Jurij Trifonov könyvei a rukkolán

Jurij Trifonov - Tótágast ​álló ház
"...Ekkor ​bukkant föl Afanaszij, illetve mindig is létezett már a háború előtt is a műtermekben téblábolt, de csak a legutóbbi években derült ki, mi a specialitása, ami miatt művészkörökben Fülesnek csúfolták. Köztudott, milyen nehéz a fület megfesteni, kivált világszerte ismert, jelentős személyiségek fülét, és ekkor kiderült, hogy a jelentéktelen Afanaszij Fjodorovics Dimcov meglepő tulajdonsággal bír: füle pontos kópiája a nagy ember fülének. Afanaszij igazán nem volt egy Apolló, inkább szerencsétlen és együgyű emberke, a leghétköznapibb modell, aki után nem nagyon kapkodtak, de most egyszerre kapós lett alacsony homlokú, kiugró állkapcsú, göndör hajú, hajlott orrú feje - a füle miatt. Afanaszijhoz dőlni kezdett a pénz, új öltönyt vett magának, gőgös, szeszélyes lett, s jóllehet az ügyet mintegy titokként kezelték, soha nem beszéltek bámulatos specialitásáról - mert ki tudja, mit szólnak hozzá, ha valahol meghallják? -, Afanaszij sejtetni engedte, hogy különleges összeköttetések és lehetőségek birtokába jutott, melyeket jobbnak lát titokban tartani, de a kellő pillanatban fölhasználhat."

Jurij Trifonov - Válságban
Erről ​az új könyvemről mit mondhatok? Az írónak nem kell sokat beszélnie arról, amit megírt. De azért mindennapi életünk védelmében mégis szeretnék szót szólni. Ez a mi mindennapi létezésünk óriási próbatétel. Nem kell róla lenézően beszélni és nem kell azt gondolni, hogy nem méltó az irodalmi megörökítésre. Hiszen ez maga a valóságos élet, amelyben korunk etikája testet ölt, s amely magatartásunkat minduntalanul ismét mérlegre teszi. Bonyolult és kusza struktúrájában kapcsolatok, nézetek, barátságok, ismeretségek, ellnségeskedé, pszichológia és ideológia keverednek és kavarognak. A nagyvárosi ember napról napra óráról órára érzékeli a struktúra mágneses hatását, és ez néha szinte darabokra szaggatja. Állandóan választania, döntenie kell, valamit le kell győznie, fel kell áldoznia. Belefáradt? Sebaj, majd valahol megpihen. Mert itt a mindennapi élet állandó forrongásban van, harc folyik és soha nincs fegyverszünet.

Jurij Trifonov - A ​másik élet
"Zika ​fiatal és egészséges, hosszú kezű és hosszú lábú, dús csípőjű nő volt. A földszinten lakó szobrászok minduntalan megkérték, hogy álljon modellt a tematikus szobrokhoz: mindenféle diszkoszvetőnőköz megkolhozparasztllányokhoz, vállukon kosárral, akik a bőséget voltak hivatva megtestesíteni. Zika testi vonzereje megijesztette Olga Vasziljevnát: azt hitte, hogy éppen ez a típus vonzza, és az elfeledett Brünhildére emlékezteti Szerjozsát. Zikának egészen mindennapi, kerek, üde arca volt, mindig mosolygott, és feje körül repkedtek szőke fürtjei. Primitív pofi. A gyermekkönyvkiadónál dolgozott mint könyvillusztrátor, és roppant tehetségtelenül, akvarelleket másolt. Vaszin pedig csúnya volt, vézna és öreg - legalábbis Olga Vasziljevnának úgy rémlett akkor, hogy öreg - negyven-valahány éves lehetett, kétszer annyi, mint Zika. Barátsággal, kölcsönös meghívásokkal, közös teázásokkal, ivászatokkal kezdődött, közben szólt a magnó; akkoriban jött divatba ez a fajta szórakozás. Vaszin vett egy ormótlan és istentelenül nehéz Dnyeper magnetofont, és mindenkit fölvett, énekeltetett, beszéltetett, szavaltatott, s a fölvett marhaságokat nyomban lelkesen visszajátszották."

Jurij Trifonov - Ház ​a rakparton / Az öreg
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jurij Trifonov - Ház ​a rakparton
"A ​hatalmas, szürke, ezerablakos palota mögött, amely akkorának tűnt, mint egy egész város, sőt ország", bújt meg a régi kis ház többszörös társbérleteivel és petróleumbűzével. Vagyim Glebov, azaz Vekni Vágyka a kis házban lakik, s ritka adománnyal rendelkezik: semmilyen, márpedig "akik ilyen zseniálisan semmilyenek tudnak lenni, sokra viszik". Hogy közben megkérdezik tőle: "...mit fog most csinálni? Hogy akar ezután élni?", hogy véletlen bámészkodó-e avagy cinkos? Hát, istenem...

Jurij Trifonov - Máglyafény
...Sokáig ​haboztam: közöljem-e vagy sem ebben a műben nagyanyám Sztálinról szóló visszaemlékezéseit. Időszerűtlennek tűnhetnek. Végül azonban, átgondolva a dolgot, úgy döntöttem, hogy közölnöm kell, hiszen alapelvem, hogy csak az igazságot írjam, bármilyen kegyetlen és furcsa legyen is...

Jurij Trifonov - Eltűnés
A ​hatvanas évek végétől 1981-ben bekövetkezett haláláig viaskodott Jurij Trifonov e regény anyagánál, gyermekkorának meghatározó élményével, apja, rokonai, ismerősei tragikus eltűnésével, a harmincas évek fojtogató atmoszférájának felidézésével. Az Eltűnés a maga torzó voltában is az életmű csúcsa, s nemcsak azért, mert a korábbi jeles művek, a Máglyafény, a Ház a rakparton, Az öreg, a Hely és idő, valamint számos novella motívumainak ez a forrásvidéke, hanem mert a személyi kultusz időszakáról, a terror tombolásáról aligha született ennél megrendítőbb olvasmány. Trifonov régi forradalmár családban született; apja, nagybátyja a száműzetést is vállalva életét tette fel a nagy ügyre, október győzelmére. E család a kiterjedt rokonsággal együtt a harmincas években egyre inkább elszigetelődik, s 1937-ben már valamennyien, igazuk tudatában, várják büntetésüket, ki, mert a fasizmus veszélyére figyelmeztetett, ki, mert a koncepciós perek jogi megalapozottságát firtatta, ki, mert csak élt és tisztességgel dolgozott. E fojtogató légkörben - ahol az ismerősök, családtagok, barátok eltűnése mindennapos - kell a regény kisiskolás hősének eligazodnia a világ dolgaiban, itt kell rádöbbennie, hogy többféle igazság létezhet, hogy a becstelenség és árulás diadalt arathat. Lehet-e ilyen poggyásszal nekivágni az életnek? Mi az, amit el kell felejteni, mi az, amit sohasem szabad? Trifonov vallomása a gyermekfővel átélt megpróbáltatásokról nemcsak izgalmas korrajz, hanem, mint minden jelentős irodalmi mű, máig érvényes tanulságokkal is szolgál.

Jurij Trifonov - Planetáris ​szenvedély
Jurij ​Trifonov regényei és kisregényei után most elbeszéléseiből, vallomásaiból készített válogatást nyújtunk át olvasóinak. Sem a szerzőt - akinek életművét sajnálatosan korán zárta le és tette teljessé a halál -, sem kisprózáját nem szükséges külön bemutatni. Jurij Trifonov régóta és folyamatosan jelen van a magyar olvasói köztudatban, új műveit a magyar folyóiratok is mindig késedelem nélkül átvették. A kínlódva alkotó szerző szenvedése közepette és a gyötrő megtisztulás eredményeként született művek új tartalommal telítődnek, nagyobb távlatot nyernek azáltal, hogy az író, keletkezésük időpontjától függetlenül, meghatározott csoportosításban tárja őket olvasói elé, így azok nemcsak külön-külön, hanem kölcsönös összefüggéseiben is hatnak. Kötetünkben hűen maradtunk a Trifonov adta csoportosításhoz. Az első elbeszélést, az Utazás-t, akár programnak is felfoghatjuk: a rendkívüli dolgokért nem kell messzire utazni, mellettünk vannak, csak észre kell venni őket, márpedig Trifonov mindig érzékenyen reagált mindenre, amit ő együttesen létünk nagy próbatételének nevezett.

Jurij Trifonov - Hosszú ​búcsúzás
A ​mai szovjet-orosz irodalom derékhadához tartozó, nálunk is ismert elbeszélő hosszabb-rövidebb művei közül gyűjtöttük össze a művészetét legjellemzőbben, legszínvonalasabban képviselő darabokat. A sivatagi elbeszélések az "egzotikus" környezet ellenére sem egzotikummukkal ragadnak meg, hanem annak boncolgatásával és ábrázolásával, hogy viselkednek a különböző jellemű és vérmérsékletű emberek a szigorú természeti körülmények között, kivált ha egy-egy váratlan és kellemetlen eset - eltévedés a kietlen pusztaságban, a nélkülözhetetlen szemüveg elvesztése - még bonyolultabbá teszi amúgy is nehéz helyzetüket, munkájukat. A városi novellák és a kisregény a középrétegek mai életérzését, látszólag csendes folyású hétköznapjainak olykor konfliktusba torkolló eseményeit örökíti meg igen változatos hangvételű, mindig jól kimunkált, a tárgyhoz illő stílusban, hatásosan, sokszor csattanóval.

Jurij Trifonov - Az ​öreg
A ​hetvenes években pályája csúcsára érkezett Jurij Trifonov egyik legizgalmasabb és legnagyobb igényű vállalkozása ez a regény. A cselekmény mintegy hatvan esztendőt fog át, az októberi forradalomtól napjainkig. A címszereplő öregember úgy érzi, testamentumot kell hagynia a fiatal nemzedékre, vallania kell élete meghatározó élményéről, ki kell mondania a végső szót egy különös kirakatper tragikus hőséről, Migulin kozák ezredesről, akit 1918-ban, Trockij utasítására, hadbíróság elé állítottak. Választ kell adnia a neki akkor, diákfejjel nemigen érthető kérdésekre: Vajon mi késztette a remek katonát, a Don megmentőjét, hogy szembeszegüljön a felsőbb hadvezetéssel? Vajon kinek állt érdekében, hogy végleg félreállítson egy tetteiben mindig igaz forradalmárt? Az öreg monomániásan keresi a választ - levéltári búvárkodása, emlékidézése közben szinte megfeledkezik a jelenről, ahol gyermekei vívják a maguk hétköznapian nehéz ütközeteit -, hiszen tudja, hogy a meglelhető igazság nem csupán erre az egyetlen korra, erre az egyetlen ügyre érvényes.

Jurij Trifonov - Türelmetlenség
1881. ​március 1-én Péterváron bomba robbant a Katalin-csatorna partján, s a merénylet következtében II. Sándor cár életét vesztette. Kik robbantották és miért? A történetírás számára nem titok, hogy a Narodnaja volja párt készítette elő a cárgyilkosságot. A tetteseket kivégezték. Alakjuk, életformájuk és sokszor az esztelenség határát súroló cselekedeteik mind a mai napig vitákat provokálnak. Jurij Trifonov érdekes és izgalmas regény formájában szólt hozzá a vitához. A Türelmetlenség ragaszkodik ugyan a történelmi igazsághoz, de a hősök végső soron mégis a művészi logikának engedelmeskednek. Lehet, hogy Andrej Zseljabov, Szofja Peronszkaja és társaik erkölcsi kódexét nem fogadja el az olvasó, de látnia kell, hogy az a teljes önzetlenségre és önfeláldozásra épül. S bár tettük nyomán az iszonyú nagy oroszországi jégtábla még csak meg se hasadt, mégis hősök és egyidejűleg mártírok is, ott ragyog rajtuk a történelem komor visszfénye.

Jurij Trifonov - Hely ​és idő
A ​harmincas évek közepén egy kisfiút kegyetlenül elver a nyaralótelep gondnoka, és senki nem kel védelmére, anyja és nővére is tétlenül nézik a jelenetet. Ez a kisfiú, Szása Antyipov Trifonov utolsó regényének főszereplője. Az ő életútját követhetjük a harmincas évektől a jelenig, tanúi lehetünk mindazoknak az élményeknek, megaláztatásoknak, kudarcoknak és sikereknek, melyek jellemét szánandóan és szeretnivalóan egyedivé formálták. A Hely és idő az emlékezés regénye, de a sűrűn felbukkanó önéletrajzi motívumok ellenére sem csupán személyes hangú visszaemlékezés, hanem rendkívül árnyalt rajza a kornak, melybe leélték, élik a maguk nagyra törő álmokat dédelgető, ám köznapi gondokon, apró emberi gyarlóságok miatt félresikló életüket.