Ajax-loader

Hartay Csaba könyvei a rukkolán


Hartay Csaba - Rajongók ​voltunk
HA ​KIHŰLNI LÁTSZIK BENNÜNK A SZENVEDÉLY, AKKOR GONDOLATBAN VISSZATÉRÜNK A HŐSKORSZAKBA Hartay Csaba regényes novellafüzére nem abban segít, hogy megtaláld önmagad, hanem abban, hogy sose felejtsd el, honnan jöttél. A '80-as évek ébredező Magyarországán különleges, addig ismeretlen termékek, divatok, gondolatok jelennek meg: hamburger, gofri; Dolly Roll szól a lemezjátszókból, a kamionosok Turbo rágót dobálnak az integető gyerekeknek, miközben egy csapat vadóc kamasz a szabadságát keresi az alföldi tájban. Első barátnő, első csók, első szexfilm - minden új, minden izgalmas. És egy kamasz még semmit sem csinál félszívvel.

Nem_boci
elérhető
9

Hartay Csaba - Nem ​boci!
Traktorosok, ​takarítónők, takarmányügynökök téblábolnak, és beszélnek rettentően sokat a Körös-parti tájban. Roncsolt gondolatok, roncsolt nyelv és annyi elbeszélői irónia, humor, amennyi épp a legfogyaszthatóbbá teszi ezt a mai agrárlegendáriumot. Hartay Csaba tényleg tehenész, de nem úgy, hogy ül egy sámlin a boci (NEM BOCI!) mellett, és húzogatja a tőgyét. Ő az egyik cégvezető. Egy akkora cég vezetője, ahol négyszáz tehenet fejnek naponta kétszer. Ez a termék. Tizenegyezer liter tej mindennap. És az elbeszélő napi problémái, élethelyzetei, amelyekről a történetek szólnak, valójában egy menedzser problémái (hogyan osszuk el a szabadságolásokat, hogyan vegyünk fel új munkaerőt, hogyan ellenőrizzük a termelést). A Nem boci! a népi írók legnemesebb hagyományaira épít, a mai magyar próza legüdébb nyelvét használja, és az üzletemberek legaktuálisabb problémáira reflektál, plusz még vicces is.

1247199
elérhető
5

Hartay Csaba - Holtág
Nagyapa ​és unoka barátsága a halál árnyékában Hartay Csaba harmadik prózakötete egy érzékeny kisfiú szemszögéből láttatva, álmokkal és látomásokkal kevert emlékekből építi fel a nikotinfüggő családfő agóniatörténetét. Papa egyre nehezebben kap levegőt. És ebben a záródó világban, a krónikus tüdőbetegség erősödő fojtásában mind élesebben rajzolódik ki Papa és Olivér ragaszkodása az élethez, csökönyös ragaszkodásuk egymáshoz. A kortárs magyar próza ott a legmegrázóbb, ahol a mi életünket meséli el. A Holtág egy mai vidéki család története, erős színekkel, csodaszép történetekkel, a szeretet és az elmúlás egymás elleni harcának gyermekien tiszta ábrázolásával.

Hartay Csaba - Joe ​és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt
Két ​gyilkosságért elítélt rab a tököli fiatalkorúak börtönéből, 1983-ból indul különös utazásra. A két srác egyik reggel váratlanul a börtön falain kívül találja magát: nem csak térben, időben is máshová kerülnek. Minden elalvás és ébredés új helyre röpíti őket, és mindig várja őket valaki… Hartay Csaba regénye időutazás, mágikus realista börtönfless, nyomasztó látomás, groteszk rémálom, epikus road movie. A „magyar valóság” szereplői bukkannak fel a könyv lapjain: kisemberek beszélik el az életüket 2021-ben a ’83-ból érkező két „börtönturistának”. Minden felvillanó sorsban ott vannak a kérdések: A szabadság üres vagy jelentéssel teli szó? Hol van a szabadság, kívül vagy belül? És melyik a nagyobb rabság: a börtön vagy az ember saját gondolatai? Szabaddá lehet válni, vagy csak megtapasztalni lehet a bennünk lévő szabadságot?

Hartay Csaba - Fényképavar
„Kipattintják ​a nyári éj fedelét.” Ismerős a mozdulat. Akár a pillanat, amikor észbe kapunk, hogy a teraszon ránk sötétedett. Hartay Csaba pontos. A gyászmunka elegáns. Arroganciája fegyelmezett. Itt egy érett költészet gyermeki tiltakozása, ami a halált illeti, nem hamis. Ahogy az elégia csendes öniróniája sem. „A trombita fénye hazudik a napnak.”

Hartay Csaba - Gyertyataposás
A ​fiatalság egy osztálykirándulás, eset buli van, a fiúk átszöknek a lányokhoz. Másnap múzeumba kell menni, mert anyuék befizették a pénzt.

Hartay Csaba - Az ​idegen irány
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hartay Csaba - Vakuljon ​meg az árnyék
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hartay Csaba - Nyúlzug
Hartay ​Csaba Szarvason él, ahol a Holt-Körös egyik partszakaszát Nyúlzug néven jegyzi a térkép. Innen indulnak és ide térnek vissza a versek, miközben évszakokat járnak át, szerelmeket, átmulatott éjszakákat, vagy a táj leírható pillanatait keresik. Csaba épp csak harminc múlt, versei mégis úgy szólnak, mint aki már majdnem mindent látott. A kötetet Podmaniczky Szilárd szerkesztette.

Hartay Csaba - Köszönöm ​a befogadást!
_Hartay ​Viharsarki Kattintós Csaba csinált egy préselt növénygyűjteményt az emberekből. Ez itt az. Szépen lekaszálta őket a Facebookon, a buszon, a kiskonyhában, wellness-szállodában a bugyborékos izénál, buliban, majálison, tévéképernyő előtt. Aztán lepréselte, beragasztotta, és most itt sorakoznak: ez egyébként irtó büdös, az mérgező, amaz veszélyeztetett. Ezt szívják, azt kenik, emezt meg kéne trágyázni. Mi vagyunk azok. Itatós locsolkodás, felzabálós-pénzemetleevős nyaralás, operettes túldicsérés, szájbaverést provokáló mindent fikázás. És ahogy sorjáznak a preparátumok, valahogy átlapozunk a hallucinogénekre, egyre abszurdabb alakok és történetek visznek, már nem is kislexikonunk van, hanem csattanó maszlagos békebeli kalendáriumunk, amiben volt időjárás, nemzetközi helyzet, aranygaluska és gyermeknevelési tippek is. Viharsarki lapozgatós. Szívesen a beengedést!_ Ceglédi Zoltán

Hartay Csaba - Lerepül ​a hülye fejetek
Hartay ​Csaba első regénye kőkemény életrajz a ’90-es évek Magyarországáról, gimis bulikról és haverokról. A nyelvében sem szépelgő sztori végül a 2000-es EFOTT-on zárul egy kimerítő éjszakával, ahol megszületik a Részegek Hadserege. Vadító és vidító könyv, semmi nem maradt ki belőle, amitől egy kamasz fejest ugrik az életbe – talán egy dolog, az iskola imádata. Shado és csapata. Lakótelep, holtág, kollégium – bandázás a gyermekkori tájban. Ha tényleg van olyan, akkor nemzedéki regény. Durr, egy pofon. (Kiss László, író, szerkesztő) Miközben én létfilozófiai depressziótól sújtva Kafkát olvastam, Doors-ot hallgattam és Dallas-t bámultam, a Nyúlzugban ezer fokon izzott az élet. Húsz év távlatából különösen irigylem. (Benedek Szabolcs, író) Semmi különös. A srác a szomszédból fogta a havat, lefagyasztott pár hógolyót, aztán nyáron előveszi és arcunkba vágja a mirelit múltat, úgy, hogy tényleg lerepül a hülye fejünk. Nekem betalált. (Nagy Péter, színész)

Hartay Csaba - Időviszony
"Minden Árnyék Egy ​napóra Árnyéka S minden Felület Óralap"

Hartay Csaba - A ​jövő régészei
Bereményi ​Géza az alábbiakkal ajánlja a kötetet: Mert bátorság kell a hétköznapok halszemébe nézni. Állni azt a hipnotikus, semmi tekintetet. Egyre csak versről versre visszanézni bele, neki, belemélyedni a végsőkig, a legalja tartalomig, rendíthetetlenül. Kibírni azt, ami ott lapít: a halálos fölényt, az embernek szegezett kárörömöt, közben az elmúlásig száradni, törődni. Az ilyen költő vakmerő. A minden mindegy puszta csataterén ő a lovag. A hűség szobra. Megbízatásának tiszta forrásvidéke ott van valahol a gyermekkorban, az elődök eltörölt múltjának tájékán, a lerombolt természetben, mint egy csakis neki rendeltetett álláspont. Az ilyen költő egészen az önmegvetésig tiszta, rendíthetetlen ólomkatona. Verselése egyszerű szavakból szövi a sűrű hálót, álomba fordítja még a mai élet aktuális roncstelepét is. Autót vezet a túlvilágra, fölötte fogkrémet húzó repülő, asztalán kihűlt hotdog, kocsmájában egy teknős lakik. Jó azt tudni, hogy egy költő jár közöttünk. Ez az egy szerencsénk.

Hartay Csaba - Átkiáltani ​az őszbe
Hartay ​Csaba térképet rajzol a belső évszakokhoz. Az emlékekhez. A versek beszélője az idő fogságában vergődik: egyik évszakból a másikba vetődik, a megnyugvás csupán pillanatokra jön el. Zaklatott és szép körforgás. Az ismétlődés idegensége. Mint ugyanabban a tájban találkozni másik önmagunkkal - a fiatalabbal, az idősebbel. Aki beszél, az identitását keresi, a folytonosságot: "Testem avar, ereim alkonyi égre meredő ágak." Negyvenévesen hol visszanéz, hol előrenéz, menekül a megérkezés elől. A kötetben, akár a versvilágon túli valóságban, ismétlődnek és visszatérnek az évszakok. Repetitív zene ez.

Kollekciók