szemek elől elrejtett Aliga II.-be is belépni, találkozni Kádár Jánossal, Castróval és a kor más híres politikusaival.

Szántó István - Gyurcsány ​szabadon
A ​fél ország dicsőíti? A másik fele hallani sem akarja a nevét? Nem tudom, az viszont biztos, lépten-nyomon megállítják, felismerik, hátba veregetik. Szurkolnak neki. Mások legyurcsányizzák. A mamával összefüggésben emlegetik. Ahol megjelenik, éljenzik, vagy tüntetnek ellene. Minden gondunkat, bajunkat a nyakába varrják. Ne csodálkozzunk. Akarva-akaratlanul, egy ország nyilvánossága előtt vallotta be, hogy elkúrták. Kap hideget, meleget. Mindenkiből képes érzelmeket kiváltani. Nehéz kihozni a sodrából. Ám akinek mégis sikerül, az magára vessen. _Szántó István_ „Mondják, hogy a királycsinálásban résztvevőkkel szemben hálátlan volt. Igen, mondják. Sokan gondolták úgy, hogy ez valamilyen adás-vételi ügylet. Ő támogat engem, én támogatom őt. Én nem így gondolom. Szerintem így nem lehet senkinek bevásárolnia önmagát a politika tetejére. Nekem az volt a dolgom, hogy az MSZP vezetőivel együtt kormányozzak. Az nem jutalmazandó, hogy egy demokratikus választáson valaki engem támogat. Ne azért támogasson, mert pozíciót remél, hanem azért, mert hisz nekem. Vagy fordítva: a támogatásért nem jár jutalom. Csak a teljesítményért. A munkáért. A szavazat meg nem munka. Az meggyőződés. Aki meg árulja a meggyőződését, az nem politikus. Elég sok csúnyát mondtam már, hagyjuk a minősítést.”

Szántó István - Isten ​szabadságra ment
Guttmann ​Jolán 1920-ban született Hernádvécsén, egy Miskolc melletti kis faluban, ahonnan huszonnégy éves korában deportálták, és ahova csodával határos módon visszatért Auschwitzból. Elbeszéléséből megismerkedhetünk Hernádvécse háborús hétköznapjaival, majd nyomon követhetjük Jolika útját a tehervagonban egészen a haláltáborig. Mengele döntése nyomán családjának egy része azonnal elpusztul, ám Jolika és két testvére túlélik a tífuszt, az éhezést, az embertelen munkát, és a rettenetes körülmények ellenére megélik a tábor felszabadulását. A háború végeztével hazatérhetnek szülőfalujukba, ahol kifosztott porta és részvétlenség fogadja őket. Megpróbálják elfelejteni a történteket, ám az elszenvedett szörnyűségek tovább kísértik őket, sőt még a következő nemzedék sorsára is hatással vannak. Jolika úgy védekezett a sorscsapások ellen, hogy kibeszélte magából az eseményeket: folyamatosan megosztotta fiával és férjével az emlékeit. Így tudott szembenézni a történtekkel, így tudta túltenni magát a traumán, és így tudott jó kedélyű, ép ember maradni. Ma, közel százesztendősen sem érez haragot senkivel szemben. Szántó István, az ismert újságíró, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese ebben a könyvében édesanyja emlékeit dolgozza fel, újabb elemekkel bővítve így a holokauszt magántörténelmét.

Szántó István - Torony ​- magasan
Szántó ​Istvánt, e kötet szerzőjét, talán az jellemzi legjobban, hogy ő a velünk élő miskolci, borsodi történelem Ebben a könyvében is olyan emlékekről, történetekről, emberekről ír, amelyekre akikre manapság már talán csak kevesek emlékeznek, akiket ma már csak nagyon kevesen ismernek. Pedig nem is olyan régen egy város, egy térség, sőt talán az egész ország figyelt rájuk. Ezért is nagyon fontos írások ezek. Hogy megmaradjon a közelmúlt Miskolca mindannyiunk számára. A könyv szerzője bemutatja a város és környéke jó néhány ipari emlékét, hogy mit adtak-vettek e tájon húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt, kik voltak azok, akik igazán maradandót alkottak az itt élők közül. Szántó István 2015-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll kitüntetésében részesült.

Kollekciók