Ajax-loader

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) könyvei a rukkolán


Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Afrodiziákumok
Hogy ​mennyire szexuális a szex, azt talán nem kell magyaráznunk. Soma Mamagésa viszont azt vallja: a főzés és az evés is lehet a szexuális öröm forrása. Hogy hogyan, arra ebben a művészi fotókkal illusztrált, valóban kivételes kötetben tanítja meg az olvasóit. Sorait olvasva az afrodiziákum kifejezés új jelentést nyer; Soma ugyanis azt mutatja meg: bármely étel lehet vágykeltő, ha tudjuk a módját, hogyan kell elkészíteni. Ha tehát, kedves olvasó, elképzelésed sincs, miképpen kellene afrodiziákummá varázsolnod a paprikás krumplit és a kovászos uborkát, íme, itt a lehetőség, ragadd meg! S közben járd ki a gyönyörkeltés spirituális iskoláját is Somával.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Nemek ​igenje
Nem ​tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. (Ezt nyilván a saját életemben kellett először megélnem, szükségem is volt rá…) Ehhez kaptam még egy jó adag gondoskodásszükségletet is. (Úgyhogy ezek után joggal el is neveztem magam „mamagésának.”) Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a Sors egymáshoz való viszonya és ennek a megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem. Így hát megéltem saját magam felszabadítását is. Eleinte ösztönösen, később tudatosan, és igen intenzíven tettem azért, hogy Igen-t mondjak a saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben. Az élettapasztalat mellé jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok (amióta az eszemet tudom, mindig vonzódtam a transzcendentálishoz…), az elmúlt 6 évben pedig a pszichológia tanulmányok is. Ezt a hármat ebben a könyvben, amiben egy mese-novellám, majd 3 előadásom hangzik el, én úgy mixelem össze, mint a fondüben az összeolvasztott sajtokat. Könyvemnek azt a címet adtam, hogy: Nemek IGENje. Mert mennyi mindenre mondunk nemet, és persze igent is, együtt, mi emberek, és különállóan férfiak és nők! Az első rész egy mesenovella-féle, a könyv további része pedig 3 előadást fog csokorba. Az elsőben a féltékenységre és a birtoklásra mondunk nemet, illetve igent mindarra, ami segít kilépni ebből. A másodikban az önállóság és önállótlanság, a harmadikban pedig az új, az új dolgok megélése, és az újra való megnyílás a témám. Bár ezek időben is különálló előadások voltak, mégis szoros összefüggésben állnak egymással, ami a fejezetek olvasása során ki is derül majd. Szándékom szerint a három előadás úgy van felépítve, hogy a végén erőt kapjunk ahhoz, hogy igent mondjunk mindarra, ami a szabad akarat törekvése által közelebb vihet minket önmagunkhoz, női és férfi létünk örömteli megéléséhez a jelenben.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Egységben ​önmagammal
Kilenc ​éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az életet. Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt szokásomhoz híven személyes történetekkel varázsoltam élőbbé, hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is segített.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Ébresztő! ​2.
Spitzer ​Gyöngyi, ismertebb nevén Soma Mamagésa Ébresztő című könyvének első kötete, a hozzá írt Nők Lapja Cafés levelekből, és az azokra adott válaszokból, a legérdekesebbeket kiválogatva 2006-ban jelent meg. A könyv nagy sikert aratott, így az olvasók örömére most itt a folytatás. Soma írásaiban egyedi és használható tanácsokat ad, javarészt olyanokat, amelyek neki beváltak. Az életéből vesz segítséget - nem illúziót ad, hanem megoldást. Nem terheli az olvasót pszichológiai szakkifejezésekkel, csak azt írja le, ami a témához szorosan kapcsolódik és azt is közérthető formában. Az embereket alaposabb önismeretre, a személyiség mélyebb rétegeinek a felfedezésére és a befelé fordulás mellett az aktív cselekvésre biztatja. Egy olyan világképet mutat nekünk, amelyben boldogan élnénk mindannyian.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Tiszta ​szex
Soma ​Mamagésa legújabb kötetével példátlan bátorságú és őszinteségű könyvet vehet kezébe az olvasó! A Tiszta Szex című könyvében a szerző megdöbbentő merészséggel ír a szexualitásról saját tapasztalatai, saját szexuális története tükrében. A könyv azonban nem a meghökkentés, hanem a segítés szándékával íródott! A szerző végtelen őszinteséggel ábrázolt szexuális élete ugyanakkor csupán illusztrációként szolgál mondanivalójának megértéséhez. Az őszinteség azonban nem csak az intim részletekre értendő, hanem az egész könyvet áthatja. A szerző úgy mer beszélni erről a kényes témáról, hogy közben lelkét hihetetlen mélységekig lemezteleníti, zsigeri szinten mutatja meg a maga teljes belső valóságát. Ezek a legféltettebb titkok most minden nő - és persze férfi - számára hozzáférhetővé válnak. Hálásak lehetünk az olvasásakor, mert az őszinteség segítségével közelebb kerülünk nem csak saját szexualitásunk, de végső soron egész lényünk megértéséhez. Felszabadító és gyógyító ez a könyv, gyógyítóbb, mint bármely szexualitásról szóló ismeretterjesztő könyv, és a tanítás mellett felhőtlen szórakozást is ígér! „Az a célom ezzel a szexről szóló, rengeteg tapasztalatra épülő könyvvel, hogy adhassak valamit ahhoz, hogy szabadabbak, boldogabbak, teljesebbek legyünk. És hogy - ha csak egy icike-picikét is - felgyorsuljon az a folyamat, amelynek jelen individualizálódó korunkban részesei vagyunk. Azaz hogy a végletekből minél hamarabb visszakerüljön a szexualitás az őt megillető, méltó helyére, ahonnan eredendően indult.”

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Hogyan ​ne sárkányosodjunk el?
Tényleg ​minden nő egy potenciális házisárkány? Mit lehet tenni egy kapcsolat ellaposodása ellen? Vajon a sors vagy a szabad akarat irányítja az ember életét? Valóban szükségünk van az illúziókra ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Ehhez hasonló izgalmas és húsbavágó kérdésekre keresi a választ Soma Mamagésa legújabb kötete, amely az elmúlt évek legjobb és legérdekesebb előadásaiból válogat. Soma néha humorral, máskor szenvedéllyel, olykor elgondolkodva, de mindig nagy alapossággal járja körül témáit hallgatóit és olvasóit egyaránt elragadtatva. Valójában mindig ugyanoda lyukadunk ki: a szeretethez. A szeretet, a gyűlölet. A szeretet eteti, táplálja az életerőt, a gyűlölet kiöli. Irányuljon az magunk, vagy mások felé. Amiért mi felelősséget vállalhatunk: az saját magunk. A saját elsárkányosodásunkért. Úgyhogy kívánok mindenkinek bátor tükörbe nézést, és sok-sok erőt!

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - A ​harmónia mint döntés
Soma ​Mamagésa legújabb, immár 11. kötete egyfajta összegzése eddigi munkáinak. Középpontjában most is korunk egyik legizgalmasabb témája, a szabad akarat megnyilvánulása, a tudatos döntés áll. Nők és férfiak döntései önmagukról és másokról, szerepeik, egymás közötti kommunikációjuk. A nagy kérdés, vajon megteremthető-e életünkben valamiféle egyensúly, azaz harmónia. És ha igen, hogyan. Vajon mi minden segíthet abban, hogy megtanuljuk magunkat szeretni, ezáltal másokat is? Mert ezt nem is olyan könnyű elérni egy elvárásokkal, hasonlítgatásokkal, harcokkal, játszmákkal, végleges ellentétekkel teli világban. Ehhez kell életünk tudatos alakítása, a szüntelen törekvés a belső egyensúlyra, a harmóniára. Mert "a harmónia megtalálását is meg kell tanulni, és meg kell engedni magunknak. Minden, ami harmonikus, az egyben van, egyensúlyban van. Nincsenek oda nem illő végletek. Épp ezért nagy dolognak kell ahhoz történnie, hogy egy igazán harmonikus ember kibillenjen a középpontjából, hogy meginogjon a tartóoszlopa. Viszont ezért a stabilitásért érdemes dolgozni, tenni valamit. Én nagyon sokáig rettegtem a harmóniától. Azért rettegtem, mert egyrészt azt gondoltam, hogy unalmas. És én is szürke, unalmas leszek. Ezzel azonosítottam a lelki békét, a harmonikus együttélést. Kispolgárok, nyárspolgárok, azok is csak eljátsszák, nincs is. Olyan hosszú út volt, mire betörtem magam. Komolyan! De nem kell a korbácsot előkapnunk, és ütnünk a hátunkat, hogy nem jól csináltuk az életünket, mert azt gondolom, hogy mindig azt tesszük, amire képesek vagyunk, és abban vagyunk, amit meg kell tapasztalnunk. Tehát elég jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk" - vall a szerző arról, mit tehetünk azért, hogy harmonikusabb felnőttek legyünk, élvezhessük az életet, teljes tudatossággal felelősséget vállalva tetteinkért, törekvéseinkért, szándékainkért. És a legfőbb tanács, amit olvasóinak adhat? "Akkor hát: egyensúlyozásra fel!"

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Félelem ​nélkül
„Nemcsak ​hiszem, de tudom, látom, tapasztalom, hogy egy új korszak első fecskéi vagyunk. Paradigmaváltást élünk meg, olyan hatalmas változást, ami által új ember van születőben. Az új férfi és új nő már nem előre megírt szerepjátékokra és ebből adódó játszmákra, hatalmi drámákra vágyik, hanem őszinte, szeretetteli kapcsolódásokra, flow-ban levésre, kreatív és játékos önkifejezésre, önmegvalósításra, lélektől lélekig való, egymást emelő, tanító, segítő kommunikációra, és egymásban felolvadó egységélményekre. És legfőképpen, hogy a saját életét élje, és az legyen, aki ő maga…” Soma Mamagésa új könyvében rávezet minket arra, hogy a félelem nélküli élethez, az ÚJ NŐ születéséhez belső úton keresztül juthatunk el, ezáltal egyre több önmagáért felelősséget vállaló, tenni és dönteni tudó, az életet élvezni képes, valóban felnőtt ember lesz világunkban. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tisztuljunk, hogy merjük elengedni mindazt, amire már nincs szükségünk, hogy indulatok és belevetítések, torzítások nélkül tisztázzuk a szerepeinket, hogy elég bátrak legyünk ahhoz, hogy szembenézzünk a vágyainkkal és az árnyékainkkal, árnyékénünkkel, félelmeinkkel, azzal, amiben most vagyunk, és azzal, amiben majd szeretnénk lenni. A Félelem nélkül lapjain Soma és vendégei, a téma kiváló, a legkülönbözőbb területekről érkezett szakértői, szociológusok, közgazdászok, politikusok, pszichológusok, művészek, nemcsak a nőiség és a nemek kapcsolatát járják körül, hanem nagyobb és „felsőbb” egységek felé tekintve Isten és a gyermek kérdését is. A könyvben megszólaló vendégek: Barok Eszter, Bedő Imre, Hadas Miklós, Juhász Borbála, Keveházi Kata, Kiss Balázs Kunó, Móricz Emese, dr. Perintfalvi Rita, Szabó Tímea, Szél Dávid, Szelényi Zsuzsanna, Wahorn András.

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Új ​egyensúly
"Úgy ​gondolom, ebben a könyvben igen összetett, sokrétű megközelítésben olvashatsz a férfi és nő egymáshoz való viszonyában bekövetkezett változásokról. Az írás ideje alatt végig arra koncentráltam, hogy éber maradjak, ne essek túlzásokba, igyekezzek pontos és indulatmentes lenni, hogy átfogó képet nyújthassak a témáról. Törekedtem arra is, hogy a belső hangra figyelve olyan útmutatást adjak, mely férfinak, nőnek egyaránt előre vivő. Remélem, megtalálod benne mindazt, ami segít ennek a globális változásnak a megértésében, és saját, egyéni változásodban. Hiszen az élet maga a változás. Nem olyan régen még az is közfelháborodást keltett, hogy a George Sand férfi művésznevet viselő francia írónő a 19. század közepén nadrágot vett fel. (És tudjuk jól, vannak kultúrák, ahol ez ma is megdöbbentően hatna.) Ma viszont már természetes – sőt, egyre inkább igényelt és támogatott a nők szerepe olyan területeken – pl. közéletben, politikában –, amelyeket korábban kizárólag férfiak képviselhettek. Hatalmas változás történt, rövid idő alatt. És ez a sok-sok jel és jelenség, ami fizikai, érzelmi, szellemi és lelki szinten is megmutatkozik az életünkben, már egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy végig kell gondolnunk mindazt, ami velünk, bennünk és körülöttünk történik. A könyvem címe Új egyensúly. Ez két dolgot feltételez. Az egyik: hogy már volt valaha egyensúly férfi és nő közt, a másik: hogy ez most egy új minőségbe fordul át, változik. Mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, amit érdemes magunk mögött hagyni? Erre keresem a válaszokat úgy egyéni életemben, mint ebben a hatalmas globális változásban. Figyelmem fókuszába most a férfi és nő viszonyát helyeztem, több szintről vizsgálva meg azt, ami volt, és amiben most benne vagyunk."

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Öngyógyító ​könyv
Szeretnél ​örömtelibb, teljesebb életet élni? Szívesen tennél saját egészségedért? Megszabadulnál az éveken, olykor évtizedeken át magaddal cipelt terhektől? Megélnéd természetes nőiességedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Nos, van, aki a gyógyulásért a hagyományos orvosi utat választja, és van, aki nem. Ez nem jó vagy rossz, hanem egyéni döntés kérdése: ki mennyire tájékozott, és persze nyitott. A spirituális felébredés ugyanis mindig akkor történik, amikor az illető megérett rá sem előbb, sem később. Egyet azonban nem árt, ha észben tartunk: mindig vannak választási lehetőségeink!

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) - Ébresztő!
A ​könyv kiadója a Nők Lapja Café weboldalán megjelent, Somához írt leveleket és a válaszokat válogatta egy kötetbe. "Kedves Soma! Rendszeres olvasója vagyok írásaidnak, és nagyon fontosnak tartom azt a munkát, szerepet, amit felvállaltál, bár lehet, hogy nem is ezek a legmegfelelőbb szavak arra, amit csinálsz. (Munka, szerep, hivatás?) Szeretnék tőled tanácsot kapni - sok barátom van ugyan, de te biztos az igaz véleményeddel fogsz megtisztelni." "Szia Soma! Ezúton köszönöm, hogy vagy - úgy, ahogy vagy! Leírod, elmondod és folyamatosan bombázod a köztudatot a lényeddel, a gondolataiddal, az "életeddel", hogy lássák: így is lehet! Nagyon tetszenek a válaszaid, mert kiváló érzéked van a pszichológiához."

Kollekciók