Ajax-loader

Mark Victor Hansen könyvei a rukkolán


Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Ken McKowen - Dahlynn McKowen - Megható történetek horgászokról
ud botja hirtelen meghajlott, és a következő pillanatban egy hal ugrott ki a vízből, majd az oldalával csapódott vissza. A zsinór cikcakkban rángatózott, miközben a pisztráng szabadulni próbált a horogról. A hal megint ugrott egyet, most már nyolc méterre volt tőlünk folyásirányban lefelé. Bud erősen meghúzta a botot, hogy beakassza a horgot, és elkezdte felcsévélni a zsinórt. Két perccel később a hálójában volt egy harminccentis szivárványpisztráng. Gyengéden a fejénél fogta a halat, és fogóval eltávolította a horgot. - „Szakáll nélküli horgot használok, ez nem okoz akkora sérülést” - magyarázta. Csavaró mozdulattal kihúzta a horgot a pisztráng szájából. Lehajolt, és pár pillanatig a sodrásban tartotta a halat, mielőtt elengedte. Végül átnyújtotta a botot. - „Rajtad a sor”. Kicsit szorongattam a botot, aztán óvatosan beballagtam a vízbe. Eljött az ideje, hogy szárazföldi ismereteimet a gyakorlatban is kipróbáljam. Egy szempillantás alatt megszoktam a kölcsönkért melles csizmát. Úgy éreztem, mintha sodródnék az óriási gumiöltözetben. Azt terveztem, begázolok négy-öt métert a fősodor széléig, aztán kivetem a horgot a folyó túlfelére, oda, ahol a folyó éles kanyarulata egy mély medencét formált. Nekiveselkedtem, beálltam a sodrásba, és felemeltem a botomat. Hamar rájöttem, hogy egy autóparkolóban horog nélküli zsinórral gyakorolni gyökeresen más élmény, mint a folyó sodrában egyensúlyozva kivetni a horgot úgy, hogy lehetőleg ne akadjak fenn a narancssárga stimulátor hegyes részén; bizony ez nem könnyű feladat, hát még ha életedben először csinálod. Próbáltam felidézni az oktatóm tanácsát: tartsd lazán a csuklód, és a karodból lendíts - vagy fordítva? -, és persze kapd el a ritmust. Az első dobásom viszonylag sikeres volt. Bud azt mondta, miután kibányászta a horgot a kalapjából, hogy a lendítésem jól alakul. A második dobásom már majdnem tökéletes volt, a zsineg több mint tíz méterre lendült hátra, már-már egyenes vonalban. Még jobb lett volna, ha előre is ugyanígy mozdul... * A horgásztörténetek az alábbi témák köré csoportosulnak: • A horgászás öröme; • Az első dobás; • Apróságok; • Csiklandozd meg a talpamat! • Családi kötelék; • Orsózó férfiak; • Orsózó nők; • Horgászleckék;

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Chicken ​Soup for the Teacher's Soul
Most ​people recall a teacher or two who had a significant impact on their future. In fact, outside the family unit, teachers have more influence on our lives than anyone else. Good teachers help students believe in themselves with a glimpse of what they might become. They go the extra mile to make learning fun and meaningful, and they inspire students to dream and broaden their horizons. Teachers have the power to change lives. Written by a wide range of teachers, counselors, administrators, educational consultants and former students, the stories in Chicken Soup for the Teacher's Soul will convince teachers that they're needed now more than ever. Chicken Soup for the Teacher's Soul is required reading for every teacher, student and former student. Readers will learn treasured lessons on the importance of encouragement, the power of love, the value of taking a risk in the classroom, and the need for mentors and allies. Teachers will recognize themselves and their students in these stories of hope and love. They will see their growing challenges as newfound opportunities to transform lives.

Barbara De Angelis - Jack Canfield - Chrissy Donelly - Mark Donelly - Marc Victor Hansen - Mark Victor Hansen - Megható ​romantikus történetek
Hiába ​szakkifejezés a romantika, amellyel egy stíluskorszakot jelölünk, az emberek többsége nem így gondol rá. Nehéz megfogalmazni, de általában sokak tudatában úgy él a fogalom, mint a természetközeliség, a szerelem, a szenvedély, a szépség, az emberbe vetett hit, az idill kifejezője, s elmaradhatatlan hozzátartója a „happy end". A kötet elbeszélései így felelnek meg a romantikának: humorosak, szellemesek, érzelmesek.

Jack Canfield - Marc Victor Hansen - Marty Becker - Carol Kline - Amy D. Shojai - Mark Victor Hansen - Megható ​történetek
A ​népszerű Megható sorozatban a kiadó újra kutyatörténeteket jelentet meg, melyek aranyos és pótolhatatlan négylábú kedvenceinknek a családban elfoglalt helyéről, vidámságukról, helytállásukról, egyszóval nélkülözhetetlenségükről szól.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Megható ​történetek édesanyákról
Az ​anyaság nem ismer határokat. Az anyai szeretet ugyanazt jelenti Amerikában és Európában, Magyarországon és Angliában, a szegény és a gazdag családoknál. A Megható történetek sorozatnak az anyaságról szóló történetei is amerikai környezetben játszódnak, de amiről az írások szólnak az egyetemes, a téma - anyává lenni, gyereket nevelni - nemzetközi.

Mark Victor Hansen - Robert G. Allen - Az ​egyperces milliomos - Felvilágosult út a gazdagsághoz
A ​jobb agyféltekédre támaszkodva egy tanulságos üzleti mesében fedezheted fel Michelle történetét, avagy a Felvilágosult utat a gazdagsághoz! "Egy újabb remek olvasmány és egyben szuper könyv. Legyél akár alkalmazott, kezdő vállalkozó, vagy egy működő cég vezetője, ez a könyv biztos, hogy támogatni fogja akár a személyes, akár a vállalkozásod fejlődését. Olyan konkrét eszközöket, sikeresen tesztelt gyakorlati megoldásokat tartalmaz, amelyeket mindenképp érdemes alkalmaznod! Olvasd és csináld, légy milliomos!"

Mark Victor Hansen - Robert G. Allen - Az ​egyperces milliomos - Egyperces gyakorlati praktikák a pénzügyi függetlenséghez
Sajátítsd ​el most az egyperces gyakorlati praktikák segítségével bal agyféltekédre támaszkodva, logikusan a módszert a pénzügyi függetlenségedhez! "Biztonság, vagy szabadság a Te utad? Vágysz a gazdagságra? Gyakorlati példákra van szükséged? Dönts a szabadság mellett, és Michelle története segíteni fog abban, hogy haladj az ösvényen! Az egyik alapelvem: valamit vagy csináljunk rendesen, vagy sehogy! Ha készen állsz, hogy megváltoztasd az életed, és égsz a vágytól, hogy adj a világnak, hajrá! Ez a könyv Neked is segíteni fog abban, hogy felvilágosult milliomossá válj!"

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Chicken ​Soup for the Soul
Two ​of America's best-loved inspirational speakers share the very best of their collected stories, favorite tales that have touched the hearts of people everywhere. Canfield and Hansen bring you wit and wisdom, hope and empowerment to buoy you up through life's dark moments. Their carefully selected stories provide models for what is possible and illuminate the path we all walk. Whenever you wish to make a point, inspire a friend, or teach a child, you'll find just the right story in this heartwarming treasury.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Jennifer Read Hawthorne - Marci Shimoff - Megható ​emberi történetek
Amerikai ​nők mesélnek megható, néha humoros, néha meglepő, felkavaró történeteket a szeretetről, az önbecsülésről, a házasságról, az anyaságról, az öregedésről, a hűségről - nem csak nőknek...

Dahlynn McKowen - Jack Canfield - Ken McKowen - Mark Victor Hansen - Megható ​horgásztörténetek
Bud ​botja hirtelen meghajlott, és a következő pillanatban egy hal ugrott ki a vízből, majd az oldalával csapódott vissza. A zsinór cikcakkban rángatózott, miközben a pisztráng szabadulni próbált a horogról. A hal megint ugrott egyet, most már nyolc méterre volt tőlünk folyásirányban lefelé. Bud erősen meghúzta a botot, hogy beakassza a horgot, és elkezdte felcsévélni a zsinórt. Két perccel később a hálójában volt egy harminccentis szivárványpisztráng. Gyengéden a fejénél fogta a halat, és fogóval eltávolította a horgot. - Szakáll nélküli horgot használok, ez nem okoz akkora sérülést - magyarázta. Csavaró mozdulattal kihúzta a horgot a pisztráng szájából. Lehajolt, és pár pillanatig a sodrásban tartotta a halat, mielőtt elengedte. Végül átnyújtotta a botot. - Rajtad a sor. Kicsit szorongattam a botot, aztán óvatosan beballagtam a vízbe. Eljött az ideje, hogy szárazföldi ismereteimet a gyakorlatban is kipróbáljam. Egy szempillantás alatt megszoktam a kölcsönkért melles csizmát. Úgy éreztem, mintha sodródnék az óriási gumiöltözetben. Azt terveztem, begázolok négy-öt métert a fősodor széléig, aztán kivetem a horgot a folyó túlfelére, oda, ahol a folyó éles kanyarulata egy mély medencét formált. Nekiveselkedtem, beálltam a sodrásba, és felemeltem a botomat. Hamar rájöttem, hogy egy autóparkolóban horog nélküli zsinórral gyakorolni gyökeresen más élmény, mint a folyó sodrában egyensúlyozva kivetni a horgot úgy, hogy lehetőleg ne akadjak fenn a narancssárga stimulátor hegyes részén; bizony ez nem könnyű feladat, hát még ha életedben először csinálod. Próbáltam felidézni az oktatóm tanácsát: tartsd lazán a csuklód, és a karodból lendíts - vagy fordítva? -, és persze kapd el a ritmust. Az első dobásom viszonylag sikeres volt. Bud azt mondta, miután kibányászta a horgot a kalapjából, hogy a lendítésem jól alakul. A második dobásom már majdnem tökéletes volt, a zsineg több mint tíz méterre lendült hátra, már-már egyenes vonalban. Még jobb lett volna, ha előre is ugyanígy mozdul.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Steve Zikman - Chicken ​Soup for the Traveler's Soul
Part ​of the "Chicken Soup" series, this collection of 101 traveling stories by such writers as Pico Iyer, James Michener, Charles Kuralt, and Maya Angelou celebrates the art of traveling with "a different set of eyes." Series founders Canfield and Mark Victor Hansen and travel writer Steve Zikman the editors of the collection have divided the essays into nine sections, each dealing with a specific situation or condition. While different in tone and style some describe funny situations, others great loss, and still others life-changing events all essays show the triumph of the human spirit over discomfort or misfortune and show that travel breaks down barriers and prejudices and that people, regardless of where they reside, have more commonalities than differences. As Angelou puts it fittingly: "Perhaps travel cannot prevent bigotry, but by demonstrating that all peoples cry, laugh, eat, worry, and die, it can introduce the idea that if we try to understand each other, we may even become friends." Only a couple of the essays are more broth than soup.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Meladee McCarty - Hanoch McCarty - Megható ​történetek nagymamákról és nagypapákról
Nagyi, ​nagymami, nagypapi, nagyapó, s a beceneveiknek vége nincs. Ők védőink, menedékeink, akik megértik bánatunk, velünk örülnek boldogságunknak, s a feltétel nélküli szeretet legigazabb arcával náluk találkozunk. Cinkosaink, akiket beavathatunk legapróbb csínyeinkbe. Náluk jobban senki se süt, se nem barkácsol. Róluk érdemes elbeszélések sokaságát írni, mert se szeri se száma az emlékezetes és szívbemarkoló, örök emléket adó történeteknek, amelyek újra és újra felidézik, milyen nélkülözhetetlenek életünkből szeretett nagymamáink és nagyapáink. E kötettel tolmácsolhatjuk hálánkat, s könnyeket csalhatunk szemeikbe, ahogy a novellákat olvasva átérzik, milyen csodálatos nagyszülőnek lenni.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Az ​Aladdin faktor 2.
MINDEN ​LEHETSÉGES ha merjük kérni! A személyes boldogság. A kreatív önmegvalósítás. A szakmai siker. A félelmek alóli felszabadulás és az öröm új ígérete. Mindez a miénk lehet, ha kérjük. A kisujjunkban van a képesség, hogy elérjük ezeket a dolgokat. Az Aladdin faktor: az önbizalom varázslatos forrása, a vágy és hogy kérjünk ezek kellenek hozzá, hogy teljesüljenek kívánságaink. A motivációs sikerkönyvek írói, Jack Canfield és Mark Victor Hansen, most az Aladdin faktort ismertetik meg az olvasóval és segítenek, hogy a gyakorlatban alkalmazhassuk. Az Aladdin faktor rámutat a kérések útjában álló legfõbb akadályokra és egyszerû technikákat tanít a legyõzésükre. Olyan emberek lelkesítõ történeteit tárja elénk, akik kérték, amire vágytak, és kérésüket siker koronázta. E történeteken keresztül mutatja meg a könyv, hogyan változtathatjuk meg életünket akármilyen akadályok tornyosuljanak is elénk. Ezzel a tudással felvértezve learathatjuk egy igazán jól megélt élet gyümölcseit a kincset, melyet nem egy csodalámpával lelhetünk meg, hanem a szívünk mélyén.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Kimberly Kirberger - Megható ​tinitörténetek
Történetek ​az első szerelemről, az első csókról, barátságokról és csalódásokról, a kamaszokra váró csodálatos, vagy félelmetes, mégis kikerülhetetlen felnőtté válásról. Ez az a könyv, melyet minden tizenévesnek el kell olvasnia...

Jack Canfield - Marc Victor Hansen - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek - 3. porció
A ​kirobbanó sikerű Erőleves A Léleknek üzenete az olvasók millióinak adott reményt és biztatást. Jack Canfield és Mark Victor Hansen a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva látott ismét munkához, hogy újabb porció erőlevest főzzön a lélektápláló, szívmelengető, fájdalmat enyhítő, optimizmust sugárzó történetekből. Az olvasók embertársaik tapasztalatai révén megismerhetik a szeretet hatalmát, az állhatatosság erejét, a család sugárzó melegét és a képzelet pezsdítő energiáit. Varázslatosan csillogó világot pillanthatunk meg, melynek fényeinél még gazdagabban tárulnak fel előttünk saját személyiségünk értékei.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek
Amerika ​két kiemelkedően népszerű személyiségfejlesztője e kötetben történeteik legjavát gyűjtötték össze. Azokat, amelyek mindenütt megérintették az emberek szívét. E történetek bölcsességet sugároznak, reményt és erőt adnak, ami vezérlő fényként szolgálhat életünk sötét pillanataiban. A nagy gonddal válogatott írások csodálatos példák sokaságával szolgálnak, melyek megkönnyítik, hogy megtaláljuk a helyes irányt életünk nagy útkereszteződéseiben. A szívet melengető fabulák e kincsestárában mindenki talál magának megfelelőt, hogy egy fontos gondolatot illusztráljon, egy barátjába lelket öntsön, vagy jó pedagógusként tanítványait a jó életre ösztönözze.

Jack Canfield - Marc Victor Hansen - Mark Victor Hansen - Merj ​nyerni!
A ​Merj nyerni! megmutatja, hogyan kell ezt csinálni - megtanít nyertes módjára gondolkodni, mert valójában az vagy, és rávezet, hogyan hozhatod ki magadból a legtöbbet. Vedd a bátorságot, győzd le félelmeidet, fogadd el az élet kihívásait… és nyerj! Jack Canfield számos könyvet írt az önbecsülésről, és e témában indított szemináriumait több mint félmillió ember látogatta világszerte. Mark Victor Hansen népszerű előadó, gyakran szerepel a médiában. Kettejük nevéhez fűződik a New York Times bestseller-listájának élére került Erőleves a léleknek sorozat, valamint az Aladdin faktor.

Jack Canfield - Jeanna Gabellini - Eva Gregory - Mark Victor Hansen - Válj ​a vonzás törvényének mesterévé!
Felvetődött-e ​már benned, vajon mi az oka, hogy egyesek mindig jókor vannak jó helyen, állandóan szerencséjük van, egészségesek, boldog párkapcsolatban élnek, a gyerekeik jókedvűek és szófogadóak, és több mindent elérnek, mint amit egy átlagember egyáltalán képes elképzelni? Gondolkodtál-e már azon, hogy ők vajon mitől olyan „szerencsések”? Azok, akik jobb életszínvonalon élnek, akik álmaikat és céljaikat maradéktalanul megvalósítják, az egyik legősibb és legnagyobb hatású életadó forrásból merítenek: a vonzás törvényéből. Ez a könyv megtanít mindent, amit tudnod kell, hogy te is a vonzás törvénye szerint élj, és alapelveinek alkalmazásával megteremtsd saját sikereidet. VÁLJ A VONZÁS TÖRVÉNYÉNEK MESTERÉVÉ! A Titok tanítóinak könyvtára sorozat legújabb része, egy sor sikeres szerző tollából! Jeanna Gabellini és Eva Gregory, a vonzás törvényének oktatói és szakértői, illetve A Titok című film egyik szupersztárja, Jack Canfield, valamint Mark Victor Hansen sikerszerző azért fogtak össze, hogy megosszák veled a vonzás törvényének nagy hatású leckéit és technikáit, amelyek jelentős és maradandó változásokat indítanak el az életedben. Ez a gyakorlatokkal, leckékkel, igaz történetekkel és bizonyítottan bevált módszerekkel teli könyv feltárja, hogyan sajátíthatod el a vonzás törvényének alapvető tantételeit: mit tehetsz, hogy felismerd az élet meghatározó pillanatait; hogyan teremthetsz helyet a bőségnek azáltal, hogy „úgy teszel, mintha…”, és bízol az intuíciódban; miként alakíthatod át a gondolkodásodat; és hogyan változtathatod a lehetetlent lehetségesre a hála erejével. A sikeres emberek már évezredek óta alkalmazzák ezeket a technikákat, hogy magukhoz vonzzák mindazt, amire vágynak – mostantól fogva pedig te is képes leszel megteremteni azt az életet, amelyről mindig is álmodtál.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Megható ​karácsonyi történetek
A ​Megható történetek sorozat újabb darabbal bővül, ami a karácsony felemelő, érzelmes ünnepéről gyűjt egybe szívhez szóló történeteket. Karácsonyi hangulat árad a megindító történetekből.

Jack Canfield - Marc Victor Hansen - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek - 4. porció
A ​kirobbanó sikerű Erõleves a léleknek üzenete az olvasók millióinak adott reményt és biztatást. Jack Canfield és Mark Victor Hansen a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva látott ismét munkához, hogy újabb porció erõlevest fõzzön a lélektápláló, szívmelengetõ, fájdalmat enyhítõ, optimizmust sugárzó történetekbõl. Az olvasók embertársaik tapasztalatai révén megismer- hetik a szeretet hatalmát, az állhatatosság erejét, a család sugárzó melegét és a képzelet pezsdítõ energiáit. Varázslatosan csillogó világot pillanthatunk meg, melynek fényeinél még gazdagabban tárulnak fel elõttünk saját személyiségünk értékei. Részletek

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Az ​Aladdin faktor 1.
MINDEN ​LEHETSÉGES... ha merjük kérni! A személyes boldogság. A kreatív önmegvalósítás. A szakmai siker. A félelmek alóli felszabadulás - és az öröm új ígérete. Mindez a miénk lehet, ha kérjük. A kisujjunkban van a képesség, hogy elérjük ezeket a dolgokat. Az Aladdin faktor: az önbizalom varázslatos forrása, a vágy és hogy kérjünk - ezek kellenek hozzá, hogy teljesüljenek kívánságaink. A motivációs sikerkönyvek írói, Jack Canfield és Mark Victor Hansen, most az Aladdin faktort ismertetik meg az olvasóval - és segítenek, hogy a gyakorlatban alkalmazhassuk. Az Aladdin faktor rámutat a kérések útjában álló legfőbb akadályokra - és egyszerű technikákat tanít a legyőzésükre. Olyan emberek lelkesítő történeteit tárja elénk, akik kérték, amire vágytak, és kérésüket siker koronázta. E történeteken keresztül mutatja meg a könyv, hogyan változtathatjuk meg életünket - akármilyen akadályok tornyosuljanak is elénk. Ezzel a tudással felvértezve learathatjuk egy igazán jól megélt élet gyümölcseit - a kincset, melyet nem egy csodalámpával lelhetünk meg, hanem a szívünk mélyén.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Ken McKowen - Dahlynn McKowen - Megható ​történetek horgászokról
Jud ​botja hirtelen meghajlott, és a következő pillanatban egy hal ugrott ki a vízből, majd az oldalával csapódott vissza. A zsinór cikcakkban rángatózott, miközben a pisztráng szabadulni próbált a horogról. A hal megint ugrott egyet, most már nyolc méterre volt tőlünk folyásirányban lefelé. Bud erősen meghúzta a botot, hogy beakassza a horgot, és elkezdte felcsévélni a zsinórt. Két perccel később a hálójában volt egy harminccentis szivárványpisztráng. Gyengéden a fejénél fogta a halat, és fogóval eltávolította a horgot. - „Szakáll nélküli horgot használok, ez nem okoz akkora sérülést” – magyarázta. Csavaró mozdulattal kihúzta a horgot a pisztráng szájából. Lehajolt, és pár pillanatig a sodrásban tartotta a halat, mielőtt elengedte. Végül átnyújtotta a botot. - „Rajtad a sor”. Kicsit szorongattam a botot, aztán óvatosan beballagtam a vízbe. Eljött az ideje, hogy szárazföldi ismereteimet a gyakorlatban is kipróbáljam. Egy szempillantás alatt megszoktam a kölcsönkért melles csizmát. Úgy éreztem, mintha sodródnék az óriási gumiöltözetben. Azt terveztem, begázolok négy-öt métert a fősodor széléig, aztán kivetem a horgot a folyó túlfelére, oda, ahol a folyó éles kanyarulata egy mély medencét formált. Nekiveselkedtem, beálltam a sodrásba, és felemeltem a botomat. Hamar rájöttem, hogy egy autóparkolóban horog nélküli zsinórral gyakorolni gyökeresen más élmény, mint a folyó sodrában egyensúlyozva kivetni a horgot úgy, hogy lehetőleg ne akadjak fenn a narancssárga stimulátor hegyes részén; bizony ez nem könnyű feladat, hát még ha életedben először csinálod. Próbáltam felidézni az oktatóm tanácsát: tartsd lazán a csuklód, és a karodból lendíts – vagy fordítva? -, és persze kapd el a ritmust. Az első dobásom viszonylag sikeres volt. Bud azt mondta, miután kibányászta a horgot a kalapjából, hogy a lendítésem jól alakul. A második dobásom már majdnem tökéletes volt, a zsineg több mint tíz méterre lendült hátra, már-már egyenes vonalban. Még jobb lett volna, ha előre is ugyanígy mozdul… * A horgásztörténetek az alábbi témák köré csoportosulnak: • A horgászás öröme; • Az első dobás; • Apróságok; • Csiklandozd meg a talpamat! • Családi kötelék; • Orsózó férfiak; • Orsózó nők; • Horgászleckék;

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek - 6. porció
A ​kirobbanó sikerű Erőleves a léleknek üzenete az olvasók millióinak adott reményt és biztatást Jack Canfield és Mark Victor Hansen a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva látott ismét munkához, hogy újabb porció erőlevest főzzön a lélektápláló, szívmelengető, fájdalmat enyhítő, optimizmust sugárzó történetekből. Ismertetők, kritikák

Jack Canfield - Marc Victor Hansen - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek - 5. porció
A ​kirobbanó sikerű Erőleves a léleknek üzenete reményt és biztatást adott az olvasóknak. A szerzők a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva ismét munkához láttak, hogy újabb porció erőlevest főzzenek a lélektápláló, szívmelengető, fájdalmat enyhítő, optimizmust sugárzó történetekből.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek - 2. porció
A ​kirobbanó sikerű Erőleves a léleknek üzenete az olvasók millióinak adott reményt és biztatást. Jack Canfield és Mark Victor Hansen a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva látott ismét munkához, hogy újabb porció erőlevest főzzön a lélektápláló, szívmelengető, fájdalmat enyhítő, optimizmust sugárzó történetekből. Az olvasók embertársaik tapasztalatai révén megismerhetik a szeretet hatalmát, az állhatatosság erejét, a család sugárzó melegét és a képzelet pezsdítő energiáit. Varázslatosan csillogó világot pillanthatunk meg, melynek fényeinél még gazdagabban tárulnak fel előttünk saját személyiségünk értékei.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Megható ​történetek
Az ​Amerikai Egyesült Államokban az "öreg" annyit jelent: "idősebb állampolgár". A nyugdíjas kifejezés nem szokásos, az emberek "visszavonult" őrnagyok, ácsok, gazdálkodók, ügyvédek, orvosok, tehát egykori szakmájukat nem veszítik el - még papíron sem . A kötet elbeszélői szerint hatvanon túl kezdődik az igazi élet, amit bearanyozhat a szerelem, változatossá tehet a sportolás, az önkéntes munka, a jótékonykodás, amit befelhőzhetnek a magányosság, a betegség, a családtagok elvesztése okozta nehézségek. Ezeken úrrá lenni, felülkerekedni, élni... ez a hatvan éven túliak bátorsága.

Kollekciók