Ajax-loader

Pietsch Tibor könyvei a rukkolán


Détári Lajos - Pietsch Tibor - Détári
Alig ​múltam huszonnégy, amikor elvitt volna a Barcelona, ám az illetékes elvtársak nem engedtek el, mert kevesellték az egymillió dolláros ajánlatot. Nem sokkal később egyikük mosolyogva megkérdezte tőlem: Döme, az Eintracht Frankfurtba vagy a Monacóba akarsz menni? Mondtam, hogy a Monacóba. Néhány nap múlva közölték velem, hogy mehetek – a Frankfurtba. Így indult a külföldi karrierem. Aztán fantasztikus sikerekkel, csodás élményekkel végződött. És mégis... Nem tagadom, még ma is van bennem keserűség. Hiszen ha belegondolok, hogy a Barca kétszer, a Juventus úgyszintén kétszer csábított, a Milanhoz pedig előszerződésem volt, akkor... Noha odahaza hét vastag album őrzi a rólam megjelent cikkeket, immáron az ötvenen túl arra jutottam, talán egy könyvet is megér a történetem. Elmesélem hát, hogyan jutottam az Állami lakótelep szoba-konyhás lakásától a luxusig, a futballtól a pingpongig (és vissza), az Aszfaltútépítőktől a világválogatottságig, no és az aljas rágalmaktól az egytől egyig megnyert perekig. Nincs tabu, őszintén beszélek az utamat sokáig egyengető apósomról, Komora Imréről, továbbá Mezey Györgyről, Mexikóról, gólokról, lövőcselekről, felejthetetlen győzelmekről és persze az örökké fájó kudarcokról. Más szóval, mindenről és mindenkiről. Különösképpen magamról. Elöljáróban csak annyit: bár az első igazolásomon nem ez áll, a nevem Détári Lajos...

Dárdai Pál - Pietsch Tibor - Dárdai
"Voltam ​első áldozó, hittem Istenben. Valamennyire még most is hiszek, de már nem úgy... Abban azonban biztos vagyok, hogy a sors akaratából jutottam el Pécsről Berlinig. Voltak buktatók, értek tragédiák, de mindig talpra álltam. Senki és semmi nem tudott megtörni, egyenes gerinccel járom az utam. Igaz, már rokkantnyugdíjasként... Huszonhárom voltam, amikor a Milan elleni BL-meccsen Demetrio Albertini csúnyán rácsúszott a jobb lábamra, onnantól fogva egy egészséges bokával játszottam le a karrierem. A pályán egyetlen hű társam volt: a fájdalomcsillapító... Még így is hatvanegyszer voltam válogatott, miközben 1999 őszén a Bayern is csábított. Karnyújtásnyira voltam attól, hogy megvalósítsam a gyerekkori álmom - az egyik este úgy feküdtem le, hogy elmegyek Münchenbe, ám másnap reggel már úgy keltem fel, hogy maradok Berlinben. Azóta is itt vagyok. Azt követően, hogy többszörös klubrekorderként visszavonultam, a Hertha vezetői a bokorból lesték, hogyan bánok a gyerekekkel kezdő edzőként. Amikor pedig nagy bajban volt az első csapat, azzal fordultak hozzám, hogy mentsem meg... Nem mondhattam nemet akkor sem, amikor Csányi Sándor felkért, hogy vegyem át a válogatottat. Miután kezet ráztunk, a hátsó ajtón kellett kilépnem, mert az elődöm az előszobában várt... Aztán minden úgy történt, ahogy ígértem, és negyvennégy én után kijutottunk az Eb-re! Gyakran kérdezik tőlem, mitől vagyok ennyire erős. A testvérem, Balázs az Édesapám karjaiban halt meg huszonkét évesen, Édesanyám addig emésztette magát fia elvesztése miatt, amíg menthetetlenül belebetegedett a bánatba. Hát attól vagyok ilyen erős, hogy mellettem van az Édesapám, a feleségem, Móni és a három fiam. Értük élek. Ha valakikben, bennük feltétlenül hiszek. És magamban." (Dárdai Pál)

Pietsch Tibor - Liverpool ​FC
Ha ​azt mondjuk, "vörösök", nem jelenik meg előttünk a szomorú múlt. Ha azt mondjuk, Anfield Road, máris bevillan egy pazar stadion képe. Ha azt mondjuk, You'll Never Walk Alone, máris borsódzik a hátunk. Ha azt mondjuk, Shankly, Paisley és Benítez, máris tisztelgünk. Ha azt mondjuk, Gerrard és Torres, máris kibontakozik előttünk a csoda. Ha azt mondjuk, Gulácsi Péter, Németh Krisztián és Simon András, máris büszkék vagyunk. Könyvünkben szó esik az említett emberekről, a méltán világhírű stadionról és himnuszról, valamint végigkövethetjük, hogyan nőtte ki magát Anglia egyik legsikeresebb klubjává az LFC.

Kollekciók